Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-25 / 220. szám, kedd
16 Sport-régiófoci ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 25. www.ujszo.com GYÚJTÓPONTBAN Perbetei tehetségkutatás Perbete. Gólzáporos (5:1) mérkőzésen győzték le a per- beteiek a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának vasárnapi összecsapásán a csekeie- ket. Azen a találkozón újra a figyelem fókuszába került a hazaiak mindössze 17 éves csatára, Bódis Tibor, aki háromszor talált az ellenfél kapujába. Cseleivel őrületbe kergette a vendégvédőket, két ízben a kapufát találta telibe. „Tibor, aki a nyáron az újgyal- laiaktól érkezett hozzánk vendégjátékra felváltva viseli illés felnőttcsapatunk mezét. A felnőttek színeiben hét találkozón hatszor volt eredményes, az ifiknél három mécsesén öt gólt szerzett. Vele együtt lízingeljük a két évvel fiatalabb, úgyszintén újgyallai Rigó Pált is, aki zsenge kora ellenére a felnőttekkel edz. Mindketten roma fiatalok, szerencsére sikerült velük közös nevezőre jutnom. Anyaegyesületüknek lelépőt fizetünk a kölcsönjátékosokért, akik új szint hoztak kollektíváinkba, ösztönzik a hazaikat”- vallott a perbetei tehetségkutatás filozófiájáról Sukola Lambert klubelnök, (ái) Restei panasz a játékvezetőre Reste. A kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában közreműködő resteiek a hét végén lejátszott szepsiek elleni meccsen elszenvedték első idénybeh hazai vereségüket (0:2). „ Az első játékrészben gyengén játszottunk, kapusunk bizony ludas volt a bekapott (potya)gólban. Fordulás után rákapcsoltunk, Fedor egyenlítő találatát az 55. percben a játékvezető les címén érvénytelenítette. A videofelvételt megszemlélve kiderült, nagyot tévedett. Később Fe- dort a 16-oson belül hátulról elkaszálták, a kirívó szabálytalanságért azonban nem ítélt büntetőt” - ecsetelte a történteket Hogya Róbert, a vendéglátók klubtitkára. A restei futballistákat ezek a momentumok kihozták sodrukból, Murnákot a bíró egy durva belemenés után piros lappal büntette. „Emberhátrányban kockáztattunk. A vendégek a 90. percben mattoltak bennünket” - fejezte be tájékoztatóját a tisztségviselő, (ái) Nagyabonyi számonkérés Nagyabony. A dunaszer- dahelyi területi I. osztály hétvégi fordulójában a mezőny két nyeretlen csapata, a nagyabonyi és az egyházgellei csatázott a pontokért. A párharcot a vendégek nyerték (1:2), a sereghajtó hazaiak nagy bánatára. „A 70. perctől emberelőnyben játszottunk, ebben a fázisban még a kaput sem találtuk el. Szerintem a fejekben van a baj. Hiányzik az elszántság, az összetartás” - kesergett Perkátay Iván, a na- gyabonyial klubelnöke. Vajon keresik-e a válságból kivezető utat? „A mai edzés egyik pontja a számonkérés lesz. Még az sem kizárt, hogy elbúcsúzunk edzőnktől, Navrátil Károlytól” - vázolta fel a forgatókönyvet a klubelnök, (ái) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARUGO-BAJNOKSAGOK III. liga Az elmúlt hét végén az időjárás is kedvezett a bajnoki csatározásoknak (Fogas Ferenc felvétele) Bana-Podlavice 4:1 (0:0), g.: Laco, Rybár, Svec, Gulás, ill. Kollár; Jesenské-Hajnácka 1:0 (0:0), g.: Sándor; Kalinovo-Tomásovce 0:0 (0:0); Poltár-V. Krtís 2:1 (2:1), g.: Marcinek .Püspöky, ill. Ondrejkov; Tisovec-Selce 1:0 (0:0), g.: Horák; Hliník nad Hro- nom-Ruziná 2:0 (0:0), g.: Sopa, Pilník; Brusno-Revúca 2:0 (2:0), g.: Gregor 2. 1. N.Bana 8 7 0 1 29:11 21 2. Ruziná 8 7 0 1 18:5 21 3. Hliník n/Hr. 8 5 12 12:8 16 4. Poltár 8 5 0 3 18:15 15 5. V. Krtís 8 4 2 2 13:9 14 6. Jesenské 8 3 4 1 9:7 13 7. Tisovec 8 4 0 4 10:13 12 8. Brusno 8 3 2 3 13:13 11 9. Kalinovo 8 2 3 3 10:11 9 10. Tomásovce 8 2 3 3 12:16 9 11. Podlavice 8 2 15 12:21 7 12. Selce 8 1 2 5 6:9 5 13. Revúca 8 10 7 10:15 3 14. Hajnácka 8 1 0 7 9:28 3 KELET-SZLOVÁKJA, DÉLI CSOPORT, 9. forduló: Veiké Kapusany-Slivník 2:1 (1:0), g.: Geri, Gregus, ill. Timko; Vysné Opátske-Lastomír 4:0 (2:0), g.: Grega, Zábavník, Kusnír, Macej; Cierna nad Tisou-Nálepkovo 4:2 (2:1), g.: Sémán 3, Kraus, ill. Hudácek, P. Kissak; Haniska-Bu- zica 0:0; Krompachy-Veiké Re- vistiá 4:2 (1:0), g.: Kose, M. Ont- ko, Bil, Kukura, ill. L. Apiari, Cer- nega; Resica-Moldava nad Bod- vou 0:2 (0:1), g.: Fazekas 2; Roznava-Stítnik 4:1 (3:0), g.: Vysoky 2 (egyiket 11-esből), Lőrinc, Gonos, ill. Cizmár; Secov- ce-Rudnany 0:3 (0:1), g.: Herceg, Zajac, Ferenc. 1. V. Revistia 9 7 1 1 20:8 22 2. Buzica 9 6 1 2 24:7 19 3. V. Opátske 9 6 0 3 23:13 18 4. Haniska 9 4 4 1 22:7 16 5. Rudnany 9 5 13 17:12 16 6. Moldava n/B. 9 5 0 4 16:16 15 7. Stítnik 9 4 2 3 16:13 14 8. Slivník 9 4 14 15:18 13 9. Krompachy 9 4 0 5 14:20 12 10'v. Kapusany 9 3 3 3 10:16 12 11. Resica 9 3 2 4 10:11 11 12. Lastomír 9 3 15 11:21 10 13. Roznava 9 3 0 6 16:26 9 14. Cierna n/T. 9 2 2 5 14:20 8 15. Nálepkovo 9 2 1 6 8:20 7 16. Secovce 9 117 7:15 4 V. liga POZSONY VIDÉK, 7. forduló: Modra-Plavecky Mikulás 6:0 (3:0), g.: Kintler 2, Misovích, Ve- sely, Krezenicky, Pozocny; Láb- BaníkPezinok 1:7 (1:3), g.: Mik- lusiciak, ill. B. Kocian 5, Vulgan, T. Bauer; Plavecké Podhradíe- Budmerice 2:2 (1:0), g.: Eichof, Stepka, ill. Krizán, Pochaba; Ig- ram-Nová Dedinka 2:0 (1:0), g.: M. Moravec, P. Augustin; Zá- vod-Dofany 3:0 (1:0), g.: Síp 2, Zák; Ivanka-Hruby Súr 1:2 (1:0), g.: Valacsai, ill. Marsovsky 2; Senkvice-Castá 6:2 (3:1), g.: Pobensky 2, B. Dugovic 2, M. Du- govic, Jakus (öngól), ill. Klement, Achinsky. 1. B. Pezinok 7 7 0 0 26:6 21 2. Závod 7 5 1 1 23:8 16 3. Hruby Súr 7 5 1 1 20:15 16 4. Castá 7 4 0 3 23:17 12 5. Senkvice 7 4 0 3 15:14 12 6. Budmerice 7 3 2 2 14:6 11 7. Igram 7 3 13 14:11 10 8. Módra 7 3 0 4 15:14 9 9. Pl. Podhradie 7 2 2 3 18:18 8 10. N. Dedinka 6 2 1 3 4:6 7 11. Ivanka 7 2 14 14:17 7 12. Pl. Mikulás 7 2 0 5 6:20 6 13. Dofany 7 115 7:14 4 14. Láb 6 0 0 6 4:37 0 NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 9. forduló: Balon- Vlcany 1:0 (1:0), g.: M. Suchy (16.); Jarok-Ohrady 0:1 (0:0), g.: Nagy K. (54.); Orechová Po- tőn-Váhovce 1:0 (1:0), g.: Erős (34.); Trstice-Trhová Hradská 2:2 (1:0), g.: Somogyi (38.), Meze (54. - 11-esből), ill. Be- reczky (75.), Dórák (90.); Cierna Voda-Horná Potőn 4:2 (1:0), g.: Molnár J. (45., 73.), Rebra (63.), ifj. Stojka (80.), ill. Szabó (58.), Zubay (60.); Cierny Brod- Novy Zivot 2:0 (0:0), g.: Kele- csényi (71.), Chudy (80.); Vra- kún-Vefky Meder 2:1 (0:1), g.: Méhes T. (51. - 11-esből, 72.), ill. Vígh (6.); Sala B/Veca-Veiké Úfany 3:1 (2:0), g.: Matusica (22.), Rojka (28.), Spánik (56.), ül. Németh Cs. (46.). 1. Vrakúű 8 5 12 16:7 16 2. C.Brod 8 5 12 14:8 16 3. Sara B 8 5 12 12:7 16 4. Ohrady 8 5 0 3 17:7 15 5. N. Zivot 8 5 0 3 14:9 15 6. Trh. Hradská 8 4 13 19:7 13 7. Vlcany 8 3 3 2 7:6 12 8. Járok 8 3 2 3 12:9 11 9. Trstice 8 3 2 3 12:9 11 10. Váhovce 8 3 2 3 7:7 11 11. V. Úfany 8 3 14 11:10 10 12.0. Potőn 8 3 14 11:17 10 13. V. Meder 8 2 2 4 11:12 8 14. C.Voda 8 2 1 5 9:19 7 15. Balon 8 2 0 6 5:20 6 16. H. Potőn 8 2 0 6 4:27 6 KELETI CSOPORT, .9. forduló: Hontianska Vrbica-Surany 2:4 (0:3), g.: Hovan (62.), Ambrus (84. -öngól), ül. Páchnik (15. - öngól), Mikula (42., 78.), Skacan (45.); Veiké Lov- ce-Dvory nad Zitavou 4:4 (3:1), g.: Tóth G. (17.), Kuruc (21.), Korén (43.), Pavlatovsky (63.), ül. Ludas (11., 76.), Sárközi (70.), Havetta (90.); Mojzesovo-Bánov 1:3 (1:1), g.: Chovanec (14. - 11- esből), ül. Tvrdon (40. - 11-esből), Vittek (60.), Simunek (90.); Kom- jatice-Tvrdosovce 1:0 (0:0), g.: Fridrich (60.); Pribeta-Caka 5:1 (3:1), g.: Bódis (6., 53., 85.), Kovács I. (7.), Lakatos (42.), ül. Meiling (5.); Kalná nad Hro- nom-Chotín 7:0 (3:0), g.: Hajtó (8.), Sakos (15., 38.), Bat’alík (86., 88. - mindkettőt 11-esből), Bogár (61.), Thaly (64.); Dolny Ohaj- Okolicná na Ostrove 0:1 (0:0), g.: Sándor (90.); Tekovské Luza- ny-Zemianska Olca 5:1 (0:1), g.: Sál (49., 55.), Koüár (64., 72.), Kosa (79.), ül. Szkukalek (28.). 1. Kalná n/Hr. 8 6 1 1 23:3 19 2. Tek. Luzany 8 5 2 1 22:11 17 3. Surany 8 5 1 2 22:10 16 4. Okolicná n/0. 8 5 1 2 22:11 16 5. Pribeta 8 5 0 3 15:16 15 6. Komjatice 8 5 0 3 12:15 15 7. Dvory n/Z. 8 4 13 19:14 13 8. Caka 8 4 13 16:17 13 9. Bánov 8 4 13 12:13 13 10. Tvrdosovce 8 4 0 4 9:7 12 11. Zem. Olca 8 3 0 5 10:15 9 12. V. Lovce 8 2 15 13:21 7 13. Mojzesovo 8 2 1 5 9:17 7 14. Cbotín 8 2 0 6 12:23 6 15. H.Vrbica 8 12 5 12:21 5 16. D. Óhaj 8 1 0 7 8:22 3 A bajnokság végén a Veiké Lovce csapatától 3 pontot levonnak. KÖZÉP-SZLOVÁKIA, D CSOPORT, 8. forduló: Rimavské Ja- novce-Hrnciarske Zaluzany 2:2 (1:1), g.: Uhrín 2, ill. Odler, Slizík; Boikovce-Mytna 4:0 (2:0), g.: ifj. Imrovic 2, Adamo- vic, Chaban; Sklabiná-Nenince 1:3 (1:2), g.: Berky, ill. Híves, Nemcok, Marinec; Radzov- ce-Lubeník 1:0 (1:0), g.: Tóth J.; Modry Kamen-Vinica 2:2 (0:0), g.: Skabela 2, ill. Antal, Pap; Málinec-Hnúst’a 3:3 (2:1), g.: Melich, Kúrák, Dibala, ill. Saliga 2, Dobos; Veiky Blh-FK S Team Olováry 3:2 (2:0), g.: Do- lezel 2, Gubala, ill. György Var- holák. 1. Veiky Blh 8 7 0 1 22:8 21 2. Nenince 8 6 1 1 23:10 1 9 3. Hnúsfa 8 5 2 1 21:11 17 4. Lubeník 8 5 0 3 12:14 15 5. Olováry 8 4 1 3 23:11 13 6. Radzovce 8 4 13 17:14 13 7. Vinica 8 4 13 17:16 13 8. Málinec 8 3 1 4 24:18 10 9. Sklabina 8 3 14 16:16 10 10. Hrnc Zaluzany 8 2 3 3 11:12 9 11. Rim. Janovce 8 2 1 5 14:20 7 12. M. Kamen 8 1 3 4 12:23 6 13. Mytna 8 1 1 6 9:28 4 14. Bofkovce 8107 8:28 3 KELET-SZLOVÁKIA DÉLKELETI CSOPORT, 7. forduló: Mi- chaiany-Valaliky 3:0 (0:0), g.: Németh, Kulin, Strisovsky; So- koiany-Cana 1:3 (1:3), g.: Cisovsky, ül. Juhász 2, Veréb; Za- luzice-Borsa 1:1 (0:0), g.: Ti- mocko (11-esből), ill. Balogh L; Nacina Ves-Medzev 2:1 (0:0), g.: Vasüko, Gajdoscík, ill. To- masch; Plechotice-Strázske 1:4 (1:1), g.: Majoros, ül. CamberoPOZSONY, 7. forduló: Cunovo- Jablonec 0:0; SK Malacky-Blatné 0:0; Stupava-Lozomo 2:1 (2:0), g.: Tuzinsky (21.), L. Hodulík (45.), Ul. T. Karovic (74.); Grinava-Ber- nolákovo 2:0 (0:0), g.: Heriban (62., 72.). Az FC Ruzinov-Lamac, MSK Iskra Petrzalka-Dunajská Luzná és a Tmávka-Sváty Jur találkozót későbbi időpontban pótolják. I. 1. Petrzalka 6 6 0 0 17:4 18 2. D. Luzná 6 5 10 18:4 16 3. Stupava 7 4 2 1 12:12 14 4. Lozorno 7 3 1 3 5:8 10 5. FC Ruzinov 6 3 0 3 17:9 9 6. Grinava 7 2 3 2 9:10 9 7. Lamac 6 2 2 2 7:6 8 8. Blatné 7 1 5 1 2:4 8 9. Jablonec 7 2 2 3 3:10 8 10. Trnávka 6 2 13 12:10 7 II. SK Malacky 7 1 4 2 6:8 7 12. Cunovo 7 1 2 4 6:10 5 13. SvátyJur 6 0 3 3 5:13 3 14. Bernolákovo 7 1 0 6 4:15 3 KÖZÉP-SZLOVÁKIA, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés pótlása: Kysucké Nővé Mes- to-Lietavská Lúcka 2:0 (1:0), g.: Golian 2. IV. liga POZSONY, A CSOPORT, 7. forduló: Malinovo-Kalinkovo 0:1 (0:1), g.: Árpa; Tomásov-Vaj- nory 1:0 (0:0), g.: Durosi; Vra- kuna-Danubia 2:0 (0:0), g.: Blá- ha, Krákorník; Devínska Nová Ves-Rusovce 4:1 (2:0), g.: Adam 3, Kozmér, ül. Simko; Start- Kráiová pri Senci 0:2 (0:1), g.: Pastucha, Paszko; RovinkaCunovo B 3:3 (1:2), g.: Kovasich, Kercák (11-esből), Bartalos (öngól), iü. Knopp 2, Fülöp. A Lamac B-Réca találkozó l:2-es állásnál a játékvezető bántalmazását követően félbeszakadt. LTomásov 7 6 0 1 23:7 18 2. Kráfováp/S. 7 5 2 0 19:5 17 3. Kalinkovo . 7 5 11 14:9 16 4. Rovinka 7 4 12 11:10 13 5. Malinovo 7 4 0 3 13:9 12 6. Vrakuna 7 4 0 3 10:8 12 7. Réca 6 3 1 2 9:7 10 _ 8. Dev.N.Ves 7 3 1 3 9:9 7 9. Vajnory 7 1 4 2 7:6 7 10. Lamac B 6 14 1 12:11 7 11. Rusovce 7 1 2 4 8:14 5 12. Start 7 1 0 6 5:15 3 13. Cunovo B 7 0 3 4 8:22 3 14. Danubia 7 0 1 6 2:18 1 NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELETI CSOPORT, 9. forduló: Poinohospodár Mocenok-Hur- banovo 0:2 (0:2), g.: Dudás (7.), Tárnok (42.); Sládkovicovo-De- mandice 0:1 (0:0), g.: Augustin (78.); Pata-Palárikovo 2:3 (0:0), g.: Hindák (49., 87. - 11- esből), ül. Hoppan (54., 78.), Gendiar (69.); Topoiníky-Kolá- rovo 1:0 (0:0), g.: Peciar (68. - 11-esből); FC ViOn B/Volkov- ce-Tesedíkovo 4:0 (1:0), g.: Mi- chalák (42.), Bálát (62., 68.), Fraj- ka (78.); Homá Kráiová-Sahy 2:0 (1:0), g.: Sipka (25.), Frkala (65.); Imef-Komámo 1:0 (1:0), g.: Oroszi (40.); Serecf-Vieska 1:0 (0:0), gi: Dobis (90.). 1. Toporníky 8 6 2 0 20:6 20 2. Palárikovo 8 5 3 0 12:3 18 3. Sered 8 5 0 3 14:8 15 4. Demandice 8 5 0 3 14:13 15 5. H.Kráfová 8 5 0 3 9:11 15 6. Hurbanovo 8 4 13 16:11 13 7. Vieska 8 3 3 2 23:15 12 8. Imef 8 4 0 4 11:18 12 9. FCViOnB 8 3 2 3 13:9 11 10. §ahy 8 2 3 3 14:11 9 11. Sládkovicovo 8 3 0 5 12:12 9 12. Kolárovo 8 3 0 5 12:16 9 13. Komárno 8 2 15 11:16 7 14. Tesedíkovo 8 2 1 5 8:16 7 15. Pata 8 2 1 5 13:26 7 16. Mocenok 8 116 4:15 4 KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉLI CSOPORT, 8. forduló: Nová