Új Szó, 2007. október (60. évfolyam, 225-251. szám)

2007-10-06 / 230. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. OKTÓBER 6. www.ujszo.com RÖVID1H Euró: problémamentes tervezet Pozsony. Az euró bevezetését szabályozó ún. általános törvény- tervezet könnyen átmegy a parlamenten - közölte tegnap Igor Ba­rát, az euró 2009-es átvételéért felelős kormánybiztos. „Nem kap­tam olyan jelzést, ami a tervezet gyökeres újrafogalmazását indo­kolná. Ezért úgy gondolom, hogy komolyabb változásokat nem kell eszközölnünk a 2008 januárjában hatályba lépő dokumen­tumban” - mondta Barát. (SITA) Miklós ostorozza a kormányt Pozsony. A Fico-kormány nem lesz képes beterjeszteni jó költ­ségvetési tervezetet. Az uniós Eurostat várható, az államháztartási hiány tényleges nagyságára vonatkozó állásfoglalása és a 2008-as büdzsét érdemben befolyásoló néhány törvénytervezet hatása azt eredményezi, hogy a jövő évi költségvetés terve kihordadan fércmű lesz - közölte tegnap Ivan Miklós volt pénzügyminiszter, az SDKÚ alelnöke. Mindez a Fico-kabinet felelőtlenségéről és hozzá nem ér­téséről tanúskodik. Miklós úgy látja, az euró szlovákiai bevezetését maga a kormány veszélyezteti olyan döntésekkel, amelyek megne­hezítik az ún. maastrichti kritériumok teljesítését. Ezek közé tarto­zik az autópályák PPP-konstrukciójú (magán és állami finanszíro­zás kombinációja), előkészítetlen tervezete. „Már ma azt tapasztal­juk, hogy Fico kiskapukat keres, amikor kettős mércéről és nem korrekt politikai elbírálásról beszél” - tette hozzá Miklós. (SITA) Vádalkut szeretne az AGW főnöke Bazin. Vádalkut szeretne elér­ni a csődbe ment AGW pénzügyi szolgáltató volt vezetője. Matús Grega tegnap a bíróságon közöl­te, beismerő vallomást tenne. Ha ezt az ügyész is elfogadja, Grega büntetése öt év körüli szabadság- vesztésre csökkenhetne - ellen­kező esetben akár 12 évre is rács mögé kerülhet. Az ügyészség és Grega közötti egyezség megszü­letése hónapokig eltarthat, az eredményt a Speciáis Bíróságnak kell jóváhagynia. Grega ellen ta­valy novemberben kezdtek bün­tetőjogi eljárást. A csalással gya­núsított férfi cége 2000-től 2002- ig 26 500 személlyel kötött szer­ződést, a betétekre 40 százalékos kamatot is ígértek. Az ügyfelek veszteségét 2,5 milliárd koroná­ra becsülik. (CTK) Segítenének fellebbezni Pozsony. Daniel Lipsic bővítené a jogi segélyt nyújtó központ ha­táskörét. A módosításnak köszönhetően a központnak jogában állna felülvizsgálni a közigazgatási szervek döntéseit. A KDH képviselője a szükséghelyzetben lévők nyugdíjaztatására mutatott rá, akik sok esetben fordulnak az intézményhez segítségért, amely jelenleg csak eligazítást adhat. A módosító javaslat engedélyezné, hogy az intéz­mény segítséget nyújtson a fellebbezések és más kérelmek megírá­sában. A javaslattal a parlament októberben fog foglalkozni, (jéem) Helyreigazítás A tegnapi számunkban megjelent Hushegyi Gáborral készített interjúnkba értelemzavaró hiba csúszott. „Kár, hogy ebben a hekti­kus hangulatban elfogadták ezt a határozatot.” - hangzik helyesen a mondat. A végleges szövegben azonban az „elfogadták” helyett „fogadták el” szerepel, ami megváltoztatta a mondat értelmét. A nyilatkozó és az olvasók elnézését kérjük, (ú) Másfél milliárdba kerülne az ajándék Az euró miatt kérdéses a karácsonyi nyugdíj ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Robert Fico miniszter- elnök szerint idén is lesznek kará­csonyi nyugdíjak, de nem tudni, hogy az ünnepek előtt, vagy csak jövő januárban. Az sem tisztázott, mekkora lenne az összeg - tavaly plusz 1500-2000 koronát vitt a postás, a nyugdíj nagyságától füg­gően. Olga Skorecová, a munka­ügyi minisztérium szóvivője sze­rint most is hasonló nagyságú lesz. Az idei költségvetésben a karácso­nyi nyugdíjra szánt kiadások nem szerepelnek, a munkaügyi minisz­térium utólag kér pénzt a pénz­ügytől. Ezzel a kiadással egyelőre a jövő évi költségvetés sem szá­mol. „Még semmi sem végleges, a kérdéssel a költségvetési vitában foglalkozunk” - mondta lapunk­nak Miroslav Smál, a pénzügyi tárca szóvivője. A nyugdíjkiegészítésre több mint másfélmilliárd korona kelle­ne, ha még idén kifizetnék, az ne­gatív hatással lenne az államház­tartásra. Nőne a költségvetési hi­ány, s ez veszélyeztetné az euró 2009-es bevezetését. Épp emiatt nem számolt a kormány az idei költségvetésben a karácsonyi nyugdíjakkal, az euróövezethe ugyanis csak akkor léphetünk be, ha az állami költségvetés hiánya a GDP 3 százaléka alatt marad. A kormányprogramban szerepelt, hogy a kabinet minden évben ja­vasolja a karácsonyi nyugdíjat - az állami költségvetés lehetőségei­nek függvényében, (sán) Ha szavaiba nem tudnak belekötni, feltehetően a látogatás céljába fognak Göncz Kinga: Jöjjön, akinek jönnie kell Pozsony. Nem kell, hogy fo­kozza a Szlovákia és Ma­gyarország közti feszültség Szili Katalin mai, pozsonyi látogatása. ÚJ SZÓ-HÍR „Ha Szili Katalin nem nyilatkozik senkinek, kérdésekre sem válaszol, akkor nehéz lesz fogást találni a lá­togatáson, de egyes szlovák politi­kusok és médiák így is megpróbál­ják majd valamiféle provokációsze­rűségnek beállítani” - mondta la­punknak Öllös László politológus, a Fórum Intézet munkatársa. Öllös szerint a szlovákiai magya­roknak segítséget jelenthet Szili lá­togatása. „Sok magyar intézmény ellen készül valamiféle támadás, ilyen helyzetben sokat segít min­denféle csendes támogatás” - véli a szakember. Feltételezi, hogy ha a szavaiba nem, akkor a látogatás céljába kötnek majd bele, hiszen a ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Nem tartja magát fele­lősnek a Benes-dekrétumok kap­csán kialakult helyzetért Csáky Pál, az MKP elnöke. „Hushegyi Gábor csak magyarul ismétli azt, amit a szlovák pártok, köztük az SNS mond” - mondta lapunknak a párt­elnök. Hushegyi Gábor Pavol Paska (Smer) házelnök tanácsadója. La­punknak adott interjújában azt nyi­latkozta, Csáky az MKP-n belüli csatározáshoz használta fel a dekrétumokat. „Úgy látom, Csáky ezt a témát nagyon pragmatikusan saját elnöki pozíciójának megerősí­tésére használta fel. Úgy vetette fel, hogy nem egyeztetett ellenzéki partnereivel, és szerintem még párt kitelepített magyarok megemléke­zésére érkezik. „Olyan, eddig soha nem látott tá­mogatás figyelhető meg a szlovák médiában, amilyet az első Meciar- kormány óta nem tapasztalhattunk - mondta Ollós. - Még nem fordult elő, hogy ilyen sok szlovák lap, té­vé, rádió ennyire független, semle­ges szemszögből tálalja ezt a témát.” Az MKP politikusai nem látnak semmi kivetnivalót a látogatásban. „Nem szabad elfogadni azt a filozó­fiát, hogy egy látogatást azért kell lemondani, mert valakikben ellen­érzéseket vált ki” - mondta lapunk­nak Csáky Pál, az MKP elnöke. - Ez oda vezetne, hogy senki ne menjen sehová, ez a 19. század és a 20. szá­zad eleji paranoiás bezárkózottság filozófiája.” Ez a kapcsolatok meg­szakadásához vezethet, és csak a Szlovák Nemzeti Párt malmára haj­taná a vizet, véli a pártelnök. „Ha ezt a filozófiát elfogadnánk, akkor elismernénk, hogy Sólyom László minden vezetőjével sem” - mondta Hushegyi. Nem osztja ezt a véle­ményt Berényi József, az MKP el­nökhelyettese sem. „Ez Pavol Paska véleménye - mondta lapunknak. - Az első konkrét javaslatot az SNS tette le, nem mi.“ Nem tartja fon­tosnak azt sem, hogy Csáky egyez- tetett-e a valakivel, mielőtt nyilat­kozott. „Programunkban benne van, hogy keresni fogjuk a lehető­ségeket a Benes-dekrétumok nega­tív hatásának csökkentésére - ma­gyarázta az elnökhelyettes. - Erről mindenki szabadon nyüatkozhat, nem kell konzultálnia senkivel.” Csáky azzal vádolja Hushegyit, hogy Paska tanácsadójaként, an­nak érdekeit szolgálva mondta el véleményét. „Nincs semmi alapja köztársasági elnök látogatása körül valami probléma volt - magyarázta álláspontját Csáky Pál. Nem volt probléma, csak a szlovák kicsinyes­ség és a szlovák provincializmus nyüvánult meg nagyon durva mó­don, ez szerintem a csizmaszárból kilógó szalma esete, amikor a pri­mitivizmus így jelentkezik.” Csáky Pál egyébként újabb szlovákiai lá­togatásra hívta meg Sólyom Lászlót. Berényi József elnökhelyettes szerint sem kellett volna lemon­dani a találkozót, úgy véli azon­ban, sok múlik majd az elnök asz- szony szavain. „A kialakult hely­zetben nagyon fontos lesz, hogy mit mond majd az elnök asszony, az azonban teljesen természetes, hogy magyarországi politikusok különböző alkalmakkor ellátogat­nak Szlovákiába” - mondta Be­rényi. A magyar házelnök hivata­los beszédet nem tart, kérdés azonban, újságírói kérdésekre vá­laszol-e. (Ipj) állításának, ilyen alapon azt is ál­líthatná, hogy a Hlinka-törvényt, a cernovái tragédiáról szóló, vagy a bősi vízi erőmű üzembe helyezé­sének 15. évfordulójára emlékező nyilatkozatot is mi kezdemé­nyeztük” - mondta az MKP elnö­ke. - Hushegyi úrnak nem a saját fejéből pattant ki ez a gondolat, nem tartom ezt szerencsésnek.” Hushegyi szerint azonban csak a Benes-dekrétumok voltak képesek arra, hogy minden szlovák pártot egy platformra állítsanak. Csáky szerint a feszültség tárgyalásokkal enyhíthető. „Ilyenkor a politiku­sok leülnek és tárgyalnak” - mondta. - Javaslataink vannak, de a másik oldalról hiányzik a szándék.” (Ipj, czk) Benes-ügyben” Budapest. Göncz Kinga magyar külügyminiszter szerint az MKP szlovák-magyar megbékélési nyi­latkozattervezete nem a konfliktus megoldását segítette, éppen ellen­kezőleg, ezért talán egy másik szin­ten érdemes ezt a kérdést megköze­líteni. Magyarországnak most nin­csenek további eszközei a Benes- ügyben - jelentette ki. „Őszintén szólva most nem tudunk mit tenni. A múlt héten leültem Ján Kubis kül­ügyminiszter úrral. Ezt megteszem feltehetően a következő héten is, próbálunk valamilyen megoldást találni. Nincs más eszközünk.” Ah­hoz, hogy tovább lehessen lépni, gesztusokra lenne szükség szlovák oldalról, de most ennek épp ellen­kezője zajlik. Közös érdek, hogy ne ebbe az irányba menjen tovább a szlovák-magyar viszony - hangsú­lyozta a külügyminiszter. Szerinte az EU-ban általában kellene felül­vizsgálni a kollektív bűnösségre vo­natkozó törvényeket, lehet, hogy nem a Benes-dekrétumokat kellene önállóan vizsgálnia a közösségnek. A dekrétumok miatt szintén érin­tett Németország más stratégiát kö­vet, mmt Magyarország eddig: a francia-német megbékélés mintá­jára azt hangsúlyozza, hogy a jövő­be kell tekintem - tette hozzá a kül­ügyminiszter. (mti) Göncz Kinga (Somogyi Tibor felvétele) Az MKP szerint Hushegyi Paska és a szlovák pártok véleményét mondja magyarul Csáky visszautasítja, hogy ő a felelős Pavol Paska házelnök az SNS, a KDH és az MKP szövegtervezetét próbálta meg egyesíteni Politikai variációk a cernovái sortűzre ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Pavol Paska házelnök (Smer) saját határozati javaslatot teijeszt a parlament elé a cernovái sortűzről - immár ez lesz a negye­dik. A KDH és az SNS (csakúgy, mint a Hlinka-törvény esetében) egymással versengve már beter­jesztett egy-egy szövegtervezetet, erre reagálva az MKP is készített egyet. Röviden összegezve a ma­gyar párt javaslata azt célozza, hogy ez a parlamenti határozat ne élezze tovább az amúgy is alaposan megromlott szlovák-magyar kap­csolatot, és az 1907-es cernovái tra­gédiát az államhatalom durva túl­kapásaként ítélje el a parlament. A SNS határozattervezete szerint a magyar parlamentnek bocsánatot kellene kérnie a „szlovákok elleni cernovái tömeggyilkosságért, em­beráldozatokért, és a szlovák nem­zet ellen elkövetett más történelmi sérelmekért is”. Itt a „fasiszta Hor­thy Magyarország által elfoglalt Dél-Szlovákia” területén a szlová­kokat ért sérelemre utal az SNS ter­vezete. A párt azt is elvárja, hogy a magyar parlament törvényt fogad­jon el, amely „megfékezi a régi so­viniszta praktikák felújításával pró­bálkozó szervezeteket.” A KDH ja­vaslata Jozef Jablonicky történész­nek a cernovái sortűz húsz évvel ezelőtti évfordulóján elmondott beszédéből indul ki. A pártok egymás szövegterveze­tét nem tartják elfogadhatónak, ezért Pavol Paska azt nyilatkozta, a három javaslatot próbálja egye­síteni, „lecsiszolni éleit”, hogy ne éleződjön tovább a szlovák-ma­gyar viszony. A házelnök terveze­tében az áll, hogy a parlament „fájdalommal és megindultság- gal” emlékezzen a 100. évforduló­ra. A parlament „fejet hajt az 1907. október 27-én, Cernován a karha­talommal szembeszálló, és emiatt életüket vesztett emberek előtti’ - áll Paska szövegében. A parlamen­ti határozat elutasítaná az állam részéről a polgárai ellen irányuló bármiféle intoleranciát, erőszakot és elnyomást, és hangsúlyozza, hogy Európa jövője a kulturális, nyelvi, nemzeti és polgári sokszí­nűségen alapul. Az 1907-es cernovái csendőrsor- tűzben 15-en vesztették életüket, a szlovák falu templomának felszen­telésekor alakult ki a feszültség. A helyeik azért tüntettek, hogy Andrej Hlinka szentelhesse fel a templomot, a csendőrök pedig tü­zet nyitottak rájuk, (sán, Ipj, sita) Megrendelte az elemzést, de nem veszi figyelembe az STV - a hírigazgató perelni akarja a szakértőt Az adást Smihula „zavarja”, Hreha nem váltja le ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Továbbra sem csilla­podnak a kedélyek a közszolgálati Szlovák Televízió (STV) hírszer­kesztőségében. Ennek ellenére a helyén marad Ján Smihula hírigaz­gató, akinek a legtöbb konfliktusa volt a tévétől távozó újságírókkal. Zelmíra Habánová, az STV szóvi­vője elmondta: Radim Hreha tévé­igazgató csupán felszólította a hír­igazgatót, hogy „nyugtassa meg a kedélyeket” és számolja fel a hiá­nyosságokat. A-szerkesztőség belső problémá­inak megoldására augusztus végén szerződtette az STV Stanislava Benická elismert kommunikációs szakembert. Benickának a Markíza televízió indulásakor a hírszerkesz­tőség kiépítése volt a feladata, ő volt az első főszerkesztő is. 2000­2001-ben a Rádió Express prog­ramigazgatója volt, majd jelen volt a TA3 hírtelevízió indulásánál. Egy hónap után elkészült Benická elemzése, mely szerint Smihula miatt távozott a szerkesztőség har­mada az STV-ből. A tévé vezetésé­nek azt javasolta, mérlegelje Smi­hula további alkalmazását. Elemzése szerint az STV jelenle­gi vezetése nem jelent garanciát ar­ra, hogy az augusztusi tömeges fel­mondások nem ismétlődnek meg. Smihula további ténykedése Be­nická szerint azt fogja eredményez­ni, hogy tovább csökken a híradás­ok hitelessége. A hírigazgató viszont azt állítja, továbbra is élvezi Hreha támogatá­sát, és az sem kizárt, hogy a jelen­tés tartalma miatt bepereli Bennic- kát. Azért is feljelentést akar tenni, hogy kiszivárgott az elemzés, és nem ért egyet annak tartalmával sem. „Részben a szerkesztőkkel folytatott beszélgetések alapján állt össze. De miért nem beszélt azok­kal is, akik támogatnak?” Hreha a héten találkozott a hír­szerkesztőség azon tagjaival, akik Miriam Ziaková főszerkesztő-he­lyettes távozása miatt háborognak. Arra kérte őket, ne kérdőjelezzék meg a főszerkesztő döntéseit. ,Aligha lehet együttműködni olyasvalakivel, akiben már nem bí­zom meg” - kommentálta Ziaková távozását Smihula. Benická elem­zését az STV nem hozza nyüvános- ságra, s azt sem árulja el, mennyit fizetett érte. (dem, hn) Ma tűs Grega (CTK-felvétel)

Next

/
Thumbnails
Contents