Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)
2007-09-22 / 218. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 22. www.ujszo.com RÖVIDEN Halasztás a Cuiio-perben Pozsony. Későbbre halasztotta Eugen Cuno perét a bazini Speciális Bíróság, mert a korrupcióval vádolt volt kassai főpolgármester-helyettes megbetegedett. Cuno 2002-ben két vádlottársával együtt állítólag 18 millió koronás kenőpénzt követelt a KÄME cégtől, amely a kassai Dargói Hősök-lakótelepen folyó bérlakásépítés fő beszállítója volt. A pénzért cserébe 181 müliós anyagi támogatás elintézését ígérték. (TASR) Gavenda: Kell a vatikáni szerződés Pozsony. Szükség van a lelkiismereti szabadságról szóló szerződésre Szlovákia és a Vatikán közt - véli Marián Gavenda katolikus lelkipásztor, a Katolícke noviny című hetilap főszerkesztője. Úgy véli, amíg a szerződést nem hagyják jóvá, csorbulnak egyes emberi jogok, például továbbra is nagy az igyekezet, hogy a művi terhességmegszakítást bizonyos esetekben kötelezővé tegyék. (TASR) Gasparovic az ENSZ-közgyűlésen Pozsony. A 62. ENSZ-közgyűlésre utazik ma New Yorkba feleségével együtt Ivan Gasparovic. Az államfőn kívül Szlovákiát Ján Ku- bis külügyminiszter és Peter Burian rendkívüli és meghatalmazott ENSZ-nagykövet képviseli majd. Pozsony számára a balkáni kérdés, valamint a grúz, a ciprusi és a közel-keleti helyzet megvitatása az elsődlegesen fontos. Gasparovic a New Yersey állambeli Holmdel városban megnyitja tengerentúli honfitársa 30. Szlovák Örökség Fesztiválját is. (TASR) Kiengedik Andrásikot? Nagyszombat. Kedden dől el, feltételesen szabadlábra helyez- hető-e a Cervanová-gyilkosság miatt elítélt Milan Andrásik. A Nagyszombati Kerületi Bíróság zárt ülésen határoz az elítélt kérvényéről, amelyet a járásbíróság augusztusban elutasított, de Andrásik megfellebbezte a döntést. Ludmila Cervanová 19 éves orvos- tanhallgató holttestét 1976-ban találták meg a Szenckirályfa (KráTová pri Senci) határában, a Feketevíznél, majd öt évvel később hét nyitrai személyt vádoltak meg a meggyilkolásával. (SITA) Miklosko KDH-s elnökjelöltet akar Pozsony. Állítson önálló elnökjelöltet a KDH! - javasolja a párt képviselője, Frantisek Miklosko. Szerinte ez a kereszténydemokraták öntudatos önálló politikájának egyik első lépése lehetne, s a jelöltnek határozottan az élet és a család védelme mellett kellene állást foglalnia. (TASR) Egészségre veszélyes kínai fogkrémek Pozsony. Az egészségre veszélyes kínai gyártmányú fogkrémek vannak forgalomban az Európai Unió egyes tagországaiban, s nem kizárt, hogy Szlovákiában is árusítják azokat - jelentette a Közegészségügyi Hivatal. A következő márkanevű termékekről van szó: Mr. Du Chun Hong, Mr. Cool Cool Mint 120 és Activ Ultra White (az utóbbi kettőt fogkefével együtt kínálják). A szakhivatal más, Kínából származó, az egészségre ártalmas fogpasztákat nálunk is talált: UFSBD fluoride toothpaste mint-flavoured és strawberry-flavoured, valamint MSA mint-flavoured fluoride toothpaste és Lang Green tea Toothpaste. (Ú) Szív hete a gyógyszertárakban Pozsony. Hétfőn kezdődik és pénteken ér véget az Egészségügyi Vüágszervezet (WHO) szlovákiai szervezete és a Szlovákiai Orvosi Kamara által közösen rendezett egyhetes akció. A szív hete a gyógyszertárakban című rendezvény keretében az érdeklődők felvilágosítást, valamint hasznos tanácsokat kaphatnak a szív- és érrendszeri betegségekről, kialakulásuk kockázati tényezőiről, a megelőzésről. 7íz országos rendezvénybe összesen 257 gyógyszer- tár kapcsolódott be. (ki) A környezetvédelmi miniszter gyalog ment munkába Hagyják otthon az autót! ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Közel 1300 város kapcsolódott be az európai mobilitás hetébe, melynek keretében ma rendezik az autók nélküli nemzetközi napot. A fővárosban így egész nap ingyenes a tömegközlekedés, az Óreg hidat is lezárják a személyautók előtt. A kampány szervezői mindenkit arra kérnek, legyenek tekintettel környezetükre, és legalább ezen az egy napon a buszt válasszák gépkocsi helyett. Tegnap reggel, a rendezvényt támogatva, Jaroslav Izák környezetvédelmi miniszter is gyalog ment munkába. Szerinte a lakosságnak tudatosítania kéne, hogy a személygépkocsik számának folyamatos növekedése egyre jobban terheli a környezetet. Tavaly az Európai Unió 25 tagállamából 1300 szervezet kapcsolódott be a mobilitás hetébe, ami közel 200 millió lakost jelent, (ú) Jaroslav Izák (TASR-felvétel) „Az MKP elnökségének megnyilvánulásaitól a KDH-nak az esetek többségében el kellett határolódnia“ Akadozó ellenzéki együttműködés Pozsony. Hiányzik a párbeszéd a három ellenzéki párt között - szögezte le tegnapi közös sajtónyilatkozatában Vladimír Palkó, Frantisek Miklosko és Pavol Minárik. A kereszténydemokrata képviselők azt mondták, az ellenzéki pártok vezetőinek találkozói azt a tévhitet keltik, hogy a három párt a választások után is együtt akar az ellenzékbe vagy a koalícióba kerülni. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGIALÓ „Mindez csak fikció. Szó sincs arról, hogy a választások utáni együttműködésen gondolkoznánk” - írják a nyüatkozatban. Az ellenzék jelenlegi helyzete mindhármuk szerint az SDKÚ-nak a legelőnyösebb, mivel a három párt élén áll; az MKP pedig azt a látszatot kelti, mintha minden javaslatával egyetértenének a szlovák pártok. „A KDH-nak csak hátránya származik az ellenzéki együttműködésből, hiszen az SDKU képviselői eddig egy előteijesztett javaslatukat sem támogatták - például a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről, vagy a játékgépek korA renitens kereszténydemokrata képviselők: Vladimír Palkó, Frantisek Miklosko és Pavol Minárik (SITA- és TASR-felvételek) látozásáról szóló törvénytervezeteket. Az MKP új elnökségének megnyilvánulásaitól pedig a KDH-nak az esetek többségében el kellett határolódnia” - vélekedik a három képviselő. A kereszténydemokratáknak szerintük önálló politizálásba kellene kezdeniük. „A választó- polgároknak egy másik lehetőséget kell felkínálni, és be kell bizonyítani, hogy ez egy családközpontú, keresztény, nemzeti párt” - állítják a képviselők. A KDH vezetése még tegnap elhatárolódott a nyilatkozattól. Martin Frone, a párt alelnöke leszögezte: a képviselők személyes véleményüket hozták nyilvánosságra, és ez nem egyeztethető össze a kereszténydemokraták hivatalos állásfoglalásával. Mária Sabolová, a párt parlamenti frakcióvezetője hozzátette: a KDH- nak az tenne a legjobbat, ha „ez a három képviselő nem nyilatkozna a sajtónak.” Csáky Pál, az MKP elnöke ugyan beismerte, hogy az ellenzéken belül az együttműködés nem zökkenőmentes, komolyabb válság- helyzetről viszont szerinte közel sem lehet beszélni. „A három KDH- s képviselő szerintem nagyon keveset tud arról, ami az ellenzéki találkozókon zajlik. Az eddig felvetett témák többségéről egyforma volt a véleményünk, a parlamentben is egy állásfoglalást képviseltünk. A Benes-dekrétumok kapcsán ez az együttműködés sajnos nem sikerült, mivel az ellenzéki pártok is bebizonyították azt, hogy inkább az érdekek, mint a politikai értékek mentén akarnak politizálni, a szavazásuk csalódás volt számunkra” - mondta Csáky. Ez viszont szerinte közel nem azt jelenti, hogy ezek után megszakítanánk az együttműködést. „Ugyanakkor azt sem jelenti automatikusan, hogy a következő választások után is ugyanarra a térfélre kerülne mind a három párt” - tette hozzá az MKP elnöke. (dem, t) A gazdasági szakértő szerint nem kell a munkaerő további elvándorlásától tartani Nőtt a munkavállalók jogi védelme ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákiában nőtt a munkavállalók jogi védelme, szögezi le a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése. A nagyobb jogvédelem azonban oda vezet, hogy kevesebb munkahely jön létre, kisebb arányú lesz a munkaerőmozgás. Ez negatív hatással van a foglalkoztatottságra. Elsősorban a fiatalok, az 50 éven felüliek és a nők jutnak nehezen munkához. „Az OECD jelentése is azt támasztja alá, hogy a munkatörvénykönyvnek a munkavállalók érdekében történt megszigorítása csak látszólag pozitív, hosszú- sót már középtávon ugyanis mindenképpen a munkanélküliség növekedéséhez, a foglalkoztatottság és a bérek csökkenéséhez vezet” - mondta lapunknak Lelkes Gábor gazdasági szakértő, a Fórum Intézet munkatársa. Lelkes szerint például az alkalmazotti jogviszony definíciójának meghatározása, melynek célja a kényszervállalkozások csökkentése volt, azt eredményezheti, hogy kevesebben váltják ki az ipar- engedélyt. Holott az egyéni vállalkozók - bár magasabb járulékokat fizetnek, mint az alkalmazottak - kiadásaikat leírhatják adóalapjukból, költségeik ezáltal csökkennek. „A munkaerő mesterséges véPozsony. A kormány szerdán jóváhagyta az idegenforgalommal kapcsolatos állami támogatási politikát, melynek célja többek közt a gazdaság fellendítése. A hazai turizmus fellendítésének egyik eszköze az úgynevezett üdülési csekkek bevezetése lesz - a csekkek előnyét döntően a kisebb keresetű alkalmazottak, a szociálisan gyengébb helyzetben lévők és a nyugdelme a gazdaság helyzetére negatív hatással van, példa erre az elmúlt rendszer. Ott valóban mindenkinek volt munkája, igen nehezen lehetett valakit elbocsátani munkahelyéről, s látjuk, a rendszer összedőlt” - mondta lapunknak Lelkes Gábor. Az OECD jelentése szerint a munkaerő védelme csak Szlovákiában és Ausztriában magas, nálunk ugyan az előző kormány ezt mérsékelte, ám a mostani kabinet ismét magas szintre emelte a munkatörvényAz OECD jelentése szerint Szlovákia a bruttó hazai össztermék 0,66 százalékát fordítja különböző ágazatok támogatására. könyv módosításával. „Érthető, hogy Ausztriában igyekeznek nagyon védeni a munkavállalókat. Ezt azért teszik, mert az új tagországok uniós csatlakozásakor tisztában voltak vele, hogy elsősorban a szomszédos országokból rengetegen akarnak majd munkát vállalni náluk, s azt próbálják kivédeni, hogy saját állampolgáraik helyett külföldiek foglalják el az állásokat. Nálunk azonban ilyesmi nem áll fenn, tehát indokolatdíjasok élvezhetnék. A csekkek vásárlóértéke még nem tisztázott, felső határa várhatóan 10 ezer korona lesz. Az üdülési csekk csak Szlovákia területén használható fel. Az sem világos, hányán részesülhetnek a 2009-től bevezetendő kedvezményben, melynek felét az állam, felét pedig a munkaadó állja - minden a pénzügyminisztérium bőkezűségén múlik. Előzetes becslések szerint kezdetben évi 200 millió koronából is finanszílan az alkalmazottak mesterséges védelme” - fejtette ki Lelkes. Szlovákiából a munkaképes lakosság 5 százaléka keres külföldön munkát, ez a legmagasabb arány az uniós országok között, mutat rá az OECD jelentése. Lelkes Gábor szerint ennek további növekedése már nem várható, „aki akart, már kiment”, ugyanis a gazdaság fejlődik, a bérek emelkednek, Csehországban például már nem igazán éri meg egy szlovák munkavállalónak dolgozni. Az OECD jelentése szerint Szlovákia a bruttó hazai össztermék 0,66 százalékát fordítja különböző ágazatok támogatására. A gazdasági szakértő úgy véli, minimálisra kellene csökkenteni a gazdasági szféra támogatását. „Alapvető piaci törvény a kereslet-kínálat, nem kellene tehát olyan gazdasági egységet támogatni, amely nem életképes. Ha nem képes megmaradni a piacon, akkor fejezze be tevékenységét. Támogatni az oktatásügyet, az egészségügyet, vagy esetleg a hátrányos helyzetű munkavállalókat alkalmazó cégeket kell, de semmiképpen sem mondjuk az autóipart” - véli Lelkes Gábor. Az OECD szerint Szlovákiában nagy dotációt kap a kohászat, ez is az autóipar állami támogatásával függ össze, (sán, s) rozható a projektum. A gazdasági minisztérium reményei szerint hazánk közkedveltebb lesz a turisták körében, fellendül az idegenforgalom, amelynek súlya a bruttó hazai össztermékhez viszonyított mostani 2,4%-ról 2013-ra 4%-ra nőhet. A szaktárca kezdeményezése nem egyedi, a honi turizmus fellendítése érdekében például Magyarország, Lengyelország, sőt Franciaország és Svájc is alkalmaz ilyen megoldást, (t, lm, só) A Slovnaftnál tankolnak Robert Kalinák autókat venne Pozsony. A belügyminisztérium négyezer személygépkocsit akar venni 2010-ig közel 1,8 milliárd koronáért. Három éven belül további 1,9 milliárd koronát fordítanak üzemanyag vásárlásra. Az autókat két társaság fogja biztosítani a tárcának: a Motor-Car Bratislava és a Skoda Auto Bratislava. A tárca által aláírt szerződés szerint, ha a megrendelőnek nem lesz elég pénze, 2010-ig nem kell megvenni az összes gépkocsit. Azt viszont nem árulta el a minisztérium, hogy kik és mire fogják használni a gépkocsikat. A Motor-Car Bratislava IGA Cee’d autókat fog biztosítani. A legegyszerűbb modelltől annyiban különböznek, hogy a belügy által megrendelt kocsikban légkondicionáló is lesz, ami egy autó árát körülbelül 35 ezer koronával növeli. A másik társaságtól Skoda Octaviákat rendelt a minisztérium, tehát nem legolcsóbb, jelenleg is használt Fábiákat. A Motor-Car Bratislava ugyan 17 százalékos árengedményt adott az autókra, viszont csak a kiegészítő felszerelés 225 ezer koronába fog kerülni. „A belügyminisztérium a napokban a Motor- Car Bratislava társaságtól 350 darab KIA gépkocsit vásárolt, összesen 210 millió koronáért” - áll a tárca állásfoglalásában. Az Octa- viák árát nem tették közzé. Robert Kalinák belügyminiszter ugyanakkor a Slovnaft társasággal is aláírt egy szerződést, mely szerint a minisztérium 1,6 milliárd koronáért vásárol üzemanyagot, áfával az összeg közel kétmü- liárd koronára emelkedik. A Slovnaft arany és ezüst kártyákat ad ki a tárcának, ezekkel fognak fizetni az üzemanyagért - az arany kártyával külföldön fizethetnek benzinért és gázolajért. „A versenyeljárásba két társaság jelentkezett, a Slovnaft jelentősebb árengedményt kínált a gázolaj és a benzin árára” - állítja a tárca. Az árengedmény a szerződés szerint három százalék körül mozog, (dem) A kormány szeretné vonzóbbá tenni a hazai turizmust - Magyarországon bevált Üdülési csekkeket kapunk? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ