Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-22 / 243. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 22. www.ujszo.com RÖVIDEN \ ..nwiw :r i »in mi xmme&m El járás a rádiós szerződés miatt Pozsony. Eljárást indított a rendőrség amiatt, hogy a Szlovák Rádió valószínűleg jogtalanul bízta meg a Lawyers Partners céget az üzembentartási díjak behajtásával. Az üggyel kapcsolatban Hil­da Gajdosová neve merült fel. A közrádió korábbi gazdasági igaz­gatójaként ő írta alá azt a szerződést, amely alapján a Lawyers Partners összesen 14 millió koronát hajthatott volna be a rádió 90 ezer adósától. Más sajtóforrások szerint az okirat-hamisítás gya­núja is felmerült, konkrétan a szerződés antedatálása, hogy még töhb személyre és még nagyobb összegre vonatkozzon. A Joj tévé értesülései szerint a rádiót az fenyegeti, hogy 90 millió koronát kell kifizetnie a Lawyers Partnersnek. Gajdosová jelenleg a kultu­rális minisztérium gazdasági igazgatója, (s, ú) Szlovákiai csalók Borsodban Miskolc. Félmillió forintot zsákmányoltak azok a szlovákiai csalók Magyarországon, akiknek egy nap alatt kétszer is sikerült csőbe húz­niuk idős embereket a jól ismert álműtétes trükkel - úja a Hava- riapress hírügynökségre hivatkozva a SITA. A borsodi Forró község­ben egy 85 éves férfinak azt mondták, kamionjuk balesetet szenve­dett, a sofőr műtétjéhez 300 ezer forintra van szükségük. Felajánlot­ták, hogy a tévékészülékekkel megpakolt kamiont otthagyják, sőt a náluk lévő valutát is odaadják, míg vissza nem hozzák a tartozást. Az idős férfi a helyi bankban felvett félmillió forintot, s a teljes összeget átadta az ismeretleneknek. Később kiderült, papírcafatokkal megtö­mött táskát kapott cserébe, s az is, hogy ezek a csalók aznap egy idős asszonytól 68 ezer forintot csaltak ki. A nő szerint egy szlovák rend­számú autót kell keresniük a rendőröknek. A nyomozás érdekében felvették a kapcsolatot a szlovák hatóságokkal, (ú) Eurós videojátékok gyerekeknek Pozsony. Szórakoztató, játékos formában akarja megismertetni a gyerekeket a közös európai pénzzel a szlovák Nemzeti Bank, ezért honlapján különféle, egyszerű számítógépes játékokat he­lyezett el. A gyerekek kifesthetik például a bankjegyeket, virtuáli­san vásárolhatnak a közös pénzzel, és egy 500 kérdéses eurókvíz is megtalálható a honlapon. Egyelőre a játékok angol nyelvű változa­tás vette át a jegybank, de már tárgyal a szlovák fordítás engedé­lyeztetéséről. (CTK) Dzurinda részben az MKP-t okolja a feszültségért Fico hazudik, a kormány lop ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Mikulás Dzurinda részben az MKP-t tartja felelősnek azért, hogy a szlovák-magyar vi­szony ilyen feszültté vált, és hogy a Benes-dekrétumokkal a parla­ment is foglalkozott. „Többször kértem Csáky Pált, hogy ne álljon elő ezzel a témával” - jelentette ki tegnap az SDKÚ elnöke a Markíza televízió politikai vitaműsorában. Ugyanakkor úgy véli, hogy a par­lament által elfogadott határozat nem rossz, hasonló ahhoz, mint amit Csehországban hagytak jóvá. Az SDKÚ megszavazza majd a Hlinka-törvényt is. Ennek ellenére úgy véli, hogy az MKP-val a lénye­ges témákban jól együtt tudnak működni. „Sokkal több kérdésben éretünk egyet, mint amennyiben eltérő az álláspontunk” - mondta a volt miniszterelnök, aki bírálta a jelenlegi kormányt is. „Butaság volt bárkit kiutasítani az ország­ból, nem szabad ilyen kétértelmű kifejezéseket használni” - jegyezte meg Robert Fico kormányfő Só­lyom László nem hivatalos látoga­tása miatt tett kijelentései kap­csán. Egyben úgy véli, Robert Fico - nem csak emiatt - jelentősen gyengítette Szlovákia külpolitikai befolyását. Szerinte a kormány ha­zudik és lop, a kormányfő nem ké­pes beismerni például, hogy az olaj ára befolyásolja a benzin, a gabona ára pedig a kenyér kiske­reskedelmi árát. „Az egészségügy problémáiért a biztosítókat okolja, az élelmiszerárakért az üzledán- cokat, egyfolytában hazudik. Ma­gyarázza meg, miből vette a laká­sát, ilyen ügy miatt a cseh minisz­terelnök korábban lemondásra kényszerült” - jelentette ki Dzurinda. (lpj) Mikulás Dzurinda (SITA-felvétel) Slota: „Ha valakinek azt mondom, tehénlepény, az nem lényeges" „Éledőben a fasizmus" Pozsony aduja a Gárda Pozsony. Az áll a szlovák­magyar feszültség hátteré­ben, hogy Budapest és Po­zsony az európai országok megnyeréséért politikai küzdelmet folytat - véli Vladimír Palkó. S1TA-HÍR Az ellenzéki kereszténydemok­rata képviselő erről a Joj televízió Politika.sk című vitaműsorában nyilatkozott. Az Európa kegyeiért folytatott versengésben Palkó sze­rint Szlovákia számára a Magyar Gárda léte jelent előnyt, a magya­rok aduja pedig a Ján Slota vezette SNS kormánytagsága. A Palkóval vitázó Ján Slota ta­gadja, hogy ő lenne a szlovák-ma­gyar viszály egyik szítója. A Benes- dekrétumokat megerősítő parla­menti nyilatkozat szerinte nem já­rult hozzá a viszony további elmér­gesedéséhez. „Ezzel nem akartuk a magyarokra hárítani a felelőssé­get. Ezt határozottan elleneztük. Ám ők állandóan felvetették (a dekrétumok kérdését - a szerk. megj.) Magyarországon és az Eu­rópai Parlamentben is” - mondta ezzel kapcsolatban a nemzeti párt vezére. Slota néhány héttel ezelőtt „te­hénlepénynek” és „hányadéknak” nevezte Csáky Pál MKP-elnököt. Most ezzel kapcsolatban a követ­kezőket nyilatkozta: „Ha valakinek azt mondom, tehénlepény, az nem lényeges. Az a lényeges, hogy vala­ki kétségbe vonja a második világ­háború utáni európai rendezést, de nem ez, ez marhaság.” A vitaműsor harmadik résztve­vője, a smeres Monika Flasíková- Benová szerint a szlovák-magyar viszony a szlovák többség és a ma­gyar kisebbség képviselete közti kapcsolat függvénye. Úgy véli, az MKP a szlovákiai magyarokat a többi nyilvántartott kisebbség fölé helyezi. Tiltakozik a szlovák külügy Pozsony. „Szlovákia számára el­fogadhatatlan az a helyzet, hogy szomszédságában éledőben van a fasizmus és a gyűlölet szelleme” - szögezte le tegnap esti, a Magyar Gárda újabb budapesti eskütétele után kiadott sajtóközleményében a szlovák külügyminisztérium. Hangsúlyozza, a hasonló hazai szervezetet, a Szlovák Testvériséget (Slovenská pospolitosf) Pozsony kompromisszumok nélkül betiltot­ta, és az „agresszív és fasiszta ideo­lógia” jeleit mutató, annakjelképeit felvonultató félkatonai szervezetek legális működését egy EU- és NA- TO-tagállamban Európa nem hagy­hatja figyelmen kívül. A szlovák külügyi tárca nagyra értékeli Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök Magyar Gárdával szembeni elutasító álláspontját. „Ugyanakkor meglepő, hogy a Ma­gyar Gárdát egyáltalán bejegyez­ték, s hogy eddig nem tiltották be ezt a militáns és revizionista cso­portosulást, amely saját kijelentései szerint tevékenységét a Magyar Köztársaságon kívülre is ki akaija teijeszteni” - olvasható szlovák dip­lomácia állásfoglalásában, (ú) A szélsőségek ellen az EP-ben Budapest. Három magyar EP képviselő, Szent-Iványi Ist­ván (SZDSZ), Tabajdi Csaba (MSZP) és Olajos Péter (MDF) közösen kezdeményezte az eu­rópai szélsőséges csoportok el­leni összefogást. A nyilatkozat szerint például a Magyar Gárda és a szlovákiai Pospolitosf célja, hogy gyűlöletet és erőszakot szítsanak a szomszédos orszá­gok között. (MTI) Garde dame (Reuters-felvétel) Komáromban tanácskozott a hétvégén a Magyar Állandó Ifjúsági Értekezlet Rossz megoldás a Magyar Gárda ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Nyilatkozatban ítélték el Magyar Gárda tényke­dését, valamint a Benes-dekrétu- mok szlovák parlament általi megerősítését a Magyar Állandó Ifjúsági Értekezlet (MÁIÉRT) résztvevői. Nagy Péter, az MKP Via Nova Ifjúsági Csoportjának elnöke el­mondta, a találkozó legfonto­sabb feladata az alapszabály el­fogadása és az elnökség megvá­lasztása volt. A MÁIÉRT első ülé­sét a Fidesz ifjúsági tagozata hív­ta össze idén júliusban Budapes­ten, elsősorban a határon túli magyar jobboldali és jobbközép ifjúsági szervezeteket tömöríti. Komáromban két nyilatkoza­tot is elfogadtak, egyrészt elítélik a Magyar Gárda ténykedését, másrészt a Benes-dekrétumok megerősítését és a kollektív bű­nösség elvét. Az aláírók rossz megoldásnak tartják a Magyar Gárdát a jogos nemzeti sérelmek orvoslására. Véleményük szerint kifejezetten káros, ha a környező államokra bárki potenciális kato­nai ellenségként tekint. A súlyos és indokolt vitákat az európai emberi jogi egyezmények szelle­mében, az Európai Unió alapvető értékeit figyelembe véve kell megoldani. A másik nyilatkozatban az áll: „Az Európa Tanács konkrét köve­telményként fogalmazta meg, hogy el kell távolítani a kollektív bűnösségen alapuló diszkrimina­tív szabályokat. Minden olyan döntés, mint például a Benes- dekrétumokat megerősítő hatá­rozat, amely a kollektív bűnösség elvét megerősíti, az Európai Unió és valamennyi demokratikus ál­lam számára deklaráltan elfo­gadhatatlan, valamint ellentétes az egyetemes emberi jogokkal és az Unió elveivel.” (vkm) Meciar szerint minden társaság nyereségét korlátozni fogják, de nem olyan mértékben, ahogy a Smer szeretné A biztosítók után a gyógyszergyártókra is sor kerül ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nemcsak az egész­ségbiztosítók nyeresége zavaija a Fico-kormányt, az egészségügy­ben működő többi társaság, pél­dául a gyógyszergyártók és for­galmazók is számíthatnak arra, hogy nyereségüket meg fogja kur­títani az állam. Vladimír Meciar szerint először az egészségbiztosí­tók kerülnek sorra, majd a gyógy­szertárak és a többi vállalat is. „Ne legyenek illúzióink, amint az ál­lam felemeli az ostort, a biztosí­tóknak az év végén semmüyen hasznuk nem lesz - jelentette ki a HZDS elnöke szombaton, a Szlo­vák Rádió Szombati párbeszédek című műsorában. - Most az egészségbiztosítók nyeresége van napirenden, a többiekre is sor kerül.” A HZDS elnöke szerint azonban a haszon felhasználását nem fogják olyan szigorúan korlá­tozni, mint ahogyan azt a Smer szeretné. „A haszonból nem csak az orvosok munkáját lehet majd megfizetni, beruházások is meg­valósíthatók lesznek - magyaráz­ta a HZDS elképzelését Meciar. Iveta Radicová szerint a kor­mányoldal felesleges vitát folytat, az egészségbiztosítókat egysze­rűbben is kötelezni lehetne arra, hogy több pénzt fordítsanak ügyfe­leik kezeltetésére. „Elég lenne több feladattal megterhelni a biztosító­kat, ha úgy érezzük, hogy túl nagy a hasznuk” - magyarázta az ellen­zéki politikus. A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a biztosítók addig nem lehetnek nyereségesek, míg minden ügyfelük gyógykeze­lését ki nem fizették, és kezelésre sem várakozik senki. Nem teljesen egyezik a kor­mánypártok álláspontja a mini­mális hálózatot alkotó kórházak listáját illetően sem. A HZDS kifo­gásolja, hogy a kormányrendelet­be csak állami intézmények kerül­tek, melyeknek így nem kell meg­mérettetni magukat a konkuren­ciaharcban. Meciar szerint folya­matosan tárgyalnak, és az egész­ségbiztosítókról szóló jogszabály tárgyalása, amely holnap kezdő­dik, még hozhat meglepetést. Ugyanakkor kijelentette, hogy a kormányprogramot mindenkép­pen betartják, s abban szerepel az is, hogy megőrzik a több-biztosí­tós modellt. Nyugdíjtörvény: minimális változás Meciar szerint az egészségügyi törvényekkel ellentétben a nyug­díjtörvényről már megegyezett a koalíció. A parlamentben lévő mó­dosítás csak minimális mértékben változtat a nyugdíjtörvényen, a koalíció célja, hogy legalább 2 milliárd koronás megtakarítást érje­nek el vele. Fél évre megnyitják a rendszert, ami lehetővé teszi majd, hogy akik „tévedésből” választották a kétpilléres rendszert, visszatérhessenek a kizárólag állami, egypilléres rendszérbe. Na­gyobb mértékű módosításra jövőre lehet számítani, a szociális ügyi minisztérium márciusra készíti el új javaslatát, (lpj)

Next

/
Thumbnails
Contents