Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-05 / 204. szám, szerda
4 Régió UJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 5. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Agyduzzanata végzett a kisfiúval Nagymihály (Michalovce). Középfültő-gyulladás miatti agyduzzanat okozta a halálát egy féléves szobránci (Sobrance) kisfiúnak a nagymihályi kórházban szombaton. Az alultáplált, dehidra- tálódott Tomás testén külsérelmi nyomok nem voltak, ezért boncolással állapították meg a pontos halálokot. Az ügyben halálokozás vádjával indult eljárás - tudta meg lapunk Jana Demjanovi- cová kassai kerületi rendőrségi szóvivőtől, (ú, k) Egy lezuhanó ág csapta agyon Haniska. Lezuhanó ág csapott agyon egy erdei munkást a Kassához közeli falu határában. A 22 éves favágó éppen egy kivágott fát gallyazott le, amikor egy másik, még álló fáról egy nagyobb darab esett a férfi fejére. Sérüléseibe a helyszínen belehalt. A helyszínelő orvos szerint a halál oka bevérzés kísérte belső agysérülés. Boncolást rendeltek el, halálokozás miatt eljárás indult - közölte a Kassai Kerületi Rendőr-főkapitányság, (ú, k) Két mobilt vett el a 11 éves fiútól Kassa. Ismeretien tettes kifosztott egy 11 éves fiút a Dargói Hő- sök-lakótelepen. Egy bozótos részbe erőszakkal fenyegetőzve elvette a kisfiú két mobiltelefonját összesen 2300 korona értékben, (ú, k) Csatornafedeleket, rácsokat loptak el Kassa. Ötven darab öntvény csatornafedelet és -rácsot lopott el két férfi a város egyik üdülőközpontjából. Tettüket valamikor augusztus utolsó és szeptember első napjaiban követték el, 185 ezer korona kárt okozva Kassa önkormányzatának - tájékoztatott Jana Demjanovicová kerületi rendőrségi szóvivő, (ú, k) Veszélyes szakma a jegyellenőré Ólubló (Stará Lubovna). Megtámadta a jegyellenőrt egy 27 éves férfi az Ólubló és Kassa közt közlekedő, menetrend szerinti járaton hétfőn. Öklével többször is a fejére és a hátára vert, s közben ordítozva halállal fenyegette. Az ellenőr kisebb sérüléseket szenvedett, amelyek miatt megfigyelésre több napig a kórházban kell maradnia. Az ügyben eljárás indult, a támadó szabadlábon védekezhet - közölte az Új Szóval Dániel Dzobanik eperjesi kerületi rendőrségi szóvivő, (ú, k) A régi trükkel vertek át egy idős nőt Kőhídgyarmat. Húszezer koronával károsítottak meg csalók egy 90 éves nőt a Párkányhoz közeli településen. Múlt pénteken azzal kopogtattak be az idős hölgyhöz, hogy plédeket árusítanak. Amíg ketten beszélgettek vele, a harmadik elemelte az egyik szoba kulcsát, és a helyiségben megtalálta a készpénzt. A károsult az egészet csak akkor vette észre, amikor a csalók már elmentek. Az ügyben eljárás indult, a rendőrök kérik, aki tűd információkkal szolgáim az esettel kapcsolatban, jelentkezzen a 158-as telefonszámon vagy a párkányi rendőrőrsön, (ú, k) Tömeges elbocsátást jelentett be tegnap Kassa város tömegközlekedési vállalata: az 1118 alkalmazott közül 85-től válnak meg (TASR-felvétel) — Tegnap mutatták be Kassa város új lógóját. Balra az alkotó, Anton VaTko, jobbra Frantisek Knapík főpolgármester. (TASR-felvétel) Tény, hogy a városhoz közeli faluban már így is óriási a munkanélküliség, sokan élnek különféle segélyekből Aláírásgyűjtés indult Baracán a Tornaijáról kiköltöztetettek ellen Tornalja/Baraca. Már csak néhány lakóra vár kilakoltatás a Posta utca 5-ös számú, lebontásra ítélt lakóházból - a hét elején újabb családoknak sikerült lakást találnia a városnak. SZÁSZl ZOLTÁN Tornaija önkormányzata júniusban döntött arról, hogy az élet- veszélyessé vált, állandóan problémákat okozó, adóságokkai terhelt lakóházat lebontatja. Ekkor kezdődött meg az ott lakók kilakoltatása is; zömüknek ekkor már lejárt a bérleti szerződése, tehát nem volt joguk ahhoz, hogy továbbra is ott éljenek. Azoknak a családoknak, amelyeknek nincs nagyobb adósságuk, akik rendszeresen fizették a városnak a bérleti díjat és a szolgáltatások díját, a város pótiakást biztosít. Akik viszont nem működtek együtt a városvezetéssel, a saját hibájukból és saját felelősségükre az utcára kerülnek. Néhány itt élő személynek több mint ötvenezer koronás adóssága halmozódott fel a várossal szemben; ők minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy valamilyen pótmegoldást harcoljanak ki maguknak. Többek között a romaügyi kormánybiztos Anina Botosovát is értesítették a helyzetről, aki a helyszínen is tájékozódott, majd - lényegében igazat adva a városvezetésnek - közölte, hogy nem a romák diszkriminálásáról van szó. Botosová anyagi segítséget is ígért ahhoz, hogy az együttműködő lakosoknak pótlakásokat vásároljanak. Információink szerint félmillió koronás gyorssegélyről volt szó, ám ebből - Mészáros Gyula alpolgármester tájékoztatása szerint - a város mindeddig egy fillért sem kapott meg. Az önkormányzat a késedelem okát nem ismeri. A kilakoltatottak számára - egyelőre a városi költségvetés terhére - megpróbáltak Tornaiján alacsonyabb komfortfokozatú, kisebb alapterületű ingatlanokat vásárolni, ám ez csak részben sikerült. A térség kisebb településein is próbálkoztak, az egyik faluban kiszemelt lakóházat valakik Tornaija vásárlási szándékának kinyilvánítása után azonnal felvásárolták, megakadályozva ezzel a a kilakoltatottak beköltözését. Baracán, a Tornaijától 17 kilométerre lévő faluban információink szerint maga a polgármester, Lakatos Géza kezdeményezett aláírásgyűjtést annak érdekében, hogy a városból kilakoltatottak ne telepedhessenek le. Tény, hogy a falu már így is elég nehéz helyzetben van, óriási a munkanélküliség, s nagy a csak szociális segélyből és egyéb támogatásból élők aránya. Baraca lakosainak nagy része magyar nemzetiségű romának vallja magát. Lakatos Géza polgármestert többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérnünk (véleményének természetesen szívesen helyet adunk lapunk hasábjain - a szerk. megj.j. Tornaija alpolgármestere, Mészáros Gyula elmondta, nem érti a baracai polgármester kezdeményezését. „Tornaija ingatlant vásárolt Baracán. Néhányan odaköltöznek a Posta utca 5-ös alatti ingatlanból. Az ingatlanvásárlás teljesen legális volt, a kilakoltatott családokkal bérleti szerződést kötöttünk, tehát nekik joguk van bejelentkezni baracai állandó lakosnak. Sajnos, nem tudtunk Tornaiján ingatlant vásárolni, így kénytelenk voltunk máshol. Azt mégsem várhatja el a baracai polgármester sem, hogy tető nélkül maradjanak a családok. Ez a megoldás volt a leginkább kézenfekvő. Úgy tudom, mind a kilakoltatott családok, mind pedig a város számára elfogadható a mostani helyzet” - mondta Mészáros Gyula. Az idei rendezvényen Gúta lesz a díszvendég; történelmi visszatekintés és gazdag műsor várja a látogatókat Szombaton lesz a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak VI. Országos Találkozója ÚJ SZÓ-ELŐZETES Dél-Komárom. Szeptember 8- án már hatodik alkalommal rendezi meg a Kecskés László Társaság (KLT) a Felvidéki Kitelepítettek és Deportáltak Országos Találkozóját, amelynek díszvendég települése ezúttal Gúta lesz. A program reggel 9 órakor a délkomáromi református templomban kezdődik; itt mutatják be a KLT által idén megjelentetett, Otthontalan emlékezet - Emlékkönyv a csehszlovák-magyar lakosságcsere 60. évfordulójára című kötetet, melynek előszavát Sólyom László magyar köztársasági elnök írta. A résztvevők • pódiumbeszélgetést hallhatnak a deportálásról és a lakosságcseréről; a beszélgetés résztvevői Szarka László és Molnár Imre történész, a kötet szerkesztői, Angyal Béla történész, valamint a gútai deportáltak és kitelepítettek egy-egy résztvevője. A bevezető gondolatokat Vizi E. Szilvesztertől, a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől, a záró gondolatokat pedig Roncsol Lászlótól hallhatják a résztvevők. A rendezvény 12 órától a Monostori erődben folytatódik a kitelepítettek és deportáltak emlékművének megkoszorúzásával. A délutáni programok helyszíne a Dunai Bástya színpada; előadást tart többek között Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány elnöke, az MDF alapító tagja és Duray Miklós, az MKP alelnöke, Angyal Béla pedig bemutatja Gúta 1945-49 című könyvét. „A felvidéki kitelepítés és deportálás emlékezete családomban vagy lakóhelyemen” elnevezésű ifjúsági pályázat eredményhirdetésére is ekkor kerül sor. A gútaiak kultúrműsora 16 órakor kezdődik, bemutatkoznak az alapiskolák diákjai és a művészeti alapiskola növendékei, majd 18 órától a Kis-Duna Menti Rockszínház Testamentum dmű emlékműsorát láthatja a közönség. A programot a székelyföldi Transylmánia együttes koncertje zárja. A nap folyamán a látogatók megtekinthetik a Gúta városát bemutató kiállítást, a gyermekeket mesemondással, játékokkal várják. Az eseményhez kötődően Gútán szeptember 7-én, pénteken a városi művelődési központban magyar nóta- és népdalestet tartanak, 9-én, vasárnap pedig 12 órától Steve Taylor Szabó pánsípművész lép fel a helyi katolikus templomban, (vkm)