Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-20 / 216. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 20. Iskola utca 15 A pozsonyi Narnia alapiskola diákjai a tavalyi projektévben azt vizsgálták a történelem-, irodalom- és rajzórákon, mennyire változott meg Pozsony száz év alatt (Képarchívum) A Konto Orange Alapítvány kétmillió koronát oszt szét, egy programot 30 ezer koronával támogat Kié lesz a jövő iskolája? A Konto Orange Alapítvány idén ötödik alkalommal hir­dette meg A jövő iskolája el­nevezésű projektjét, mely­nek célja, hogy a kreatív pe­dagógusok játékos formá­ban közvetítsék a tudást. ISMERTETÉS A program elsősorban az alapis­kolák és nyolcosztályos gimnáziu­mok alsó tagozatos pedagógusai­nak szól, akik naponta azon dol­goznak, hogy új módszerekkel köz­vetítsék a tudást a tanulóknak. A Konto Orange Alapítvány kétmillió koronát oszt szét összesen a pro­jektre, egy programot legfeljebb 30 ezer koronával támogat. A projekt- tervek leadási határideje október 23. Cím: Centrum pre filantropiu, Kozia 11,811 03 Bratislava. A program hosszú, illetve rövid távú programokat egyaránt támo­gat, a lényeg, hogy eredeti ötlet le­gyen, mellyel a tanerő felszabadult légkörben adja át tudását a nebu­lóknak. Bővebb felvilágosítást a 0918/393 972-es és a 02/5464 4682-es telefonszámokon vagy a skolyprebuducnost@kontoorange. sk e-mail címen adnak. A program részteles leírása a www.konto- orange.sk weboldalon található. Tanuljunk másként A Konto Orange Alapítvány egy másik pályázatot is hirdetett Ta­nuljunk másként címmel, mely­nek célja, hogy támogassa a kö­zépiskolások kezdeményezőkész­ségét, megteremtse a lehetőséget a jobb tanár-diák viszony létreho­zására, életszerűbbé tegye a taní­tást, a berögződött információáta­dó tanár szerepét megváltoztassa, hogy a diákok is aktívan bekapcso­lódjanak a tanmenetbe, és nem utolsó sorban lehetőséget teremt­sen a régiók középiskoláinak szo­rosabb együttműködésére. A gim­náziumok, szakközépiskolák, szaktanintézetek, összevont és speciális oktatási intézmények di­ákjai egyaránt részt vehetnek a programban. Az alapítvány két­millió koronával támogatja össze­sen a programokat, egy projektet 30 ezer koronával. A projekttervek leadási határide­je október 30. Cím: Centrum pre filantropiu, Kozia 11, 811 03 Bratislava. Bővebb tájékoztatás a már fent megadott telefonszám­okon és e-mail címen kérhető, (he) Tóth Rita, a Szevasz színésze és a Kicsi Hang dalnokai tiszteletbeli cimborák lettek Cimborák találkoztak Köbölkúton Pekarik Katica verséneklő gitárkíséretével jó volt együtt dalolni az esős estéken (Képarchívum) SZÁZ ILDIKÓ Köbölkút. Érett kis közösségé vált mára a néhány hónapja ala­kult Cimbora Klub ifjú csapata. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy legutóbb egy komoly, testet és lelket egyaránt építő képzésen vehetett részt a csapat a támogatók és a mindent alaposan megszervező felnőtt résztvevők jóvoltából. Személyiségfejlesztő progra­mok, játékos beszédtechnikai fog­lalkozások vártak a cimborákra, akik szeptember második hétvé­géjén péntektől vasárnapig együtt táboroztak. A Kultúráért és Műve­lődésért Alap támogatásával meg­rendezett találkozó egyfajta juta­lomüdülés volt a Csemadok ér­sekújvári szervezete mellett mű­ködő Verszuhatag Irodalmi Szín­pad és a Cimbora Klub tagjainak. Berényi Margit, a Csemadok ér­sekújvári szervezetének elnöke, Novák Mónika, a Czuczor Ger­gely Alapiskola igazgatónője, to­vábbá Kecskés Ildikó és Kovacic Gizella, az Anton Bernolák Könyvtár dolgozói, és Kockovic Péter, az érsekújvári televízió munkatársa, Berényi Dávid gim­nazista - ők képviselték a tábor­ban a Verszuhatagosok csapatát. A „nagyok” a gyerekekkel közö­sen vettek részt minden egyes fog­lalkozáson és kiránduláson. Száraz Attila, az érsekújvári alapiskola pe­dagógusa és fia, Levente íjászbe­mutatót és -foglalkozást rendezett a gyerekeknek. A Cimbora Klub tagjait az áprilisi költészetnapi versmondó maratonra, a Verszuha- tagra toborozták, és azóta már több sikeres fellépésük volt Érsek­újvárban, ezen kívül pedig bemu­tatkoztak az idei Duna Menti Ta­vasz közönségének is. A Verszuha­tag Irodalmi Kör úgy tűnik, tartó­san felkarolta az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolából és a Pázmány Péter Gimnáziumból ér­kező tanulókat, és egy érsekújvári stúdióban hanghordozóra is felvet­ték a műsorukat. Köbölkútra ven­dégek is érkeztek, az Ardea üdülő- központba látogattak a Kicsi Hang verséneklői, akik A malomnak nin­csen köve címmel játékos estét ren­deztek a gyerekeknek. Szombaton Tóth Rita, a Szevasz színház művé­sze csatlakozott a táborozókhoz és drámapedagógiai foglalkozásokat rendezett a gyerekeknek, Kacor ki­rály meséje alapján. Minden egyes szerepért versengem kellett a részt­evőknek. A vendégeket a gyerekek tiszteletben Cimbora-tagnak is megválasztották. Pekarik Katica ér­sekújvári verséneklő három napot töltött a csemetékkel, a búcsúesten káprázatos koncertet adott és ala­posan megtáncoltatta, megénekel­tette a közönségét. Tóth Rita és a gyerekek között egy életre szóló ba­rátság született, az ismert színész­nő kedvességével és közvetlenségé­vel sikeresen beépült az összefor­rott kis csapatba, és több rajzlapnyi ajándékot vihetett magával a tá­borból. A gyerekek a Kacor király meséjéhez készítettek ötletes pla­kátterveket. PÁLYÁZÓ Természettudományos diák-szakdolgozatok AJÁNLÓ A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége a Szlovák Köztár­saság Oktatási Minisztériuma, a Szülőföld Alap és a Magyar Köz­társaság Oktatási és Kulturális Minisztériuma támogatásával pályá­zatot hirdet természettudományos diák-szakdolgozatok itthoni be­mutatására. A pályázók köre: a szlovákiai középiskolák magyar nyelven tanu­ló diákjai, az alapiskolák magyarul tanuló nyolcadikosai és kilencedi­kesei (egyénileg, vagy max. háromfős csoportban). A pályamunka jellemzése: természettudományos ismeretekre és kutatásra alapozva érdekes témájú szakdolgozat készítése írásban, bemutatása szóban - magyar nyelven - (előadás 10 percben, 5 perces vitával), érdekes módon (akár digitális adathordozók, fotók, hanganyag, poszter stb. segítségével), rangos nemzetközi zsűri előtt, a következő szakterüle­tek valamelyikéből: biológia, kémia, fizika, orvostudomány, földrajz (természet- és társadalomföldrajz), matematika, természetvédelem, ökológia, kör­nyezetvédelem, környezeti kémia, természettudományos múltunk felkutatása, számítástechnika. Az alapiskolások szakdolgozatait külön kategóriában értékelik. A zsűri által értékesnek minősített dolgozatok szerzői jutalomban ré­szesülnek. A szlovákiai bemutató helye: Dunaszerdahely. Tervezett időpontja: 2007. november 14-15. A pályázat feltételei: a kiírásnak megfelelő pályamunka témájá­nak pontos megjelölése, címének és egy oldalas tartalmi összefogla­lójának elküldése, valamint a részvételi szándék írásbeli elküldése (kitöltött jelentkezési lap) 2007. szeptember 20-ig. A pályázatra je­lentkezők majd csak 2007 novemberében a bemutató helyszínén a regisztrációnál adják le a pályamunka végleges kinyomtatott és il­lusztrált változatát három példányban, valamint egyszer elektroni­kus adathordozón (lemezen vagy CD-n). A jelentkezési űrlapot ki­töltve (letölthető az SZMPSZ honlapjáról: www.szmpsz.sk ), a szak- dolgozatról készült rövid, egy oldalas összefoglalóval együtt az aláb­bi címekre kérik elküldeni (hagyományos postával vagy elektroniku­san). Középiskolás pályázók: Kulcsár Andrea igazgatóhelyettes, Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Középiskola, Nám. sv. Stefana 1533/3, 929 38 Dunajská Streda, email: kulcsar.andrea@post.sk . Nyolcadikos és kilencedikes diákok: Gáspár Mária igazgatóhelyet­tes, Vámbéry Ármin Magyar Tannyelvű Alapiskola, Hviezdoslav u. 2, 929 01 Dunajská Streda, e-mail: vambery@zsmhvieds.edu.sk . Jelentkezési határidő (a kitöltött jelentkezési lap és az egy oldalas összefoglaló beküldésének határideje, középiskolásoknak és alapis­kolásoknak egyaránt): 2007. szeptember 20. További információk: www.szmpsz.sk honlapon, hechtan- na@gmail.com e-mail címen, vagy a 0905/439111 (Hecht Anna), 0915/188667 (Kulcsár Andrea), 0907/714304 (Gáspár Mária) mo­biltelefonszámokon. (szmpsz) ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvas­sák figyelmesen az Iskola Utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést szeptember 26-áig beküldik, megnyerhetik az Uj Szó ajándékát. 1. Színes olvasnivalóval vár­ja az érdeklődőket a szeptem­beri ... a. Pedagógusfórum b. Katedra c. Új Pedagógiai Szemle 2. A Nagyboldogasszony Magyar Tannyelvű Nyolcéves Egyházi Gimnázium pénteken ünnepelte fennállásának... év­fordulóját. a. 10. b. 15. c. 25. Múlt heti Iskolai kvízünk meg­fejtése: 1 a, 2 b, 3 c. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek já­tékunkban. Ezúttal a gömöral- mágyi Kovács Noéminek kedve­zett a szerencse, az Új Szó aján­dékát küldjük neki. Címünk: Új Szó - Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratis­lava 1. A megfejtéseket e-maü- ben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com . ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horváth Erika Levélcím: Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents