Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-25 / 197. szám, szombat

2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 25. www.ujszo.com RÖVIDEN Berlinnek csak mérnökök kellenek Berlin. Németország esetleg már az idén megnyitja kapuit a kelet-európai országok mérnökei előtt, hogy enyhítse a szakem­berhiányt. Ezt Michael Glos gazdasági miniszter jelentette be. A német kormány tegnapi ülésén döntött arról, hogy lazítani fog a bevándorlási szabályokon és a lehető leghamarabb beengedi Közép-Európából a mérnököket. Berlin főképp a gépész-és a vil­lamosmérnökök befogadásában érdekelt, mivel egyes közgaz­dászok szerint hiányuk befolyásolhatja Európa legnagyobb gaz­daságának fellendülését is. (MTI) Októberben folytatják a tárgyalást Pozsony. Elnapolták tegnap a kelet-szlovákiai bűnszövetkezet három hete tartó tárgyalását. A Speciális Bíróság elutasította az ügy két fő vádlottjának, Róbert O.-nak és Jozef L.-nek a szabadláb­ra helyezését. A tárgyalás folytatására október elseje és nyolcadika között kerül sor. Az ügyben még legkevesebb 123 tanút fognak ki­hallgatni. (TASR) Fellebbezett a JOJ Pozsony. Fellebbezett a 100 ezer koronás pénzbírság kifizeté­se ellen a JOJ tévécsatorna. A Speciális Bíróság azért szabta ki rá a büntetést, mert felvételeket sugárzott Róbert O. állítólagos kelet-szlovákiai maffiafőnök tárgyalásáról augusztus 8-án, mégpedig a bíróság kifejezett tiltása ellenére. (SITA) Szabadon bocsáthatják őket Nagyszombat. A Eudmüa Cervanová gyilkosságáért elítélt Milan Andrásik és Müos Kocúr szabadon bocsátásáról zárt tárgya­láson fog dönteni a Nagyszombati Kerületi Bíróság. A két elítélt szabadlábra helyezésének kérvényéről augusztus elején már tár­gyalt a bíróság - az akkori döntés szerint Andrásik rács mögött marad, Kocúr szabadon távozhat. Andrásik fellebbezett az ítélet ellen, Kocúr szabadon bocsátását pedig a kerületi ügyész támadta meg. (SITA) Kétszáz alkalmazottat bocsátanak el Liptószentmiklós. Két helyi katonai akadémia összevonásá­ról döntött tegnap a védelmi minisztérium kollégiuma. A Milan Rastislav Stefánik és az Andrej Hadik Katonai Akadémiák össze­vonásával kétszáz alkalmazottat bocsátanak majd el, így azok száma 378-ra csökken. A két intézmény összevonása az előzetes számítások alapján a 2008-2013 közötti időszakban 426 millió koronás megtakarítást jelentene a védelmi tárcának. (SITA) Szabadlábon, mégis börtönben Trencsén. A Trencséni Járásbíróság szabadlábra helyezte a Formula-tip fogadóiroda öt vezetőjét, ugyanis úgy vélték, hogy a vizsgálati fogság okafogyottá vált, ráadásul az eljárás is felesle­gesen hosszan elhúzódott. Ám a járásbíróság döntése ellen fel­lebbezett az ügyész, így az „ötök“ továbbra is a lipótvári börtön­ben maradnak, míg a kerületi bíróság nem dönt szabadlábra he­lyezésükről. (TASR) Nagy drogfogás Érsekújvárott Érsekújvár. Háromszáz ezer korona értékű drogot foglalt le tegnap reggel a rendőrség speciális alakulata a város egyik pa­nellakásában. Egyúttal az ott lakó három személyt, a 24 éves fi­atalembert, továbbá az anyját és az apját is előállították. A bűn­részességet eleve tisztázni kell, ugyanis feltételezhető, hogy eb­ben a kétszobás lakásban a szülők is tudtak a drogelosztóról - mondta lapunknak Szórád György, az Érsekújvári Járási Rend­őrkapitányság bűnügyi igazgatója. A helyszínen zacskókat, be­forrasztott végű műanyag fecskendőket, valamint 1000 adag pervitint, 200 darab ecstasy tablettát és 200 adag előállításához elegendő marihuánát koboztak el. Érsekújvárott nem ez az egyetlen drogelosztó hely, s mivel tegnap kezdődött meg az Aquabeat fesztivál, ezért a rendőrség további rajtaütéseket ter­vez. (buch) Az Ifjú Szivek táncosai úgy vélik, az igazgató alaptalan indokokkal bocsátotta el őket, bírósághoz fordulnak Pert indítanak a táncosok Papp Sándor és az elbocsátott táncosok (Somogyi Tibor felvételei) Pozsony. Ügyvédhez fordul­tak az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes kirúgott mű­vészei. Szerintük jogtala­nul bontották fel munka- szerződésüket. A tánckar­nak közel két hónappal ez­előtt egy emberként mon­dott fel az igazgató, Papp Sándor fegyelmi okokra hivatkozva. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az indoklás szerint a táncosok többször megsértették a munkahe­lyi fegyelmet, megtagadták a mun­kát, amire írásban és szóban is fi­gyelmeztette őket az igazgató. Az együttes tagjai ugyanakkor azzal érveltek, hogy Papp nem teremtet­te meg számukra a szükséges felté­teleket, tánckarvezető, táncpeda­gógus és új művészeti vezető híján ugyanis lehetetlen volt a munka. A táncosok úgy vélik, az igazga­tó alaptalan indokok alapján bon­totta fel munkaszerződésüket. Az együttes elbocsátott és jelenleg fel­mondási idejüket töltő tagjai kü- lön-külön perelik munkaadójukat, tájékoztatott Reicher Richárd tán­cos. „Ügyvédünk úgy tájékoztatott, jó esélyünk van megnyerni a pert. Természetesen, ha visszavonják felmondásunkat, bírósági kerese­tünket mi is visszavonjuk” - közöl­te lapunkkal Reicher. Szerettük volna megszólaltatni a kulturális minisztériumot is az ügyben, megkeresésünkre azon­ban nem reagált. Többszöri pró­bálkozásunk dacára sem sikerült megtudnunk, hogy a szaktárca mikor kíván állást foglalni az Ifjú Szivekben uralkodó áldatlan álla­potokkal kapcsolatban, illetve tett-e az igazgató lépéseket a helyzet stabilizálásáért, mint ahogy arra korábban Marek Madaric miniszter felszólította Papp Sándort. Jana Kresáková, a kulturális mi­nisztérium kisebbségi és regionális kultúrák főosztályának vezetője la­punknak adott tájékoztatásában gyakorlatilag megismételte a szak­tárca hét eleji nyüatkozatát, mely szerint a kulturális miniszter ismé­telten elégedetlenségét fejezte ki Papp igazgatói tevékenységével kapcsolatban. Egyben felszólította a táncegyüttes vezetőjét, azonnali hatállyal hozzon intézkedéseket a működőképesség helyreállítására. A megismételt állásfoglalás utal arra is, hogy a kulturális miniszté­rium célja, hogy a táncegyüttes a saját múltbeli hagyományaira ala­pozva továbbra is magas szintű művészi színvonalat képviseljen, működése során pedig gazdasá­gosságra és hatékonyságra töre­kedjen. (-cz-e) Az oktatási minisztérium elutasítja az ellenzék vádjait, szerintük gőzerővel halad az új törvény kidolgozása Hanyagolja az oktatási reformot a kormány ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A parlament szeptem­beri ülésszakán az ellenzék közö­sen tesz javaslatot a közoktatási törvény módosítására, jelentették be tegnap ellenzéki vezetők. Az SDKÚ, a KDH és az MKP jelezte, elégedetlen a kormány oktatáspo­litikájával, szerintük a koalíció mostohagyerekként kezeli az okta­tásügyet, a reform az oktatási mi­nisztérium bűnös tétlensége miatt a csipkerózsika álmát alussza. A szaktárca vezetője, Ján Mikolaj (SNS) javaslata a közoktatás átala­kítására csupán a jelenlegi állapo­tok restaurációját szolgálja, állítja az ellenzék. Martin Frone (KDH) volt oktatá­si miniszter szerint az ellenzék ál­tal közösen beteijesztett jogsza­bályjavaslat révén a tanulók, a pe­dagógusok és a szülők is nagyobb szabadságot élvezhetnének. Az is­kolapolgárok a jelenleginél jóval nagyobb beleszólással rendelkez­nének az oktatás tartalmát illető­en. Az ellenzéki elképzelés alapján az állam csak a kötelező minimu­mot szabná meg, vagyis: meghatá­rozná az egyes szinteken a mini­mális tanulmányi célokat, követel­ményeket. ,JHa teljesen esélytelen­nel látnánk, be sem terjesztenénk a törvénytervezetet. Ugyanakkor józanul ítéljük meg a helyzetet, tisztában vagyunk a parlamenti matematikával. Szükségesnek tartjuk azonban, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, a kor­mány elhanyagolja az oktatás­ügyet” - mondta lapunknak Szige­ti László, az MKP oktatásért felelős alelnöke. Ferdinand Devinsky (SDKÚ) a törvényhozás oktatási bizottságá­nak elnöke emlékeztetett, a hatá­lyos közoktatási törvény 1984-ből való, még Gustáv Husák egykori kommunista vezető látta el kézje­gyével, eddig tizenkilencszer mó­dosították, így már rég megérett a cserére. Az oktatási minisztérium vissza­utasítja az ellenzéki kritikát. Viera Trpisová szóvivő cáfolta a tárca tétlenségéről szóló állításokat. Hangsúlyozta, javában tart a jog­szabályjavaslat kidolgozása. Az el­lenzék által élesen bírált, koncep­ciótlannak és kaotikusnak neve­zett miniszteri javaslat szeptem­berben kerül a kormány elé, maga a törvénytervezet vélhetőleg de­cemberre készül el. (-cz-e) Ján Mikolaj (TASR-felvétel) A fogyasztók érdekében az árakat jövő augusztustól euróbán is fel kell tüntetni Jövőre derül ki a végleges árfolyam A család nem kérte a rendőrségtől, hogy nyomozzanak az eltűnt Andrea után Érsekújvári az elrabolt 16 éves lány ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A közös európai uniós pénz bevezetése a magánvállala­tokra, az állami szervezetekre és önkormányzatokra is komoly köte­lezettségeket ró - figyelmeztetett tegnapi sajtótájékoztatóján Igor Barát, az euró kormánybiztosa. A fogyasztók számára a leginkább észrevehető változás az lesz, hogy a korona és az euró végleges átváltá­si árfolyamának meghatározása (ez jövő nyáron várható) után 30 nappal a vállalatoknak és az állami szervezeteknek át kell térniük a kettős árazásra. Nemcsak a termékek és a szol­gáltatások árát kell feltüntetni az üzletekben koronában és euróbán egyaránt, hanem a számlákon is kötelező a kettős árazás. Ez azon­ban csak a magánszemélyek irá­nyába érvényes, a cégek közötti kapcsolatban nem kötelező. Emel­lett a vállalatok, állami szerveze­tek, szociális, egészségügyi, kultu­A számlán euróbán és koronában is fel kell tűntetni az árakat (Képarchívum) rális intézmények könyvelésében is fel kell készülni a közös pénzre való átállásra. A könyvelést a 2008-ban még koronában fogják végezni, és az éves jelentésük is koronában ké­szül el, de az adókat 2009-ben már euróbán kell befizetniük az előző évi tevékenységük után. A befizetendő összeget termé­szetesen a hivatalos átváltási árfo­lyamon számolják át euróra. 2009 január elsejétől ugyanezen az árfo­lyamon minden cégnek és szerve­zetnek át kell számolnia vagyonát euróra. Az átállás megkönnyítése érdekében a pénzügyminisztérium egy útmutató kiadványt készített főleg a közjogi és költségvetési szervezetek számára - tájékozta­tott Igor Barát, (t, c, glzs) ÚJ SZÓ-HÍR Veghel/Pozsony/Érsekújvár. Az Érsekjúvári járásból származik a 16 éves Andrea B., akit a holland rendőrség szerdán szabadított ki két hónapig tartó fogságából - kö­zölte az állami hírügynökséggel Ján Skoda, a külügyminisztérium szóvivője. A lányt két hónappal ezelőtt Szlovákiában, a családi házukból rabolták el. Rastislav Sásik, az Interpol szlovákiai részlegének főnöke szerint nem tudják, hogy ponto­san mi történt, mert a holland rendőrség őket nem informálta. Ebben az ügyben semmiféle megkeresésről, felkérésről nem tudnak - tette hozzá. Viktor Pézel, az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője csak annyit mondott: csütörtökig semiféle olyan kérés nem érkezett, hogy nyomozza­nak az illető személy után. Andrea B.-t az elrablói Dél- Hollandiában, Veghel város lakó­kocsiparkjában tartották fogva, ide utazott le a családja is, miu­tán a lánynak pár nappal ezelőtt sikerült kapcsolatba kerülnie a rokonaival. A család négy tagját az emberrablók túszul ejtették, mert szerdára virradóra ki akar­ták szabadítani a lányt. Nekik azonban sikerült megszökniük, s a holland rendőröknek azt mondták, hogy az emberrablók fegyverrel fenyegették meg őket. A kiszabadítás után a holland rendőrség házkutatásokat tar­tott, melyek során öt személyt vettek őrizetbe, többek közt egy 21 éves férfit is. A holland rendőrség tovább folytatja a nyomozást, még nem tudják, hogy Andrea B. is- merte-e már Szlovákiában is az elrablóit. Magát megnevezni nem kívá­nó rendőrségi forrásunktól la­punk úgy értesült: a lány érsek­újvári. Meglehetősen szabad er­kölcsű személy hírében áll, s más ügyek miatt már került a rendőr­ség látókörébe, de az elrablását és eltűnését az Érsekújvári Járási Rendőrkapitányságnak sem je­lentették. (tasr,buch)

Next

/
Thumbnails
Contents