Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-20 / 242. szám, szombat

26 Presszó ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 20. www.ujszo.com „Most miből fogok élni?“ Börtön hamis tanúzásért Marion Jones bevallotta, hogy a BALCO-ügyben hazudott a bíró­ságon. Már ezért három hónapos börtön járna neki. Mindezt még megtetőzte: hazudott, amikor tagadta, hogy volt élettársa, a THG- botrány kapcsán eltiltott Tim Montgomery adott neki egy 25 000 dol­lárról szóló csekket. Gyermeke apját, Montgomeryt doppingbotrá­nya mellett hamis, illetve lopott csekkekkel szerzett több millió dollá­ros csalással is vádolják, és Jones ennek az ügynek a nyomozása so­rán nem mondott igazat a kérdéses csekkről. Ilyen esetben akár öt évre is rács mögé dughatják­Emlékszem, amikor Sydneyben a sajtóközpontban ülve „fülest” kaptunk. Megkérdeztem Robert Hartmannt, a doppingtémában egyik legjártasabb német kollégát, néhányan összedugtuk a fejünket, de valamivel később már nyűt titok lett az egész. Maga a NÓB dop­pinggal foglalkozó alelnöke, Tho­mas Bach azzal vádolta az ameri­kaiakat, hogy e téren csődöt mond­tak. Kiderült, hogy C. J. Huntert, Marion férjét az olimpia évében négyszer tesztelték pozitívan, de csak a játékok közvetlen kezdete előtt robbant a bomba. Akkor ar­ról szólt a fáma, hogy további 15 atlétát is doppingon kaptak, de az amerikaiak műidet eltussolták. Templom egere Az Egyesült Államok Doppingel­lenes Ügynöksége (USADA) embe­rei október nyolcadikén reggel Ma­rion Jones austini (Texas) házában összepakolták az érmeket, s távoz­tak. „Tettük, amit kellett - nyilat­kozta az Egyesült Államok Olimpi­ai Bizottságának (USOC) elnöke, Peter Ueberroth. - A csalót elkap­tuk, az érmek nálunk vannak, s visszaadjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.” A NOB és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályai szerint a doppingvétkes sportolótól nyolc évre visszamenőleg elkobozható az érem, törölhetők annak eredmé­nyei. Ez azt jelenti, hogy Jones ese­tében az 1999-es és 2001-es öt vi­lágbajnoki érem, köztük három arany is... Az 1997-es athéni vb-n szerzett két titulusát viszont meg­tarthatja. S marad a világ második leggyorsabb hölgye, mivel a leg­jobb eredményeit sem törlik, lévén, hogy azokat mind 1998-ban érte el: száz méteren 10,65 mp, kétszá­zon 21,62, távolugrásban 731 cm. Egyébként kilenc esztendeje 38 at­létikai versenyen állt rajthoz, és eb­ből 37-et meg is nyert. Az IAAF szabálykönyve azt is ki­mondja, hogy a doppingoló ver­senyzőtől vissza kell követeim a pénz- és rajtdíjakat is. A USOC kép­viselői azt nyilatkozták, be fogják hajtani a pénzt, ami az amerikai sajtó szerint nem lesz könnyű, mert a 31 éves atlétanő, aki egykor milli­ókat kasszírozott (80 ezer dollár­nál alább egy-egy versenyen nem adta!), anyagi gondokkal küzd. Jú­niusban azt vallotta, kétezer dollár az egész készpénze, s el kellett ad­nia két és fél millió dolláros - és a A tiltott szerek csoportjai ♦ Stimulánsok [ A kábítószerek és izgatószerek j növelik az éberséget, csökken­tik a fáradtságot, és fokozzák a I versenyzési készséget, de az i agresszivitást is. Alkalmazásuk ; csökkentheti az ítélőképessé- ' get (például az amphetamin és származékai). Másik csoport­ii juk a szimpatomimetikus ami- nők, legismertebb az ephedrin, ; ami nagy adagban izgatja a központi idegrendszert. Emel- ; kedett vérnyomást, fejfájást, , rendszertelen szívverést, nyug- í talanságot okozhat. ♦ Narkotikumok A morfin és származékai tar­toznak ide, fájdalomcsillapító­ként használatosak fájdalom esetén. Mellékhatásaik (példá­ul függőség) miatt kábítószer­nek minősülnek, doppingszer­ként való felhasználásuk kábí- tószerrel való visszaélésnek számít. ♦ Anabolikus szerek A tesztoszteron félszintetikus származékai, melyek elősegí­tik a fehérjék tárolását, meg­tartását, és gátolják a fehéije- vesztést, tehát pozitív nitro- génmérleg létrehozásával gyorsítják az izomszövet kép­ződését. Számtalan mellékha­tásuk között említik a heresor­vadást, csökkenő spermater­melést, rendszeres használata magas vérnyomást, máj- és ve­sedaganatot okozhat. Nők ese­tében elférfiasodás, a petefé­szek működésének megszűné­se, menstruáció elmaradása, terméketlenség jellemző. ♦ Vizelethajtók Két ok miatt használják: a súly­csoporthoz kötött sportágak­nál gyors súlycsökkentés eléré­se érdekében, a másik ok a vi­zelet-kiválasztás gyorsítása. Ezzel csökkentem akarják a gyógyszer koncentrációját a vi­zeletben, illetve gyorsítani akarják a szer kiválasztását. Keringési, illetve hormonális megterhelést jelentenek a szer­vezet számára. Csak 2002-ben jött rá, mit is kapott Crahamtől kosárlegenda Michael Jordánéval szomszédos - villáját az észak- karolinai Chapel Hűiben. Hová let­tek a milliók? „Én is szeretném tudni - mondta akkor. - Számlák­ra, ügyvédre, egy csomó apróságra, hogy úgy éljek, ahogy eddig.” Mégsem lenmagolajat nyelt! Marion Jones a New York-i kerü­leti bíróság előtt is megerősítette, amit a The Washington Post által közölt, s a családtagjainak és köze­li barátainak írt levélében elis­mert: hazudott, amikor korábban azt állította, soha nem használt doppingszereket. A sportoló a talá­ros testületnek azt mondta, „a tisz­ta” néven elhíresült szteroidokat tartalmazó szert korábbi edzőjé­től, Trevor Grahamtől, akitől 2001 augusztusában megvált, kapta nya az egész vüágot lázba hozta. Az ezüstérmes négy évvel későbt egy motorbalesetre hivatkozva el­bliccelte a doppingvizsgálatot, és bár 2000-es visszaélésére nincs bi­zonyíték, visszás az utólagos elő­léptetése. S hogy még érdekesebt legyen az egész: a bronzérmet az a most épp szlovén színekben ver­senyző jamaikai nagymama, azaz Marlene Ottey vághatja zsebre, akinek ugyancsak nem tiszta a múltja. Ebből is látni, mennyire nem könnyű doppingügyekben szűzies lelket találni. Gondoljunk csak a sportvilág első hírhedtté vált csillagára, Ben Johnsonra. Az ő szöuli aranyát az a minden idők legnagyobb atlétájává kikiáltott Carl Lewis kapta, akiről évekkel később kiderült, hogy 1988-ban, a játékok előtt többször is doppin­gon kapták... 1999-től két éven át, de a tréner neki csak annyit mondott az anyagról, táplálék-kiegészítőket tartalmazó lenmagolaj. A 2003-as THG-botrány kirobba­nása után doppinggyanúha kevere­dett sztáratléta mindeddig kitartó­an tagadta, hogy tiltott szerekkel érte volna el eredményeit. Most annyiban módosította akkori vallo­mását, hogy „csak 2002-ben jött rá, mit is kapott Grahamtől”. Hogy a bonyodalom még nagyobb legyen, az egyébként a „tiszta” nevű szert az a Victor Conte vezette BALCO- laboratórium készítette, amelyet éppen Trevor Graham buktatott le 2003-ban, amikor elküldött egy múltát az Egyesült Államok Dop­pingellenes Ügynökségének az ad­dig kimutathatatlan THG-ből, a BALCO „csúcstermékéből”. Az ak­kor vezetett eljárás során Conte el­mondta, Jones az egyik állandó ügyfele volt, és ő személyesen is látta, amikor injekcióval fecsken­dezte be magának a doppingszert. De akkor EPO-ról és növekedési hormonról volt szó, nem THG-ről. Egyébként ugyanezt állította Mari­on első félje, a súlylökő C. J. Hunter is. Egyébként a nandrolon, amelyet nála találtak, méghozzá olyan mértékben, ami egy lónak is sok, is a BALCO-tól származott. Pikáns, pikáns... Marion Jones a vüág bocsánatá­ért esedezett, visszaadta aranyait. Azokat más kapja. De vajon az új tulajdonost megilleti-e? A dolog pi­kantériája, hogy a százméteres vágta sydneyi bajnoka az a görög Ekaterina Tanú lesz, akinek a 2004-es athéni olimpia előtti bottá­mm irtprMiM tt űl,77a, fi j •)

Next

/
Thumbnails
Contents