Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-03 / 178. szám, péntek
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 3. www.ujszo.com RÖVIDEN 29 millióért akarnak nyomtatni Pozsony. Huszonkilencmillió korona értékű, azaz körülbelül 18 ezer utántöltésre elegendő nyomtatópatront és festékhengert szeretne vásárolni a védelmi tárca. A minisztérium július végén hirdette meg nyüvános pályázatát, melyre az említett áruk forgalmazásával foglalkozó vállalatok szeptember közepéig küldhetik be ajánlatukat. (SITA) Volodimir autókkal is foglalkozott Pozsony. Pénzmosással gyanúsítják Volodimir Y.-t, az ukránszlovák alvüág állítólagos tagját. A hatóságok szerint Volodimir 1999-ben gépkocsüopásokat szervezett a szlovák fővárosban - a járműveket egy időre elrejtette, átalakíttatta, majd Magyarországra csempészte. Az ukrán keresztapaként is becézett férfi és három társa ellen már eljárás folyik gyilkosság, kábítószer-kereskedelem és tiltott fegyvertartás miatt. (SITA) SIZP: több a szabálysértés Pozsony. Idén már 567 esetben róttak ki pénzbírságot a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIZP) ellenőrei - a büntetések teljes összege eléri a 16 és fél millió koronát. Ez 84 esettel és 3,8 millió koronával több, mint tavaly hasonló időszakban. Az első félév 2072 ellenőrzés során a SIZP felügyelői 637 szabálysértést jegyzőkönyveztek. (SITA) Vizsgálati fogságba helyezték volna Hedviget Nem adták vissza a blúzt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOG1ALÓ . Nyitra. Maiina Hedviget 2006. szeptember 9-én, szombaton reggel idézés nélkül hamis indokkal vitték be a nyitrai rendőrségre, ahol a jegyzőkönyv szerint 8.30- tól 12.45-ig hallgatták ki. Elmondása szerint nyomást gyakoroltak rá, hogy vallja be hazudott, és megfenyegették, ha nem tesz beismerő vallomást, előzetes letartóztatásba helyezik. Csak 14.00 óra után engedték el, miután az édesanyja már többször is telefonált, így felmerül a kérdés, hogy csak a kihallgatás hivatalos, jegyzőkönyvben rögzített időtartama alatt készült-e felvétel, vagy azt követően is. Robert Kalinák belügyminiszter azt mondta 2006. szeptember 12-én, amikor a kormányfővel sajtótájékoztatón tájékoztattak a vizsgálat lezárásáról, hogy a kihallgatásról hatórás videofelvétel készült, amely „egy lesz a bizonyítékok közül, hogy valaki precedens nélkül hazudik. A rendőrség mindent professzionálisan feldolgozott, az egész kihallgatást videóra vették, bármikor ellenőrizhető.” Azóta kiderült, a felvétel mégsem ellenőrizhető, mert a rendőrség nem adja ki - Maiina Hedvig ügyvédje szerint feltehetően azért, mert a hivatalos kihallgatáson kívül történteket, vagyis a megengedhetetlen nyomásgyakorlást is tartalmazza. Roman Kvasnica az említett videofelvételen kívül Hedvig összefirkált blúzát és azt a borítékot sem láthatta, amelyben Hedvig visszakapta az iratait. Ily módon az azokon található írásról és biológiai nyomokról sem készíttethet elemzést független szakértőkkel, a rendőrség pedig csupán saját kriminalisztikai intézetében kidolgozott elemzésekre támaszkodik - ezek némelyikét olyan személyek készítették, akik a szakértők jegyzékében sem szerepelnek, (-bee) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Ineko gazdaságpolitikai intézet értékelésében részt vevő szakemberek -3 és +3 közti osztályzatokkal láthatták el a kormány 181 ígéretét aszerint, hogy véleményük alapján milyen hasznosak az ország szempontjából. Ezt vetették össze az ígéret népszerűségével és a megvalósítás mértékével. A projektum folytatódik 2009- ig, vagyis az intézet az egész ciklusban figyelemmel követi majd a kormány munkáját. A közvélemény szempontjából legnépszerűbb intézkedések közé sorolták például az előző kormány megszorító intézkedéseinek eltörlését a szociális szférában, ezt azonban a Fico- kabinet minimális mértékben, alig 25 százalékban teljesíti. A szociális rendszer alig változott, csak néhány kiegészítő állami támogatást vezetett be a Viera Tomanová által irányított minisztérium. Ilyen például a karácsonyi nyugdíj tavalyi kifizetése, és az első gyermek születésekor járó támogatás. Ugyancsak populista intézkedésnek tartják az egészségügyi reform visszafordítását, ezt a járulékos díjak eltörlésével és a kórházak transzformációjának megállításával sikerült Ivan Va- lentovic egészségügyi miniszternek komolyabb fordulatot előidézni. Nem teljesítette azonban az egyik legfontosabb hasznos ígéretét a kormány, a kórházak eladósodását nem sikerült megállítani, és az ágazat idén csak az első négy hónapban folyt a tavalyinál érzékelhetően magasabb állami támogatás. Pénzügyi téren a kormány nem teljesítette populista ígéreteinek többségét, az egykulcsos adó jobbára érintetlen maradt - kivétel a gyógyszerekre bevezetett alacsonyabb áfa -, a monopóliumok és a bankok megadóztatása elmaradt. Késik az oktatási reform is, és minden ígéret ellenére sem jutott több pénz az oktatásra, a tudásalapú társadalom fejlesztésére sem. (lpj) Nem felel meg az irodák elhelyezkedése Költözne a minisztérium ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Elköltözne az Apollo Business Center impozáns épület- együtteséből az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium. A szaktárca alig két éve, még Gyu- rovszky László minisztersége alatt költözött a jelenlegi bérleménybe. Miroslav Bátovsky, az építésügyi tárca szóvivője szerint az épület beosztása, az irodák elhelyezése nem felel meg a kívánalmaiknak. Ezenkívül a bérleti díj is túl magas, fűzte hozzá a szóvivő. Az épületben a minisztérium összesen 7045 négyzetméter alapterületen bérel irodahelyiségeket. Tavaly a bérleti díj elérte a 49 millió koronát. A tíz évre megkötött bérleti szerződés értelmében az összeg évente 3%- kal nő. A szerződés idő előtti felbontása a minisztériumnak legkevesebb 25 miihóba kerülne, vagyis a bérleti díj felébe. A tárca vezetésének egyelőre nincsenek elképzelései az új székházról. Egyelőre az sem dőlt el, állami vagy magántulajdonú ingatlanba költöznének. Bátovsky csak annyit árult el, a székházként szóba jöhető állami tulajdonú épületek egyike sem felel meg a minisztérium elképzeléseinek. (-cz-e) Tíz nap múlva átadják az ügyet a magyar hatóságok Még nem indult eljárás UJ SZÓ-ÖSSZEFGLALO Pozsony. Vélhetőleg tíz napon belül átadják a magyar hatóságok a szlovák katonai ügyészségnek a Koszovóból alkoholt és cigarettát csempésző szlovák katonák ügyét. Sajtóértesülések szerint legkésőbb tíz napon belül befejezik a vizsgálatot, majd a főügyészségen keresztül fogják kérvényezni az ügy átadását. A szlovák fél ezután dönti el, hogy az ügyet átveszi-e vagy sem - magyarázta Mikulás Gardecky katonai főügyész. A Tőketere- besre tartó kamionban a szerbmagyar határon véletlenül akadtak rá a csempészárura a 133 hazatérő szlovák katona poggyászában, múlt csütörtökön. A kamion a poggyászt szállította, a katonák másnap tértek haza repülővel. Egyes információk szerint a magyar hatóságok már tudják, hogy kié vagy kiké a poggyász, amelyben rábukkantak a csempészárura. Sipos Jenő, a magyarországi Vám- és Pénzügyőrség szóvivője viszont csak a vizsgálat befejezése után fogja bővebben kommentálni az esetet. Egyelőre tehát nem tudni, hogy a cigarettából és az alkoholból az összes katona, vagy csupán egy részük akart meggazdagodni. A szlovák katonai ügyészség továbbra sem kezdett bűnvádi eljárást az ügyben, megvárják a magyarországi vizsgálat végét, (dem, t) A párt a Viera Tomanová elleni támadássorozat egyik állomásának tartja a kétmilliós ügyet Korábbi munkaadóját támogatta Pozsony. Korábbi munkaadójának szavazott meg 2 millió koronás támogatást tavaly Viera Tomanová szociális ügyi miniszter, miközben az jelentős összeggel tartozott a Szociális Biztosítónak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Tomanová ebben nem lát semmi kivetnivalót, pedig a támogatás elosztására vonatkozó szabályok is kimondják, hogy csak olyan szervezet igényelhet támogatást, melynek nincsenek tartozásai az állami költségvetéssel szemben. Az ügy Robert Fico miniszterelnök szerint is rendben van. „A kormányfő teljes mértékben megbízik Viera Tomanovában” - válaszolta lapunk minden kérdésére Silvia Glendová, Robert Fico kormányfő szóvivője. Kérdésekre a minisztérium sajtóosztálya sem válaszolt, a kiadott sajtónyilatkozat alapján azonban úgy tűnik, hogy az ügyben nem találnak semmi kivetnivalót. Anyapártja, a Smer a miniszter elleni célzott támadássorozat egyik állomásának tartja az ügyet. A támogatást a Privilégium - Privát Szociális Szolgáltatások Központja kapta, két projektére összesen 2 millió koronát folyósított az állam. A szervezet, mely Toma- novát a minisztérium honlapján szereplő hivatalos életrajza alapján menedzserként alkalmazta, nyugdíjasotthonokat működtet. Ennek alapján írta meg a Plus jeden den napilap, hogy a miniszter által vezetett intézmény jelentős, a Szociális Biztosító 2007 márciusi adatai szerint 17 millió koronás tartozást halmozott fel. A minisztérium perrel fenyegette meg a napilapot, azt állítva, hogy sohasem volt a nonprofit szervezet vezetője, csak módszertani tanácsadóként dolgozott. Stépánka Mádlová, a Privilégium ügyvezető igazgatója elismeri, hogy tartoznak a járulékokkal, azt állítja azonban, hogy a tartozás amiatt keletkezett, mert 2005-ben és 2006-ban négy megyében nem kapta meg a szükséges anyagi támogatást négy megyei önkormányzattól. A minisztérium belső szabályzata szerint nem kaphat állami támogatást az a szervezet, melynek tartozása van az állami költségvetéssel szemben. Erről egy becsületbeli nyilatkozatot kell mellékeim a pályázathoz, ezt a szervezet mellékelte, annak valóságtartalmát a bírálóbizottság nem vizsgálta. A Szociális Biztosító költségvetése ugyan nem kapcsolódik közvetlenül az állami költségvetéshez, de a keletkező hiányért az állam vállalja a felelősséget, vagyis költségvetési forrásokból fedezi. Iveta Adamíková, az adóhivatal szóvivője nem árulta el, hogy a Privilégiumnak van-e adótartozása. A hivatal honlapján csak a 2005-ös, 5 miihó koronánál nagyobb adóssággal rendelkező cégek listája található meg, ezek között nem szerepel a Privilégium. A szervezet két nyugdíjasotthon fejlesztésére kapott támogatást: 1,5 millió koronát a Krajné községben működő Diana panzió, és 500 ezer koronát a pozsonyi Leonóra panzió céljaira használhatott fel. A minisztérium tájékoztatása szerint az 1,5 millió koronás támogatásról rendesen elszámoltak. A nyüatko- zat a másik támogatásra nem tér ki, a minisztérium sajtóosztálya tegnap nem volt elérhető. A kormánypártok a Smer belső ügyének tartják ezt a problémát. Jozef Haleckji (SNS) a parlament szociális bizottságának elnöke szerint pártja nem fog foglalkozni az üggyel. A Smer az előző kormány idején ennél kisebb vétségért akarta leváltani Ludovít Kaník szociális minisztert. Cége mintegy kétszázViera Tomanová (TASR-felvétel) ezer koronával tartozott a Szociális Biztosítónak, melyet akkor fizetett ki, amikor a biztosító - valamennyi adósra vonatkozóan - elengedte a büntetőkamatot. A parlament nem szavazta meg az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt. Karuk végül egy uniós pályázat miatt távozott 2005 októberében posztjáról, pedig a kért támogatást nem kapta meg. A tulajdonában lévő, és a felesége által vezetett Kaník és Társa Kft. 22 millió koronás vissza nem térítendő támogatást kért a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökségtől (SACR), melyet a gazdasági tárca felügyelt. A pályázatot az ügynökség tartalékba helyezte, majd a miniszter az ügy nyilvánosságra hozatala után visz- szavonta azt. (1-p-j, s) Az MKP leváltaná a minisztert Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja mérlegeli, hogy bizalmatlan- sági indítványt nyújt be Viera Tomanová szociális ügyi miniszter ellen, erről egyeztetni akar a másik két ellenzéki párttal is. A KDH és az SDKÚ egyelőre még nem döntötte el, hogy támogatja-e az MKP kezdeményezését, (-lpj) Kocúr és Dúbravicky szabadlábon, Milan Andrásik továbbra is rács mögött Az egyiknek sikerült, a másiknak nem Fegyelmi eljárást indítottak a kereszténydemokraták a renitens képviselő ellen Peter Gabura nem lép ki a KDH-ból ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Milan Andrásik, akit Ludmila Cervanová meggyilkolásában való részvétel miatt ítéltek el, továbbra is rács mögött marad. Ellenben a másik két elítélt, Müos Kocúr és Stanislav Dúbravicky indítványát a feltételes szabadlábra helyezésről a bíróság helyben hagyta. A két elítélt kérvényéről a Nagyszombati Járásbíróság döntött. Kocúr esetében a döntés még nem jogerős, az ügyészség fellebbezhet ellene. A Legfelsőbb Bíróság 2006 decemberében jogerős ítéletet hozott, és a medika megölésével vádolt hat férfit összesen 61 év szabadság- vesztésre ítélte. Müan Andrásik tizenöt, Müos Kocúr tizennégy, Stanislav Dúbravicky tizenkét, Fran- tisek Cerman tizenegy, Pavol Bed’ac hat és Juraj Lachman három évet kapott. Míg Kocúr és Dúbravicky büntetésének kétharmadának letöltése után szabadulhat, Andrási- . kot a bírónő nem engedte ki. Döntését azzal magyarázta, hogy az elítélt a legsúlyosabb bűncselekmény elkövetéséért került rács mögé, és a legjobban őrzött börtönben tölti büntetését. Andrásik ügyvédje fellebbezett a határozat eüen, erről a Nagyszombati Kerületi Bíróság fog dönteni. Az ügyvéd azt állította, hogy mielőtt ügyfele újra börtönbe került, 16 évig rendezett életet élt, a bírói tanács elnöke viszont ezzel az érveléssel nem értett egyet. „Az ítélet célja nem csak a tettes megbüntetése, hanem elrettentő példaként szolgál más esetleges elkövetőknek is”-mondta. A gyilkosságot 1976. július 9-én követték el. A lány holttestét 1976. július 14-én találták meg. A tetteseket 1982 nyarán tartóztatták le és még abban az évben el is ítélték. A hat férfi mindvégig tagadta, hogy ők követték volna el a gyü- kosságot, azt állították, politikai per áldozatai, és erőszakkal kényszerítették ki tőlük a beismerő vallomást. 1990 márciusában a csehszlovák főügyész javaslatára a Legfelsőbb Bíróság perújrafelvételt rendelt el, az elítélteket szabadon bocsátották, és tizenhat évig vártak az új ítéletre, (dem, t) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Nem mond le képviselői mandátumáról és nem lép ki a Kereszténydemokrata Mozgalomból (KDH) Peter Gabura képviselő, aki ellen tegnap fegyelmi eljárást indítottak a kereszténydemokraták. A renitens képviselővel szemben kezdeményezett eljárás indoklásában azonban nem azt vetik Gabura szemére, hogy folyamatosan bírálja a KDH-t és minősíthetetlen kijelentései vannak a magyarok valamint a homoszexuálisok számlájára. A KDH elnöksége által jegyzett eljárási javaslatban nem szerepel az sem, hogy Gabura nem hajlandó felszámolni baráti kapcsolatát Peter Tóthtal, a titkosszolgálat kémelhárításának volt vezetőjével. így aztán a tegnapi sajtótájékoztatóján a kereszténydemokrata képviselő nem is volt hajlandó válaszolni a fenti témákat firtató kérdésekre. Szerinte ugyanis ezek a kijelentései nyüván szerepeltek volna az eljárás indoklásában, ha a KDH még mindig a szemére vetné azokat. Gabura szerint nemcsak az ó személye ellen indult lejárató kampány, hanem a KDH tagságának egyharmadát is el akaiják hallgattatni. Ajelenlévő küldöttek közül ennyien támogatták ugyanis alapszabályzat-módosító indítványát, melyet a mozgalom eperjesi közgyűlésén terjesztett elő. „A KDH egyik alapító tagja vagyok, a mozgalomban jó emberek vannak, nem szívesen hagynám cserben őket és a választóimat” - jelentette ki a képviselő, aki nem akar új pártot alapítani, és aláveti magát az eljárásnak. A KDH elnöksége a Gabura elleni eljárást hivatalosan két idézet miatt kezdeményezte, melyek a képviselő által szerkesztett Fakty című lapban jelentek meg egy ankétban. Az egyik Pavol Hrusovskyról állította, hogy a titkosszolgálat ügynökjelöltjei között szerepelt, a másik pedig Ján Carnogursky tekintélyét volt hivatott megtépázni. Gabura egyetért az idézett kijelentésekkel, szerinte azok az igazságon alapulnak. (jéel) Visszájára fordították az egészségügyi reformot Nem iut több oktatásra