Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)
2007-11-09 / 258. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 8. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ PER STANDARD A zsidóellenesség kezeléséről írt Paul Lendvai a liberális osztrák lapban „A tapintatos hallgatás” címmel. Belgrádi, antwerpeni, prágai és budapesti példát hozott fel annak megvilágítására, milyen reakciót vált ki a társadalomból az antiszemitizmus, és hogyan viselkednek a hatóságok. Amikor cseh új- nácik menetet akartak szervezni a „kristályéjszaka”, a németországi zsidóellenes pogrom 69. évfordulójára a prágai zsidó negyedhez, Václav Klaus államfő a felvonulás ellen emelte fel a szavát. Visszautasította a passzivitást, hangsúlyozva, hogy a történelem nem ismételheti meg önmagát. Tanár úr, ha ötöst ad, lobbizni kezdek a diákok immunitásáért (Peter Gossányi karikatúrája A keleti kapcsolatok erősítésének egyik legfőbb jele a török-szíriai viszony javulása Nyugati vagy keleti orientáció? Az európai integrációra törekvő NATO-tagállam T ö- rökország az utóbbi hónapokban távolodni látszik nyugati stratégiai partnereitől, és keleti szomszédai felé fordítja figyelmét - írta a Newsweek amerikai hetilap. MTl-ELEMZÉS A fordulat nem meglepő, hiszen Ankara EU-csatlakozáshoz fűzött reményeit nemrég lehűtötte a francia elnök és a német kancellár. Nicolas Sarkozy és Angela Merkel nem tartja elképzelhetőnek a muszlim ország teljes jogú tagságát, másodrangú, „társult tagság” lehetőségét irányoznák elő. Az Ankara közeli szövetségesének számító USA pedig amellett, hogy az iraki háborúval destabilizálta Törökország délkeleti szomszédját, évek óta nem lép fel az iraki-török határon húzódó Kan- dil-hegységben rejtőző kurd lázadók ellen. A török-amerikai kapcsolatokba további feszültséget hozott, hogy október elején az amerikai képviselőház külügyi bizottsága határozatot fogadott el, amely népirtásnak ismeri el az oszmán birodalom szétesésekor az örmények ellen elkövetett vérengzéseket, a modernkori török történelem egyik legellentmondásosabb epizódját. „Törökország nem önszántából fog elfordulni a Nyugattól. Ha a nyugati országok továbbra is elkövetik ugyanazokat a hibákat, Törökországnak vannak más lehetőségei” - figyelmeztetett a török kormányfő külügyi főtanácsadója. A keleti kapcsolatok erősítésének egyik legfőbb jele a török-szíriai viszony javulása. Ankara tíz évvel ezelőtt még támadással fenyegette Szíriát, amiért menedéket nyújtott a szakadár Kurdisz- táni Munkáspárt (PKK) tagjainak. Törökországnak ma már jelentős beruházásai vannak az arab országban: felépített egy stadiont és egy többmillió dolláros bevásárló- központot, a damaszkuszi tőzsde az isztambuli börze mintájára fog működni. Ankara déli szomszédja pártját fogta a Szíria elleni izraeli légitámadás miatti tiltakozás során, és támogatta Szíria azon követeléseit is, hogy a palesztinokkal kötendő békeszerződés részeként a zsidó államnak vissza kell adnia a Golán-fennsíkot. Bassár el-Aszad szíriai elnök nemrég a török fővárosba látogatott, és támogatásáról biztosította azokat a török terveket, amelyek szerint önvédelemből katonai erővel számolnák fel a PKK észak-iraki bázisait, amire a parlament már felhatalmazta a hadsereget. Szíria washingtoni nagykövete az USA-ban élő honfitársainak tartott előadásában kijelentette: „Szíria legközelebbi szövetségese nem Irán, hanem Törökország”. Szembetűnő közeledés tapasztalható Ankara és Teherán között is. Törökország egy 3,5 milliárd dolláros megállapodás alapján hamarosan iráni földgáztartalékok feltárásába kezd, és - az USA tiltakozása ellenére - nemsokára elkészül a két szomszéd közötti földgázvezeték. Sokatmondó az is, hogy Törökország nem képvisel különösebben agresszív álláspontot az iráni atomprogrammal kapcsolatban: Ankara szerint - Abdullah Gül államfő szavaival élve - inkább „építő” kapcsolatokon keresztül kell meggyőzni Teheránt, hogy tegyen eleget az ENSZ előírásainak. Irán pedig a maga részéről hírszerzési információkkal igyekszik segíteni a törökök küzdelmét a kurd lázadókkal szemben. Törökország keleti orientációját az is erősíti, hogy a közvélemény egyre kevésbé tartja ,jó dolognak” az uniós csatlakozást, sőt erősödnek az Amerika-ellenes érzések is. A törökök mintegy 80 százaléka nem ért egyet az Egyesült Államok demokráciával kapcsolatos elképzeléseivel, míg 2002-ben ez az arány csak 31 százalék volt. Maga Recep Tayyip Erdogan kormányfő is aggasztónak tartja ezt a változást. Néhány hónapja arra figyelmeztetett, hogy ma már az Ameri- ka-ellenességbe beletartozik az amerikai életformával szembeni ellenszenv is, míg korábban azok a törökök, akik bírálták az amerikai kormányt, általában még szimpatizáltak az amerikai néppel és kultúrával. Bizonyos szempontból Washington lehetetlen helyzetben van, hiszen a törökök mellett éppen a kurdok a legszorosabb szövetségesei a régióban. Murat Ka- rayilan, a PKK fegyveres szárnyának vezetője néhány hete azt állította, hogy a mozgalom harcosai az Egyesült Államok értékes szövetségesei lehetnének az iszlám fundamentalizmus elleni harcban. Az Egyesült Államok volt ankarai nagykövete szerint azonban Washington részéről mindenképp hiba lenne feltételezni, hogy a kurd vezetőkkel ápolt jó kapcsolatok ugyanolyan értékesek lehetnek, mint a stratégiai szövetség Törökországgal. Az amerikai vezetés próbálja is helyrehozni a kissé megromlott viszonyt. Ennek jegyében nemrég bejelentették, hogy megosztják hírszerzési értesüléseiket Ankarával a PKK támadásainak elhárítására, az amerikai kongresszus pedig a Fehér Ház nyomására elhalasztotta a szavazást az örményországi népirtásról szóló határozatról. Törökország egyébiránt maga is megosztott abban, hogy a muszlim többségű, ám világi berendezkedésű állam a nyugati orientáció mellett tartson-e ki, vagy inkább a keleti kapcsolatait erősítse. A kormányzó, iszlám gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Törökország európai integrációját sürgeti, és jó viszonyra törekszik az Egyesült Államokkal. A hadsereg viszont Washington rosszallása ellenére erőlteti az iraki offen- zívát a lázadó kurdok ellen. A Moszkovszkij Komszomolec szerint Szultigov cikke a talpnyalás ősi művészetének kiemelkedő alkotása Vlagyimir Putyin nemzeti vezető lesz MTl-HÁTTÉR Nemzeti vezetővé szándékozik megtenni Putyin elnököt a parlamenti és elnökválasztások után az Egységes Oroszország. Erről a párt és az állami duma elnöke, Borisz Grizlov szólt a párt legmagasabb tanácsa és elnöksége ülésén. ,A választások eredménye nyomán biztosítanunk kell Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak a nemzeti vezető státusát” - mondta Grizlov. Kifejtette: a decemberi parlamenti választás népszavazás lesz Putyin támogatására, de az elnök az alkotmány értelmében nem indulhat harmadik mandátumért. „Putyin szerepét vezetőként és az országban való hitet visszaadó kurzus folytatását a párt és parlamenti többsége fogja megbízhatóan garantálni” - mondta Grizlov. Kijelentéseiből nem világos, az Egységes Oroszország szán-e jogkört a nemzeti vezetőnek, s az sem, hogy ez életre szóló szerepkör lesz-e. Ä tegnapi moszkvai lapok felhívták a figyelmet arra, hogy kedden a párt honlapján megjelent Abdul-Hakim Szultigovnak, a párt koordinátorának - Putyin volt csecsenföldi megbízottjának- a cikke, aki javasolta, hogy „a hatalom új konfigurációjának alapvető elemeként” hozzák létre a nemzeti vezető intézményét „az állampolgári egység paktumaként”. A paktumot egy „Oroszországi Nemzeti Állampolgári Gyülekezet” fogadhatná el, amelyet az Egységes Oroszország párt hozna létre a választások után. „E sorsdöntő dokumentum aláírása a nép akarata iránti hűségről tett állampolgári fogadalom lesz. A fogadalmat a nemzeti vezetőnek teszik, aki az orosz emberek fejében és szívében tökéletesíti az alkotmányos rendszert, amely Putyin elnökségének éveiben épült ki” - szól a cikk, amely szerint a nemzeti vezetőt a törvényhozó és végrehajtó hatalom ellenőrzésére szóló jogkörrel kell felruházni. A párt vezetőinek szerdai tanácskozásán Szultigov javaslatát elutasították, s a cikk nyomban el is tűnt. A Moszkovszkij Komszomolec „a talpnyalás ősi művészetének kiemelkedő alkotását” látja Szultigov cikkében. Az abban leírt fejlett demokratikus állam az iráni berendezkedést kopí- rozná, amelyben a választott elnök felettese egy ajatollah, a nemzet szellemi vezetője - írta a lap. Úgy véli: nem kétséges, hogy a cikket megjelenése előtt olvasták a Kremlben, s az sem, hogy Putyinnak lesz szerepe az elnökválasztás után is, de az sem kétséges, hogy nem teszi nevetségessé az országot holmi nemzeti zsinatokkal és eskükkel. A terv elutasítása a demokratikus elvek követőjének dicsfényével veheti őt körül, és mindenki megkönnyebbülten felsóhajthat. A Kommerszant Gleb Pavlovszkijt, a Hatékony Politika Alapítvány vezetőjét idézte, aki felhívta a figyelmet: a nemzeti vezetőnek tett fogadalom még a totalitárius rendszerekben is ritka, csak a fasiszta Németországban létezett. A lap hangsúlyozta: a párt vezető testületéi a „nemzeti vezető” intézményét nem utasították el, csupán a megoldás Szultigov által javasolt módját. KOMMENTÁR Stark, a rendőr MOLNÁR IVÁN Szívből sajnálom a Fico-kormányt. Személyesen Robert Fico kormányfőt és Robert Kaliňák belügyminisztert. Mindketten rendkívül nehéz döntés előtt állnak. Valószínűleg már ők is tudják, hogy a szlovák rendőrség elmúlt időszakban elkövetett ballépéseit csak kétféleképpen magyarázhatják meg. A Fico-kormány eddigi politikáját ismerve, a legegyszerűbb magyarázatnak az számítana, ha a kormányfő és a belügyminiszter egy közös sajtótájékoztatón bejelentené, hogy a rendőri túlkapások mögött a magyar és a cseh titkosszolgálatok állnak, amelyek Szlovákia jó hírnevét szeretnék lerombolni. Másképp hogyan is lehetne megmagyarázni a nyitrai és legújabban a pozsonyi rendőrök akcióit, amelyekkel a tisztességes állampolgárokat verő neonácikat védik, és ha ez utóbbiaknak már elegük van az erőszakból, akkor helyettük a rendőrök verik azokat az ártatlan állampolgárokat, akiknek egyébként az adójából élnek. A Fico-kormánynál is jobban sajnálom azonban az egyszerű, munkájukat becsületesen végző rendőröket. Sokan közülük nap mint nap az életüket kockáztatják, amit az állam nemegyszer csak annyira hálál meg, mint annak a hivatalnoknak a munkáját, aki egész nap egy irodában kávézgat. így nemcsak az egyszerű állampolgároknak, hanem a munkájukat becsületesen végző rendőröknek is az lenne az érdekük, hogy a Fico-kormány bevallja, hibázott: egyes rendőrkapitányságokra olyan embereket ültettek, akik képtelenek ellátni a feladatukat, és hibát hibára halmoznak. Hiú álom? Igen! Ezzel ugyanis a kormány saját magát ütné ki. A hivatalok, a rendőrség, a titkosszolgálat és egyéb állami intézmények vezetése ugyanis általában mindig olyan értelmi szinten mozog, mint a hatalmon levő politikai vezetés. Magyarul, ha az országot vezető politikusok mindent elkövetnek azért, hogy pokollá tegyék az életünket, a rendőri vezetőktől se várjuk azt, hogy tevékenységükért Nobel-békedíjra jelöljék őket. Az ország politikai elitjének jelenleg a leghűbb tükre Ján Stark nyitrai kerületi rendőrfőkapitány. Míg Fico a szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Pártot vette védőszárnyai alá, és bárkibe beleköt, aki egy kicsit is tiltakozni mer, a Stark által vezetett rendőrkapitányság ímmel- ámmal harcol a neonácik ellen, miközben igyekszik pokolt csinálni a neonáci támadások és legutóbb már a rendőri túlkapások áldozatainak életéből is. Megoldás? Csak magunkra számíthatunk. A politikai ellenzék erejét a pártjaikon belüli csatározások foglalják le, a rendőrségi túlkapásokkal kapcsolatban így csak fellengzős nyilatkozatokat tesznek. A rendőrállomány többségét kitevő becsületes alkalmazottak szóhoz sem juthatnak, és egyre nagyobb a félelem a lakosságban is, hiszen ma már egy egyszerű koncertre sem mehetünk el anélkül, hogy ne kellene tartanunk a neonáci vagy a rendőri erőszaktól. Vannak persze kivételek is. Nyitrán polgári kezdeményezés alakult a rendőri túlkapások ellen, amely nyíltan vallja, hogy a rendőrség képtelen megvédeni a lakosságot, és határozott lépéseket követel a kormánytól. Ez utóbbi csak akkor lesz sikeres, ha egyre többen állnak melléjük, s kijelentik, nem akarunk visszatérni a kommunista rendőrterror időszakába, és nem akarjuk, hogy az adóinkból élők pokollá tegyék az életünket. JEGYZET Varázsfuvola BUCHLOVICS PÉTER Kedves kisköcsög, figyuzz, mert most még csak finoman mondom, mint a halküoni kertekben lágyan hangzó esti fuvolaszó. Szál kapd ki a pofádbú azt a kib...ott flótát, meee, ha én ütöm ki, lehasad a gambád,. vazzeefi! Nem, kedves olvasó, nem bolondultam meg, csak éppen azt próbáltam elképzelni, hogy egy Mozarton kikupálódott, hallatlanul kényes zenei ízlésű kommandós miként szólít fel egy cseh rockzenészt arra, legyen oly kedves, és hagyja abba a muzsikálást. Mert ők most neonácikat keresnek, meg mindenféle szélsőséges elemeket, s az efféléket csak halálos csendben lehet megtalálni, ugyebár. Egyébként biztos azért nem találták meg őket a nyitrai klubban, mert a piszok cseh zenekar még idejében elüldözte őket a rettenetes zenéjével. Tehát, ha provokátorokat keresünk, akkor az a teendő, hogy a zenész szájából puskatussal ütjük ki a fuvolát. Értem. Továbbá, ha valaki graffitiket rajzol a falra, akkor úgy kell őt figyelmeztetnünk e törvénytelen cselekedetére, hogy nemes egyszerűséggel a falba vetjük az arcát és eltörjük az orrát. Utána pedig azt hazudjuk, hogy épp egy pocsolyát ugortunk át. Áztán ha belügyminiszterek vagyunk, akkor megvédjük a mundér becsületét és kiállunk a kollégák mellett - ez dicséretes. Az viszont már nem, ha a vizsgálat közben prejudikálunk, és azt sugalljuk, hogy a rendőrségnek lesz igaza. Persze, nem először ítélkezünk előre, jól ment ez nekünk már Hedvig- ügyben is. Miként azt is értem, ha először azt mondjuk, hogy nem is volt semmiféle neonáci incidens, utána pedig közöljük: naná, hogy volt, direkt hallgattunk róla, hogy kiprovokáljuk a feljelentést. Bizonyítékok nélkül senkit sem lehet megvádolni. Teljes mértékben egyetértek. De egy neonácit nehogy már csak arról lehessen felismerni, ha nyáron, a strandon, a fenekén bámul a horogkereszt. Oké, lépjen fel keményen a rendőrség, minden egyes indokolt esetben, sőt ne féljenek határozottan intézkedni. De akkor miért kell rögtön puskatussal letépni az ajkát annak, akinek semmi köze a keresett szélsőségesekhez? Hamis ez a fuvo- lázás uraim, tessék még gyakorolni egy kicsit.
