Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-18 / 214. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 18. Sport 19 Nem érkezett pályázat a kiírásra Senkinek nem kell a Fradi ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Eredménytelenül zárult a Ferencváros által hasz­nált Üllői úti-Könyves Kálmán körúti 6 plusz 2 hektáros ingat­lan értékesítésére kiírt állami privatizációs pályázat - tudatta közleményében a Kincstári Va­gyoni Igazgatóság. Magyarán ar­ról van szó, hogy a kiírásra senki nem nyújtott be pályázatot, azaz ezekkel a feltételekkel senkinek nem kell az ingatlan. Rieb György FTC-elnököt meglepte, hogy szerinte hárman is megvá­sárolták a kiírást, végül egyikük sem nyújtotta be pályázatát. Hiába hirdették minden fóru­mon a Ferencvárosi Torna Club korábbi és jelenlegi vezetői, hogy az Üllői úti stadion és a környező terület eladása majd megmenti a legnépszerűbb ma­gyarországi sportegyesületet az összeomlástól, hétfőn kora dél­után kiderült, hogy a hónapokon át tartó egyezkedés az állammal nem eredményezett olyan aján­latot, amely vonzó a befektetők számára. A június 27-én kihirdetett ten­derben az állam úgy rendelke­zett, hogy a majdani vevőnek összesen minimum 8204 millió forintot kell ráfordítania az adásvételre, a futballcsapatot működtető zrt. felvásárlására, a stadion használati jogának meg­szerzésére és a létesítmények fel­újítására. A pályázatok beadásának ere­deti határidejét (augusztus 13.) egyszer meghosszabbították, de ez, úgy tűnik, hiábavaló volt. Szá­mos cikk jelent meg arról, hogy a brit Scarborough cégcsoportot komolyan érdekli a Ferencváros és ingatlana, azonban az üzletből ezúttal sem lesz semmi, (mti, ns) A Fulham érdeklődik a „mágikus magyar" iránt Gera újfent kapós lehet ÖSSZEÁLLÍTÁS Amióta Gera Zoltánt 2004-ben másfélmillió fontért le­szerződtette a West Bromwich Albion, nem volt olyan átigazo­lási időszak, amikor a támadó középpályás nevét ne hozták vol­na kapcsolatba a birminghami együttesnél erősebb klubbal. Nyáron nem sok érdeklődőről lehetett hallani, mivel a csatár nem nyújtotta tudása legjavát, de a mostani jó formában lévő Gera újfent kapós lehet. Érzik ezt a WBA vezetői is, a Daily Mir­ror információja szerint ugyanis szerződéshosszabbítási ajánlatot kívánnak a technikás futballista elé tenni. Ám hogy a többi csapat sem fe­ledkezett meg a légiósról, azt jelzi a fanfc.com írása, amelyben a mindig jól értesült portál a Ful­ham érdeklődéséről cikkezik. Az angol weboldal Gerát a Pre­mier League-en kívül játszó leg­jobb angliai futballistának nevezi, és úgy vélekedik, hogy a „mágikus magyar” ugyan jól érzi magát a Hawthorns stadionjában, ám egy első osztályú ajánlatot a fanfc.com szerint valószínűleg ne­hezen utasítana vissza, (o-o) Soproni Liga: többet támadott az MTK, de nem nyert Pontot lopott a Győr ÖSSZEÁLLÍTÁS Döntetlennel ért véget az MTK és a Győr csatája a labdarúgó Sop­roni Liga 8. fordulójának záró­mérkőzésén. Az első félidőben a hazaiak jó­val többet támadtak, s a 17. perc­ben Kanta szabadrúgása után Lambulics fejjel megszerezte a ve­zetést. A győriek azonban egy sze­rencsés góllal egyenlíteni tudtak: Nikolov Balázs a 44. percben a jobb szélről, az oldalvonal mellől emelt középre, és a labda a kapu­jából kint álló Végh Zoltán felett a kapuba hullott. Á 49. percben ismét az MTK-nál volt az előny: Kulcsár Tamás a kö­zépen érkező Szabó Ádám elé passzolt, aki kibújt Stark Péter mö­gül, és 12 méterről jobbal átemelt a kivetődő Sztevanovics felett. Az MTK továbbra is többet támadott, de a 81. percben jött a hidegzu­hany: Nikolov ívelt középre, Brno- vics pedig 6 méterről a hosszú sa­rokba fejelt és kiegyenlített, (ű) MÉRKŐZÉSKRÓNIKA, 8. FORDULÓ MTK-Győr 2:2 (1:1) Hidegkúti Nándor Stadion. Góllövők: Lambulics (17.), Szabó Á. (49.), ill. Ni­kolov (44.), Brnovics (81.). Játékve­zető: Szabó, 800 néző. Sárga lap: Ro- denbücher, Urbán. MTK: Végh-Hor- váth L., Lambulics, Rodenbücher, Vadnai-Kulcsár (69. Bori), Pát- kai (38. Zsidai), Szabó Á., Pál-Kanta, Urbán. GYŐR: Sztevano- vics-Nikolov, Kovács Z., Stark, Varga R. (34. Józsi)-Tokody, Bank (69. Csermely), Supics, Völgyi-Bogdanovics (83. Nyári), Brnovics. TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 1. Honvéd 8 6 1 1 20:9 19 2. MTK 8 4 4 0 18:9 16 3. Fehérvár 8 5 1 2 19:10 16 4. Debrecen LO OO 1 2 17:10 1 6 5. Újpest 8 4 3 1 15:8 15 6.ZTE 8 4 2 2 15:11 14 7. Győr 8 3 3 2 8:8 12 8. Kaposvár 8 3 3 2 12:13 12 9. Nyíregyháza 8 3 2 3 6:7 11 10. Vasas 8 3 2 3 11:13 11 11. REAC 8 3 0 5 9:13 9 12. Sopron 8 2 3 3 6:9 9 13. Paks 8 2 0 6 12:19 6 14. Siófok 15. Diósgyőr 16. Tatabánya 1 2 5 11:15 5 0 5 3 7:14 5 0 0 8 6:24 0 Következik 9. FORDULÓ - szeptember 21., péntek, 16.00: Tatabá- nya-Diósgyőr; 19.00: Hon- véd-Zalaegerszeg. Szeptember 22., szombat, 15.00: Nyíregy­háza-Debrecen; 16.00: Győr-Fehérvár, REAC-Üjpest; 18.00: Vasas-Siófok, Kapos- vár-MTK, Sopron-Paks. (ú) Milos Mecíf (jobbra) a salakot szemrevételezi, Lukás Lackó szokja az első számú játékos szerepét (TASR-felvétel) Ivo Klec: „A koreaiak mind egyformák, nem tudom, kivel játszottam már..." Ötszettes meccs nélkül Pozsony. A szlovák Davis-ku- pa-csapat egyik tagja sem játszott még pályafutása so­rán ötszettes mérkőzést, a koreaiak elleni, a Világcso­portba jutásért játszott ta­lálkozót azonban jó hangu­latban várja Milos Mecír fia­tal gárdája. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A Lukás Lackó, Michal Mer- tinák, Ivó Klec, Martin Klizan összeállítású csapatból csak Mer- tinák nem jelent meg a hivatalos sajtótájékoztatón, ugyanis hosszabb ideje húzódó térdprob­lémái miatt orvosnál volt. „El kell gondolkodnom, hogy beállítom-e Mertinákot már az egyesbe is, mert ha megerőlteti a térdét, ak­kor másnap komoly fájdalmai le­hetnek. A párosra pedig ezt nem szeretném kockáztatni. Meglát­juk, mit mond a szakember” - mondta Mecír kapitány, aki leg­jobbját, Dominik Hrbatyt kö­nyökműtét miatt kénytelen nélkü­lözni. „Beszéltem Dominikkal, ha nem kell rehabilitációra mennie, akkor szombaton az NTC-ben biz­tat majd minket” - árulta el Mecír. Mindeközben Lukás Lackó az első számú játékos szerepével is­merkedik. „Már kezdek bele­szokni” - nevetett a pöstyéni te­niszező. Ivó Klec pedig csak fo­kozta a hangulatot megjegyzésé­vel, amikor a koreaiak játékere­jéről faggatták: „Indultam egy­két tornán a Távol-Keleten, de a koreaiak mind egyformák, nem tudom, kivel játszottam már... Nem tudom őket megkülönböz­tetni...” Milos Mecír helyeselt: „Külsőre valóban hasonlítanak, de azért az egyértelmű, hogy Lee kategóriák­kal jobb a többieknél.” A világranglista 39. helyén jegyzett koreai játékos nem lesz könnyű ellenfél a fiatal hazaiak számára, akik tapasztalatlanságát az is mutatja, hogy egyikük sem játszott még pályafutása során öt­szettes mérkőzést. „Legfeljebb lábtenisz-meccset!” - tette hozzá Martin Klizan, aki nem akart ki­maradni a poénparádéból. Milos Mecír aztán komolyra fordította a szót: „Egyelőre elég lágy a pálya salakja, de még csak egyszer játszottunk rajta, remél­jük, hétvégéig még javul a hely­zet. Nem állítom, hogy a koreaiak nem tudnak salakon játszani, de kemény borításon sokkal erőseb­bek lettek volna, így szerintem jó felületet választottunk.” (bt) Sporttörténeti vetélkedő Helytálltak a csallóköziek A hétvégén Budapesten IV. al­kalommal rendezték meg az Or­szágos Sporttörténeti Vetélkedőt, melyen a nyári olimpiai játékok, a labdarúgás és az atlétika eredmé­nyeiben jártas sportkedvelők mér­ték össze tudásukat. A versenybe a Csallóközi Olimpiai Klub is be­kapcsolódott, csapatát Brányik Sándor és Zalaba Zoltán képvisel­te. Előbbi a 8-9., utóbbi a 15.he- lyen végzett. „A vetélkedő fan­tasztikus színvonalú volt. Én csak ámultam és bámultam, hogy mi­ket tudtak a versenyzőink. Sajnos, a hazai verseny győztesei, a duna- szerdahelyi Zsoldos Péter és az al- istáli László Árpád nem tudtak részt venni a budapesti vetél­kedőn, mert más elfoglaltságuk volt. De megígérték, hogy jövőre mi is nagyobb létszámú csapattal megyünk” - tájékoztatta lapunkat Németh Jolán, a Csallóközi Olim­piai Klub elnöke, (bt) LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE CSEHORSZÁG, 6. forduló: Sla- via-Ostrava 0:0, Ivana (S) - a 69. percig, Zeher (O) - 90 perc; Zizkov-Liberec 1:1, Bartalsky (Z) - 90 perc, Bazik (Z) - a 76. perctől, Hodúr (L) - 90 perc, Singlár (L) - 90 perc, Jónás (L) - a 87. perctől; Kladno-Ceské Bu- déjovice 5:1, Kostolansky (K) - 90 perc, Farbák (K) - 90 perc; Teplice-Sparta 2:1, Gasparík (T) - a 76. percig, Brezinskyr (S) - a 85. percig. Plzen-Zlín 1:1, g.: Fű­lő (29., 11-esből), ül. Zurek (14.), Opiela (Z) - a 81. percig. OLASZORSZÁG, 3. forduló: Na- poli-Sampdoria 2:0, Hamsík (N) - a 86. percig + gól. NÉMETORSZÁG, 5. forduló: Nürnberg-Hannover 2:2, Mintái (N) - 90 perc + gól, Huszti (H) - 90 perc; Leverkusen-Bochum 2:0, Gresko (L) - a 71. percig, Sesták (B) - 90 perc; Wolfs- burg-Karlsruhe 1:2, Hajnal (k) ­90 perc; Duisburg-Hertha 1:2, Dárdai (H) - 90 perc.. FRANCIAORSZÁG, 8. forduló: Le Mans-Valenciennes 2:0, Se­bő (V) - a 82. perctől. HOLLANDIA, 4. forduló: Nijme- gen-Breda 0:1, Babos (N) - 90 perc, Hrepka (N) - a 63. perctől. BELGIUM, 6. forduló: Ander- lecht-Waregem 2:2, Juhász (A) - a 46. perctől; Mons-FC Brus­sels 2.1, Pető Z. (B) - 90 perc. AUSZTRIA, 10. forduló: Salz- burg-Mattersburg 2:1, Csizma­dia (M) - a 85. percig, Kovrig (M) - 90 perc; Kärnten-Austria 2:1, Sáfár (A) - 90 perc. MAGYARORSZÁG, 8. forduló: Zalaegerszeg-Kaposvár 2:1, Pol­gár (Z) - 90 perc; Újpest-Tata­bánya 3:0, Pastva (T) - 90 perc, Kozár (T) - 90 perc. EGY MONDATBAN ♦ 2010-ben kerül sor az első Forma-l-es Indiai Nagydíjra -jelentette be az ország olim­piai bizottsága. ♦ Jelenlegi állapotában alkal­matlan a 2012-es Európa-baj- nokság döntőjére kijelölt kije­vi Olimpiai Stadion az arany­meccs megrendezésére, az UEFA biztonsági szempontból aggályosnak tartja, hogy a lé­tesítmény közelébe tervezett bevásárlóközpont elzárja a menekülési útvonalak je­lentős részét. ♦ Az egykori norvég szövetsé­gi kapitány, Egű Olsen lett az iraki labdarúgó-válogatott új szakvezetője. SPORTHÍRADÓ ♦ Pekingi női tenisztorna, 1. forduló: Cibulková (szlo­vák)-Wozniacka (dán) 6:0, 6:7, 6:1. ♦ Kalkuttai női tenisztorna, 1. forduló: Gajdosová (szlo- vák)-Fedoszova (orosz) 6:3, 6:4, Ivanova (orosz)-Cavaday (brit) 6:3,2:6,6:2. ♦ Jégkorong Slovnaft Extrali­ga, 5. forduló: U 20-Nitra 1:2 (0:1, 1:0, 0:0 -0:0, 0:1), gól­lövők: Caládi (32.), ül. M. Ste- fanka (7.), sorsdöntő ráveze­tés: Lipiansky. ♦ Sakk vb, Mexikóváros, 4. forduló: Levon Áronján (ör- mény)-Lékó Péter (magyar) 1:0. ♦ Birkózó világbajnokság, Baku, kötöttfogás, 66 kg: 5. Lőrincz Tamás (magyar) - a versenyző pekingi kvótát harcolt ki. NIKÉ msssm ..«••, m wms s wammm hhmhsMMMM Kedd, szeptember 18. Labdarúgó Bajnokok Li­gája: 350. Marseille- Besiktas 1,78-3,1­4,05-1,15-1,75- 1,29; 351. FC Porto-Liverpo­ol 3-2,9-2,25-1,45-1,3-1,31; 352. Chelsea-Trondheim 1,1-6,4-15-1-4,5-1,05; 353. Schalke-Valencia 2,5-2,9­2,7-1,32-1,35-1,31; 354. Re­al Madrid-Werder Bremen 1,4-3,6-7,15-1,05-2,35-1,2; 355. Olimpiakosz Pireusz- Lazio 2,45-2,9-2,7-1,3-1,35- 1,31; 356. AC Milan-Benfica 1,3-4,2-8,05-1-2,75-1,15; 357. Sahtar Donyeck-Celtic Glasgow 1,95-3-3,5-1,25- 1,6-1,29. SPORTFOGADÁS A magyar TOTÓ 37. heti nyertes tipposzlopa: X, 1, 1, 1, X, 1, 2, 2, X, 1, X, X, 2 - 2. Nyeremények: telitalálatos szelvény nem volt. A 13 talá- latosra 3 565 691, a 12 talála- tosokra 106 971, a 11 talála- tosokra 7208, a 10 találato- sokra pedig 1397 forintot fi­zetnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos szel­vényt nem találtak, az 5 talá- latosok 239 976, a 4 találato- sok 4213 forintot érnek. A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 1, 8, 13, 16, 19, 20, 22, 24, 25, 36, 37, 40, 42, 46, 47, 57,64, 66, 75, 79. (ű)

Next

/
Thumbnails
Contents