Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-11 / 209. szám, kedd

16 Sportvilág - régiófoci ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 11. www.ujszo.com GYÚJTÓPONTBAN Udvardi focifilozófia Udvard. Sorozatban há­romszor hagyták el vesztesen a pályát a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjában köz­reműködő udvardiak, akik a listavezető nagysurányiak legyőzésével (3:1) javítottak vasárnap délután idénybeli mérlegükön."„Alig ismertem a fiúkra, akik nagy odaadással harcoltak a sikerért és jó telje­sítményüknek köszönhetően vetettek véget a vendégek ve­retlenségi sorozatának - nyi­latkozta lapunknak a győztes párharcról a hazaiak klubel­nöke, Bernáth Ferenc, aki 48 esztendős kora ellenére is az udvardiak egyik meghatározó egyénisége volt a játéktéren.- Mi nem a játékvezetőket motiváljuk, hanem ezúttal célprémiumot ajánlottuk fel futballistáinknak. Az összeg, melyet nem konkretizálok, megtette hatását. Más klubok vezetői is inkább ezt az utat választhatnák” - fogalmazott a sportvezető, (ái) Megijesztették a bírónőt? Csicser. Vendégként is négyszer mattolta Nacina Ves-i ellenlábasát a csicseri együttes, a góltermés ellen­ére is csak egy pontot szerez­tek a kelet-szlovákiai V. liga délkeleti csoportjának 5. for­dulójában (4:4). „Már 3:1 arányban is vezettünk. Két jogtalan tizenegyesből egali­zált az ellenfél. A 80. percben újra visszavettük a vezetést. A hárompercnyi hosszabbí­tásból végül hat lett, s az utol­só pillanatokban egy újabb büntetőt fújtak be ellenünk”- ecsetelte a történteket Var­ga Imre, csicseri polgármes­ter és klubelnök. A három ti­zenegyesen túl a játékve­zetőnő is érdekessége volt a mérkőzésnek. „Úgy tűnt, mintha megfélemlítették vol­na. A büntetőket nézői bekia­bálások alapján ítélte meg. Fellebbeztünk, a történtek ki­vizsgálását kérvényezzük. Bí­zunk benne, hogy a találkozó videofelvétele is minket fog igazolni” - reménykedett Varga Imre. (kb) Varjúéknál nincs protekció Feketenyék. Az elmúlt hét végén a nagymegyeriek elleni párharcon (1:1) megszerezte első pontját az új idényben a nyugat-szlovákiai V. liga déli csoportjának feketenyéki se­reghajtója. „Legnagyobb gon­dot a rossz helyzetkihaszná­lás jelenti. A meccsenként is­métlődő sok ziccer ellenére hat találkozón mindössze há­romszor voltunk eredménye­sek - mutatott rá Varjú Károly klubelnök a pontmizéria okára. Más klubokkal ellen­tétben edzőcseréről nem tár­gyalt a vezérkar. „Abban, hogy türelmi időt kapott a ve­zetőségtől trénerünk, id. Var­jú László, nem játszottak sze­repet a rokoni szálak” - rea­gált célzásunkra az edző fia­talabb fivére. Egyébként a pontot érő fejesgól is család­tag, nevezetesen Varjú Zsolt nevéhez fűződik. Csereként a hazai edző gyermeke, ifj. Var­jú László is játékba avatko­zott. (ái) ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Őszi Zoltán (11-es számmal), a somorjaiak gólzsákja vasárnap csupán a ziccerekig jutott el (Jón Cikovsky felvétele) III. liga POZSONY- 5. forduló: MSK Petr- zalka-Bemolákovo 2:0 (1:0), g.: Hősek (32.), Lembakoali (90.); Grinava-Lozomo 0:0; SK Ma- lacky-Sväty Jur 2:2 (2:0), g.: Kosicky (2. - 11-esből), Rezny (44.), ill. Rajnoha (54.), Riska (80.); Dunajská Luzná-Jablonec 1:0 (0:0), g.: Marko (57.); Stupa- va-FC Ruzinov 2:0 (1:0), g.: Va­déi (38.), Kostka (78.); Cuno- vo-Blatné 0:0. 1. MSK. Petrzalka 5 5 0 0 14:4 15 2. Dun. Luzná 5 4 1 0 15:2 13 3. Stupava 5 2 2 1 9:11 8 4. Lamac 4 2 1 1 7:5 7 5. Blatné 5 1 4 0 2:1 7 6. Jablonec 5 2 1 2 2:4 7 7. Lozorno 5 2 1 2 3:6 7 8. Trnávka 4 2 0 2 12:9 6 9. FC Ruzinov 5 2 0 3 11:8 6 10. Grinava 5 1 2 2 6:9 5 11. Cunovo 5 1 1 3 4:7 4 12, SKMalacky 5 0 3 2 4:7 3 13: Bernolákovo 5 1 0 4 3:11 3 14. SvátyJur 5 0 2 3 4:12 2 NYUGAT-SZLOVÁKIA - 7. fordu­ló: D. Vestenice-N. Zámky 0:1 (0:0), g.: Bukovic (50.); Pov. Bystrica-J. Bohunice 0:1 (0:0), g.: Jakab (86.); Dubnica B-V. Lu- dince 2:0 (1:0), g.: Homy (14.), Ranusa (85.); Domaniza-Galanta 2:1 (1:0), §.: Lagín (11. - 11-esből, 88.), 01. Cernansky (54.); Gab- éíkovo-Partizánske 1:1 (1:0), g.: Csicsay K. (14. - 11-esből), ül. Cmarko (54.); Neded-CFK Nitra 4:1 (1:1), g.: Jedinák (26.), Filip (50.), Pástiak (51.), Kalmár (53.), 01. Szustor (5.); Stúrovo-Myjava 3:1 (2:1), g.: Smatana (10.), Tár- nyik (29., 84.), ül. Cernácek (35.); Samorín-Led. Rovne 1:1 (0:1), g.: Sóos (74.), 01. Jancovic (36.). 1. J. Bohunice 6 4 1 1 9:4 13 2. Galanta 6 4 1 1 9:4 13 3. Samorín 6 3 2 1 10:4 11 4. Domaniza 6 3 2 1 13:11 11 5. Gabcíkovo 6 3 1 2 9:5 10 6. N. Zámky 6 3 1 2 12:11 10 7. Dubnica B 6 2 3 1 11:7 9 8. V. Ludince 6 3 0 3 10:11 9 9. D. Vestenice 6 2 2 2 11:7 8 10. Led. Rovne 6 2 2 2 12:10 8 11. Stúrovo 6 2 0 4 14:17 6 12. Partizánske 6 1 3 2 9:12 6 13. Myjava 6 1 2 3 4:8 5 14. P. Bystrica 6 1 2 3 6:11 5 15. ŐFK Nitra 6 1 2 3 6:15 5 16. Neded 6 1 0 5 8:16 3 KÖZÉP-SZLOVÁKIA - 6. fordu­ló: Fifakovo-D. Zdana 2:0 (0:0), g.: Rácz, Bodor; Lipt. Stiavni- ca-Liet. Lúcka 1:1 (1:1), g.: Ko- daj, 01. Caco; St. Bystrica-Ná- mestovo 1:0 (0:0), g.: Sumsky; Kremniéka-Kys. N. Mesto 1:0 (1:0), g.: Hurik; Makov-Zvolen 3:3 (2:1), g.: Sustek, Spulica, Sykora, iü. Zeliezka 2, Novák; D. Strehová-Bánová 0:1 (0:0), g.: Kubovich. A Krásno n/K.-Krá- liky és a Bytéa-Rim. Sobota B mérkőzés a rossz pályaviszonyok miatt elmaradt. 1. Bánóvá 8 5 3 0 27:4 18 2. Zvolen 8 5 2 1 18:9 17 3. Fifakovo 8 3 3 2 10:10 12 4. Námestovo 8 3 3 2 6:7 12 5. Makov 8 3 2 3 18:16 11 6. Kremnicka 8 2 5 1 7:8 11 7. St. Bystrica 8 3 2 3 8:19 11 8. R. Sobota B 7 3 1 3 12:11 10 9. D. Zdana 8 2 4 2 11:10 10 10. D. Strehová 8 2 4 2 6:8 10 11. L. Stiavnica 8 2 3 3 9:16 9 12. L. Lúcka 7 2 2 3 10:12 8 13. Kys. N. Mesto 7 2 1 4 12:10 7 14. Králiky 7 1 4 2 13:15 7 15. Bytca 7 2 1 4 6:11 7 16. Krásno n/K. 7 0 2 5 6:13 2 KELET-SZLOVÁKIA _ 7. forduló: Brekov-Svidník 2:1 (1:1), g-: Bartko (13.), Jabcanka (53.), ül. Horochonic (34.); Poprad-Giral- tovce 2:1 (2:0), g.: Dvoroznák (8.), Dzuriak (30.), 01. Digon (80.); Túrna n/B.-Topofany 0:0; KráT. Chlmec-N. MysFa 1:1 (1:0), g.: Kassai (38.), ül. Pacinda (67.); Lók. Kosice-Zakarovce 5:0 (2:0), g.: Gedeon (1., 70.), Grünvaldsky (12., 51.), Bezdeda (73.); Barca- Bardejov 0:0; V. Saris-Sobrance 5:0 (3:0), g.: Hric (3.), Krajnák (34.), Kacvinsky (43.), Zupa (82.), Dinis (89.); Sp. Podhradie-V. Tatry 1:1 (1:0), g.: : Misenéüc A. (30.), ül. Dulovié (67. )• 1. Brekov 8 5 2 1 10:5 17 2. Svidník 8 4 2 2 20:8 14 3. Poprad 8 3 5 0 9:4 14 4. Lók. Kosice 8 3 4 1 13:5 13 5. Giraltovce 8 4 1 3 11:10 13 6. V. Saris 8 3 3 2 13:7 12 7. Barca 8 3 3 2 11:7 12 8. V. Tatry 8 2 5 1 11:8 11 9. Bardejov 8 3 2 3 8:6 11 10. Topofany 8 3 2 3 6:8 11 11. Sobrance 8 3 1 4 15:19 10 12. Sp. Podhradie 8 2 3 3 8:10 9 13. N. Mysfa-Krásna 8 2 3 3 9:17 9 14. Kr. Chlmec 8 1 5 2 7:11 8 15. Túrna 8 1 2 5 6:8 5 16. Zakarovce 8 0 1 7 3:27 1 IV. liga POZSONY, A CSOPORT - 5. for­duló: Kalinkovo-Réca 2:1 (2:0), g.: Doktor, Gender, ül. Mészáros (11-esből); Malinovo-Danubia 4:0 (1:0), g.: Goga 2, E. Liséüc, Capkovic; Tomásov-Rusovce 3:0 (2:0), g.: Skorec 2, Fill; Vra- kuna-KráTová p/S. 0:2 (0:1), g.: Csémy, Salbot; Dev. N. Ves-Cuno- vo B 0:0; A Start-Rovinka és a Lámáé B-Vajnory mérkőzés a rossz pályaviszonyok miatt elma­radt. 1. Tomásov 5 4 0 1 19:7 12 2. Kráfová p/S. 5 3 2 0 13:5 11 3. Ráca 5 3 1 1 9:6 10 4. Kalinkovo 5 3 1 1 9:7 10 5. Malinovo 5 3 0 2 11:7 9 6. Dev. N. Vés 5 2 1 2 5:4 7 7. Vajnory 4 1 3 0 5:2 6 8. Lamac B 4 1 3 0 9:6 6 9. Rovinka 4 2 0 2 5:6 6 10. Vrakuna 5 2 0 3 6:8 6 11. Rusovce 5 "1 2 2 7:8 5 12. CunovoB-5 0 2 3 5:16 2 13, Danubia 5 0 1 4 2:13 1 14. Start 4 0 0 4 1:11 0 NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELE­TI CSOPORT - 6. forduló: V. Ko­mámo-Vieska 4:3 (1:2), g.: V. Kosfukevic (15., 50., 54.), Mátyus (81.), ül. Bogyai (23.), Puha (24.), Csépi (73.); Sládkovicovo-Pofno- hosp. Mocenok 3:0 (0:0), g.: KruU (50., 52.), Nagy G. (4.); Pa- ta-Hurbanovo 3:1 (2:0), g.: Hin- dák (9., 25.), Püo (60.), ül. Dudás (65.); Topoímky-Demandice 3:1 (2:0), g.: Nagy L. (11.), Méhes M. (20.), Tóth M. (69.), 01. Stranák (59.); ViOn B/Volkovce-Palári- kovo 0:0; H. KráTová-Kolárovo 1:0 (0:0), g.: Koüár (80.); Imef-Tesedíkovo 2:1 (1:0), g.: Gyepes (30. - 11-esből), Orosi (48.), ül. Chrenko (85. - 11-esből); Sered-Sahy 3:2 (2:0), g.: Gál (7.), Polednák (39., 61.), ül. Dálnoky (64.), Bodzsár (76 •)• 1. Topofníky 6 5 1 0 18:5 16 2. Paláríkovo 6 4 2 0 8:0 14 3. Vieska 6 2 3 1 20:14 9 4. Sered 6 3 0 3 11:7 9 5. Sládkovicovo 6 3 0 3 12:9 9 6. Imef 6 3 0 3 10:12 9 7. Demandice 6 3 0 3 9:11 9 8. H. Kráfová 6 3 0 3 5:11 9 9. FCViOnB 6 2 2 2 7:6 8 10. Hurbanovo 6 2 1 3 12:11 7 11. Tesedíkovo 6 2 1 3 8:10 7 12. Komárno 6 2 1 3 10:13 7 13. Pata 6 2 1 3 9:19 7 14. Sahy 6 1 3 2 8:9 6 15. Kolárovo 6 2 0 4 9:13 6 16. P. Mocenok. 6 1 1' '4 4:10 4 KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉU CSO­PORT - 6. forduló: N. Bana-Haj- nácka 4:2 (2:0), g.: Pecho 2, Kri- vocenko, Kasan, ül. Igo, Végh; Podlavice-Tomásovce 3:3 (1:1), g.: Satánek, Selecky, Smekal, ül. Kanda, Lalik (11-esből), Ivan; Je- senské-V. Krtís 0:0 (0:0); Kali- novo-Selce 0:0 (0:0); Pol­tár-Ruziná 1:3 (1:2), g.: Mészá­ros, ül. Kosút, Turek, Motoska; Ti- sovec-Revúca 2:0 (0:0), g.: Nán­dor, Farkas; Hliník n/Hr.-Brusno 1:0 (0:0), g.: Rapcan. 1. Ruziná 6 6 0 0 16:2 18 2. N. Bana 6 5 0 1 22:8 15 3. V. Krtís 6 3 2 1 9:7 11 4. Hliník n/Hr. 6 3 1 2 9:8 10 5. Poltár 6 3 0 3 13:12 9 6. Jesenské 6 2 3 1 6:5 9 7. Tisovec 6 3 0 3 8:11 9 8, Kalinovo 6 2 2 2 10:8 8 9. Brusno 6 2 2 2 9:10 8 10. Podlavice 6 2 13 10:13 7 11. Tornámé 6 2 13 10:14 7 12. Selce 6 1 2 3 4:5 5 13. Revúca 6 10 5 10:12 3 14. Hajnácka 6 0 0 6 5:26 0 KELET-SZLOVÁKIA, DÉU CSO­PORT - 7. forduló: Lastomír-Sliv- ník 2:1 (1:1), g.: Dzuijo (11- esből), Verdic, ül. Kornecky; V. Ka- pusany-Nálepkovo 2:1 (0:0), g.: Lizák, Dako, iü. Hudák; V. Opát- ske-Buzica 2:0 (2:0), g.: Grega, Kusnir; Ciema n/T.-V. Revistia 1:2 (1:1), g.: Kraus, ül. Apiari 2; Haniska-Moldava n/B. 6:0 (1:0), g.: M. Majoros 2, Horváth, Zajac, Majerník, Palencár; Krom- pachy-Stítnik 0:1 (0:1), g.: Mű­kő; Resica-Rudnany 3:0 (2:0), g.: Dojcák, Tobák, Ferenc (öngól); Roznava-Seéovce 3:2 (2:1), g.: Gonos, Urban, Müata, ül. Koren, Poracky. 1. V. Revistia 7 6 1 0 16:3 19 2, Haniska 7 4 3 0 21:5 15 3. Buzica 7 5 0 2 19:5 15 4, V. Opátske 7 4 0 3 15:12 12 5. Stítnik 7 3 2 2 13:9 11 6. Resica 7 3 2 2 10:7 11 7, Rudnany 7 3 1 3 11:12 10 8. Slivník 7 3 1 3 13:16 10 9. Moldava n/B. 7 3 0 4 11:15 9 10. Lastomír 7 3 0 4 10:16 9 11. Krompachy 7 3 0 4 9:15 9 12. V. Kapusany 7 2 2 3 7:14 8 13. Nálepkovo 7 2 1 4 5:12 7 14. Rozüava 7 2 0 5 12:22 6 15. Ciema n/T. 7 1 2 4 8:13 5 16. Secovce 7 1 1 5 7:11 4 V. liga POZSONY VIDÉK - 5. forduló: Bánik Pezinok-Plav. Mikulás 4:0 (2:0), g.: Kocian 2, Gustafík, Miskovsky; Plav. Podhradie-Zá- vod 2:3 (0:2), g.: Andrisek 2, ill. Síp 3; Igram-Hruby Súr 1:2 (0:1), g.: R. Chobot, ül. Kurcina, Zúbek; Dofany-Castá 2:3 (1:0), g.. Jesko, Muskovic, ül. Ach- ninsky, Sedlácek, Cífersky; Iván­ka p/D.-Senkvice 1:2 (1:2), g.: Mikula, ill. Backa, Sprusansky. A Modra-Budmerice és a Láb-No- vá Dedinka találkozó a rossz pá­lyaviszonyok miatt elmaradt. 1. B. Pezinok 5 5 0 0 16:4 15 2. Hr. Súr 5 4 0 1 15:11 12 3. Závod 5 3 1 1 18:8 10 4. Castá 5 3 0 2 19:11 9 5. Budmerice 4 2 1 1 7:2 7 6. Igram 5 2 1 2 12:9 7 7. Ivanka p/D. 5 2 1 2 13:13 7 8. Pl. Podhradie 5 2 0 3 16:16 6 9. N. Dedinka 4 2 0 2 4:4 6 10. Senkvice 5 2 0 3 7:11 6 11. Pl. Mikulás 5 2 0 3 5:12 6 12. Módra 4 1 0 3 6:10 3 13. Dofany 5 1 0 4 4:8 3 14. Láb 4 0 0 4 3:26 0 NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉU CSO­PORT - 6. forduló: Jarok-Balon 3:0 (1:0), g.: Gála (15., 84.), Bédi (53.); O. Potőn-Vléany 0:0; Trsti- ce-Ohrady 1:0 (1:0), g.: Puskás (45.); Vrakún-Váhovce 2:0 (0:0), g.: Méhes T. (56., 75.); C. Voda-V. Meder 1:1 (0:0), g.: Vaíjú Zs. (85.), ül. Szabó T. (59.); Sala B/Veca-Trh. Hradská 1:0 (1:0), g.: J. Hrmo (22.); C. Brod-V. ÜTany 3:1 (0:1), g.: Mikus Cs. (52.), Gasparovics (73., 82.), ül. Kovác (33.); H. Potőn-N. Zivot 0:4 (0:0), g.: Leüces (51.), Marié (63.), Jankovié (74.), Kiss (85.). 1. Vrakún 6 4 1 1 14:5 13 2. Sara B 6 4 1 1 9:4 13 3. N. Zivot 6 4 0 2 12:7 12 4. Vlcany 6 3 2 1 6:4 11 5. Trstice 6 3 1 2 9:4 10 6. V. Úrany 6 3 1 2 9:5 10 7. Járok 6 3 1 2 11:7 10 8. C. Brod 6 3 1 2 7:8 10 9. Trh. Hradská 6 3 0 3 16:5 9 10. Ohrady 6 3 0 3 11:6 9 11. Váhovce 6 2 2 2 4:5 8 12. 0. Potöh 6 2 1 3 9:12 7 13. H. Potőn 6 2 0 4 2:18 6 14. V. Meder 6 1 2 3 8:10 5 15. Balon 6 1 0 5 4:18 3 16. C.Voda 6 0 1 5 3:16 1 KELETI CSOPORT - 6. forduló: Dvory n/Z.-Surany 3:1 (2:0), g.: Nagy P. (7.), Trnka (22.), Ludas (62.), ül. Cagán (67.); V, Lov- ce-Tvrdosovce 1:0 (0:0), g.: Ivan (47. - 11-esből); Mojzesovo-Caka 3:1 (1:0), g.: Chovanec (13.), Hop- pan (79.), Jesenié (80.), ül. Mud- ron (56. - 11-esből); Komjatice- Okoliéná n/O. 2:1 (0:1), g.: Ma- jeréík (72.), J. Kaluzák (86.), ül. Sándor (42.); Pribeta-Zem. Olca 2:1 (1:1), g.: Bódis (30.), Kovács (52.), iÚ. Mészáros (25.); D. Ohaj-Chotín 2:1 (2:0), g.: Po- rubsky (18.), Racek (30. - 11- esből), ül. Fazekas (85.); Hont. Vrbica-Bánov 2:2 (2:0), g.: Hor- sky (26.), Haséák (36.), ill. Tvrdon (48.), Moravéík (74.); Tek. Luza- ny-Kalná n/Hr. 1:1 (1:0), g.: Kol­lár (9.), ül. Thaly (78. - 11-esből). 1. Kalná n/Hr. 6 4 1 1 15:3 13 2. Surany 6 4 1 1 18:7 13 3. Komjatice 6 4 0 2 11:12 12 4. Pribeta 6 4 0 2 10:12 12 5. T. Luzany 6 3 2 1 14:10 11 6. Okolicná n/0. 6 3 1 2 18:11 10 7. fiaka 6 3 1 2 12:12 10 8. Dvory nil. 6 3 0 3 11:9 9 9. Tvrdosovce 6 3 0 3 6:6 9 10. Mojzesovo 6 2 1 3 8:11 7 11. Bánov 6 2 1 3 8:12 7 12. Chotín 6 2 0 4 12:13 6 13. Zem. Olca 6 2 0 4 5:7 6 14. V. Lovce 6 2 0 4 9:16 6 15. H.Vrbica 6 1 2 3 9:13 5 16. D. Óhaj 6 1 0 5 5:17 3 A bajnokság végén a V. Lovce csa­patától 3 pontot levonnak. KÖZÉP-SZLOVÁKIA, D CSOPORT - 6. forduló: Rim. Janovce-Myt- na 2:0 (1:0), g.: Suhajda, Albert; Hm. Zaluzany-Nenince 1:1 (1:1), g.: Slanina, ül. Kuzma; Bol- kovce-Lubeník 1:2 (0:0), g.: Pet- rík, ül- Svinéiak, Koren; Sklabi- ná-Vinica 4:0 (3:0), g.: J. Mas- lanák, Berky, Zingor, M. Maslanák; Radzovce-Hnúsfa 1:1 (1:0), g.: Tóth, ül. Saliga; M. Kamen-Olo- váry 1:1 (0:1), g.: Füipko, ül. György; Málinec-V. Blh 2:1 (0:1), g.: Dibala, Strasko, ül. Dolezal. 1. V. Blh 6 5 0 1 16:6 15 2. Nenince 6 4 11 18:9 13

Next

/
Thumbnails
Contents