Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-17 / 239. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 17. Szülőföldünk 33 Fennállásának százhúsz esztendeje alatt számos fordulatot megélt a komáromi múzeum; a közeljövőben a fenntartó valószínűleg újra „belenyúl" a működésébe Egyszer fent, egyszer lent. Most mi következik? (Vas Gyula felvételei) A múzeum állandó kiállításai ♦ Komárom és vidékének történelmi fejlődése az őskortól 1840-ig (a múzeum főépülete, Nádor utca 13) ♦ Komárom történelme 1840-1945 (Zichy-palota, Klapka tér 9) ♦ Komárom neves szülöttei. Jókai Mór és Lehár Ferenc (Zichy-palota, Klapka tér 9) ♦ Lapidarium - római kőtár (VI. számú bástya, Körút) ♦ Martosi tájház (Martos) Komárom. A Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma tavaly jelentős évfordulót ünnepelhetett: 120 éve, 1886 decemberében alakult meg ugyanis az intézmény elődjének számító Komárom Vármegyei és Komárom Városi Történeti és Régészeti Egylet. Magának a múzeumnak a létrehozása ugyanakkor 1887. árpilis 17-éhez kötődik, amikor kihirdették az egylet alapszabályzatát. ÚJ SZÓ-ISMERTETŐ „Az eltelt évtizedek alatt sokat fordult a történelem kereke, hol lendületet adva a múzeum fejlődésének, hol visszavetve azt” - idézte fel az eseményeket Fehér Csaba igazgató. Az első világháború idején például hadikórházat rendeztek be a falai között, az őszirózsás forradalom idején a munkás- tanács foglalta le székhelyül. Miután Komárom a csehszlovák állam részévé vált, a múzeumot működtető Jókai Egyesület (amely a városban tevékenykedő három közművelődési intézmény összevonásával jött létre 1991-ben) a kisebbségvédelemben, a felvidéki magyarság nemzeti öntudatának, kulturális szervezettségének erősítésében határozta meg az intézmény fő küldetését. A színvonalas rendezvények - előadások, hangversenyek, kiállítások, emlékünnepélyek, színielőadások - által Komáromot sikerült is a felvidéki magyar kultúra egyik központjává fejlesztenie. A második világháborút követően feloszlatták a Jókai Egyesületet, a múzeum kezelését a csehszlovák állam vette át, és 1948-ban járási honismereti múzeummá minősítette azt; rá egy évre kapta a Duna Menti Múzeum (DMM) nevet. Az ötvenes és hatvanas években a múzeumnak a járási könyvtárral, a kultúrházzal, a művészeti alapiskolával, sőt - volt időszak - amikor egy ruházati bolttal, majd az ökölvívó klubbal is osztoznia kellett az épületen. A múzeum a hetvenes évek elején indult ismét látványos fejlődésnek, bővült mind a gyűjtemény, mind az alkalmazottak száma, és újra nagyobb figyelmet fordíthatott a közművelődési tevékenység egyéb formáira is. A rendszerváltást követően, 1991-ben a művelődési minisztérium új alapítólevelet adott ki a múSólyom László köztársasági elnök a közelmúltban Komáromban tett látogatása során a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában is járt; az intézmény dísztermét Fehér Csaba igazgató (jobbról) mutatta be a becses vendégnek. zeum számára, amely alapján a DMM regionális és egyben a szlovákiai magyarság központi múzeuma lett. Ekkor kezdődhettek a felvidéki magyarság történetével, művelődéstörténetével, néprajzával kapcsolatos kutatások, a Szlovákiában megjelenő magyar folyóiratok, újságok gyűjtése. 1995 végén a múzeumot is elérte a Meciar-éra rendcsinálási igyekezete, és az mtendantúra időszaka következett, amelyet egyebek között a magyar feliratok eltávolítása, az intézmény újraéledő magyar arculatának átformálása, eltorzítása jellemzett. A rosszemlékű intendantúra felszámolását követően - amely jórészt az MKP kormányra kerülésének köszönhető - a múzeum 1999. április elsején nyerte vissza jogalanyiságát. Helyzetén sokat javított, hogy fenntartását 2002. április elsején az újonnan alakult Nyitrai Kerületi Önkormányzat vette át; Hol fényben, hol árnyékban ekkor, mint ismeretes, a megyei testületben többségben voltak az MKP-s képviselők. 2003-ban új alapítólevelet kapott, és nevét a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumára változtatták. Az alapítólevél szerint a múzeum alapküldetése, hogy céltudatosan gyarapítsa, tudományos módszerekkel értékelje, szakszerűen feldolgozza és óvja, tudományos és közművelődési céllal használja a magyar nemzetiségi kultúrának a Szlovák Köztársaság területén található tárgyi és szellemi értékeit. Az alapítólevél 6. pontjának 3. bekezdése pedig a következőképen hangzik: „A szűkebb specializáció keretében a komáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma a Szlovák Köztársaság területén a magyar nemzeti kisebbség történetének, néprajzának és kultúrtörténetének kutatására ... szakosodik.“ Nagyon úgy tűnik azonban, hogy az elmúlt néhány évben tapasztalható fellendülést, szakmai fejlődést ismét a hanyatlás korszaka váltja fel: a megyei közgyűlés október 29-i ülésének napirendjén szerepel ugyanis a múzeum nevének megváltoztatása és új alapító- levél elfogadása. A beterjesztés szerint a névből kimaradna a „magyar kultúra” kifejezés, a magyar kisebbség történetének, néprajzának, kultúrtörténetének kutatását országos hatáskörről Nyitra megyére korlátoznák. A javaslatra a kulturális bizottság már rábólintott, tehát sorsa a testületben is megjósolható. A tevékenység korlátozásának szándéka magában hordozza az igazgató leváltásának lehetőségét is. Már huzamosabb ideje megfigyelhető: a szlovák többségű testület és a hivatal nem nézi jó szemmel azt a munkát, amely az intézmény nevéből adódó feladatok elvégzésére, valós tartalommal való megtöltésére irányul, (vkm) Tárgyi emlékek a tatárjárás korából. A múzeum legújabb időszaki tárlata a tatátjárást bemutató interaktív régészeti vándorkiállítás Az emlékfalnál ott ültek azok közül is néhányan, akik hatvan évvel ezelőtt gyermekeikkel jajveszékeltek a pelhfimovi állomáson a megpróbáltatások miatt A kitelepítésre, deportálásra emlékeztek a lévai járásbeli Zsemléren GUBÍKNÉ HARMATI /MÁRTA Zsemlér. Az alig 200 lelket számláló, lévai járásbeli kisközséget a történelem viharai nem kerülték el az elmúlt ezer év alatt (a település legrégebbi fennmaradt említése a garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó alapítóleveléből való). Szeptember 30-án Zsemléren emlékeztek azokra, akik életüket áldozták a hazáért, a szabadságért, fejet hajtottak azok előtt, akiket embertelen körülmények között Csehországba hurcoltak. Egyszerű emberekre, az elődökre emlékeztek méltó tisztelettel, gondosan, alaposan megszervezett nagyszabású ünnepségen. Tekintélyes vendégek, egyházi képviselők, előadók, rokonok, ismerősök, a falu apraja-nagyja jelenlétében avatták fel a számyasoltárt formáló történelmi emlékfalat az 1849. április 18-i garami átkelés, az első és a második világháborúban elesett falubeliek és a Csehországba deportált családok tiszteletére. A nagyvonalú rendezvény ünnepi szentmisével kezdődött, melyet Galgóczi Rudolf zselízi főplébános, Nagy János esperes, Sárai Attila és Kürthy Tamás plébános celebrálták; ők életük egy részét ajándékozták a zsemléri közösség lelki vezetésének és gondozásának. „Zsemlének sem tudják, mikor jöttek össze ennyien ünneplőbe öltözve, de fura paradoxon, hogy ünnepről beszélünk, amikor hódolatunkat fejezzük ki a 90 évvel és 64 évvel ezelőtt háborúban elhunyt hősi halottak tiszteletére, amikor Zsemléit is behelyezzük az 1849-es nagysallói csata emlékébe, s nem utolsó sorban gondolunk arra a 28 családra, 106 személyre, amelyek és akik Csehszlovákia örök szégyenére kénytelenek voltak a deponálási rendelkezés alapján mindenüket itthagyni, elhagyni vagyonukat, hozzátartozóikat, szeretett falujukat. Embertelen körülmények között sok száz kilométerre szolgasornál megalázóbb helyzetbe kényszerítették még a pici gyerekeket is csak azért, mert a család magyarnak vallotta magát. Még az Isten házában sem engedték meg Szent László nyelvét. Ezt nem lehet elfeledni, még inkább megbocsátani. A deportálás 60. évfordulójára emlékezik Dél-Szlovákia ebben az évben, erre emlékezik Zsemlér is.” Ezekkel a szavakkal nyitotta meg a templom előtti téren az emlékező és hálaadó ünnepséget Ujváry László nyugalmazott iskolaigazgató, a lévai Reviczky Társulás elnöke. Jelenlétével tisztelte meg a helybelieket Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Kun Fe- rencz, a budapesti Rákóczi Szövetség alelnöke, Ress Imre, a Magyar Tüdományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének főmunkatársa, Zachar Pál, az MKP járási elnöke, Török Alfréd, a Csemadok járási elnöke, Hajtman Béla, a lévai egyházi gimnázium igazgatója, valamint a szomszédos települések polgármesterei. Ott ültek még néhányan szerényen, csendben maguk elé görnyedve az emlékfal közelében azon asszonykák közül, akik 60 éve gyermekeikkel jajve- székeltek Pelhrimovban az állomáson, vagy aranyos kis leánykájukat hagyták ott a csehországi város temetőjében. Sládecek Ildikó polgármester asszony ünnepi beszédében hangsúlyozta, örömmel vette tudomásul, hogy hajlandóság volt a képviselők részéről az emlékezés, és még nagyobb öröm volt számára: a helybelieken kívül olyan odaadó Az emlékmű megáldása emberek is biztosították támogatásukról, akik már nem laknak Zsemléren, mégis a kis falut magukénak tartva kötődnek a szülőföldhöz, rokonaikhoz. Az összejövetelen beszédek is elhangzottak. Ress Imre történész Gáspár Endre katonai pályáját taglalta, annak a tábornoknak, aki a VII. hadtestet irányította, a garami áttörést biztosította 1849. április 18-án Zsemléméi, a Garamon felállított híddal. így jelentősen hozzájárult, hogy a nagysallói csata a magyarok javára dőlt el. Ez pedig lehetővé tette Komárom felmentését, majd később Buda visszafoglalását. Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke az 1. és a 2. vüághábo- rúban elesett hősökre emlékezett. Csáky Pál mondandóját Csingiz Ajtmatov Évszázadnál hoszszabb ez a nap című világhírű regényének egyik részletére építette: a legnagyobb gaztett, a legelvetemültebb tett, amit az emberrel lehet tenni, az, hogyha megfosztják az emlékezetétől. „Miért vagyunk itt? Azért, mert nem akarunk ilyen sorsra jutni, mert számunkra fontos az emberi tisztesség. Igen. Nem (Müller Péter felvétele) többről van szó. A tisztességről. A történelmet nem lehet meg nem történtté tenni. A negatív események következményeit nem lehet sajnos helyrehozni...” - mondta a pártelnök. A Csehországba deportált családok névsorát Gubík Mária ismertette. Majd megszólalt egy ember. Szeretett bácsikájára, Gubík Ernőre, a 2. vüágháború hősi halottjára emlékezett meg-megcsukló hangon: „Vannak, kik messze, idegen harctereken alusszák örök álmukat. Vannak temetők, melyek nem nyújtanak helyet a végső nyugalomhoz a hazai földben...” Ő id. Gubík László volt, az impozáns rendezvény indítványozója. Köszönet és hála illeti meg őt. A megemlékezést színesítették a versmondók, nevezetesen Lőrincz Tamás, Hutura Bea, Gubík Ági színésznő és a zenés, énekes produkciók is. A rendezvény befejező részében az emléktáblák leleplezése, megáldása, majd a koszorúzás következett. Ekkor lehetett érezni igazán, hogy mennyire összetart a kis közösség. Amikor az ember a múltba tekint, soha nem tekinthet úgy visz- sza, hogy a jövőre vonatkozóan nem von le valamilyen tanulságot. Minden üldözés, mellőzés, igazságtalanság fájdalmas. Mégis próbáljunk erőt merítem! Ez a nap se legyen szenzáció. A szenzációk ugyanis nem változtatják meg a világot. Komoly megfontolással kell társulni: jobb jövőt építeni.
