Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-10 / 259. szám, szombat
4 Régió ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 10. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Megfulladt a diótól Érsekújvár. Megfulladt egy diódarabkától egy kisgyerek. Vélhetően félrenyelt, és emiatt hányi kezdett. A gyerek a rosszullét után már nem kapott levegőt, a szülei azonnal az érsekújvári kórházba szállították. Az orvosok eltávolították a nyelőcsövébe és a tüdejébe került diódarabkákat, megpróbálták újraéleszteni, de már nem sikerült megmenteni a kicsi életét, (száz) Öt évet kaphat a barátnőjét lelövő rendőr Pozsony. Decemberben tárgyalja a Pozsonyi Katonai körzeti bíróság annak a rendőrnek az ügyét, aki tavaly szeptemberben véletlenül lelőtte barátnőjét. A 21 éves rendőr gyakorlatozott, és utána nem ellenőrizte, van e még lőszer a fegyverben. A fegyvert nem csővel lefelé, hanem barátnője^ irányába tartotta, amikor véletlenül elsült. A 22 éves lányt a mellkasán érte a halálos lövés. A férfit a tragédia után elbocsátották a rendőrségtől. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt öt év szabadságvesztésre ítélhetik. (SITA) Bombariadó az alapiskolában Dunaszerdahely. Bombariadó volt tegnap a Jilemnicky utcai szlovák tannyelvű alapiskolában. Az épületben tartózkodó mintegy 620 személyt a tornaterembe terelték. A szakértők háromórányi keresés után nem találtak az épületben robbanóanyagot. A rendőrségnek sikerült kiderítenie, hogy a hívás egy pozsonye- peijesi telefonfülkéből érkezett. Az elkövető rémhírterjesztésért egytől pt évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. Tavaly rövid időn belül sikerült a rendőrségnek letartóztatnia a dunaszerda- helyi kórházba telefonálót, aki szintén robbantással fenyegetőzött. (SITA) Vádat emeltek a rozsnyói gyilkos ellen Rozsnyó. Letartóztatták a szombat éjjel megölt 42 éves férfi feltételezett gyilkosát. A gyanúsított, a 23 éves helyi Ladislav R. korábban kilencszer volt büntetve. A férfit a Bányászok terén egy 12 centiméteres vadásztőrrel szúrta nyakon, majd az áldozattól ellopta pénztárcáját és telefonját. (SITA) Ilyen korán még soha nem indult a szezon Mától lehet síelni S1TA-HÍR Csorbató. Öt nappal a hóágyúk beindítása után mától a csorbatói Interski lejtőn már lehet síelni. A mai nyitás történelminek számít, hiszen ilyen korán még soha nem indult Szlovákiában a síszezon. Egyelőre csak az ugrósánchoz vezető felvonót indítják be, majd további két lejtőt terveznek hóágyúkkal szórni. December 22-én egy földi felvonót helyeznek üzembe, amely Ótátrafüredről Hrebienokra szállítja majd a síelőket. A két legnagyobb síközpont már tárgyal a várossal annak érdekében, hogy a szezon egész ideje alatt ingyenesen parkolhassanak az odalátogatók. T ovábbra is jár az ingyenes, síelőket szállító busz, amelyet leginkább a lejtőktől távolabbi szálláshelyeken lakók használnak ki. Mától december 23-ig az egynapos jegy ára 440 korona. Az üzemeltetők már csak a tartós lehűlést várják, amely elengedhetetlen a hóágyúkbevetéséhez. Európai szinten is egyedülálló tervek készültek, a geotermális energia kihasználásával számolnak Vízi világ épül Tornaiján Tornaija. Jelentős döntés előtt áll a tornaijai önkormányzat. Novemberi ülésén a Királyi városrészben lévő strand átépítéséről, egy többmilliárdosra tervezett beruházás elindításáról fognak dönteni a képviselők. SZÁSZl ZOLTÁN Ján Telenský, a poprádi Aqua- city egyik tulajdonosa Tornaiján tervez egy a poprádihoz hasonló léptékű és színvonalú beruházást. A megvalósíthatósági tanulmányok és az építkezés vizualizációs tervei már elkészültek. A városi képviselő-testület döntésén múlik, hogy mikor és hogyan valósul meg a tornaijai Aquacity, amilyenre Szlovákiában még nincs példa. Minden természetes, eddig létező részt megőrizne az új terv, így a jelenlegi strandfürdő vízellátását biztosító tengerszemet és a 230 méter hosszú mesterséges tavat is. Ezek formájához és elhelyezkedéséhez igazodó, háromszintes, egész évben nyitva tartó és magas színvonalú szolgáltatásokkal működtetett fürdő és rekreációs központ megépítése a cél. Több fedett, relaxációs, pezsgő- és élményfür- dős medence megépítését tervezik, mindehhez pedig magas szintű vendéglátóipari szolgáltatások teljes skálája társul még. Sportályák, nagy kapacitású parkolók, négy- csillagos szálloda, nívós apartmanok, golfpálya, gyerekek számára tervezett, vízi játékokkal felszerelt medence, fedett szabadtéri színpad, csónakázó tó épülhet majd. Mivel a Tornaijai medencében, amely a Gömör-Tomai Karszt déli kapuja, mintegy ezer-ezerötszáz méteres mélységben valószínűleg 35-40 Celsius fokos termálvíz van, a geotermális energia kihasználását is tervezik. Turisztikai és idegenforgalmi célokra, mezőgazdasági termelésre megfelelő hőmérséklet és vízhozam esetében pedig környezetkímélő és olcsó fűtésre is alkalmas energiaforrást remélnek a befektetők. A tervezett aquacity mindegyik épületének tetején napelemes energiagyűjtőt képzeltek el a tervezők. Megváltozhat a Tornaiját délről elkerülő út forgalmi rendje is, ugyanis a gépjárműforgalom számára ebből az hányból is megközelíthetővé teszik majd az üdülőközpontot. A Sajó folyó és annak ártere is szerepet kap a tervben, az aquacity melletti részen sétányok, kerékpárutak teszik vonzóbbá a környezetet. „Ez a beruházás óriási jelentőséggel bír. Az üdülőközpont nem csupán Tornaiját és a kistérséget, hanem a szélesebb régiót is szolgálja majd. Ekkora, milliárdos nagyságrendű turisztikai és idegenforgalmi beruházás megyei szinten is egyedülálló, Ján Telenský elképzelései városunk jövőjét hosszú távon meghatározhatják. Új munkahelyeket alakítunk ki, de reméljük, a régió építőipari kapacitását is be tudjuk vonni majd ebbe a nagyszabású munkába. Ha a képviselők elfogadják a tervezetet, megkezdődik a területrendezési, majd az építésügyi engedélyeztetési eljárás. Azt szeretném, ha már a jövő év elején megindulhatna a munka - nyilatkozta lapunknak Mészáros Gyula, Tornaija alpolgármestere. A tornaijai aquacity látványterve (Képarchívum) VÍZI-VILÁG TORNALJA A RoTTel vállalat 85, Szepsi önkormányzata 15 százalékos részvényese az rt.-nek Megalakult a Moldava Park Részvénytársaság KOZSÁR ZSUZSANNA Szepsi. Megalakult a Moldava Park Rt., amely a szepsi ipari parkot működteti majd. Hosszas fontolgatás után a város megtalálta a számára legmegfelelőbb lehetőséget, hogy a park közművesítéséhez szükséges összeget megszerezze. A szepsi ipari park kialakításáról már két éve folynak a tárgyalások. A park céljaira 80 hektár föld áll rendelkezésre, összességében négyszáz telektulajdonostól. Az egész terület megvételéhez azonban a városnak 90 millió koronára van szüksége, újabb 250 millióba kerül majd a közművesítés. A park kialakítása ezért csak több fázisban képzelhető el. A telekfelvásárláshoz és közművesítéshez szükséges összeggel azonban a város nem rendelkezett. Az előző két ön- kormányzati ülésen ezért a lehetőségeket fontolgatta a képviselő-testület. Viszonylag alacsony kamattal hitelt vehetett volna fel a város, ám csak 52,7 millió koronát kaphattak volna, és ez is 15 évre terhelné le a költségvetést. A másik lehetőség a részvénytársaság megalapítása volt. Az első ajánlat szerint az ön- kormányzat 12 százalékos részesedéssel, valamint 120 ezer korona tőkével lépett volna be, a tervdokumentációt kidolgozó eperjesi RoTTel cég 24 százaléka mellett egy befektető, a Suporte- ra Rt. birtokolta a részvények többségét. Ez a partner lényegében kölcsönadott volna 90 milliót az ipari park beindításához, ám 5,5 százalékos kamatra. A városi képviselő-testület ezt a lehetőséget elvetette, mivel a pénzügyi bizottság sem javasolta ilyen feltételek mellett az rt. megalapítását. Ezért a város polgármesterének, Zacharias Istvánnak 30 napon belül újabb, kedvezőbb feltételű ajánlat után kellett néznie. A második, egy hónappal későbbi alternatíva szerint a részvénytársaságot a közművesítést végző RoTTel cég és Szepsi város alapítaná meg, az előbbi 85, az utóbbi 15 százalékos részesedéssel. Ez a város számára 150 ezer koronás költséget jelent A testület tíz szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadta ezt a tervet. Az rt. vezetőségének Zacharias Istvánt is tagja, a felügyelő-bizottságba pedig Iván László alpolgármestert, Paulinsky Éva hivatalvezetőt és Király Antal városi képviselőt. Szepsi polgár- mestere és Stanislav Čorej, a RoTTel vállalat vezérigazgatója november 6-án írta alá az ipari parkot működtető rt. megalakításáról szóló dokumentumot. Az engedélyek elintézése után azonnal megkezdődnek a munkálatok. A parkhoz vezető bekötőút a tervek szerint 2008 tavaszára épül fel. A Bodrogköz és az Ung-vidék 50 települése közül mindössze 12-ben kölcsönözhetők könyvek, felszereltségük általában nem felel meg a kor követelményeinek Könyvtárosok tanácskoztak LECZO ZOLTÁN Sárospatak/Borsi. A Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ, a sárospataki Zrínyi Ilona Városi Könyvtár valamint a borsi községi könyvtár kétnapos szakmai konferenciát szervezett, melyen könyvtárosok tanácskoztak a magyarországi és a szlovákiai kistelepüléseken működő intézmények jelenéről és jövőjéről. Sárospatakon, a rendezvény mindkét napján érdekes előadások hangzottak el, a konferencia másnapján a résztvevők tájékozódhattak a királyhelmeci valamint a háromhutai intézmény helyzetéről. Zvolenský Gabriella, a Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ vezetője elmondta, a konferencia megrendezésével az ismeretszerzésen és a tapasztalatcserén túl a magyarországi és szlovákiai könyvtárak jövőbeni együttműködését szeretnék elősegíteni. A közös pályázatok kidolgozására nagy szükség van, hisz a tapasztalatok azt mutatják, hogy a régióban működő intézmények többsége komoly gondokkal küzd. A Bodrogköz és az Ung-vidék ötven települése közül csupán tizenkettőben van könyvtár, ám azok felszereltsége általában nem felel meg a kor kívánalmainak, az általános pénztelenség mindenütt problémákat okoz. A kulturális központ partnerszervezeteivel azt tervezi, nemcsak a mostanihoz hasonló konferenciákat rendez majd, hanem képzéseket is szervez. 29 ezer kötet, 450 állandó látogató A Tiszaszabályozó Vállalat egykori székházában működő 29 200 kötetes királyhelmeci Regionális Könyvtárnak 450 állandó látogatója van. A Bodrogközi és Ung-vidéki Kulturális Központ idén 100 ezer korona értékben vásárolhatott új könyveket az intézmény számára, (leczo) A konferencia első napjanak Sárospatak adott otthont, a tanácskozás másnap Borsiban folytatódott (Szabó Bernadett felvétele)