Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-25 / 197. szám, szombat
www.ujszo.com UJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 25. Szalon 13 nőm gondolati asszociációk, szimbolikus kapcsolatrendszerek jönnek létre. (Jan Tinguely önműködő szobrai jutnak eszembe, de még inkább Peter Fischli és Daniel Weiss híres videója, ahol előre sorrendbe helyezett banális, hétköznapi tárgyak egymást láncszerűen indukáló kapcsolata, akció-reakció sorozata szélesül ki nagyon szenzibilis, elvont, körkörössé záródó, kozmikus folyamattá.) Itt is különféle és hasonló anyagok érintkeznek egymással, anyag alakul hanggá, rezgés mozgássá, a kattogás egyidejűleg hat mozgásként és hangként is, ciripel, zörög, forgat és teker, indukál, beindít és fékez, együttesen hat, vagy éppen külön-külön - és így, szerves egységbe rendeződve, önmaguk teljességében jön létre a nekünk érdekes mű. Nekem rögtön az emberi fül jutott eszembe. Ott is arról van szó, hogy az, amit végső soron hallásnak nevezünk, hányféle fokozatból, külön kis fázisból, dobhártyából, hallójáratból, csigából, kengyelből, üllőből, kalapácsból, szilárd testből és folyadékból, idegből és érből áll, illetve mindezek összehangolt, finom, együttes funkciójából, folyton változó viszonyából. Rokkó munkái ezért szerintem (tudatosan egymásra talált, és így, ezáltal már korántsem olyan szokatlanul-váradanul ható) gép-szimbiózisok. Vegyük sorra a legérdekesebb kiállított tárgyakat: az alapverzió talán a Sing-er névre keresztelt mű lehetne, itt egy természetes pózban, a hozzá tartozó asztalkán álló varrógép (gyönyörű, klasszikus példány) illeszkedik egy körkörösen forgó lemezhez, varrótű helyett persze egy lemezjátszó ügyesen amputált fejével, a hangot pedig a varrógép fejéhez illesztett gramofontölcsér szolgáltatja. Ennek mintegy továbbfejlesztett típusa a Sztereó varrógép, itt már kell egy pici elektromosság, hogy teljes legyen a folyamat, de lényegében ugyanaz az alapállás, csak itt egyszerre két tölcsér ad ki hangot. De mint ahogy minden élő szervezet más életkörülményekhez alkalmazkodott, és (érzékszervei is másféle fejlődési szinten és módon alakultak ki, Rokkó masinái is különféle utakon és más pozíciók által járják körbe, tapogatják végig az intermedialitás lehetőségeit. így például a Violinograph című alkotás egy hegedű húrjait pengeti, miközben éppen a gramofonládára erősített hegedű - valóságos kisplasztika - az objektum statikus, szenvedő része, a Fanfár-„sztereó” pedig egy falra függőlegesen elhelyezett képtér, és akárcsak egy önkiszolgáló automatában, ebből mered ki a néző felé két trombita, a hozzájuk kapcsolódó szedőfejek kánonsze- rűen, egymással fáziskülönbségben alakítják ugyanannak az alul forgó lemeznek a rezgéseit különös, sikolyszerű hangsorokká. A „legállatibb” objektnek számomra a Triphone tűnik, mindegyik közül ő kattogott a legjobban, a három varrógép-mutáns itt függőleges pozícióban működik (pumpáló motorok, lüktető szívek), és egyszerre három (szép, klasszikus, aranyozott, szinte csápszerűen hajlított) szedőfej is rezgésben van, ide-oda cikáznak, három lemez jön mozgásba, így szüli meg az ő saját, egyedien süvítő hangját, persze hogy sajátját, hiszen végső soron minden szerkezet (lemeztől füg- gedenül) másféle hanganyaggá transzformálta az alá tálalt matériát, a kézzel fogható lemezt, attól függően, hogy mit tud, hogyan gondolkodik ő (tehát milyen kapcsolatrendszer a mozgatója, éppen milyen „evolúciós szinten” van a gép). Aztán az is eszembe jutott, hogy milyen érdekes, lehet, hogy a többi szerkezet hallja is szomszédját, hiszen ki tudja, talán nem csak kifelé rezegnek azok a szecessziós hangulatú burák, elméletileg külső hangforrásra is reagál (hat) nának, és akkor ugyanaz történik, csak vissza, tehát rá a lemezre, nem tudom, de az biztos, hogy a szerkezetek kommunikálnak, vagy legalábbis sokkal izgalmasabbak így együtt, egymás mellett és mögött, akárcsak egy titokzatos állatkertben, mindenképpen erősítik egymást, rezonálnak a másikra. A legtermetesebb masinéria, a Kiss me baby (látható része) a falon függ, a működési mechanizmus a falba rejtve, így a belső összefüggések itt ismeretlenek maradnak, hiszen ezúttal a kép- (tér)en a hangsúly, ott annyit látni, hogy egy barokkos, megkopott aranyozású képkeretben, bordó színű bársony mezőbe két szokatlan tárgy van foglalva, süppedve, alul, egy kis képernyőn a Csók (The Kiss), a világ első, mozgóképes filmen látható csókjának (1895) tizenvalahány másodperce ismétlődik nosztalgikus egyszerűséggel, nagymama és nagypapa egymás mellett, észrevehetően kockákból összeálló képsor, felette, szintén a bársonyból kimeredve, egy gramofontölcsér, belőle egy, a filmhez Rokkó mint vicemester (His Master's Vice) működésbe hozza a Sing-er névre keresztelt alapverziót később felvett dallam csörgedezik, tehát van itt minden, kép (amely ismét csak képszeletekből áll) a képben, felette egy régimódi hangforrás, amely ugyancsak képként (is) viselkedik. A kép a képben, a médiumok közti áljárhatóság gondolatköre a második helyiségben érezhetőbb. A Hommage a Francis Barraud című részlegben Rokkó egy vitrinekbe foglalt tárgyakkal teli emlékszobát rendezett be, amelyben végig a His Master’s Voice márka legendás lógójával, a gramofontölcsért szemlélő kiskutya alakjával találkozunk. A művész maga is szenvedélyes gyűjtője, szakértője az olyan tárgyaknak, amelyeken az intermedialitás szimbólumává nőtt kiskutya motívuma felbukkan. így aztán Rokkó azt is elmagyarázza, hogy a lógóként való levédetése után mekkora sikersztori lett a Francis Barraud francia festő által megálmodott kutyás-gramo- fonos kép. A teremnek ez a része igazi kis néprajzi adalékanyag lehetne, olyan ez, akár a bolhapiac, vagy inkább egy vándormotívummá vált, saját életet élő kommersz kép fejlődés- (és fertőzés-) történetének aprólékos feltérképezése, nyomon követése, valóságos kis múzeum. Szinte a Spurensicherung mítoszfeltáró mozgalmával lehetne rokonítani, annyi eltéréssel, hogy Rokkó itt nem saját fantáziája szülte-alkotta tárgyakat, emlékeket rekonstruál, hanem egy - számára igencsak érdekes és objektjeivel könnyen párosítható (gramofon, hangkép, kutya mint befogadó stb.) - valós világot tár a látogatók elé. A Barraud-féle eredeti festmény reprodukciója mellett így aztán kutyás (-gramofonos) naptár, kendő, nyakkendő, karóra, mindenféle méretű dobozka, ere deti lemez, katalógus, képeslap, többfajta tányér, pe csétnyomó, de még verkliszerű, lyukkártyás mini zenegép, sőt só- és borstartókészlet is látható. Kétoldalt az egész pszeudofeltá- rást stílusosan kisku- tyás-gramofonos mintázatú függöny szegé lyezi. A tárgyi anyag te hát remek példája annak, hogyan és mennyiféle alak ban, változatban él tovább, alakul egy imágó, egy külön karriert élő, (Barraud-tól mint alkotótól) elidegenített tárgy, mindez ráadásul nem is mai (rohanó, piac- orientált stb., stb.) jelenség, hanem a századelő szellemi terméke. Él viszont még ma is, szemléletesen bizonyítja ezt H. Nagy Péter színes képkockákkal illusztrált tablója (szintén a teremben), amelyen bemutatja, hogyan fedezte fel ugyanezt a motívumot Barry Sonnenfeld Vadiúj vadnyugat című steampunk filmjében. A „múzeummal” szemben, azzal mintegy párbeszédet folytatva áll Rokkó legnagyobb szabású csodadoboza. A Hommage a Thomas Alva Edison című alkotás egyik feléről régi fekete-fehér A Hommage a Francis Barraud című részleg egyik vitriné, a saját életet élő kommersz kép fejlődés- (és fertőzés-) történetének egyik állomása (Száraz Attila felvételei) mozgókép vetítődik a falra, melyen a nézővel szemben álló erőművész szoborszerű pózokban feszít, s míg az egyik oldalon a hústömeg néma, folyton ismétlődő nyújtózkodása pereg, a másik oldalon a századelőt idéző bájos dallam hallható, mégpedig egy, külön a művész tervei alapján megépített, hatalmas tölcsérből. A „gépanyagot” szitanyomatok egészítik ki, amelyekben szintén Rokkó gépei vagy azok kiragadott, kiszínezett részletei köszönnek vissza, ismét csak más alakzatokban, ezúttal a papírlap felülete adta képgrafikai lehetőséget is kihasználva. A kiállítás másik része a His master’s letters nevet kapta, az anyag csak lazán - címében - kapcsolódik az előbbiekhez, maga a master szó pedig itt Mózesre mint a tízparancsolat kézbesítőjére utal. Ezekben a domborműszerű asszamblázsokban ismét megmutatkozik Rokkó érdeklődése a betűk mint képalkotó elemek iránt, egyfajta 3D képversek (?), amelyek a tízparancsolat törvényeit dolgozzák és tárják fel új megközelítésből, mindegyiket egy-egy táblán, egymás mellé helyezve láthatjuk, mellettük, egyfajta összegzésként, diptichonszerűen egymásba illesztve a két mózesi törvénytábla. Mindegyiken fából faragott, a kép síkjából kiemelkedő, különféle alakú és nagyságú betűk (szövegként értelmetlenek), amelyek leheletfinom formában, egymáshoz való viszonyukban, alakjuk, elhelyezkedésük és tudatos elnevezésük (vagy éppen nevük hiánya) által közelítenek a témához, a rendszerbe foglalt értékhez. A kiállított anyag sokfélesége (de legalább kétfé- lesége) is azt mutatja, hogy Rokkó szívesen- és nagyon ügyesen- mozog, egyensú- lyozgat amúgy sokszor egymástól élesen elhatárolt(nak tartott) műfajok közt, amellett, hogy több kötete jelent meg már (kép) - verseivel, költeményeivel, nem egy emlékezetes perfor- menszének köszönhetően nemzetközileg is jegyzik, a Fluxus körének számos tagjával kapcsolatban áll, ragaszt, hegeszt, szerel és szerkeszt, sőt egy ideje fényképez is, mindig éppen azon dolgozik, ami érdekli (Ha majd arra lesz kedvem, ki tudja, lehet, hogy ba- lettozni fogok - mondja nekem) és amit éppen fontosnak, tehát izgalmasnak tart. Akárcsak egy alkimista, aki az arany kiművelésének érdekében a legveszélyesebb kísérletre is képes, minden mechanizmust megmozgat és megszerel, nem sajnál se pénzt, se fáradságot a ritka hozzávalók megszerzéséhez és kinyeréséhez, folyamatokban gondolkodik, és ha a végén nem sikerül is aranyat kapnia, azért ezek közben felfedez egypár nagy dolgot. Gyógyszert, orvosságot, új elemet, anyagot. Tessék hát meglátogatni a gépeket, mozgásba hozhi a teremben lakó szerzeményeket (megsimogatni nem tudom, lehet-e, szabad-e őket), mindenképpen izgalmas a velük való találkozás, s ha előbb nem, hát a tárlat zárónapján, szeptember 8-án, szombaton a 13 órakor kezdődő akcióra mindenképpen érdemes Újvárba látogatni, Rokkó aznapra tervez még egy-két meglepetést.
