Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)
2007-10-02 / 226. szám, kedd
8 Vélemény - hirdetés ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 2. www.ujszo.com BEKÖSZÖNTŐ Azt reméljük, ez az első és az utolsó olyan írás ezen az oldalon, amelyet szerkesztőségünk tagja fogalmaz meg. Ez az oldal ugyanis, Kedves Olvasó, az Ön oldala lesz. Az Ön véleményének, reflektálásainak, ötleteinek, panaszainak oldala. Néha provokáljuk Önt, kérdéseket teszünk fel, hiszen szeretnénk megtudni hogyan látja a problémákat, mely témák foglalkoztatják. Néha megkérdezzük a szlovákiai magyarok jeles képviselőit, ők hogyan látják a témákat és a problémákat. De a legtöbbször az Önök véleményét, leveleit szeretnénk közölni ezen az oldalon. Véleményre fel! A szerk. ÁLLÁSPONT Nemzeti felsőbbrendűség A minap az egyik szlovák kereskedelmi tévé politikai vitaműsorában barátunk, Ján Slota (csak mert ő is így hív minket, magyarokat) ünnepélyesen kijelentette, nincs olyan dolog (tehát sohasem történt, és valószínűleg nem is fog), amely miatt a szlovákoknak bocsánatot kellene kérniük a magyaroktól. A kijelentést a stúdióban tapssal fogadták, ami engem sokkal jobban megdöbbentett, mint említett barátunk szavai. Az ő száját már nagyobb hülyeségek is elhagyták. Meg is jött a válasz. Megalakult a Magyar Gárda, a várható szlovák és román támadás elhárítása végett. Mert támadni fognak, az biztos, erre a Slota-félék bujtogató kijelentései már régóta figyelmeztetnek. Ha netán mégsem, akkor támadunk mi. Egy csomó fegyverünk van készenlétben: magamutogatás, félelemkeltés, gyűlölködés. Hogy a zászlóégetést meg az egyszerű járókelők szétpofozását ne is említsem. És mi lenne a casus belli? Az is akadna bőven. Egy dolgot leszögezhetünk: sohasem történt olyan dolog (és valószínűleg nem is fog), amely miatt nekünk, magyaroknak bocsánatot kellene kémünk a szlovákoktól (vagy a románoktól). Egyesek azt hangoztatták, hogy a gárda létrejötte csak Gyurcsány Ferencnek kedvez. Valójában mindenkinek jót tesz, aki a szomszédos országokban ellenségesen érez a magyar kisebbség iránt, s főleg azoknak, akik olyan közel vannak a húsosfazékhoz, mint nálunk Ján Slota. Sajnos, jó páran akadnak mindkét oldalon, akik képtelenek felfogni, hogy a szélsőséges nacionalizmus, akár kékbe, akár zöldbe öltöztetjük, akkor is az marad, ami: egy gyökerestől kiirtandó rákfene. Mert a saját oldalunkon még csak- csak elfogadjuk, szemet hunyunk felette (vagy, ne adj’ isten!, még hívei is vagyunk), de ha a másik oldalon mutatkoznak a jelei, már felháborodunk. Mekkora képmutatás! Minden ember bűnös, követ el hibákat, főleg azokkal szemben, akik körülötte élnek. Az intelligens, becsületes ember ezt vállalja, és igyekszik dolgozni rajta. így van ez a nemzetekkel is. Vétkesek vagyunk mi, magyarok, és vétkesek a szlovákok is. De mennyivel dicsőbb lenne a gyűlölködésnél a kölcsönös beismerés és megbocsátás!? Elsősorban a történelmi kérdések, múltbeli sérelmek tisztázása, helyrerakása (amelyhez első lépés talán egy közös szlovák-magyar történelemtankönyv kiadása lehetne). A gyűlölet ugyanis a tudatlanságból fakad. Abból, hogy nem ismerjük a valóságot, a tényeket; hajlamosak vagyunk az előítéletekre. Hitelt adunk egyes demagóg kijelentéseknek, amelyek olyan politikusoktól származnak, akik még kevésbé vannak tisztában a történelmi tényekkel, mint mi magunk. A leírtak igazolásaként álljon itt egy József Attila-idézet: „A harcot, amelyet őseink vívtak,/békévé oldja az emlékezés/s rendezni végre közös dolgainkat,/ez a mi munkánk; és nem is kevés.” Kacsinecz Krisztián OLVASÓI LEVELEK Kedves Szerkesztőség! Nagy hálával tartozom önöknek azért, hogy sivár napjaimat bearanyozzák a mindennapos Új Szó-hírekkel, ezért úgy döntöttem, írok néhány sort. Bár nehéz összeszedni kósza gondolataimat, mégis megpróbálom, hiszen minden megér egy próbát. Bár az iskolai végzettségem távol áll a média világától és a magyar nyelvet is önszántamból tanultam, mivel szlovák iskolába jártam, de amióta nincs munkám, időmilliomos pénz nélküli földönfutó lettem. Szeretném lekötni magam valamivel, és bár abból nem élek meg, legalább egy kis időre feledteti velem azt a csalódottságot, amit reggel érzek, amikor kikelek az ágyból. Új nap új emberekkel találkozom, és amikor megkérdezik, ki vagy, csak lehajtom a fejem és így szólok: „Magdaléna vagyok és munkát keresek. Két egyetemet végeztem, de akár takarítást is vállalok, ha nagyon muszáj!” Tisztában vagyok vele, hogy ez nem szenzáció. Ez szégyen, amit az állam okozott és nekünk, fiataloknak kell lenyelnünk. Egy közmondásban, azt hiszem, minden benne van: „Vagy megszoksz, vagy megszöksz ”. De miért szökjek meg, ha itt születtem??? Egy biztos, ha nem találok ki gyorsan valami okosat, simán éhen halok, de ez a kutyát se fogja érdekelni! Férjhez mentem és mivel a férjem megkeresi a minimálbért, segélyre nem vagyok jogosult. További sok sikert kívánok! Csőri Magdaléna, mgr., be., Közép-Szlovákia Tisztelt Szerkesztőség, szerintem a szlovák-magyar kérdések alapja a primitív érthetet- lenség és a tudatlanság. 1946-tól jártam szlovák , ’48-tól magyar, majd megint szlovák iskolába. Megdöbbentett a felismerés - amikor Mátyás uralkodásáról és a kuruc korról tanultam hogy a szlovák iskolai tanulmányaim során csak a következőket hallottam: a szlávok története Svátoplukig (két oldal a tankönyvben), István, Mátyás és Csák Máté korát megemlítve cca. 1843-ig (négy mondat), az 1848-as szlovák szabad csapatok (fél oldal), huszadik század és a Szlovák Nemzeti Felkelés (csakis szláv szemszögből kb. 2 oldal). Nem csodálkozom, amikor Meciar azt magyarázza hiszékeny népének, hogy Kossuth 1919-ben elfoglalta Kelet-Szlovákiát. Felvetődik a kérdés, vajon ilyen szellemű történelemoktatás alapján a dualizmusról, Trianonról és a Benes-dekrétumokról hogyan vélekedik a köznép. Ezért úgy gondolom, hozzáértő (Vrabec Mária, Popély Árpád, Vadkerti Katalin és mások) populáris módon többet írhatnának ezekről a témákról. Sőt be kellene vonni a (bátrabb !!!!) szlovák történészeket is, akik az Új Szóban, a Pátriában, az SROl -ben és pl. Tyzdenben is publikálhatnának. Tisztelettel, Erzso Árpád A SME napilap új könyvsorozata - a 20. század 11 kötetben Harmadik kötet: 1920 -1929 A világ úgy-ahogy magához tért a háborús traumából és egy időre minden reménytelinek tűnt. Az arany 20-as éveknek jazzőrületével, filmes mámorával, gazdasági fellendülésével, tengerentúli repülőútjaival, funkcionalista építészetével és eredménytelen nemzetközi politikai aktivitásaival együtt a New York-i tőzsde csődje vetett drasztikus véget. A gazdasági válságból való kiútkeresés remek légkört teremtett a diktatúrák színrelépéséhez. A 20. század krónikája 11 kötet 100 év 1568 oldal 1200 kalendárium 3000 fénykép 100 térkép Infovonal: 02/592 33 411 Emberek, tények és események, amelyek megváltoztatták a világot Több szempont (Fotómontázs)
