Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-23 / 195. szám, csütörtök

18 Sport ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 23. www.ujszo.com Becsapták Capellót Róma. Fabio Capello, a Real Madrid nyáron menesztett ve­zetőedzője egy inteijúban úgy nyilatkozott, hogy a vezetők nem engedték játszani David Beckhamet, miután az angol középpályás bejelentette, a kö­vetkező idénytől a Los Angeles Galaxyban folytatja pályafutá­sát. Az olasz mester emellett hazugnak és tiszteletlennek nevezte a királyi gárda elöljá­róit. „Beckhammel kapcsolat­ban a döntést a menedzsment hozta meg, mivel a vezetők nem akartak olyan játékost a pályán látni, aki a szezon befe­jeztével már biztosan távozik a klubtól” - mondta a Marca című lapnak Capello. A mester nem kímélte Predrag Mijato- vics sportigazgatót és Vicente Calderón elnököt sem: „Mija- tovics hazudott nekem és Fran­co Baldini segédedzőnek, aki­nek ráadásul nagyon fontos ajánlata volt más együttestől. Azt mondta nekünk a bajnoki cím megnyerése után, hogy mindannyian maradhatunk Madridban. Calderóntól pedig semmit nem hallottam, egy­szer sem hívott fel. Azt hiszem, azok után megérdemeltem vol­na némi tiszteletet, hogy eljöt­tem Olaszországból segítem megnyerni neki az elnökvá­lasztást”. Capello pályafutása egyik legfájdalmasabb emléke­ként említette, hogy miután a Real Madridot négy év után si­került ismét bajnoki címre ve­zetnie, két hét múlva felállítot­ták a kispadról. Saját bevallása szerint ráadásul ez élete egyik legnehezebb feladata volt, mi­vel egy három éve teljesen si­kertelen és szétesett, valamint konfliktusokkal terhelt csapat­ból egy idény alatt sikerült egy­séges együttest kovácsolnia, amely óriási hittel és akarattal végül nem maradt trófea nél­kül, s megnyerte a Primera Di- visiónt. (mti) Capello rámutatott a Real vezetőire (SITA/A P-f e I véte I) Emerson az AC Milánban Milánó. Egyéves spanyol- országi kitérő után ismét Olaszországban futballozhat Emerson, akit a BL-győztes AC Milan szerzett meg 5 mil­lió euróért a Real Madridtól. A 31 éves védekező középpá­lyás hosszú éveken át a Serie A-ban játszott, majd a tavaly kitört bundabotrány miatt a spanyol fővárosba tette át a székhelyét. A 77-szeres brazil válogatott futballista azért akart távozni a bajnok Reál­tól, mert Capello menesztése után Bernd Schusternél nem érezte a bizalmat, (mti) Állva tapsolt a hosszú idő után újra megtelt nyárasdi sportcsarnok a vágsellyeiek és a győriek jótékonysági kézilabda-mérkőzése után Amikor a vendégek is otthon vannak Világsztárok Nyárasdon: Slovan Duslo SaTa-Győri Audi ETO KC, hirdették a plakátok az Egri Iván meg­segítésére szervezett jóté­konysági meccset. Elkötele­zett kézilabda-rajongóként egy ilyen csemegét nem hagyhattunk ki, s nem kel­lett csalódnunk. BŐD TITAN ILLA Ragyog a nap. Megkönnyebbü­lés. Lesz meccs! Utólag már nem kell titkolni, az eső meghiúsíthatta volna a nyárasdi kézilabdagálát, a csarnok ugyanis beázik. „Van al­ternatíva erre az esetre?” - kér­deztük aggodalmaskodva egy nappal a meccs előtt, miközben kint zuhogott, mire Németh Jo­lán, a mérkőzés főszervezője el­lentmondást nem tűrően vála­szolt: „Nincs. Nem fog esni az eső.” Nyárasdra érve már egyér­telmű, határozottsága a felhőket is jobb belátásra bírta, tiszta az ég, miközben egyre többen igye­keznek a csarnok felé. „Ingyen nem engedünk be senkit!”- Németh Jolán ezt is a meccs előtt mondta, nem kisebb eréllyel, mint ahogy az esőre próbált hat­ni, de nem is kell senkit megszólí­tani - a bejáratnál elhelyezett per­selyt senki nem akarja fizetés nél­kül elmellőzni. Zöld, kék, itt-ott egy piros vagy zöld-piros bank­jegy kerül elő, van, aki az apró­pénzét számolgatja, és pottyantja a fémurnába. Lassan megtelik a csarnok, s nem igazán tudjuk eldönteni, vajon a világsztárok vagy a nemes cél (hisz a teljes bevétel a súlyos beteg Egri Ivánt, egykori nyárasdi labdarúgót segíti, aki maga is ott van a stadionban) mozgatta meg ennyire az embereket - gyanítjuk, a kettő együtt. „Mint a régi szép időkben, még az ajtóban is áll­(Fogas Ferenc felvétele) nak egy keveset („O-gu, O-gu” - skandálja a BKU, a párkányi ka­pust hamar megkedvelték a győri törzsdrukkerek), a másik oldalon Németh Lívia sem akar alulma­radni, s ő is bemutat egy pár bra­vúrt. Az utolsó két percben állva tapsol az 1200 néző, majd elözönlik a pályát az au­togramra, közös fotóra vágyók - egyszerre három vigyorgó srác kapja közre Görbicz Anitát, kis kézilabdások állnak sorba Vér­ten aláírásáért, Pálinger pedig mosolyog számtalan fényké­pezőgépbe, telefonba és csak úgy, az emberekre is, egy lelkes drukkernek még a csuklóvédőjét is odaadja. A pálya a világsztároké és szur­kolóiké, a pálya szélén csendesen figyel Németh Jolán. „Nagyon szép volt. Nagyon jól sikerült. Minden pont úgy, ahogy elképzel­tük - mondja, miután ő is lefény- képezkedett a kulcsjátékosokkal. - A félidőben összeszámoltuk a pénzt, de nem szeretnénk nyilvá­nosságra hozni, mekkora összeg gyűlt össze. Csak reméljük, hogy segíthettünk valamit...” Vérten Orsolya kapura tör, Németh Lívia ugrásra készen várja a lövést nak” - mondja egy srác a lelátón, és korát saccolva úgy ítéljük, azok a régi szép idők vagy nem is vol­tak annyira régen, vagy épp ellen­kezőleg, már generációról gene­rációra szálló legendává lettek. Kifutnak a csapatok, taps csat­tan a nézőtéren - a győriek sztár­jai komoly arccal melegítenek, csak néha nevetik el magukat, lát­szik, komolyan veszik a meccset. Jótékony célt támogatnak, de az ellenféllel nem jótékonykod­nak. Pálinger Katalin kislányos mo­sollyal adja ki a nézőtérre a meccs előtt kapott szál szegfűjét, hogy aztán pár perc múlva kemény te­kintettel csóválja a fejét egy véd­hető, mégis beengedett lövés után, és métereset vetődjön, hogy elkerüljön egy sarokdobást. Róth Kálmán vezetőedző talpon, s kia­bál: „Figyeljetek oda, márkát gólt dobtak!” Mert a vágsellyeiek nem ijed­nek meg az ellenféltől, partiban vannak, sőt, egyszer két góllal is vezetnek. A kiegyenlített játék vi­szont csak alig húsz percig tart, a győriek azt a luxust is megenged­hetik maguknak, hogy Görbiczet hosszú ideig pihentessék a pádon, Spiridon, Hornyák és Kovacsics így is szórja a gólokat. Énekel a győri kemény mag, a Bal Kapufa Ultrák (BKU on tour) Nyárasdra vará­zsolják Európa egyik legerősebb bajnokságának hangulatát - zász­lók, sálak, sapkák, transzparen­sek és szüntelen biztatás az első perctől az utolsóig. Nemcsak Ang­liában lehet ilyet látni, csak Ma­gyarországon nem a futballpályá- kon, hanem a kézilabdacsarno­kokban kell keresni a szurkolói kultúrát. Félidőben négy góllal vezetnek a győriek, s ez az előny egyre csak nő. A közönség lelkes, minden győri gólt nagy ováció fogad, egy­szer a szpíker is eltéveszti, a győrieket nevezi hazaiaknak, akkora szeretet veszi körül Gör- biczéket, hogy vendégként is ott­hon vannak. Róth Kálmán min­denkinek lehetőséget ad, nem­csak Pálinger, hanem Herr Orso­lya és Oguntoye Viktória is kapu­ba áll, és mindannyian varázsol­MECCSKRONIKA DUSLO SAEA-GYORI AUDI ETO KC 25:33 (14:18). Lege­redményesebbek: Csalava 7, Salatová 5, ill. Kovacsics és Spi­ridon 6-6, Vérten és Temes 5-5. SALA: Németh Lívia, Martina Túróciová-Marcela Martano- vicová, Jana Braunová, Petra Gáborová, Lucia Váradyová, Éva Hodosková, Csalava Mária, Czanik Andrea, Andrea Salato­vá, Simona Dileková, Lucia We- ibelová. GYŐR: Pálinger Katalin, Herr Orsolya, Oguntoye Viktó- ria-Németh Nedda, Vérten Or­solya, Katarina Mravíková, Sze­gedi Orsolya, Szőlősi Patrícia, Temes Bernadett, Görbicz Ani­ta, Kovacsics Anikó, Aurelia Bradeanu, Hornyák Ágnes, Spi­ridon Simona, (bt) Hét elsőséggel vették ki részüket a somorjaiak diadalaiból az egy ideje a volt válogatott Orosz Csaba irányításával készülő kenusok Felfelé tartó ágban, tizenegy bajnoki aranyéremmel J. MÉSZÁROS KÁROLY Somolja. Alaposan a múltba kellett nézniük a somoijai kajak- kenusport vezetőinek, hogy meg­találják a párját a hétvégi szlovák bajnokságon elért aranygyűjtemé­nyüknek. Nem is sikerült. Tóth Im­re klubelnök teljes bizonyossággal csak annyit tudott elmondani: az utóbbi tíz évben nem volt rá példa, hogy tizenegy bajnoki elsőséggel térjenek haza. „A többi érmet nem is számoltuk meg (mi összeadtuk, és a somorjaiak még hét második és nyolc harmadik helyet szerez­tek - a szerző megj.), de az ifik és a diákok összetett pontversenyé­ben harmadik helyen végeztünk, alig lemaradva a komáromiaktól - közölte a legfontosabb tényeket. - Fokozatosan kapaszkodunk felfe­lé, amit eredményeink is bizonyí­tanak. Maximálisan elégedettek lehetünk a szerepléssel. K2-ben nagyon készültek az ellenfelek a kétszeres ifi vb-hetedik sikerha­jónkra, de a Tóth Zoltán, Jakubík Gábor duó mindkét távon bizto­san nyert, és bizonyította, ott a he­lye az Eb-csapatban. A másik örömteli tény kenusaink feltörése. Székely István mellett Orosz Csa­ba is elkezdte átadni versenyzői tapasztalatait, s első eredményei már jelentkeztek. Egységes véle­mény klubunkban, hogy feljövő ágban vagyunk, hátterünk is meg­alapozott, s úgy érzem, egy irány­ba húz az egész csapat.” Orosz Csaba bő tíz éve még az olimpiai döntőben kenuzott, múlt héten pedig már azonos nevű fia gyűjtötte a bajnoki érme­ket. „Eltartott egy ideig, míg el­hitték a fiúk, hogy nem csak apa­ként tűntem fel a színen, mind­nyájuknak segíteni akarok - avat be a kenusok hétköznapjaiba Orosz Csaba. - Ahány számban indultak, annyiban győztek is versenyzőink. És éppen ez hiány­zott eddig. Sikerült nekik valami pluszt adnom, ami megnyitotta előttük a sikerek kapuját.“ Hét di­adalukból négy Tóth Kristóf érde­me, mindkét távon egyesben és párosban is nyert. ígéretes tehet­ség Farkas Vince, Tarcsi Dávid is győztes hajóba térdelt, akárcsak ifj. Orosz Csaba, aki egy éve még focizott, és csak néhány hónapja kenuzik. Orosz Csaba edzőként már előretekint: a magyar minta sze­rinti kenustoborzásról és -neve­lésről beszél. „Tehetséges fiatalja­ink vannak, itthon aratnak, de még dolgozniuk kell ahhoz, hogy a világszintet elérjék. Most ezt tűztük ki célunknak. ” Somoiján hazai kenusbiroda­lom születhet. 1 000 m KI, idősebb ifik: 1. Jakubík Gá­bor 3:38,765; Cl, fiatalabb ifik: 1. Tóth Kristóf 4:21,256; 3. Csenkey Ádám 4:34,655; KI, fiatalabb ifilányok: 2. Tóth An­namária 4:27,254; K2, idősebb ifik: 1. Tóth Zoltán, Jakubík Gábor 3:19,587; C2, fiatalabb ifik: 1. Tóth Kristóf, Csenkey Ádám 4:10,160; K2, fiatalabb ifilányok: 2. Lucia Mistinová (Nováky), Tóth Annamária 4:03,580; K4, fiatalabb ifik: 3. Ondrej Becka, Tomás Podola (mindkettő SKP), Honti Jenő (somorjai), Michal Petrus (ko­máromi) 3:14,409. SOMORJAI D0B0G0S0K 500 m KI, idősebb ifik, 3. Jakűbík 1:45,461; Cl, fiatalabb ifik: 1. Tóth Kristóf 2:07,974; 3. Csenkey Ádám 2:13,091; Cl, 14 éves diá­kok: 1. Farkas Vince 2:09,166; 2. Orosz Csaba 2:24,328; KI, 13 éves diákok: 2. Halag Dávid 2:11,519; 3. Pongrácz Tamás 2:14,924; Cl, 13 éves diákok, 1. Tarcsi Dávid 2:40,181; 3. Fekete Roland 2:53,159; K2, idősebb ifik: 1. Tóth Zoltán, Jakubík Gá­bor 1:33,535; C2, fiatalabb ifik: 1. Tóth Kristóf, Csenkey Ádám 2:03,347; K2 fiatalabb ifilányok: 1. Lucia Mistinová (Nováky), Tóth Annamária 1:57,539; C2, 13+14 éves diákok: 1. Farkas Vin­ce, Orosz Csaba 2:06,061; 3. Tar­csi Dávid, Fekete Roland 2:35,533; K4, idősebb ifik: 2. Tóth Zoltán, Jakubík Gábor (so­morjaiak), Kirchner Péter, Csepy Tamás (komáromiak) 1:26,995; K4 fiatalabb ifik: 2. Ondrej Becka, Tomás Podola (mindkettő SKP), Honti Jenő (somoijai), Michal Petrus (komáromi) 1:32,573; K4 fiatalabb ifilányok: 2. Karin Ma- tejková (SST), Bianka Benová, Lucia Mistinová (mindkettő No­váky), Tóth Annamária (somor­jai) 1:47,574; K4,13+14 éves di­ákok: 3. Vass Richárd, Horváth Patrik, Honti Jenő, David Visvá- der 1:43,549. (jmk) « i fl « i I I «

Next

/
Thumbnails
Contents