Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-23 / 244. szám, kedd

Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 23. TALLÓZÓ SME Daniela Kapitánová egyetlen kérdést tesz föl a kulturális mi­niszternek jegyzetében. Ho­gyan kollaboráltak, hogyan lettek árulók a kitelepítettek, akiket nem azért deportáltak, mert magyarok voltak? Mit tettek azok a férfiak, nők és gyerekek, amiért éjjel kettő­kor beállítottak hozzájuk a csendőrök, s kihajtották őket a házukból? Kalapot emeltek a Hlinka-gárda előtt? Hatvan­ezer emberre rávágták a mar­havagonok ajtaját, és gáz­kamrába küldték őket? Áhí­tattal hallgatták Tisót, amint arról szónokol, hogy a német néppel és annak vezérével kéz a kézben építjük az új, tiszta világot? Mit tettek másként a deportált magyarok, mint az államalkotó szlovák nemzet nem deportált tagjai? A pék nem jótékonyságból süti a kenyeret, hanem azért, mert jövedelemre akar szert tenni A püspöki kar és a marxizmus „A szegénység egyik leg­főbb oka nálunk a növekvő szociális igazságtalanság, amelyet az egyes munkál­tatók és cégtulajdonosok- köztük a külföldi vállalko­zók - tekintet nélküli ego­izmusa okoz.” GÁL ZSOLT „Emlékezetetjük a kormányt és a szakszervezeteket arra, körültekin­tőbben biztosítsák az alkalmazot­tak védelmét az igazságtalan ki­zsákmányolás ellen.” íme, egy nyi­latkozat, amely minden marxistá­nak és kommunistának a dicséreté­re válna. Ám a Szlovák Püspöki Konferenciától származik. A katolikus püspökök a szegény­ség elleni harc napja alkalmából látták jónak, hogy támadást indít­sanak a kizsákmányoló nagytőké­sek és vállalkozók ellen, a munka- vállalók jogait védendő. Nincs eb­ben semmi különös, Jézus is több­ször kikelt a henyélő, a mások ve- rejtékes munkájából élő gazdagok ellen, egyszer azt találta mondani, könnyeben megy át a teve a tű fo­kán, minthogy egy gazdag bejusson a mennyországba. Bár a kizsákmá­nyolás szóról főleg Marx, meg a kommunista propaganda juthat eszünkbe, sokaknak nem okoz gondot ezek összekapcsolása a ke­resztény tanítással. Latin-Ameri- kában az 1970-es évektől egyre na­gyobb teret nyertek a katolikus egyházon belül azok a forradalmi eszmék, amelyek a szocializmussal próbálták elegyíteni a kersztény tanítást. Úgy vélték, a katolikus egyháznak is a szegény, nincstelen tömegek mellé kell állnia a kapita­lizmus és a gazdagok ellen folyta­tott harcban, amelynek célja egy szocialista/kommunista rendszer bevezetése. Sót egyesek azt állítot­ták, Jézus Krisztus volt az első kommunista, illetve marxista, hi­szen ő is a szegények oldalán állt, az ó életüket választotta. A lengyel és szenvedélyesen antikommunista II. János Pál pápának meg is gyűlt a baja ezekkel a mozgalmakkal, ame­lyek mind a mai napig jelentős befo­lyással rendelkeznek a latin-ame­rikai nincstelen tömegek körében. Bár első látásra sok közös vonás ta­lálható a marxista/szocialista ta­nok és a keresztény tanítás között, a szlovák katolikus püspökök na­gyon sikamlós talajra tévedtek, s érvelésük több helyen is sántít. El­sősorban az a baj velük, hogy képte­lenek különbséget tenni a gazdag­ság eltérő forrásai között Jézus ko­rában és manapság, és úgy látszik, csak Marx történelem által megcá­folt munkásságát ismerik, a köz­gazdaság atyjának, Adam Smith- nek a nézeteit már nem. Jézus korában úgy lehetett nö­velni a vagyont, ha azt mástól elve­szik, vagy mások munkájának a gyümölcsét élvezik. A kétezer évvel ezelőtti rabszolgatartó társadalmi rendszerben a mezőgazdasági és kispari munkáknak a gyümölcseit főként a hierarchikus struktúra te­tején álló, jórészt származásánál fogva privilegizált elit élvezte. Az­óta nagyot változott a világ. A mai gazdagság nem feltétlenül zéró­összegű játék végeredménye, ahol az egyik fél nyeresége veszteség a másik félnek. És nem is a XIX. szá­zadban Marx Károly által felvázolt sémáé, amelyben a nagytőkés a gyári munkásainak kizsákmányo­lásával szerzi jövedelmét, s miköz­ben ő egyre gazdagodik, a munká­sok tömegei egyre nagyobb nyo­morban élnek, ami lázadáshoz ve­zet. A modem társadalmakban az egyéni gazdagodás többnyire össz- társadalmilag is hasznos. Nincs eb­ben semmi új, a folyamatra már Adam Smith rámutatott 1776-ban, a Nemzetek gazdagsága című munkájában. A skót filozófus sze­rint a társadalmak gyarapodását az egyéni érdekek megvalósítása hajt­ja előre. A pék nem jótékonyságból süti a kenyeret, hanem azért, mert jövedelemre akar szert tenni. Azaz, ha úgy úgy tetszik egoizmusa miatt. A piacgazdaságban azonban a ke­reslet és a kínálat törvénye (amit Smith a piac láthatatlan kezének nevezett) abba az irányba tereli, hogy olyan termékeket süssön, amilyenekre igény van, s olyan áron adja, amit a fogyasztók még hajlandóak megadni érte. Ha léte­zik a konkurencia, akkor Smith sze­rint nincs semmi gond, az egyes vál­lalkozók gyarapodása az egész nemzet gazdagodását mozdítja elő. A posztindusztriális társadal­makban ehhez jön még az a tény is, hogy a gazdagodás egyre inkább a tudás eredménye. Vajon Edison kit zsákmányolt ki, amikor feltalálta a fonográfot vagy a villanykörtét, vagy Bill Gates, amikor megalkotta a Windows operációs rendszert? Találmányaik - amellett, hogy őket gazdagították - jobbá, olcsóbbá és hatékonyabbá tették százmilliók életét is, tehát össztársadalmi hasznuk volt. Nem jött be a marxi séma sem. A nyugati társadalmak­ban ahelyett, hogy néhány szuper­gazdag nagytőkés és milliónyi nyomorgó proletár maradt volna, pontosan ellenkező folyamat ját­szódott le: egy széles középosztály jött létre, amelynek életszínvonala jóval meghaladta az egykori előke­lőségekét. A „kizsákmányoló” tő­késekkel és vállalkozókkal kapcso­latban furcsa módon az a jó, ha mi­nél többen vannak. Minél több vál­lalatot és munkahelyet teremte­nek, a dolgozók annál magasabb bért és jobb körülményeket alkud­hatnak ki azzal riogatva, hogy el­mennek egy másik céghez. Ä mo­dem társadalmakban az jár rosszabbul, akit nem „zsákmá­nyolnak ki”, neki ugyanis nincs munkája. Persze, a munkanélküli­eket sem kell annyira félteni, mint Jézus korában, amikor biztos nyo­mor várt rájuk. Az állam széleskörű szociális ellátórendszert tart fenn, térítésmentes oktatással, egész­ségügyi ellátással, munkanélküli- és egyéb segélyekkel, családtámo­gatásokkal - jórészt a „kizsákmá­nyoló” munkáltatók által fizetett adókból és járulékokból. Sajnála­tos módon, amikor a váltakozókat és a munkáltatókat támadják, azoknak rontanak nekik, akiken az ország gazdasági fejlődése, a mun­kahelyek teremtése és az állami szolgáltatások finanszírozása a legnagyobb mértékben múlik. Csak remélni lehet, hogy e mögött a köz- gazdasági alapkérdésekben való járatlanság áll, nem irigység, bűn­bakkeresés vagy a népszerűség hajhászása. Ez utóbbiban a püspö­kök egyébként sem tudnák meg­verni Fico miniszterelnököt. Október 25-én a tömegbe lőttek, 26-án Mosonmagyaróváron 52 ember halálát okozó sortűz dördült Fegyveres, véres szabadságharc MTI-HÁTTÉR 1956 októberében Magyaror­szágon békés tüntetéssel kezdődő fegyveres felkelés, forradalom bon­takozott ki a kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. Az október 23-i tüntetésen a di­ákkövetelések alátámasztása (a szovjet csapatokat vonják ki; Nagy Imre alakítson kormányt; az egyenrangúság és a be nem avatko­zás elve alapján vizsgálják felül a magyar-szovjet kapcsolatokat; le­gyenek általános, titkos, többpárti választások; legyen teljes a véle­mény- és szólásszabadság, szabad a rádió), valamint a lengyelek mel­letti szolidaritás kinyilvánítása volt a cél. Gerő Ernő, a Magyar Dolgo­zók Pártja első titkára ellenséges, soviniszta, nacionalista megnyil­vánulásként értékelte a megmoz­dulásokat és minden engedményt elutasított. Ennek nyomán fegyve­res összetűzések kezdődtek: fegy­veres csoportok elfoglalták a Ma­gyar Rádió és a Szabad Nép székhá­zát, a telefonközpontot, a Lakihe­gyi-rádióadót, több fegyverraktárt, laktanyát, rendőrőrsöt, üzemet. Ledöntötték a Sztálin-szobrot. A békés tüntetés népfelkeléssé, s a szovjet csapatok beavatkozása után fegyveres szabadságharccá változott. Október 25-én a Parla­ment előtt a tömegbe lőttek, 26-án Mosonmagyaróváron 52 ember ha­lálát okozó sortűz dördült, 30-án Budapesten került sor véres atroci­tásokra, decemberben a salgótar­jáni és az egri sortűz követelt áldo­zatokat. A forradalom politikai irá­nyítása az MDP reformkommunis­ta szárnya kezében összpontosult. Ennek központi alakja Nagy Imre volt, aki október 24-től betöltötte a kormányfői posztot. Újjáalakultak a politikai pártok, szervezetek, Nagy Imre koalícióssá'változtatta kormányát. A fegyveres felkelők, tüntetők sem rendelkeztek egysé­ges ideológiával, ám a nemzeti füg­getlenség visszaállítása és a dikta­túra lerombolása elsődleges céljaik közt szerepelt. Mind az utcai politi­zálok, mind a kormánypolitikát irányítók sorsát a nemzeti függet­lenséget eltipró november 4-i szovjet katonai invázió pecsételte meg, amely nem sokkal azután kö­vetkezett be, hogy Nagy Imre meghirdette Magyarország sem­legességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A fegyveres felkelők utolsó csoportjainak ellenállását november 10-11. táján törte meg a szovjet túlerő. KOMMENTÁR Nagyi személyije JARÁBIK BALÁZS „Lopd el a nagyid személyijét” hangzott az elmúlt két hét legnépszerűbb szöveges üzenete, amelyet a lengyel fiatalokküldöz- gettek nyakra-főre egymásnak. Addig terjedt az üzenet, hogy még Kaczynski miniszterelnök- megfeledkezvén arról, hogy a céltábla nem lő vissza - is reagált rá, mondván, az üzenet a „lengyel nemzet ellen”valócselekedet.Hátigen,Lengyelország-is-kettészakadt.A Kaczynski testvérek által fémjelzett Jogés Igazság Pártjakissé ne­hézkesen próblta meg az elmúlt két évben a kommunistarendszer­váltás befejezését, Lengyelországban alig látott - korrupció elleni és politikai-tisztogatásba fogott. Mivel a volt kommunista, immáron szociáldemokrata utódpárt két évvel ezelőtt teljesen megroggyant, és Kwasniewski volt elnök vezetésével csupán most áll talpra, az ik- rekigazi ellenfele ismét a DonaltTusknevével fémjelzett (szintén) jobbközép PolgáriPlatformvolt.MivelVarsóbanvasámapszinte rendszerváltó volt a hangulat, az emúlt évek legmagasabb választási részvételét produkálva, a Polgári Platform simán verte az ikreket, és ha a felmérések eredményei beigazolódnak, akkor feltehetőleg a szintén jobbközép néppárttal alkothatja az új kormányt. Főleg a fia­tal szavazók megnyerése vitte győzelemre a platformot, pedig a „polgárok” a kampány és az elmúlt két év során is túlzásba vitték a baklövést. Rajtuk is túltettek azonban az ikrek. Nem is annyira „mo­rális forradalmuk” váltotta ki a (fiatal) lengyelek szavazási hevét, hanem az ignorancia, amellyel a lengyel kormány Európához és álta- lában a világhoz viszonyult. Kiváló példa erre azeredetilegelutasító magatartás az egyébként Varsóban székelő (sic!) EBESZ-választáso- kat megfigyelő szervezetével szemben, amely ellen Belarusz nagy örömmel és hangosan tiltakozott. A „lengyel” szó szinte szitokszónak számít Brüsszelben. A lengyel magatartás semmibe sem vette az eu­rópai szolidaritás elvét, pontosabban csak akkor követelte, ha neki származott haszna belőle. Nehéz morális forradalmat hirdetni oda­haza úgy, ha külföldön más a módi. Alengyel tengerparton lakó Tusk, aki két éve alaposan megégette magát a kampány során, idő előttTuskminiszterelnöknekhirdetve magát, mostvégre révbe ért. Nagy kérdés azonban, hogy az új lengyel kormány képes lesz-e haté­konyan kormányozni ajobbközép és a kommunista rendszer megíté­lésnek vonalán kettészakadt országot. A platform orvossága a gazda­sági reform és még több biznisz a „polgárok” számára, de a végrehaj- táshoz sok ideje nincs. A lengyel társadalom türelme véges és a fiata­lok további tömege kergeheti álmait Nyugat-Európában. Márpedig akkor otthon csak a nagyik maradnak... Cargopyrin LOVÁSZ ATTILA A MÁV-Cargo nem az a cég, amelyről naponta szólnak a tudósítások, mint ahogyan a szlovák vasúti cargo semvoltazacég, amelyről sokat tudnánk, ha a Fico-kabinet nem állította volna le annak privatizáció­ját. A teherforgalommal foglalkozó cargo egy ideig téma volt, majd a szlovákiai „mégsem magánosítjuk” hozzáállás után érdekes szín­foltként is tekinthetjük, hogy a magyar MÁV-Cargo magánosításába egy magyar-szlovák konzorcium is beszállt. Sőt, az első körben a kis hazánkban azért jól ismert Slavia Capital és magyar társa adta a leg­jobb ajánlatot (83 milliárd forintot, ami potom 30 milliárddal előzte meg a második, osztrák-magyar konzorciumot). A múlt héten zárult a második forduló, még nem tudni, milyen ered­ménnyel. Nem is célunk e helyen a MÁV-Cargo magánosítását ele­mezni, azt a magyar sajtó feltehetően megteszi. Ebben a pillanatban azt sem tudjuk, mennyi az annyi, hogy a 83 milliárd maradt-e vagy rá­licitáltak. A lényeg most az, hogy a rosszabb ajánlatot tevő cégek- legalábbis felröppent sajtóhírekszerint-azzal érvelnek, nemlenne szerencsés szlovák kézbe adni egy ilyen fontos magyar vállalatot. Er­go: megjelent a nemzeti alapú érvelés, amely, mint tudjuk, az üzlet­ben mindig kontraproduktiv. A MÁV-Cargo, jelentőségét tekintve, nincs a tíz legfontosabb magyar céglistáján. Ha egy kicsitvisszanézünk (nem is a régmúltba, csak hét-nyolc évre), emlékezhetünkmégarra, milyenpozícióban volta szlovák céglistán a Slovnaft. Tudtommal a második legnagyobb szlovákiai vállalat volt, amolyan „nemzeti kincs”. Vagy megnézhet­jük, hogy a bankkonszolidáció során hová helyezte a szlovák közvé­lemény a Beruházási és Fejlesztési Bankot (lánykori nevén: IRB). Ha jól emlékszem, a bankok sorrendjében valahová a harmadik, negye­dikhelyre. Ez a kis visszapillantás csak azért fontos itt és most, mert a MÁV-Cargonál lényegesen fontosabb vagy fontosabbnak tartottvál­lalatok magánosításában volt érdekelt a magyar tőke. A Slovnaft többségi tulajdonosa a MÓL lett, az IRB részvényeit az OTP Bank vá­sárolta meg. A magyarság által sokszor nacionalistának kikiáltott szlovák lakosság, amelyetamagyarságegyrészemégleisnéz (remé­lem, a kisebbik része), gond nélkül nyelte le két fontos cég magyar tő­kebevonását. Az egyik esetében egy ldmondottan domináns, straté­giai vállalat került magyar kézbe. Áz más kérdés, hogy a MÓL már rég nem kimondottan magyar vállalat, attól még itt, Szlovákiában annak tekintik. A MÁV-Cargo privatizációja során előrángatott nemzeti ér­velés azzal számol, hogy a magyar lakosság kicsinyes és ellenséges a szlovák tőkével kapcsolatban. Ez az érvelés szerény véleményem szerintamagyarságszámáralenézó, de jelen van, és használják. Itt és most, amikor Szlovákia és Magyarország között igenis feszültségek vannak. Az elmúlt hétvégén a szlovák köztévé egyik nagyon nézett, bár nem éppen intellektuális adásában két, 58 éve levelező asszonyt mutattak be, egyik sem beszéli a másik nyelvét, s találkozásuk a képernyőn nagyjából hétszázezer néző előtt többet használt a magyar-szlovák kapcsolatoknak, mint tíz kormányfői, durcás nyi­latkozatokkal spékelt találkozó. A szabad tőkeáramlás, amelynek egyetlen kritériuma az üzleti siker és a haszon, valahogy ugyanígy hat. Itt az ideje bevenni a Cargopyrint. A szerző a Magyar Rádió regionális adásait vezeti- Irigylem, szomszéd. Úgy látom, nemzetiségileg teljesen kiegyensúlyozott. (Peter Gossányi karikatúrája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents