Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-22 / 218. szám, szombat
14 Szalon ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 22. www.ujszo.com _ .............._................ CD A SZALONBAN : .... . A h ippik nem nyernek választásokat? - Harvey Milk az operaszínpadon CSEHY ZOLTÁN A hetekben kapott szárnyra a hír, hogy a világhírű amerikai filmrendező, Gus Van Sant előreláthatólag decemberben Sean Perm és Matt Damon főszereplésével megkezdi egy Harvey Műkről szóló film forgatását. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy Harvey Milk, a másságát elsőként nyíltan felvállaló San Franciscó-i tanácsos meggyilkolásáról már készült egy kitűnő opera is, melyet a Newsweek zenekritikusa a kifulladás jegyeit magán viselő, sekélyesedő amerikai musical mesterkélt világával szembeállítva méltatott: lám-lám, az opera, ez a csontos, mindennél teátrálisabb műfaj - a közhiedelemmel szöges ellentétben - képes megújulni és akár aktuális politikai vagy társadalmi kérdéseket felvetni. A darab több egyszerű valóságalapból építkező, krimibe hajló portréoperánál, s noha a librettó maga nem nélkülözi a túlmisztifi- kálási hajlamot, végeredményben megmarad a hitelesnek tartott történések talaján. Köl- csönvéve a közkeletű, ironikus-gúnyos, mégis sokat mondó terminust, kijelenthetjük: az 1960-ban született Stewart Wallace is a CNN-iskola híve, műve a jó értelemben vett „tévéhíradós” operák rokona (ezek leghíresebbje talán John Adams Nixon Kínában című remeke). Ez a rokonság azonban nagyrészt felületi, a Harvey Milk nemcsak dokumentál, hanem küldetést is ruház a zenére, s egy rekviemben kicsúcsosodó toleranciaoratóriummá magasztosul. Az első felvonás (The Closet) lényegében mintegy előrevetíti a gyilkosságot, melyet Milk politikai riválisa, a konzervatív ellenlábas, a konzervatív (Isten-haza-család) hatalom képviselője (exrendőr, tűzoltó, vallásos mintapolgár, vietnami veterán) Dan White követett el 1978. november 27-én. Ez a látomás azonban csak anticipációs jellegű gesztus: e felvonás elsősorban Milk gyermek- és serdülőkorát beszéli el a zene nyelvén egészen saját, kétszeresen is összetett identitásának tudatosulásáig. Milk egy litvániai zsidó bevándorló unokája, önnön zsidóságának feldolgozását egy zenei látomás érzékelteti: különféle koncentrációs és fogolytáborok megkínzottjainak dermesztő felvonulása. Ezt a képet az 1969-es, elhíresült Christopher Street-i Stonewall lázadást megidéző eg- zaltált, romantikus jelenet követi (egy razzia során a bárban szórakozó melegek és transzvesztiták ellentámadásba lendültek, s hosz- szabb ideig sikerült is védelmezniük állásaikat - ez a „lázadás” számít a modem melegmozgalmak kiindulópontjának). A szabadság az emberi identitás kiteljesedésének záloga és katalizátora, s minden mesterkélt és indokolatlan korlátozás valóságos koncentrációs táborba kényszeríti a hatalom által meggyalázott józan értelmet. Ráadásul a lét valamennyi mozzanatát csakis identitásunkba integrálva vagy ahhoz viszonyítva vagyunk képesek megértem - sugallja a zeneszerző. Scott Smith felbuidcanása (ő volt Milk élettársa a valóságban is) a hippi típusú melegaktivisták fénykorát idézi fel, s az ő megjelenése a zenei struktúra talán kissé bizarr „felhígulását” is eredményezi: a pop-rock jelleg itt kissé indokolatlanul felerősödik. Wallace zenéjének az eklektika adja az igazi erejét, de ez legnagyobb gyöngéje is. A legizgalmasabb épp ott, ahol a különféle regiszterekbe tartozó foszlányok zavaró sokaságából képes zenei rendszert felépítem, s a leggyengébb azokon a pontokon, ahol a populáris gesztusok irányába homogenizálódik. A második felvonás (The Castro) Harvey politikai kampányát kísérli meg a zene nyelvén megidézni. A cím a Castro Streetre utal, melyre Dan White afféle meleggettóként tekint. Maga a felvonás egy „ágyjelenettel” indul, melyben Harvey és Scott látszatra a választási kampányról beszélgetnek, gyakorlatilag létszorongattatá- suknak adnak hangot. A darab egyik megdöbbentő apró részlete egy gyilkosság zenei megjelenítése, melyet ho- mofób fiatalok követnek el késsel és baseballütőkkel: a politikai diskurzus beteges hatalmi játszmák retorikai szólamaivá süányítja a tragédiát. Milk fokozatosan válik szinte valamennyi kisebbség szószólójává és képviselőjévé. A felvonás Milk 1977-es megválasztását egy (ironikus?) Gay Pride felvonulás (többek közt olyan csoportok képviseltetik magukat, mint pl. a Leszbikus Taxisofőrök Társasága vagy a Gay Indián Közösség) impulzív és sűrű zenei szövetű hangulatával záija le: a másság mint az egyes egók természetes tulajdonsága jut itt szóhoz. A sokat gúnyolt és virágnyelven „asz- szony nélküli férfiaknak” nevezett melegek Harvey Milk szerint „élet nélküli férfiak”, olyan árnyak, akiket megfosztottak vállalható énjüktől, s a normatív társadalom színpadán kénytelenek ripacskodni vagy épp a legalávalóbb szerepeket eljátszani. A homofü mozgalom ideológiája, melynek célja elsődlegesen az, hogy valamiféle társadalmi békét teremtsen a másság és a normatív többség közt, szembekerül azokkal a radikálisabb csoportokkal, akik nem hajlandók a potenciális egyéni boldogság nyűt felvállalását alárendelni a többség előítéleteinek. A harmadik felvonás (City Hall) magát a gyilkosságot mutatja be, azt a lelki folyamatot, mely a tiszta és feddhetetlen „hazafiságába”, a heroizáló Amerika-mítoszba belezavarodó Dán White-ot kettős gyilkosság elkövetésére kényszeríti. Ízelítőt hallunk még Műk politikai végrendeletéből, melyet magnószalagra rögzített, s az operát egy valóban megindító Market Street-i rekviem zárja, mely részint a kaddis klasszikus motívumaira, részint a romantikus opera gesztusrendszerére épít. (Ez a szakasz bővítve és átdolgozva önállóan is felkerült a koncerttermek műsorára.) Az opera egyes jelenetei az operában játszódnak, ületve kapcsolatba hozhatók az operával, hiszen Harvey Műk közismerten nagy operarajongó volt, s identitása kikristályosodásában is fontos szerepe volt az operának. Ez a játék a darab játékos zenei önreflexióit is elmélyíti. A címszereplőt a cédén Robert Orth énekli, aki Wagner-bariton- ként vált ismertté, kimagasló hang a Dán White-ot megjelenítő Raymond Very tenorja, az anya szerepében pedig nem kisebb nagyságot hallunk, mint Elisabeth Bishopot. A San Franciscó-i Opera zenekarát Donald Runnicles vezényli. (Stewart Wallace: Harvey Milk, 2CD. Teldec Classics International Hamburg, 1998.) Ami egyedivé teszi a könyvet, az a szerző egyénisége, egy nyughatatlan, cinikus, önző, vakmerő, mindig új kalandra vágyó férfié „Egy extravaganciával megáldott dzsentriivadék” emlékirata KOZSÁR ZSUZSANNA Tipperedmény Az irodalmi tippverseny 17. fordulójának helyes válaszsora: l.a, 2.c, 3.c, 4.b, 5.b, á.c, 7.b, 8.a,9.b, lO.b, ll.c, 12.b, 13.c, 13+l.a Nyerteseink A14. forduló nyertese: Csiba Irén (Komárom); vigaszdíjak: Balázs István (Pered), Sipos Zsuzsanna (Tardoskedd), Torma Andrea (Vágsellye). A15. forduló nyertese: Dob- rovolny István (Ipolyszakál- los); vigaszdíjak: Csuka Gyula (Szene), Líska Zsanett (Zselíz), Németh Andrea (Dióspatony). A 16. forduló nyertese: Veres István (Nagykér); vigaszdíjak: Duray Rezső (Szene), Plichta Anna (Érsekújvár), Szűcs Lászlóné (Mellété). A húszfordulós verseny lassan a végéhez közeledik, a jövő héten tehát újabb eredményességi listát közlünk, ezzel együtt feltesszük a 18. forduló kérdéseit (tippadó: Grendel Lajos). Kellemes szórakozást, jó versenyzést! Nem gyakori jelenség recenziót írni egyetlen szlovákiai magyar na- püapunk hasábjain egy magánkiadásban megjelent kötetről. Az irodalomkritika általában a kiadók és szerkesztőik szűrőjén átesett művekkel foglalkozik, hiszen egy-egy így megjelentetett könyv mögött már néhány szakember véleménye áll. Az alábbi kötet kivétel, a róla született értékelés ugyanis szerzője rámenősségének és erősködésének köszönhető. Szerfelett egyedi munkának titulálja Cséfalvay Pál Bolondos élet című magánkiadásban megjelentetett kötetét az előszóíró Zirig Árpád, aki az olvasót figyelmezteti arra is, hogy a könyv „alapvetően különbözik az általunk eddig ismert és elképzelt önéletrajzi művektől, hisz szerzője, Cséfalvay Pál nem szépíró, s a célja sem az volt, hogy regényt újon a saját életéről”. Az előszó ezzel el is érte célját: felkészített rá, hogy ne éljen meglepetés olvasás közben. Nem vártam szépirodalmat, nem vártam publicisztikát, sem útleírásokat - bár tény, hogy a szerző minderre kísérletet tesz. A műfajüag besorolhatatlan, eklektikus úásmű leginkább memoár lehetne. Tudvalevő azonban, hogy a memoár prózai epikus műfaj, amelyben a szerző az általa is átélt történelmi értékű és érdekes eseményekről számol be, vállalva a szubjektív szemléletet. Nos, a könyv tagadhatatlanul prózai, ám kevésbé epikus, történelmi értékű események ritkán fordulnak elő benne, érdekesek már gyakrabban, ám a stílus nem annyira gördülékeny, hogy igazán élvezhető miniatűrök születhessenek. A szubjektív szemlélet kétségtelen, itt csupán egy ember véleménye, egyénisége dominál az egész szövegben, melynek legfőbb célja, hogy a szerző emléket állítson saját életének. Az Életképek - elbeszélések alcím nemcsak félrevezető, hanem melléfogás is, a kötetben ugyanis nincs elbeszélés, életkép is csak elvétve. Leginkább élménybeszámolókat olvashatunk különböző utazásokról, melyekben a szerző egyforma stilisztikai klisék felhasználásával írja le az általa látott nevezetes helyeket. Ezeket egyedivé leginkább a szexuális jellegű élményleírások teszik: „Akkor mezítelen, olajos testével ráfekszik a férfi testére, és szép lassú mozdulatokkal testének egész felületével dörzsölni kezdi a vendég testét. Ez egészen addig tart, amíg a lány nem érzi a férfin a merevedést. Akkor mosolyogva, mint mindig, tört angolsággal megkérdezi akarja-e őt a vendég. Hát hogyne akarná! Láttak már férfit, aki álló farokkal nemet tud mondani egy csinosfiatal lánynak? Ha igen, mutassák meg nekem is. A lány ekkor a vendég fülébe súgja a dugás árát, amit az minden alkudozás nélkül elfogad. Ilyen hát a török masszázs, ha arra lesz útjuk, azt ajánlom, okvetlenül próbálják ki. ” Voltaképp múltidéző napló is lehetne ez, dátumjelölések nélkül. Cséfalvay Pál életének eseményei, gyermekkorától a jelenig, időrendi sorrendben következnek, némi logikai bukfenccel kísérve. Az emlékeket számos „erről majd később”, „erre még visszatérek” típusú megjegyzés kíséri. Főként a gyermekkoriakban sok az ugrás témáról témára, epizódról epizódra. Ezekből a feljegyzésekből a korai szocializmus karikatúrája tárul elénk, a későbbiekben viszont a disszidensek vüága Nyugat-Európában. Ezután jönnek az útleírásszerű részek, melyeket csábítóbbá tett volna néhány szerzői fotó, ám jellegük így is a képes hetilapokból ismert útleíró riportokra emlékeztet. Ezután újra a szocializmus következik, immár a nyolcvanas évek derekáról, mivel naplóírónk élete újabb vargabetűjéhez ért. A kötet végén ez az időrend is felborul, mintha a kronológiából kimaradt történeteket sajnálná a szerző végleg kihagyni művéből, ezért bezsuppolja őket az írás végére. Ezek között a „maradékok” között akad elmélkedés, nemzeti-történelmi eszmefúttatás, néhány sikerült portré vagy olyan emlékek, epizódok, melyeket nyugodtan el lehetett volna helyezni a memoár megfelelő szakaszában. így a kötet utolsó negyedében az eklektikus szöveget lazán összefogó időrend is megbomlik. Kalandos, színes élet tárulhatna elénk a könyvből, az élményanyag óriási, és avatott író kezében akár feledhetetlen regénnyé válhatott volna. Ám a szerző nem tud láttatni, nem képes az olvasót magával rántani abba a vüágba, melyben járt, így szinte csak az iskolai fogalmazás szintjén marad Ázsia és Amerika számos varázslatos helye, amolyan „hol nyaraltam idén” stílusú fogalmazványban: „A Yellow Stone park felé vettem az irányt, nemsokára meg is pillantottam a sziluettjét. Olyan volt, mint a délibáb a pusztán, mesébe illő látványt nyújtotta sziklákból kilövellő gejzírek sokasága és a sárga minden árnyalatában pompázó holdbéli táj. közelebb érve a száraz, kiégett, dimbesdombos, kövekkel teli sivatagból egy zöld dombra lettemfigyelmes. De talán nem is domb volt ez, hanem egy hatalmas, kb. száz méter feletti magasságban húzódó erdő. Leírhatatlan panoráma! Rövidesen beértem a parkba, ahol csak úgy nyüzsögtek az emberek, a vendéglők és a szuvenírboltok körül pedig autók tömkelegé volt látható.” Ami valóban egyedivé és megis- mételhetetlenné teszi a könyvet, az a szerző egyénisége, egy nyughatatlan, cinikus, önző, vakmerő, mindig új kalandra vágyó férfié, aki számára nincs leheteden, és céljainak elérése érdekében mindent megtesz. Élete helyszíneit könnyűszerrel felszámolja, családi kapcsolatait úgyszintén, számára a pénz a fontos, a nők megszerzése és a világ bejárása. Nos, akinek rokonszenvesek ezek a jellemvonások, az nyilván szórakoztatónak fogja találni Csé- falvay Pál macsós-hencegős könyvét, mely műfaji kavalkádjával, ironikus beszólásaival és az ismeretlen tájak leírásával kiválthatja az ilyen olvasó érdeklődését. Elsősorban azokét a férfiolvasókét, akik bizonyára élvezik majd a hímso- viniszta megjegyzésekkel fűszerezett „dugások” ecsetelését is. A nők valószínűleg nem lelkesednek majd különösebben ezért az írásműért, melyet e sorok írója is csak kényszerűségből olvasott el. (Cséfalvay Pál: Bolondos élet. Du- naszerdahely, 2006) _____________^_■£-__- —■_ Har vey Milk egy harminc évvel ezelőtti fényképen, San Franciscóban, egy évvel halála előtt (CTK/AP)
