Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-30 / 200. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 30. www.ujszo.com RÖVIDEN Fico: kétség nem fér a felkeléshez Makov. A kormány nem tűri a szlovák nemzeti felkelés érdemeinek semmiféle kétségbe vonását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a polgárok minél többet megtudhassanak erről a korszakról -jelentette ki Robert Fico. A miniszterelnök hangsúlyozta, a felkelésben baloldali és nem baloldali érzelmű emberek egyaránt részt vettek. A politikai és közélet számos vezető képviselőjével együtt részt vett a felkelés 63. évfordulójára rendezett besztercebányai központi ünnepségen, majd a Makov községben rendezett megemlékezésen. (TASR) Igor Barát rajta van az StB listáján Pozsony. Igor Barát tagadja, hogy együttműködött volna a volt kommunista titkosrendőrséggel (StB). Az euró bevezetéséért felelős kormánybiztosról aktát vezetett az StB - erősítette meg a TA3 hírtelevíziónak a cseh belügyminisztérium. Barát állítja, nem tudja, mit rejt a levéltár, csak azt tudja, ő mit csinált, illetve nem csinált. (TASR) Bezárná a gárdásokat a KDH Pozsony. Habozás nélkül be kell zárni a Magyar Gárda tagjait, ha Szlovákia területére lépnek - jelentették ki tegnapi közös sajtóértekezletükön a KDH képviselői. Ján Camogursky, Frantisek Miklosko, Pavol Minárik és Vladimír Palkó a magyar-szlovák viszonyt értékelte. Úgy vélik, a Magyar Gárda létrejöttén kívül az is nagy veszélyt jelent a két nemzet viszonyában, hogy a KDH-val nyolc éven át egy kormányban politizáló, de most ellenzéki MKP újra elővette a Benes- dekrétumok és a szlovákiai magyarok kárpótlásának kérdését, (s, t) Rossz az ország sajtója Pozsony. A tavalyinál rosszabb fényben tünteti fel a külföldi sajtó Szlovákiát, derül ki az INEKO által készített felmérésből. Robert Fico kormányáról ötször annyi negatív hangvételű írás jelent meg az elmúlt két évben, mint a Dzurinda-kabinetről. A legkritikusabb a The Economist című gazdasági hetilap volt, a The New York Times pedig szinte kivétel nélkül csak bírálta Fico kormányát, (ú) Ukrán áramot vesz Szlovákia Ungvár. A Dzurinda-kormány hibájából az ország villamos- energia-behozatalra szorul, jelentette ki Robert Fico. A kormányfő ukrán kollégájával folytatott tárgyalása után közölte, Szlovákia a következő 10 évben 2-4 terrawattóra villamos energiát vásárol majd Ukrajnából. (TASR) Érdemes tovább lottózni Pozsony. Vasárnap már több mint 140 millió koronát nyerhetünk a lottón, mert a tegnapi számsorsolás után sem volt telitalála- tos szelvény, (ú) Felgyújtották egy újságíró házát Intés az alvilágtól? S1TA-HÍR Kassa. A maffia figyelmeztette - véli az az újságírónő, akinek tegnapra virradó éjszaka felgyújtották a házát. A Plus 7 dm hetilap Garbócbogdányon (Bohdanovce, Kassa-vidék járás) élő oknyomozó riportere, Nacfa Sindlerová hajnali háromkor arra ébredt, hogy ég a háza homlokzati része. Azonnal kinézett az ablakon, s látta, egy luxusautó hajt el lassan, úgy, mintha vezetője éppen azt akarná, hogy észrevegye a kocsit. A ház előtt egy marmonkannát talált - abban hozták a gyúlékony anyagot. Sindlerová szerint a rendőrség - amelyet azonnal riasztott - nagyon lassan reagált, nyomozót is csak reggelre küldtek a helyszínre, és főügyészségi, rendőrségi kapcsolatainak köszönhetően kezdtek csak el foglalkozni az üggyel. Sindlerová az utóbbi időben a csődbe jutott pénzügyi szolgáltatókról, a BMG Investről és a Horizont Slovakiáról, a kassai alvilágról és több gazdasági ügyről is riportot írt, s úgy véli, a támadás ezek valamelyikével függ össze. Nem graffítiművész, agrárminiszter. Szeptember elsejétől tilos biciklizni és lovagolni a szlovákiai erdőkben, Miroslav Jurena tegnap mégis új kerékpárutat adott át, amely a Kis-Kárpátokkal köti össze a fővárost. Mikulás Dzurinda SDKÚ-elnök szerint ez is bizonyítja, hogy a tilalom értelmetlen döntés. (SITA-felvétel) Tegnap nem csak a szlovák közjogi méltóságok, hanem az sznf egyik résztvevője is megemlékezett a felkelésről. A 87 éves besztercebányai Ján Lichy partizánként több doboznyi kitüntetést kapott Egy részüket - haladva a korral - már egy Nike feliratú cipődobozban őrzi. A légierő tisztjeként vett részt a szlovák nemzeti felkelésben, s a sok csehszlovák medál mellett szert tett szovjet majd orosz kitüntetésekre is. Utóbbiak közül az egyiket magától Vlagyimir Putyin orosz elnöktől kapta. (Jón Kroslók felvétele) Nem kértek segítséget Megfeneklett egy hajó Medvénél Medve. Zátonyra futott egy Budapestről Pozsony felé tartó holland hajó a Duna medvei szakaszán kedd hajnalban három órakor. A rajta utazó 60 turista és 26 fős személyzet egy éjszakát vesztegelt a hordalékon megfeneklett hajón, mert csak tegnap délelőtt evakuálták őket. Az állami folyami főfelügyelőség a bősi mentő- szolgálatot küldte a helyszínre. Igazgatójuk, Culka János lapunknak elmondta, a fedélzeten senki sem sérült meg, és nem is kértek segítséget. Az utasokat az utazási iroda szállíttatta Pozsonyba az Ondava hajóval. A zátonyra futott hajót valószínűleg elvontatják, miután a felvízcsatornán megnyitják a gátat és emelik a vízszintet. Legutóbb két éve történt szerencsétlenség a Dunán nem messze a keddi baleset helyszínétől. Az Oltenita román üdülőhajó hónapokig szennyezte a vizet, miután kiégett, és elvontatását nem vállalták az illetékesek, (jóm) Egyes kórházak azért nem kapnak támogatást, mert nem szerepelnek a jegyzékben Ma teszik közzé a kórházlistát Pozsony. Marad a kórházlista, de az egészségügyi minisztérium - a szakma és a régiók nyomására - újabb intézményekkel egészítette azt ki. Elképzelhető, hogy a királyhelmeci kórház felkerül a listára, a kormányrendelet végleges szövegét - és a kiemelt kórházak listáját -várhatóan ma hozza nyilvánosságra a tárca. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ „Az egyeztetés pénteken befejeződött, jelenleg folyik a végleges változat megszövegezése, mely akár már jövő héten a kormány elé kerülhet” - tájékoztatta lapunkat Silvia Balázsiková, az egészség- ügyi tárca szóvivője. Az egészségügyi minisztérium július végén hozta nyilvánosságra az egészségügyi szolgáltatók minimális hálózatára vonatkozó kormányrendelet tervezetét. Ez tartalmazta a kiemelt 42 kórház és a 23 specializált, nagy kórház listáját is, melyekkel mindenképpen szerződést kell majd kötniük a biztosítóknak. A ma működő intézmények közül több mint 30 lemaradt a listáról. „Kiegészült az általános és a magas színvonalú szakellátást biztosító kórházak listája is” - ismertette a változásokat Balázsiková. Azt azonban nem volt hajlandó közölni, melyek azok a „szerencsés” kórházak, melyek felkerültek a listára. Azt sem árulta el, hogy mennyivel bővül a lista. „Figyelembe vettük azokat a javaslatokat is, melyek a rendelet végrehajtásának anyagi feltételeit bírálták” - mondta a szóvivő. A rendeletet alapvetően jónak tartották a szakemberek - főleg a kórházi ágyak számának csökkentésére tett korábbi kísérletekkel összehasonlítva -, azt azonban kifogásolták, hogy pontosan meghatározza, mely kórházakra van mindenképpen szükség. A listákat bírálta a Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ANS) is. „A rendeletet alapjában jónak tartjuk, a listákkal azonban továbbra sem értünk egyet” - mondta lapunknak hétfőn Marián Petko, az ANS elnöke. Szerinte ugyanis egyes térségekben nincs biztosítva a rendeletben is kifejezett elv, miszerint 30 perc alatt műiden betegnek el kell tudnia jutni a kórházig. „Javasoltuk a lista kiegészítését, a minisztérium szóban beleegyezett, de a rendelet végleges változatát nem ismerem” - mondta Petko. Konkrétan említette a királyhelmeci, a trstenái és a nagyrőcei régiót, elképzelhető tehát, hogy ezek a kórházak felkerülnek a listára. Petko egyben túl soknak tartja a speciális szakkórházak számát. „Mindössze három egyetemi kórházra lenne szükség, ezen felül minden megyében még egy jól felszerelt szakkórház” - mondta az ANS elnöke. Nem szűnnek meg azonnal a listáról hiányzó intézmények sem, de nehéz anyagi helyzetbe kerülhetnek, mivel nem biztos, hogy kapnak majd elég megrendelést egészségbiztosítóktól. Gál Milán, az ipolysági kórház igazgatója például már jelezte, hogy kórháza azért nem kap fejlesztési támogatást, mivel nem szerepel a listán. A rendelet szerint a lakosság biztonságos kórházi ellátását 29 100 ággyal biztosítani lehet, ami közel 8 ezerrel kevesebb, mint a 2005-ös állapot. Az egyeztetést követően ugyan várhatóan nőni fog a minimális ágyszám is, de ha a kormány elfogadja, akkor a következő években kórházi osztályok, vagy akár egész intézmények szűnhetnek meg, vagy alakulhatnak át szociális intézményekké. Szakemberek leginkább azt kifogásolják, hogy a minisztérium eldöntötte, mely intézményeket ítéli halálra, miközben nem hozta nyüvánosságra, hogy a döntést milyen szempontok alapján hozta meg. „El kellett volna kerülni, hogy egy állami hivatalnok mondja meg, melyik kórház a fontosabb, melyik a kevésbé fontos” - magyarázta lapunknak To- más Szalay, az Egészségpolitikai Intézet (HPI) munkatársa. Szerinte ezt a feladatot az egészségbiztosítókra, vagyis a piaci mechanizmusokra kellene bízni. „Az egészségbiztosítók ismerik legjobban az egyes kórházak színvonalát” -véli a szakember, (lpj) Ingyenesen is hozzáférhető lesz szeptembertől Kataszter az interneten ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Ingyenesen is hozzáférhető lesz szeptembertől az interneten a kataszter, vagyis az ingatlanok és tulajdonosainak jegyzéke. A polgárok így azonnal, fölösleges kérvények nélkül hozzájuthatnak az alapvető információkhoz, mindezt anélkül, hogy elmennének az illetékes kataszteri hivatalba - tájékoztatott Stefan Moyzes, a Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Hivatal elnöke. „A honlap lehetővé teszi, hogy a polgárok név, az ingatlan, esetleg a parcella száma szerint keressék ki a szükséges információkat” - pontosított Moyzes. A rendszer 40,3 millió adatot tartalmaz, évente körülbelül 600 ezerszer frissítik a honlapot. A hivatal képviselői bíznak benne, a honlapnak köszönhetően lényegesen köny- nyebb lesz az ügyintézés a kataszteren, az embereknek ráadásul nem kell majd több napig várniuk néhány információ kiadására. A kataszteri honlap címe: www. katasterportal, sk. A katasztereket gyakran érte bírálat, amiért nem győztek a törvény által meghatározott időben válaszolni a polgárok kérvényeire. Például egy ingatlan új tulajdonosának bejegyzése nem egy esetben több hónapig is tartott. Miután ezt a szolgáltatást elérhetővé teszik a honlapon, a bejegyzésre legtöbb egy hónapig kell majd várni. Az említett szolgáltatás már néhány héten belül igénybe vehető. Az internetes rendszer 42 millió koronába került, éves működtetése körülbelül 9 millió koronát emészt fel. A rendszer 13,3 millió parcella, 1,4 millió épület, 991 ezer lakás és 20,8 millió tulajdonos adatát tartalmazza. A kataszter honlapja 2004 augusztusában indult, azóta 27 600 felhasználót regisztráltak - az oldalt havonta átlagosan 3 300-an látogatják. (dem) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Jelentősen megcsappant az érdeklődés a hallgatói hitelek fránt. A múlt évhez képest idén a kérelmezők száma durván a felére csökkent. Míg korábban évi 4-5 ezer, ebben az évben csak mintegy kétezer egyetemista kért és kapott kedvezményes diákkölcsönt. A Diákhitelalap valamennyi kérelmező igénylésének eleget tett, tájékoztatott Peter Plavcan, az oktatási minisztérium illetékese. Szerinte a hitelek iránti csökkenő érdeklődés vélhetőleg a széles körben biztosított, tanulmányi, szociális alapú vissza nem térítendő támogatások és a rendkívüli ösztöndíjak rendszerével magyarázható. A szaktárca tervei szerint a jövőben már nem csupán a nappali tagozatos hallgatók, hanem a levelezősök, illetve a harmadik vüágból érkezett diákok is folyamodhatnának kölcsönért a Diákhitelalaphoz, tájékoztatott Plavcan. A leendő elsőévesek és azok a hallgatók, akiknek nem sikerült június 15-éig lezárni a vizsgáikat, október 10-éig kérelmezhetik a diákhitelt. A kérelmezéshez szükséges formanyomtatvány letölthető a Diákhitelalap honlapjáról (www. spf.sk). Az igénylőlapot az egyetemen kell leadni, a kérelmet a felső- oktatási intézmény továbbítja. A hallgatók legfeljebb évi 40 ezer koronás kölcsönre tarthatnak igényt. A legmagasabb összegű hitelt csak annak folyósítják, akinek a családjában az egy főre jutó havi bevétel az igénylés pillanatában nem haladja meg a létminimum összegét, vagyis az 5130 koronát. 30 ezer koronás kölcsönre azok tarthatnak igényt, akiknél az említett, egy főre lebontott havi jövedelem nem éri el a minimálbér összegét, jelenleg 7600 koronát. A tíz-, illetve a húszezer koronás hitelt bármelyik hallgató kérelmezheti, a szociális hátteret természetesen ugyanúgy figyelembe veszik. (<z-e, s) A hallgatók évi 40 ezer koronás kölcsönt kaphatnak Miért nem kell diákhitel?