Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-19 / 241. szám, péntek
8 Vélemény - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 19. www.ujszo.com Ahol teljes a lelki béke (AP-felvétel) VISSZHANG Én megmondom, Bodnár úr, legalábbis ami a szüléimét és a nagy- szüleimet illeti Nem voltakfasiszták, nem voltak nácik, nem voltak háborús bűnösök, mégis kitelepítették őket. Azért, mert magyarok voltak. Igen, Bodnár úr, még ha ez önnek annyira hihetetlen is. Ön vagy nagyon tudatlan, ez esetben ajánlom tanulmányozni a történelmet, vagy egyszerűen provokál oneman Tisztelt Nagy Mihály, (alias Bodnár László), ha Ön nem tud a környezetéből olyanról akit „kitoloncoltak” volna, akkor vagy túl szűk a környezete (és a látóköre), vagy az Ön környezetében üőknek „sikerült bizonyítaniuk”, hogy megbízhatók. Önre ráférne némi olvasottság is, mert az MKP nem 500 ezer magyart képvisel az ügyben, hanem „csak" a deportáltakat. Hogy Ön hogy kerül ide? Remélem, az MKP nem a maga- fajta embereket képviseli. Örülök, hogy vannak olyan barátai akik elfogadták, mert megtanult szlovákul. Nekem olyanok is vannak, akik úgy is elfogadnak, hogy nem beszélem rendesen ezt a számomra idegen nyelvet. A kormánynak nem volt Benes-dekrétumos döntése. A parlamentnek viszont igen. Gizikét keveri a gőzekévei Végül az embereket - ha már, akkor - uszítani szokták, nem szítani. Azt a tűzzel teszik. PS.: a „magyarságért” jelszón én egyébként egyebek között helységnévtáblákat, dotációkat, betemetett gödröket értek. bulvaar kund SZEMSZÖG Kubikus, részarató, bérmunkás - fasiszta? Na, végre! Született egy politikus, méghozzá nem is akármilyen. Az újszülött a kulturális tárca legmagasabb rangú eminenciája. Ő nyitotta ki igazán a szememet. Megtudhattam, hogy eddig tévhitben éltem. Amit megtapasztaltam tízéves koromban, csak egy otromba rémálom volt. Mármint az, hogy Nagy János bácsiékat - akik velünk szemben laktak-, az állapotos feleségét meg három csemetéjét 1946- 47 zimankós telén, egy ormódan, amerikai segélyből itt maradt teherautóra kényszerítették. A duna- szerdahelyi vasútállomásra szállították egy szál szekrénnyel, konyhaasztallal, négy székkel, két, szalmazsákos ágy, meg két ágylepedővel, melybe belegyömöszölték apró holmijukat, marhavagonba tolon- colták hasonló sorsú családokkal egyetemben, és útnak indították valahová Csehországba. Rémálom volt az is, hogy a gyermekekkel ösz- szeölelkezve, szívszaggatón sírva búcsúztunk, de a durva katonakezek elszakítottak egymástól. Azt a Nagy családot - és még ki tudja hány más, hasonló családot a délvidékről - vitték rabszolgamunkára, amelynek feje alig ért haza a második világháborúból, az orosz hadifogságból. Aki egyszerű bérmunkás, cseléd és a családját nagyon szerető, gondos apa volt. Sirattam, sajnáltam és tehetetienül toporzé- koltam, hogy ne vigyék el játszópajtásaimat, Milust, Nellit meg Árpit. Nelli nénit, aki a sáros udvar egyik szegletében levő kemencéjében olyan tejfölös, szalonnapörcös lángost sütött, hogy még ma is a számban érzem az ízét. Nem értettem, mi lehet a bajuk a katonáknak, a hatalomnak ezekkel az egyszerű emberekkel. No de most már vüágosan megértettem. Igazán nem is telepítették őket ki. Legalább is nem kényszerítették őket. Akkor ugyanis nem is volt kitelepítés. Csak a kol- laboránsokat meg a fasisztákat, az idegen ország polgárait lakoltatták ki. A kisördög azonban nem alszik bennem. Már hogy lehetett Nagy János bácsi kollaboráns meg fasiszta. A háború előtt kubikus, részarató és bérmunkás volt. A háború idején honvédnak sorozták a frontra. A Donnál fogságba esett. Lehúzott három keserves évet a donyecki fogolytáborban csalánlevesen meg fakéreg kenyéren tengetve életét, ha egyáltalán annak lehetett azt nevezni. Csont soványan, megroppant derékkal került haza. Isteni szerencse, hogy a szíve meg elnyű- heteden élni akarása és szerencséje hazavezérelte a családjához. A három gyerekszájnak, a családnak kenyér kellett. Nélküle ki tudta volna előteremteni. Amikor egy kicsit magát testüeg-lelküeg, a családját fizikaüag némelyest rendbe hozta volna, jött a kegyeden bevagoníro- zás, és robotmunkára ítélés, mint amikor fogságba esett muszkaföldön. Majd ott a nagygazdák meg a „befogadó” családok fejei a fogaikat is megmustrálják, nem hiányosak-e, mint hajdanán a rabszolgakereskedelem idején. De nyugodjunk meg, ez ebben a formában nem igaz. Ezek az emberek kérvényeket fogalmaztak az akkori Megbízotti Hivatal illetékeseihez, hogy ha már megszülettek a Benes- dekrétumok, ugyan ne hagyják őket - a kollaboránsokat meg a fasisztákat - szerény kis viskóikban családjuk társaságában, nyugalomban és békességben élni. Rendeljenek a legközelebbi vasútállomásra minél több marhavagont, fosszák meg őket minden vagyonuktól és toloncolják el őket valahová Csehországba. No meg ezek a „hányadékok és tehénlepények” tulajdonképpen nem is magyarok. Ki tudja, milyen náció? Ezt spéciéi eddig nem is tudtam. Azt, hogy Nagy János bácsi családjával, Milussal, Nellivel meg Árpival én nem is magyarul beszéltem. De most már megtudtam az igazságot. Méghozzá a mi nagy tudású, történelem-szakértőnktől, a kulturális miniszter úr ő méltóságától. Csak egyet nem értek. Néhány hazai politológust, politikust leszámítva, hol van a hazai magyar értelmiségi, a gondolkodó polgár, az egyszerű, ennek a sorvasztó múltnak, a történelem viharának még élő résztvevője? Miért nem hallatják a hangjukat? Ne süllyedjünk annak a prominens szlovák politikusnak az erkölcsi szintjére, aki kijelentette: „Sadnime do tankoch a podme na Budapest”. (Üljünk tankokba és rohanjuk le Budapestet!) Nem lázítani kell, de szóvá kell tenni. Mert mi történt néhány hét alatt körülöttünk? Az érintettek nevében egy politikusunk csak annyit kért, kövessék meg őket meghurcoltatásuk miatt. A többségi nemzet erre a Benes- dekrétumokban megfogalmazottakat megerősítette, és meghami- síthatadannak minősítette. Ez nemzetközi felháborodást váltott ki. A környező országok vezető politikusai felhördültek. Nálunk viszont ellenkezőleg. A birkacsorda elv bejött a többségi nemzetnek. Ezt az előnyt ők ki is használják. Hallgassuk csak: „ A magyar köztársasági elnök ne viselkedjen nálunk úgy, mintha Észak-Magya- rországon lenne!” „Kéijenek bocsánatot a magyarok, amiért népirtodák a szlovákokat!” „Madari za Dunaj!” „A történelemkönyvekben a szlovákiai helységnevek nem szerepelhetnek magyarul!“ Pl. Balassi Bálint nem Zólyomban született, hanem Zvolenban. Kodály és Bartók nem Nyitrage- rencséren meg Pogrányban, hanem Hrnciarovcéban és Pohra- nicéban gyűjtött népdalokat. És még sorolhatnám. Uraim - ha egyáltalán ennek lehet önöket nevezni -, ne is erőltessék magukat. Nem kell, hogy megkövessenek minket, a meghurcolta- kat. Túléljük. Mint ahogyan túléltük - amikor a kettős állampolgárságot kértük - az őshaza miniszter- elnökének a minősítését, miszerint mi, az anyaországot elárasztani kívánó csőcselék vagyunk. Túléljük azt is, hogy újra fasiszta kollaboráns marhaürüléknek minősít bennünket a többségi nemzet jeles képviselője. Az ilyen emberek szájából a bocsánatkérés inkább ördögi átokként hangzana. Nekem azonban baljós sejtelmeim vannak e miatt az egész hajcihő miatt. Egyszer majd kijelentik a történész „deákok” - mert itt minden lehetséges -, hogy a második világháború alatt nem is létezett fasiszta szlovák állam. Tiso elnök pedig - vegyük tudomásul - igenis a nemzet újabb nagy atyja. A parlamentben, a köztereken, az iskolában - Hlinka, a nemzet előbbi atyja után - szobrot, emlékművet kell neki állítani. És a Benes- dekrétumok szellemét követve, mindezt építsék meg a „hányadék, tehénlepény” nemzetiség fasiszta és kollaboráns tagjai. Ingyen és bérmentve. Ugye ez jól hangzik? Ezt érdemelnénk? Varga Frigyes, nyugalmazott pedagógus, Nagymegyer Új Szó borbál 2006, fotó: Somogyi Tibor 2007. november 16-án Csölösztőn, a Kormorán Szállóban Sztárvendégeinkkel - Rák Vikivel és Juraj Soltésszal, a Bailando sikeres táncos párjával, Rigó Mónikával, Bangó Margit Kossuth-díjas művésznő által megkoronázott tehetséges cigánydal-énekessel, valamint az Új Szó és a Vasárnap borversenyének győzteseivel, akik legjobb boraikat kínálják Önöknek Mikor? Hol? Kivel? Csemegék az étlapról: sertésérmék magyar módra, rakott sonka, aszalt szilvával töltött pulykatekercs, sült malac, vadgulyás, saláták, köretek, desszertek és egyéb finomságok Szórakozzunk együtt Jegyrendelés: 02/59 233 274, 0918/59 32 87 Találkozzunk, és szórakozzunk együtt az ÚJ SZÓ és a VASÁRNAP hagyományos bálján
