Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-26 / 221. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 26. Kultúra 9 Gondolatok Csicsay Alajos könyve ürügyen történelmi önreflexióink hiányairól Kortörténet - felülnézetből Az utóbbi másfél évtizedben sokan várták, vagy titkon remélték, hogy a pártállam összeomlása után megcsi- kordulnak és kinyílnak a nagy fikuszok mellett álló vagy a neorealista pohárszékek mellett terpeszkedő felvidéki íróasztalok fiókjai, és előözönlenek a titkolt, publikálatlan kéziratok, kirajzanak a rejtegetett gondolatok. KÖVESDl KÁROLY Kiderült, hogy a felvidéki íróasztalok még csak nem is félig ra- kottan, de szinte üresen ásítoznak. Álldogálnak ottan. Mert nagy áradásról,- felszabadult kitárulkozásról a legnagyobb jóindulattal sem lehet beszélni. Aminek az a sajnálatos konklúziója, hogy a múltat a múlt vitézei és haszonélvezői fogják elmondani nekünk és az utódainknak. Padlósöprő hitbuzgók teszik majd le a jövő asztalára azokat az átpingált fragmentumokat, amelyeket aztán, hogy még cifrább legyen a nyomorúságunk, forrásmunkákként kezelnek az új politikai széljárások és divatok. Különösen érvényes ez a memoár, a visszaemlékezés műfajára. Ennek oka valószínűleg az lehet, hogy a kettős (nemzeti + politikai) gettó szelleme olyannyira beleivódott a zsigerekbe, oíy mértékben kitermelte a belső cenzúrát, hogy gondolkodóink még a naplóírás műfaját sem igen forgatták a fejükben, amivel dokumentálni lehetne az elmúlt két-három emberöltőnyi időszakot. Pontosabban, alig akadt ember, aki belegondolt volna abba, hogy egyszer ez a színjáték is véget ér, és a majdani szabadság óhaja (sőt: reménye) megér annyi gyűrődést, hogy lejegyezzük, mi történt, hogyan történt. Ha másért nem, legalább egyfajta mazochista kielégülés kétes gyönyörének kedvéért. Az elmúlt másfél évtized alatt (bár lehet, csak figyelmetlen voltam) ezért jelent meg (leszámítva a málenkij robot és a hadifogság elszenvedőinek megrázó naplóit) mindössze két emlékirat, amely személy szerint megrendített és katartikus élményt volt képes szerezni. Az egyik Jankovics Marcell Húsz esztendő Pozsonyban című memoárjának újrakiadása volt (Méry Ratio kiadó), amit a múlt rendszer korifeusai természetesen alaposan elparentáltak, lévén, hogy Jankovics nem a „haladó hagyományokat ápoló” sarlós vonulathoz tartozott, hanem polgári saijadék volt. A könyvnek az az apró szépséghibája, hogy 1938-ban íródott. A másik kötet Rábely Miklós: Egy rimaszombati polgár visszaemlékezései (Gömör-kis- honti Múzeumegyesület, 2006) című emlékirata volt. Ezzel meg az a gond, hogy 1960 tájékán íródott, és az első köztársaság polgári légkörét, majd a háború utáni kitoloncolást dokumentálja. Mi lesz hát a szóéival? A Csicsay Alajos nevével jegyzett, a Lilium Aurum által tavaly kiadott Mérföldkövek 'ködben c. emlékirat két okból is felcsigázta az érdeklődésemet. Egyrészt, mert volt szerencsém Pathó Károly főszerkesztősége alatt a Szabad Földművesben megpróbálkozni az újságírással - ami talán egy év után a kirúgásommal ért dicstelen, ám logikusnak mondható véget. (Ennek ellenére nem haragudtam Pathóra, hiszen a kurzusnak való megfelelés hiányáért csak magamat okolhattam.) Másrészt, mert kíváncsi voltam, mit tükröz a könyv az általam is megismert és megélt korból. Emberként érdekes, szarkasztikus humorú, a régi elvtársak panoptikumából kissé kilógó figuraként emlékszem Pathóra ma is. Annak dacára, hogy a Csemadok- ból történt „odébb tessékelése” után egy sajtóorgánum főszerkesztését bízták rá, vagyis a paci- fikálási szándék mellett is elég megbízható elvtársnak tartották a pártközpontban. Pathó ezt a feladatát is komolyan vette, akárcsak a Csemadok-alapszervezetek szervezését. Mert Pathó Károly valószínűleg nem a Szabad Földművesben végzett szerkesztői munka révén marad meg a kisebbséginek nevezett kultúránk panoptikumában, hanem a Csemadok élén végzett munkája okán. Mint visszaemlékezéseiből kiderül, jórészt neki köszönhető, hogy a Csemadok a szlovákiai magyarság legnagyobb kulturális és - a kellő időben - politikai bázisává válhatott. (Más kérdés, tudott-e élni ezzel a szerepével. És ismét más kérdés, kik vitték vakvágányra - több ízben is.) Csicsay Alajos, aki a könyvben a narrátor szerepét vállalja, publicistaként, szépíróként ismert a felvidéki olvasó előtt. A memoár ugyanakkor Pathó Károly naplója, amely a szerző halála után jelent meg. Valamiféle társadalomkritikát ezért természetesen nem várhat az olvasó a visszaemlékezőtői, hiszen Pathó részese és alakítója volt „szocialista valóságunk” történéseinek. Talán ezért is érdekesebb a kötet első fele, amely plasztikus társadalomrajzzal szolgál a háború előtti idők paraszti világáról. A többit olvasva szinte a szere- csenmosdatás óvatos mozdulatait véli felfedezni az ember. A konklúzió az olvasóra marad: döntse el, hogyan értékeli ezt az atipikus attitűdjeivel is tipikusnak mondható, huszadik századi kisebbségi funkciós sorsot, amelyet a könyv eléje tár. Szimpatikus emberként könyveli-e el Pathó Károly figuráját, vagy megelégszik a tényekkel? Kordokumentumként próbálja-e olvasni a könyvet, vagy megérinti maga a mesélő figurája is? Mert sok apró műhelytitkot megtudhat a gyanútlan ember, egy-két lepel is félrelibbenni látszik a kommunista pártpolitikának, ha nem is kirakatai, legalábbis vakablakai elől. A lényeget persze nem tudjuk meg: nevesül, milyen volt az életünk az ötvenes évektől a nyolcvanas évek végéig. Magyarán: kortörténeti dokumentumot kapunk, de jócskán „fe- lülnézetből”. Az akkori valóság szemléltetésére hadd fűzök ide egy személyes vonatkozású élményt. A szerkesztőségben K. I. szerkesztő elvtárs ült velem szemben, aki azzal szórakozott, hogy bicskával piszkálgatta a fogát, és mindig elmesélte, hány NDK-s németet kapott el tiltott határátlépés közben a pozsonyi Duna parton. Igen szorgalmas ember lévén, volt olyan évjárat, hogy a 18 nyakon csípett menekülőből kilencet ő buktatott le. Revolvere is volt, de azt nem mutogatta a szerkesztőségben. S mindez nem az ötvenes években történt, már jócskán a hetvenes évek „boldog békeidejében”. A Szabad Földművesben, egy pozsonyi magyar redakcióbán. Á valóságnak ezeket a szegmenseit persze hiába keresnénk a memoárban. A vendégek tegnap a dunaszerdahelyi képzőművészekkel és az SZMÍT tagjaival találkoztak Kortárs román költők irodalmi körúton NAGY ERIKA Nagymegyer. A romániai kortárs irodalom helyzetével és irányzataival ismerkedhettek meg azok, akik hétfőn este ellátogattak a Plauter-kúriába. A témáról a legilletékesebbek, azaz romániai költők beszéltek tábortűz és finom halászlé mellett. A dél-szlovákiai irodalmi körúton résztvevő vendégeket Balázs F. Attila író, az AB-ART könyvkiadó tulajdonosa mutatta be. A kolozsvári Mircea Petean az Echinox folyóiratban debütált, később a szerkesztője lett. Az 1968-ban alapított lap érdekessége, hogy három nyelven, magyarul, románul és németül jelent meg először, és a mai napig népszerű. Petean- nak 17 kötete jelent meg, többet számos nyelvre lefordítottak. Traian Stef irodalmi munkássága is az említett lapnál kezdődött. Jelenleg a nagyváradi Família folyóirat szerkesztője. Tíz kötete jelent meg, több versét lefordították magyarra. Posztmodem erdélyi eposza, A világtalan és az aranyfog is megjelent magyarul. .Vasile Baghiu Moldovából jött, Romániában eddig hat verseskötete, valamint egy-egy novelláskö- tete és regénye jelent meg. Angolul is ír, kanadai, új-zélandi, angliai és amerikai folyóiratok munkatársa. Romániában ő indította el a himerizmus irodalmi áramlatot, amely transznacionális irodalmi elméleten alapul. Jelenleg az An- titeza című folyóirat szerkesztője. A görögkeleti teológiát végzett loan Petrasnak négy teológiai tárgyú műve mellett öt verseskötete is megjelent. Mircea Petean elmondta: Romániában nincs pénz a könyvkiadásra, pedig közel háromezer könyvkiadó működik. A pályakezdők saját pénzen kénytelenek kiadatni kötetüket, és csak a harmadik könyv után vállalja fel őket a könyvkiadó. A vendégek tegnap a dunaszerdahelyi képzőművészek és a Szlovákiai Magyar írók Társaságának vendégei voltak. Lipcsey György Munkácsy-dí- jas szobrászművész vezetésével megtekintették a Kortárs Magyar Galériát. Utána az SZMÍT irodájában Hodossy Gyula elnök és Barak László, a NAP Kiadó tulajdonosa, az írótársaság választmányának tagja költők, újságírók társaságában fogadta a romániai vendégeket. Hosszú eszmecserét folytattak az írószövetségek működéséről, az irodalmi lapok és a könyvkiadás finanszírozásáról, valamint a pályakezdők helyzetéről. Balázs F. Attila, Vasile Baghiu, Mircea Petean, loan Petras és Trajan Stef (Kanovits György felvétele) Száz éve született Radványi Géza filmrendező Egy magyar neorealista MTl-PANORÁMA Száz éve, 1907. szeptember 26-án született Radványi Géza Kos- suth-díjas filmrendező, a neorealista film magyar megteremtője. Grossmid Géza néven látta meg a napvilágot egy régi kassai patríciuscsaládban, öccse Márai Sándor író volt. Itthon már neves újságíró volt, amikor Párizsba indult szerencsét próbálni, de Svájcban „elakadd’, s évekig a Népszövetséghez akkreditált legfiatalabb riporter lett. A harmincas években német és francia filmgyárak forgatókönyvírója és rendezőasszisztense volt, Magyarországra 1939-ben tért haza. Saját forgatókönyve alapján készült alkotásait - Zárt tárgyalás, Európa nem válaszol, Egy asszony visszanéz - magyar filmekben addig szinte ismeretlen lélektani hitel, gondos színészvezetés, atmoszférateremtő képesség és a korszerű filmnyelvi eszközök alkalmazása jellemezte. Nevéhez fűződik a Mikszáth Kálmán regényéből készült első magyar szí- nesfilm-kísérlet, A beszélő köntös első változata. A II. világháború után a Színház- és Filmművészeti Főiskolán ő lett a filmfőtanszak első vezetője. Barátságot kötött Balázs Bélával, a filmesztétával folytatott vitákban alakult ki új filmrendezői szemlélete. 1947-ben készült a világhírt hozó Valahol Európában, amelynek forgatókönyvét Balázs Bélával közösen írták. A film formai szempontból és mondanivalójában is forradalmian újnak számított, külföldön sokáig ez képviselte „a magyar filmet”. Radványi megrendítő képet festett a háború következményeiről az országúton csavargó, kallódó gyerekek életében, szuggesztí- ven ábrázolta a felszabadulás érzésével keveredő félelmet. Talán csak az érzelmesség túlcsordulása zavaró itt-ott, ám a Valahol Európában sallangmentes hangja az olasz neorealizmus nagy filmjeinek méltó társa. Csak a kortársak voltak értetlenek, a sajtó a bemutató után kozmopolitizmussal, sőt hazaárulással vádolta a rendezőt, akit ettől függetlenül 1949-ben Kossuth-díjjal tüntettek ki. Radványi a támadások miatt elhagyta az országot, s először Rómában, majd Münchenben telepedett le. Külföldön több mint húsz filmet rendezett, amelyek közül a leghíresebbek a Légikisasszonyok, A tiroli kastély, A sztálingrádi orvos, a Tamás bátya kunyhója. Monsieur Bard különös óhaja című filmjéről - amely saját bevallása szerint legszemélyesebb filmje - egy párizsi kritikus azt írta: „A legfranciább film, amit valaha láttam, és ráadásul egy magyarrendezte.” Radványi Géza 1977-ben, Makk Károly biztatására tért vissza Magyarországra. 1980-ban, 72 évesen az egykori tanítványaival és munkatársaival készített Circus Maximusban mondott hazájának köszönetét. A századforduló táján született magyar filmes generáció egyik utolsó, meghatározó alakjá 1986. november 26-án halt meg. A Valahol Európában egyik kockája (Képarchívum) V. Nemzetközi Vámbéry Konferencia A becsvágy igézetében ELŐZETES Dunaszerdahely. Könyvbemutatóval kezdődik holnap az V. Nemzetközi Vámbéry Konferencia: A küzdelemnek vége, s még sincs vége című tanulmánykötetet, amely az előző tudományos találkozón elhangzott előadásokat adja közre, Vásáry István professzor mutatja be 18 órakor a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Pénteken és szombaton neves szakemberek tartanak előadást a konferencia helyszínén, a volt járási hivatal körtermében. Ízelítőül néhány téma a két nap programjából: Hun-türkök és asszír-perzsák - népnevek Mala- las krónikájában (előadó: Tóth Anna); Vámbéry Kásánban és a Táríkh-e Kásán - egy XIX. Századi iráni kereskedő város életképei (előadó: Sárközy Miklós); A ba- ranta és ami körülötte van (előadó: Baksi Imre); Képek és jelképek - a palesztin iszlám mozgalmak vizuális ideológiája (előadó: Kovács Attila). A konferencia keretében pénteken lesz a Vámbéry-díj ünnepélyes átadása, (ú) Menzel filmje az Oscarért Prága. Jirí Menzel Őfelsége pincére voltam című filmjét nevezte a legjobb külföldi nyelvű film Oscar-díjáért folyó versenybe a Cseh Film és Televíziós Akadémia (CFTA). Az Oscar-díjra jelöltek listáját 2008. január 22-én hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia, a jubileumi, nyolcvanadik díjátadó gálára pedig február 24-én kerül sor Los Angelesben. A Bohumil Hrabal regénye nyomán készült Menzel-film egy sor nemzetközi fesztiválon szerepelt már sikerrel, egyebek között a Berlinalén a külföldi kritikusok díját kapta. A filmrendező szép ajándékot kapna egy újabb Oscar-szoborral, hiszen éppen a díjátadó előtti napon tölti be a hetvenet, (mti/ctk)
