Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-05 / 204. szám, szerda
www.ujszo.com UJSZO 2007. SZEPTEMBER 5. Vélemény És háttér 7 TALLÓZÓ LENGYEL SAJTÓ Stanislaw Dziwisz, Krakkó érseke sürgős egyházi fellépést szeretne a Radio Maryja antiszemitizmussal vádolt vezetője ellen. Dziwisz szerint a lengyel katolikus egyházban veszélyes válság érlelődik, s „nem lehet nem venni tudomást a történtekről”. A lengyel ügyészség augusztus végén közölte, nem lát okot arra, hogy büntetőeljárás alá vonja Rydzyk atyát. A Wprost című lengyel hetilap a nyáron ismertette Rydzyk egyik előadását, amelyben élesen kikelt a zsidók ellen. A Radio Maryja szélsőségesen nacionalista, EU-ellenes, idegen- gyűlölő és antiszemita jellegű műsorokat sugároz, a- melyek botrányos tartalma már a Vatikán bírálatát is kiváltotta. <c-És mióta érzi úgy, hogy a takarítónője is összeesküvést szervez maga ellen, képviselő úr? (Peter Gossányi karikatúrája) A szélsőjobb alakulatról szóló vitában a kormányoldal és a Fidesz is félrevezető érveket vet be A Magyar Gárda darabokra törheti a nagy pártok stratégiáját Miután augusztus 25-én megalakult a Magyar Gárda, a szervezetről folytatott politikai vita még élesebbé vált. A kormányoldal a Fidesz egyértelmű elhatárolódását követeli, a legnagyobb ellenzéki párt pedig Gyurcsány Ferencet hibáztatja a különböző gárdák megalakulása miatt. ELEMZÉS Mindkét oldalon zavart okoz azonban, hogy a régi érvek nem felelnek meg teljesen a kialakult helyzetnek. A gárda-vita ugyanis látványosan mutatott rá az „egy a tábor, egy a zászló” néven ismert politikai stratégia korlátáira - ez pedig a kormányoldal számára is új helyzetet teremt. A Magyar Gárda kapcsán kialakult vitára továbbra is az a jellemző, hogy a szervezet nem önnön, vagy alapítói súlyánál fogva, hanem a róla folytatott diskurzus miatt politikai tényező. A parlamenti pártok által dominált vitát három közkeletű leegyszerűsítésen alapuló politikai üzenet uralja. Figyelemelterelés? Az első - Fidesz által hangoztatott - üzenet szerint a Magyar Gárda ügyének napirenden tartása a valóban fontos politikai témákról tereli el a figyelmet, azaz a kormányoldal érdeke. Pokorni Zoltán megfogalmazásában „Rossz az, ami Magyar Gárda címén történik. Rossz az országnak, rossz az embereknek. Ez a hisztéria, ez a pánikkeltés csak Gyurcsány Ferencnek jó. Soha baloldali kormányfő még nem kapott ekkora marketingajándékot.” Ez az érvelés kifejezi a Magyar Gárdától való elhatárolódást, majd rögtön háttérbe is szorítja azzal, hogy a gárdaalapítás nyomán zajló vitát a miniszter- elnök érdekének állítja be. Annak ellenére, hogy fontos politikai ügyekről valójában lehetetlen tartósan elterelni a figyelmet - hiszen az egyes ügyek nem eleve rangsoroltak, hanem épp a nyilvánosságban nyerik el fontosságukat -, a Fidesz üzenete alapvetően jól szolgálta a párt céljait. Az érvelés erejét legfeljebb az gyengíti, hogy figyelemelterelésre való hivatkozás mára igen elterjedté vált a politikai szereplők körében, így azonban a választóknak is szemet szúrhat, hogy általában az beszél figyelemelterelésről, aki épp magáról igyekszik elterelni a figyelmet egy számára hátrányos téma kapcsán. Társadalmi felháborodás? A második politikai üzenet szerint a Magyar Gárdát Gyurcsány Ferenc kormányának neoliberális politikája, valamint az ennek következtében kialakult társadalmi-gazdasági nehézségek hívták életre. Az üzenet érdekessége, hogy azt egyaránt hangoztatják a Magyar Gárda alapítói, az ellenük tiltakozó antifasiszta szervezetek, valamint a Fidesz. A politikai cél mindegyik politikai szereplő esetében a kormány bírálata, valamint a komoly egzisztenciális nehézségekkel küzdő, leszakadó választói rétegek megszólítása, mindez azonban önellentmondásokhoz vezet. Ha ugyanis a Fidesz szerint a Magyar Gárda jelentéktelen, a Ha a Gárda célja a parlagfűszedés és a véradás, nem érthető, miért kell kiváltó okként megnevezni a kormány politikáját. körülötte zajló vita pedig figyelemelterelés, ami „Gyurcsány Ferencnek jó”, akkor a szervezet megszületése nem lehet egyben a kormány politikája által kiváltott jelentős társadalmi felháborodás eredménye. Ha az antifasiszta szervezetek valós veszélynek látják a gárdaalapítást, akkor nem szerencsés a szélsőjobboldal helyett rögtön a kormányra hárítani a felelősséget, hiszen ezzel csak erősítik az általuk fasisztának nevezett gárda érvelését. Ha pedig a Magyar Gárda legfőbb célja a hagyományőrzés, a sírgondozás, a parlagfűszedés és a véradás, akkor nem érthető, miért kell ehhez kiváltó okként megnevezni Gyurcsány Ferenc politikáját. A nyüvánosságban rendszeresen előkerülő társadalmi-gazdasági nehézségekre való hivatkozás végső soron azon a téves elképzelésen alapul, amely szerint a szélsőjobboldal bázisát a szegényebb társadalmi rétegek alkotják. Ezzel szemben - bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre - a szélső- jobboldal támogatóinak legnagyobb hányada hagyományosan a középosztály különböző - sokszor kifejezetten jómódú - rétegeiből kerül ki. Ézt támasztja alá az is, hogy szélsőjobboldali szervezetek sosem szociális elégedetlenségre, hanem inkább kulturális és ideológiai törésvonalakra alapozzák a maguk politikáját. Fidesz-Jobbik együttműködés? A harmadik leegyszerűsítésen alapuló üzenet a kormányszóvivőtől hangzott el: „a Fidesz egyes frakciótagjai, ületve a Fideszhez közvetetten kapcsolható személyek magatartása táplálja a Magyar Gárda megalakulását, létét.” Ez az üzenet - amellett, hogy felhívja a figyelmet a valóban létező személyi és politikai összefonódásokra - a kormánypártok érdekének megfelelően azt fejezi ki, hogy a Magyar Gárda megalakulásához a Fidesz politikája vezetett el. Míg tehát a Fidesz a kormányt, addig a kormányoldal a Fideszt teszi felelőssé. Az elkötelezett szavazók vélhetően felsorakoznak majd választott pártjaik mögött, a politikára kevéssé figyelő választók legnagyobb hányada pedig a nagy pártok egymásra mutogatásának lehet tanúja. A kérdés mind a Fidesz, mind a kormányoldal számára ugyanaz: Meddig lehet hitelesen állítani, hogy a szélsőjobb- oldal nem önszerveződő, miköz- benjól láthatóan az? Zavarban a nagy pártok A gárda-vita kapcsán összességében az jelenti a problémát a szemben álló politikai erők számára, hogy a vita tárgyát képező szélsőjobboldal túlságosan önjáróvá vált, ez pedig mind a Fideszt, mind az MSZP-t zavarba hozta. A Fidesz csapdahelyzetbe került: a párt a radikális választók szimpátiájának megtartása érdekében érezhetően nem akar felvállalni egy éles konfliktust a szélsőjobb- oldallal a népszavazási kampány előtt - amit főképp saját táborára támaszkodva akar megnyerni - bizonyos ponton túl azonban nem teheti meg, hogy ne tisztázza viszonyát a Jobbik kezdeményezéshez. így azonban zavart okoz, hogy míg az országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke, Lázár János és más, kevésbé ismert fideszes politikusok egyértelműen elhatárolódtak a Magyar Gárdától, addig a párt vezetői inkább figyelemelterelésről beszéltek és a kormány felelősségét firtatták, a Fidesz egyik képviselője, Wittner Mária pedig egyenesen beszédet mondott a Magyar Gárda avatásán. Mindez egyfelől megalapozhatja azokat a bírálatokat, miszerint a Fidesz kétértelmű kommunikációt folytat az ügyben, másfelől viszont utalhat a párton belüli konfliktusokra is a Magyar Gárdával kapcsolatban. A Fidesz számára egyik következtetés sem kedvező, a nyilvánosság egy részében pedig - a legutóbbi parlamenti választást követő időszakhoz hasonlóan - vita kezdődött arról, hogy az egységes jobboldal kialakítását célzó politikai stratégia vajon helyes-e. A Magyar Gárdáról szóló vita a jelentősen megcsappant támogatottságú kormányoldal számára rövid távon előnyt jelent, hiszen az utcákon egyenruhában masírozó szélsőjobboldali szervezetek rémképére hivatkozva a szocialisták és a liberálisok megerősíthették saját bázisukat. Ugyanakkor a Fidesz stratégiájának láthatóvá vált korlátái a kormánypártok számára is kijelölik a határokat. A Fidesztől függetlenül szerveződő szélsőjobboldali szervezetek akcióinak teljes összemosása a legnagyobb ellenzéki párttal egy ponton túl épp úgy hiteltelen, mint a Fidesz elhatárolódása egy olyan rendezvénytől, amelyen a saját képviselője az egyik szónok. Amennyiben pedig a szélsőjobb- oldal fokozódó aktivitása a tavaly őszihez hasonló eseményekben fut ki az elkövetkező időszakban, az egyértelműen ártalmas lehet a kormányoldal számára is. A sorozatos kormányellenes tiltakozások és a szélsőjobboldal hangadói által okozott zaj ugyanis alighanem a kormány rendfenntartásra és kormányzásra való képtelenségeként jelenik meg a választók számára. (Political Capital) .. KOMMENTÁR Bányászminiszter LAJOS P. JÁNOS Kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy a parlament eltávolítsa Viera Tomanová szociális ügyi minisztert, pedig Robert Fico miniszterelnök - igaz, még kezdő kormányfőként - „megfenyegette” minisztereit, hogy a korrupció első gyanújára repülnek posztjukról. Viera Tomanová ugyan nem fogadott el kenőpénzt, viszont 2 millió koronás állami támogatással segített korábbi munkaadójának, a - többek közt - luxus nyugdíjasotthonokat működtető Privilégium nonprofit szervezetnek, melynek egyébként a Szociális Biztosítóval szemben több mint 17 millió, az adóhivatallal szemben pedig 3,3 millió korona tartozása volt. Az adósságállomány abban az időszakban keletkezett, amikor a jelenlegi miniszter a Privüégiumnak dolgozott, a minisztérium honlapján - még ma is - megtalálható hivatalos életrajza szerint menedzseri minőségben. Már ennyi is elég lenne a leváltásához, hiszen ha egy cég menedzsereként megkárosította az államot, akkor mit várhatunk el tőle miniszterként. Távoznia kellene azért is, mert a minisztérium belső szabályzatát figyelmen kívül hagyva 2 millió koronás támogatást adott a Privilégiumnak, miközben az több mint 20 millió koronával tartozott az államnak. Ebből a szempontból mindegy, hogy a szervezet képviselője hazudott, vagyis becsületbeli nyüat- kozatban jelentette ki, hogy nincs tartozása. Annak sincs jelentősége, hogy a szervezet a miniszterelnök állítása szerint mozgás- képtelen betegek ágyaira költötte a pénzt. Bár a felsorolt ballépésekközül akár egyetlen is elég lenne a lemondáshoz, Viera Tomanová maradása ellen még ennél is súlyosabb indokok szólnak. Igaz, ezek már a szakmai tevékenységével függnek össze, amelyet szigorúan főnöke, Robert Fico elképzelései szerint valósít meg. Az még elnézhető volna, hogy nincs átfogó elképzelése a szociális ellátórendszer átalakításáról, volt már nem is egy ilyen miniszter. A Privilégiumnak adott kétmillió korona azonban eltörpül amellett a kár mellett, amelyet a nyugdíjrendszer második pillére elleni támadással okozhat. Nem mentség, hogy csak Fico utasításait követi, aki zsigerből gyűlöl minden olyan jelentős befolyással és komoly anyagi tőkével rendelkező csoportot, mely nem hajlandó alávetni magát a miniszterelnök elképzeléseinek. A nyugdíjpénztárak biztonságának megkérdőjelezése ugyan rövid távon pénzt hoz a Szociális Biztosító konyhájára, ha a pénztárak ügyfeleinekjelentős része bedől a kormányfő állításainak, hosszabb távon azonban milliárdnyi nagyságrendű következményei is lehetnek. Csak akkor már nem Fico lesz a kormányfő, és a kárt nem azoknak a bányásznyugdíjasoknak kell megfizetniük, akik tegnap Viera Tomanovát éljenezték a parlamentben. JEGYZET Lakni lehet, de élni nem GRENDELÁGOTA Az igazán híres-neves kollégiumok nagy részét majd fél évezrede alapították, némelyikben kizárólag papokat neveltek, másokba már elemista korukban beköltöztek a nebulók, lásd a debrecenit, amelyből megalázva menekült szegény Nyilas Misi. Lehet, hogy nem világ-, de Európa-szerte biztosan ismertek - hogy kedveltek-e, ki tudja - az angol bentlakásos iskolák, a maguk egyenruhájával, egyennyakkendőjével, egyikük-másikuk rettenetes szigorával, ahová meglehetősen zsenge korban kerülnek a kisdiákok, hogy hétvégi, rosszabb esetben ünnepi gyerekként látogassák a szüleiket. Itt és most legkorábban egy középiskolás kénytelen elköltözni otthonról, mégis ideologizál- ják, önállósul a gyerek, megtanulja beosztani az idejét és a zsebpénzét, talán még alkalmazkodni is kénytelen lesz stb. Aki már olvasta pszichológusok tanácsait, tudja, mi minden következhet még itt, aki meg nem olvasta, annak úgyis megvan a saját véleménye arról, mi jó az ő gyerekének, a gyereket viszont ritkán kérdik meg, mit gondol arról, mi jó neki. Egyetemista éveim alatt kis híján irigyeltem azokat, akik október elején fogták a betyárbútorukat, és fölköltöztek a főváros valamelyik intemátusába. A bölcsészek többsége egy ideig a belvárosban lakott, aminek annyi előnye volt, hogy még a leglassúbbja is öt perc alatt beért az órára, viszont a diákszálló inkább emlékeztetett egy tömegszállásra, mint leendő értelmiségiek átmeneti otthonára. Három négyzetméter, három emeletes ágy, egy szekrény, örökös ételszag, mert a kollégium tartozéka a menza, ahol akkor majdnem fillérekért kapott a hallgató reggelit, ebédet, vacsorát. Azok voltak a szép idők, amikor a kollégiumlakó lányok megjöttek a hétvégi hazai látogatásról, és hozták a kacsazsírt, a disznótorost, vagy egy sült csirkét, amit az udvaron neveltek, búzával etettek. Mindenki kipakolt, olyan lakomát csaptunk - én mint kinnlakó vendég, persze -, hogy Mátyás király is megirigyelte volna. Ki gondolt azzal, hogy este a folyosói közös zuhanyban kell lemosni az út porát, nincs lubickolás a tiszta, hófehér kádban, majd a jövő héten, otthon. Mint ahogy azon sem töprengett senki, miféle embertelen körülmények közt laknak, amelyre ugyancsak illett: lakni lehet, de élni nem. Szoktatás volt ez is. Akik egyetemet, főiskolát végeztek, azok többsége vagy a fővárosban maradt, vagy kisvárosba került, a falut kevesen választották, s aki városi lakos lesz, szokja meg, hogy zsúfoltan él, panelban, alatta, fölötte, mellette szomszédok, a papírzizegés is áthallatszik, nem még a sóhaj, és a közösségi életnél nincs szebb a vüágon, ez kísérte és kísértette a mai ötve- nesek-hatvanasok nemzedékét, akiknekjó időben elkezdték a nyugdíjasotthonok építését, hiszen ha gyereknek gyerek a barátja, öregnek legyen öreg a barátja és az otthona is.
