Új Szó, 2007. szeptember (60. évfolyam, 202-224. szám)

2007-09-10 / 208. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. SZEPTEMBER 10. Vélemény és háttér 5 FIGYELŐ Bush és Merkel is tudta Az amerikai elnök és ß né­met kancellár is tudott az el­múlt héten leleplezett német- országi merényletkísérletek­ről - írja a Der Spiegel. Bush és Merkel a júniusban Heili- gendammban tartott G-8 csú­cson egyeztetett a hírszerző szervek együttműködéséről és a közös nyomozás állásá­ról. Berlinben közös munka- csoportot állítottak fel, amely a német biztonsági szervek és a CIA képviselőiből állt. Az akció fedőneve - a germán mitológia egyik királyáról el­nevezve - „Alberich-hadmű- velet” volt.- Igazi luxusnyaraláson voltam idén, két hétre átköltöztem a főtérre (Peter Gossányi karikatúrája) Szlovákiai és romániai párhuzamok a Szerbiával folytatott Koszovó-vitában Belgrádnak szurkoló Pozsony Lehetetlen nem meghallani azokat a partvonalról érke­ző hangokat, amelyek a Szerbiához tartozó, ám nyolc éve ENSZ-közigazga- tás alatt álló Koszovó jöven­dő státusa körüli huzavonát kísérik. A kísérőzene oka, hogy a II. világháború utáni európai történelemben pre­cedenst jelenthet a nemzet­közijog egy alanyának, je­len esetben Szerbiának a megcsonkítása, a szerbek által nemzetük és kultúrá­juk bölcsőjének tekintett déli tartomány (vagy egy részének) elszakadása. MTI-ELEMZÉS A múltból érdemes tudni, hogy Koszovó területén eredetileg, a Krisztus előtti 2. évezredtől kezdve, az illír népcsoportba tartozó dardanusok, az albánok ősei éltek. A vidék i.e. 75-ben római, majd az i.sz. IV. századtól kezdve bizánci uralom alá került. Szlávok a VII. században telepedtek meg Koszovó területén, amely a XII. század vé­gén a szerb fejedelemség része lett. Az Oszmán Birodalom hadai ellen vívott 1389. júniusi rigómezői csa­ta azonban megpecsételte a közép­kori szerb állam sorsát: a térség tö­rök uralom alá került. A következő évszázadokban több tízezer szerb hagyta el Koszo­vói, ahol ezáltal többségbejutottak a hódoltság alatt zömmel iszlám hitre tért albánok. Az „Európa be­teg embere” ellen 1912-ben kirob­bant Balkán-háború nyomán a te­rületet Szerbia foglalta el, majd a háborút lezáró béketárgyalásokon - az Osztrák-Magyar Monarchia ellenállását legyőzve, London és Párizs támogatásával - sikerült el­érnie, hogy a többséget alkotó al­bán népesség akarata ellenére a vi­dék ismét Szerbia része legyen. 80 ezer szerb, 2,1 millió albán A két világháború között a ko­szovói albánok nem rendelkeztek kisebbségi jogokkal, Belgrad pedig szerbek betelepítésével próbálta módosítani az etnikai arányokat. 1945 után népességrobbanás ment végbe az albánok körében: 1981- ben a koszovói lakosság 80, tíz év­vel később pedig már 90 százalékát ők tették ki. Közrejátszott ebben az is, hogy a 80-as évek közepén meg­indult a szerb lakosság tömeges el­vándorlása a Jugoszlávia legfejlet­lenebb, elmaradott vidékét képező tartományból. A nemzetközi közösség, jobban mondva a nagyhatalmak (ide értve az Egyesült Államok és Oroszor­szág mellett az Európai Uniót is) komoly dilemmával néznek szem­be. Egyfelől ott van az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának 1244. számú határozata, amely kimondja: a ko­szovói rendezés során tekintetbe kell venni Jugoszlávia (jogutód­ként Szerbia) meg a térségbeli töb­bi ország szuverenitását és területi épségét. Másfelől a dokumentum tényleges autonómiát irányoz elő a tartomány számára Jugoszlávián (Szerbián) belül. Vagyis a terület - habár Szerbia nemzetközi határain belül marad - nem kormányozható többé Belgrádból. A lakossági arányok 1999 óta még inkább felborultak: a 2,1 milli­ós népességen belül a szerbek ma már legföljebb 80 ezret tesznek ki. Vagyis adott egy elsöprő többség­ben albánok lakta régió Szerbiá­ban, amely már 1913-ban is Albáni­ához akart tartozni, ám majdnem kilenc évtizeden át Belgrad fennha­tósága alatt létezett. A NATO 1999 tavaszán végrehajtott katonai csa­pásai nyomán azután megszűnt a szerb közigazgatás és katonai­rendőri hatalom, és az albánok úgy érzik: eljött az ideje, hogy jogüag is elszakadjanak a gyűlölt Szerbiától. Számukra - miként vezetőik is han­goztatják - csak a függetlenség le­het a huzavona megoldása, amint azt a (Belgrad és Moszkva által el­utasított) Ahtisaari-terv is előirá­nyozta, bizonyos feltételekkel és megszorításokkal. Két párhuzam A nemzetközi közösség egyelőre tanácstalanul figyeli a kötélhúzást. Az államok túlnyomó többségét hi­degen hagyja szerbek és albánok perlekedése, a gazdasági jelentő­séggel nem bíró kicsiny és szegény tartomány sorsa. Van azonban két kormány, amely igen érdekesen vi­selkedik - feltehetően éppen ami­att, mert országuk területén is je­lentős lélekszámú kisebbség él. Szlovákiában 550 ezer, Románi­ában 1,5 millió magyar él, köszön­hetően az I. világháborút lezáró Pá­rizs környéki békeszerződéseknek. A magyar kisebbség pártjai, illetve bizonyos körei évek óta napiren­den tartják az autonómia gondola­tát, amelyről azonban sem a pozso­nyi, sem a bukaresti kormány nem akar hallani - tárgyalni meg aztán végképp nem. A felvidéki magyarság politikai szervezete, a Magyar Koalíció Párt­ja folyamatosan beszél az önkor­mányzatiság elvének érvényesíté­séről, amely a gyanakvó szlovák ér­telmezés szerint egyenlő az auto­nómiával. Pár hónappal ezelőtt lépett szín­re Bósza János vállalkozó, aki kü­lön mozgalmat alapított Del- Fölvidéki Önrendelkezés néven. Habár ettől a felvidéki magyarok pártja, az MKP elhatárolódott, az autonómia valószínűleg nagyobb hangsúlyt fog kapni a párt politizá­lásában, amióta tavasszal Csáky Pál személyében (a Frankfurter Allgemeine Zeitung megfogalma­zása szerint) „konfliktuskeresőbb irányzat” kerekedett felül az MKP- ban. Mint Berényi József alelnök közölte, a párt a jövőre esedékes programalkotó közgyűlésen ismer­teti az autonómiával kapcsolatos elképzelését. Szlovák szajkózás Pozsonyból tavasz óta más sem hallatszik Koszovó kapcsán - ezt a szlovák diplomácia nemcsak a szerb, hanem más vendégpolitiku­sok előtt is leszögezi -, mint az, hogy a tartomány nem válhat füg­getlenné, jövője csakis Szerbia ha­tárain belül képzelhető el. A szajkó- szerűen ismételt pozsonyi állás­pont mögül külföldi megfigyelők egyértelműen kihallani vélik azt az aggodalmat, hogy Koszovó elsza­kadása példát és bátorítást jelent­het a felvidéki magyarságnak, amely Szlovákia lakosságának 10 százalékát teszi ki. Egyes körzetek­ben, így a Csallóközben azonban a 70-80 százalékot is eléri a magyar nemzetiségűek aránya. Romániában kifinomultabb já­ték körvonalazódik. Koszovó kap­csán Bukarest ellenzi a független- séget és a határok megváltoztatá­sát, és további párbeszédet sürget Belgrad és Pristina között. A romá­niai magyarság viszont vitaalapnak tekinti az Ahtisaari-tervet. Mint Toró T. Tibor RMDSZ-képviselő jú­liusban Tusnádfürdőn kijelentette: a tervnek vannak olyan elemei (például a különleges státusú ön- kormányzatok létrehozása), ame­lyekre az erdélyi magyarság is hi­vatkozhat. Az RMDSZ, valamint más erdé­lyi magyar szervezetek 1989 óta 12 tervezetet dolgoztak ki a magyar­ság autonómiájára vonatkozóan, ezek közül csak öt került a bukares­ti parlament elé. Szakértők két au­tonómia-időszakról beszélnek: az első 1992-95 között volt, a másik pedig 2003 óta tart. A kettő közötti „holtidőben” mély csend honolt, amit megfigyelők azzal magyaráz­nak: az RMDSZ első kormányzati szerepvállalásának (1996-ban) az volt az ára, hogy a párt háttérbe szorítja az autonómiaköveteléseket (itt megfigyelhető a párhuzam az MKP kormányzati szerepvállalá­sával.) A 2000-ben újból kormányzati pozícióba került RMDSZ kidolgoz­ta a kisebbségi törvény tervezetét (benne az ötödik autonómiaterve­zettel), amely a kormány jóváha­gyása után a parlament elé került - azóta is a házbizottságokban „par­kol”. Elfogadását főleg a demokra­ta párt és az államfő akadályozta. Ezért őrről az RMDSZ anynyira Traian Basescura és az őt támogató demokratákra. Mosolyoffenzíva a Székelyföldön Basescu elnök érzi az esetleges koszovói precedens képezte ve­szélyt. Ezért augusztusban látvá­nyos mosolyoffenzívát kezdett a Székelyföldön, és a játszmával két legyet akar ütni egy csapásra. Egy­felől összeugratná a mérsékelt RMDSZ-t és a keményebb nemzeti­eket (MPSZ, EMNT), hogy megosz- sza és ezáltal gyengítse az erdélyi magyarság politikai képviseletét. Ha egy helyett kettő vagy akár há­rom magyar párt indulna a jövő őszi romániai választásokon, az nyilvánvalóan a szavazatok szétfor- gácsolódását eredményezné, alkal­masint azzal a végzetes eredmény­nyel, hogy egyikük sem jutna be a bukaresti parlamentbe. Basescu nem győzött hízelegni a székelyeknek, agyba-főbe dicsérve Háromszék gyönyörű tájait, az ott élő székelyek vendégszeretetét. (Hargita és Kovászna megyében a helyi lakosság 85, illetve 74%-a magyar.) ígéretekben sem volt hi­ány Csíkszeredái és sepsiszentgyör­gyi látogatásán. Hogy ezekbői mi valósul meg, a jövő titka. De gya­nús egybeesésnek tűnik, hogy a ko­lozsvári Babes-Bolyai Egyetemen alig két héttel Basescu székelyföldi látogatása után magyar és német nyelvű táblák jelentek meg. Olyan táblák, amelyekhez hasonlóknak tavaly novemberi kihelyezése után az egyetem román többségű szená­tusa leváltotta a táblákat kiszögező két magyar adjunktust. Az indoklás szerint az oktatók „az etnikumok közötti ellenséges magatartásra és az Európai Unió ellen bujtogattak”. Az elnöki offenzíva és a váratlan kolozsvári engedékenység minden­esetre gyanakvással tölti el a megfi­gyelőket. Sokan attól tartanak: az egész csak azt célozza, hogy kiverje a magyarok fejéből a területi auto­nómia (önrendelkezés) veszedel­mes eszméjét, amely a koszovói hu­zavona bármilyen megoldása nyo­mán feltehetően még erőteljeseb­ben fogalmazódik meg az erdélyi magyarok körében. KOMMENTÁR _______ m&w 'TWkt’t&v run r iniw n in ni iff ~ t j tú hiiw?iiwiíitií Tiniirfűftniiiniiipiinimniw iMumiiiwiiii' hbwwi r n i n uc ii)''iííiíiIiiíiwiti Bocsánat az elnézésért...! BARAK LÁSZLÓ Igen nagy biztonsággal sejthető, az a Magyar Koalíció Pártja által kiókumulált ún. megbékélési nyilatkozat, amelynek szövegét a múlt hét végén dobolta vüággá a párt elnöke, Csáky Pál, korántsem holmi stratégiai mélymerülés nyomán meglelt igazgyöngy. Sokkal inkább egy hirtelen felindulásból keresett és talált fél tégla az... A csak egy kicsit is józan ítélőképességű polgár jól tudja ugyanis, a szlovákiai magyar politikai ugaron rég nincsenek, sőt soha nem is voltak csodák. Nyüvánvaló számára továbbá, hogy a közélet jelké­pes igazgyöngyeit a legkevésbé sem az MKP környékén kell keresni. Aimál inkább a fél téglákat, amelyek azon túl, hogy dobálózásra használhatóak, arra is jók, hogy az ember saját mellét vervén velük, bizonyítson valamit vagy éppen semmit... Idézzük csak föl azonban, miről is szól a szóban forgó megbékélési nyilatkozat: A jelenlegi szlovák parlamentnek elnézést kellene kér­nie „az 1918 utáni időszakban, az 1. Csehszlovák Köztársaság létre­jötte után a magyar nemzetiségű lakossággal szemben elkövetett visszaélések, erőszakos cselekmények miatt; az 1945 utáni kitelepí­tés és deportálás miatt; az 1945-1948 közötti jogfosztottság miatt”. A jelenlegi magyar parlamentnek pedig azért kellene elnézést kér­nie, amiket elődei „a 19. század végén és a 20. század elején” politi­kailag elkövettek a szlovák nemzet ellen, aztán „az 1938 után a visszacsatolt területeken a szlovák lakosság ellen elkövetett atroci­tások miatt és az 1968-as bevonulás miatt i”“... Mármost, ha ez a szöveg itt szónoklatként lenne előadva, egy na­gyon nagy sóhaj következne, majd hatásszünetként legalább har­minc másodpercnyi csend. Mégpedig azért, hogy a szónok ne ra­gadtassa magát botrányos kifejezésekre... Mivel viszont ez itt nem egy szónoklat, arra kéretik a tisztelt olvasó, jól gondolja át, mit ta­kar az idézőjelek közé zárt szöveg, vagyis mit is akar az MKP...? Ha ez megvan, nyilván egyértelművé válik, ebből a bocsánatkérősdiből az égvilágon soha semmi nem lesz, mert eleve nem is lehet. Enyhén szólva. De nem ám csak azért, mert az egyik fél - a szlovák vagy a magyar - rátartibb, mint a másik. Azért sem, mert az MKP szövege egy olyan tudománytalan, földhözragadt zagyvalék, amelyet, ha csak megszagol egy valamire való történész, de akár egy közepes előmenetelű középiskolás diák is, Csáky Pál mostanában kedvenc szavával élve elegánsan egy Kolumbusz Kristóf korabeli világtérké­pet hány tőle a falra... Mert semmi másról nem szól a fogalmaz­vány, mint arról, hogyan kell megkísérelni a történelem megerősza­kolását - aktuálpolitikai haszonlesés okán. Továbbá, aki efféle vegy­tiszta ökörséget képes nyilvánosságra hozni, egyértelműen világos­sá teszi a közvélemény előtt, hogy hülyének nézi azt. Mármint a köznépet. Azokon a szabadlábon grasszáló potenciális ápoltakon kívül, akik csak véletlenül nincsenek kényszergyógykezelés alatt... Ők azok, akik lelki szemeik előtt akár már látják is, milyen szent egyetértésben borul egymás nyakába a szlovák parlament talaján Ján Slota és Duray Miklós. Vagy éppen Csáky és Meäar, miközben Robert Fico könnyes szemmel ministrál mindehhez. A bűntudat és a szlovákok iránti szeretet meg egészen biztosan a nyelves csókvál­tásig összehozza Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is... Már, bo­csánat az elnézésért, sőt bocsánatot kívánok, emkápés uraimék, azért ennyire nem szabadna egyértelműsíteni, hogy pillanatnyilag történelmi mélyponton leledzik a párt vezetésének „kollektív intelligenciahányadosa”... Avagy újfent csak arról lenne szó, mind­egy, mit gondolnak a párt politikusairól, az a fő, hogy címoldalakon legyenek...? ___________ JEGYZET _____ Új hivatás a láthatáron JUHÁSZ KATALIN A jó bizonyítványért idén sok lakótelepi gyerek kérhetett ku- tyust, és jónéhányan kaphattak is, mert szeptember első napjai­ban fáradt mozgású felnőttek jelentek meg a sétányokon vir­gonc, fiatal ebekkel. A gyerek nyilván leckét ír, különórán van, tévét néz, a kis kedvenc pe­dig maradt a szülőkre, ahogyan azt sejteni lehetett. Szép, drága, „márkás“ példányok is akadnak a póráz végén, utcára tenni, menhelyre vinni őket vétek len­ne, és nem mindenkinek van­nak vidéki nagyszülei. A panel­dzsungel tudvalévőén nem túl egészséges környezet, az ember még csak-csak megszokja, de állatnak semmiképp sem ajánl­ható, főleg akkor, ha az állat olyan rosszul viseli a bezártsá­got, mint például Harry, a snau- cer. Harry ügyében a minap la­kógyűlést kellett összehívni, mert hangereje fordított arány­ban van testméreteiben. A nyolctól ötig magára hagyatot- tan vonító eb felveri a szunyó­kálókat, elnyomja a tévé hang­ját, megríkatja a csecsemőket. Szóval a lakógyűlés valóban in­dokolt volt és komoly etikai, emberjogi, állatjogi, sőt bünte­tőjogi kérdéseket vitattak megh jelenlevők a kutyus viselkedése kapcsán. Ha nincs Valika néni az ötödikről, szegény Harryt kézfelemeléses szavazás után könyörtelenül kiebrudalták vol­na a lépcsőházból. Valika néni hetvenegy éves, látványosan rá­ér, leginkább az ablakban szo­kott posztolni, és amolyan házi diszpécserközpont: mindig tud­ja, ki hánykor indult el otthon­ról, hová mehetett, és mikor ért haza. Nos, ez a jótét lélek vállal­ta, hogy naponta kétszer meg­sétáltatja a hangoskodó ku- tyust. Némi anyagi ellenszol­gáltatásért. Hogy azért ne le­gyen tökéletes a történet. A szü­lők pedig, - nevelési megfonto­lás! - a gyerek zsebpénzéből vonják le a sétáltatási díjat. Sok évvel ezelőtt New Yorkban láttam először hét-nyolc kutyát sétáltató embert. Alig hittem el vendéglátómnak, hogy ezeknek bizony ez a foglalkozásuk, és nem is keresnek rosszul. Ki tud­ja, talán a kassai lakótelepeken is hamarosan szükség lesz rájuk. Talán vállalnám is...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents