Új Szó, 2007. november (60. évfolyam, 252-275. szám)

2007-11-07 / 256. szám, szerda

8 Vélemény és háttér - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. NOVEMBER 7. www.ujszo.com 6662 Az utóbbi időben az MKP politikusai a nyilvánosság előtt is el­mondják egymásról nem éppen kedvező véleményüket. Ez azt jelzi, hogy nyitottabbá vált az MKP vagy azt, már nem olyan egységes? - így szólt az első kérdésünk, amelyre sms-ben vártuk olvasóink véle­ményét. A válaszok: Amíg „ezek” (Csáky) ott lesznek, addig nem szavazok az MKP-ra. így mutatom ki nemtetszésemet a vezetés iránt. Zsigray Lad Nem egységes, sajnos. Edit A kátyúból ki kellene már végre lépni. Nem így gondoltam, amikor az MKP-ra szavaztam. F. Katalin Nincs összetartás, kezdenek szétesni. Éva Személyes vitákat folytatnak, amivel rontják az MKP hírnevét, nem törődve azzal, hogy a magyarellenes pártok kihasználhatják ezt a helyzetet, za Az új vezetés nyitottságot hozott, de az egység rovására. Pártonkívüli- ként mint választó polgár 4 évente értékelem a munkát. Száraz István Azok szégyelljék magukat, akik Csákyt, Durayt választották. Zsu Nyitott, egységes MKP? De hiszen az MKP nem is létezik, csak a párt­vezetés, a többi kamu. A pénzért és a hatalomért bárkivel szövetkez­nek. Hugó Szerintem szükség van a nyitottságra az igazság érdekében és remé­lem, ez nem megy az egység rovására. Cserko Kiforrja magát, letisztul, mint a jó bor. Arcsi Nagyon egységes lehetne, ha a szorgos kezek gyümölcse lenne a zse­bükben, nem alkotnának egymásról véleményt. Kata Bugáit vissza, eleget mutatott Csáky. Sándor Új rovattal bővült Véleményoldalunk. Az aktuális politikai, közéleti eseményekkel kapcsolatban vetünk fel egy témát, melyre sms-ben váijuk olvasóink véleményét (maximum 160 karakterben). A feleletet a következő formában küldjék: UJSZO(köz)válasz(köz)név, telefonszám. Az sms-t a 6662-es telefonszámra küldheti a T-Mobile vagy az Orange hálózatból. Ára 3,- korona áfával. Kilencven éve, 1917. november 7-én jött létre a szovjet hatalom Oroszországban Végső győzelem Lenin! Nem hervasztja el az idő (Mozgalmi dal) (Reuters-felvétel) Kilencven éve, 1917. novem­ber 7-én (az orosz naptár szerint október 25-én) győ­zött „a nagy októberi szoci­alista forradalom” Oroszor­szágban. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Az első világháború véres harcai­ba belefáradt hatalmas országban sztrájkok és tiltakozások után 1917. március 12-én győzött a polgári de­mokratikus forradalom, három nappal később lemondott II. Miklós cár. Az országban kettős hatalom alakult ki a szovjetek (közvedeníil választott tanácsok) és az ideigle­nes kormány között. A külföldi „kényszertartózkodásukból” haza­térő bolsevik vezetők (Lenin, Troc- kij, Zinovjev, Buharin) a forrada­lom továbbvitelét tűzték ki célul, megvonták a támogatást az ideig­lenes kormánytól és a szovjetekben igyekeztek átvenni a hatalmat. A demokratikus köztársaságról, a munkásellenőrzésről, a földesúri földek magántulajdonának meg­szüntetéséről és a háború befejezé­séről szóló programjuk sokak tet­szését elnyerte. A bolsevik propa­ganda hatására júniusban tünteté­sek kezdődtek, amelyet az eszer párti és mensevik többségű első oroszországi szovjetkongresszus betiltott. A kettős hatalom július­ban véget ért, a bolsevik felkelési kísérletet leverték, Leninnek is Fin­nországba kellett menekülnie. 1917. október 10-én a bolsevik vezetés úgy döntött, hogy az októ­ber végére (a Gergely-naptár sze­rint november elejére) tervezett II. szovjetkongresszus előtt sor kerül a fegyveres hatalomátvételre, ame­lyet a kongresszus törvényesít. A terv azonban kiszivárgott, s a kon­gresszus megnyitását október 25- re (november 7-re) halasztották, hogy a mensevik és az eszer több­ség biztosan odaéljen. A felkelést ezért már október 24-én (novem­ber 6-án) este kezdték Szentpéter­váron: elfoglalták a főváros legfon­tosabb stratégiai pontjait, a Péter- Pál erőd helyőrsége átállt a felke­lőkhöz. Éjszaka körülzárták a kor­mány székhelyét, a Téli Palotát, ahonnan Kerenszkij miniszterel­nök elmenekült. Miután a bennre­kedt miniszterek nem adták meg magukat, az Auróra cirkáló ágyúi adtak jelet az ostromra. Október 25-én (november 7-én) a Forradalmi Katonai Bizottság be­jelentette az ideiglenes kormány megdöntését. Aznap este ült össze a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusa, amelyen a 670 kül­dött több mint fele bolsevik volt. A hasztalanul tiltakozó mensevik és az eszer küldöttek kivonultak, a bennmaradt bolsevikok pedig elfo­gadták a dekrétumot, amelynek ér­telmében minden hatalom a szov­jetek kezébe megy át. November 8- án elfogadták a békéről és a földről szóló határozatokat is, a szovjet- kongresszus bolsevik kormányt vá­lasztott, a Népbiztosok Tanácsának elnöke Lenin lett. A tiltakozó men- sevikek és eszerek létrehozták a Hon- és Forradalommentő Bizott­ságot, minden demokratikus párt követelte az alkotmányozó gyűlés összehívását. A bolsevik válasz az Oroszországi Rendkívüli Bizottság (Cseka, azaz a politikai rendőrség) létrehozása volt, az alkotmányozó gyűlést azonban 1918. január 18- ára mégis összehívták. A választásokon a mensevikek, az eszerek és az őket támogató két kis párt 62, a bolsevikok alig 25 százalékot kaptak. Az alkotmányo­zó gyűlésben azonban a kisebbség­ben lévő bolsevikoknak sikerült el­érniük a tanácskozás feloszlatását. A gazdaság irányítására létrehoz­ták a Népgazdasági Tanácsot, amely kimondta a termelés és el­osztás munkásellenőrzését, a ma­gánbankok, a külkereskedelem majd a magánüzemek államosítá­sát, a részvénytőke elkobzását. A polgárháború felé sodródva 1918. júliusában a szovjetek V. kongresszusán a bolsevik többség a kongresszust a legfőbb hatalmi szervvé nyilvánította, a július 6-i bolsevikellenes moszkvai felkelést leverték. 1918 tavaszán kitört a külföldi intervencióval is tarkított polgárháború, amely 1921-ben a bolsevik hatalom végső győzelmé­vel zárult. Lenin élt (Reuters-felvétel) Űj Szó borbál 2006, fotó: Somogyi Tibor 2007. november 16-án Csölösztőn, a Kormorán Szállóban Sztárvendégeinkkel - Rák Vikivel és Juraj Soltésszal, a Bailando sikeres táncos párjával, Rigó Mónikával, Bangó Margit Kossuth-díjas művésznő által megkoronázott tehetséges cigánydal-énekessel, valamint az Üj Szó és a Vasárnap borversenyének győzteseivel, akik legjobb boraikat kínálják Önöknek Mikor? Hol? Kivel? Csemegék az étlapról: sertésérmék magyar módra, rakott sonka, aszalt szilvával töltött pulykatekercs, sült malac, vadgulyás, saláták, köretek, desszertek és egyéb finomságok Szórakozzunk eayütt Jegyrendelés: 02/59 233 274, 0918/59 32 87 Találkozzunk; és szórakozzunk együtt az ÚJ SZÓ és a VASÁRNAP hagyományos bálján

Next

/
Thumbnails
Contents