Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-22 / 194. szám, szerda

2 Közélet UJSZO 2007. AUGUSZTUS 22. www.ujszo.com RÖVIDEN Új lakásokat kapnak Kiszucaújhely (Kysucké Nővé Mesto). Ezen a héten kezdik meg a lángok martalékává lett konténerlakások lebontását. Az augusztus 3-án pusztító tűzvészben kilenc ember vesztette éle­tét, ketten pedig eltűntek. A város még idén el szeretné kezdeni az új lakások felépítését a tűzvész károsultjai számára. (SITA) Ján Langos emlékművet kap Besztercebánya. Emlékművet állítanak a Nemzeti Emlékezet Hivatala első elnökének. A város vezetősége negyvenezer koronát különített el idei költségvetéséből a tavaly elhunyt Ján Langos em­lékművére, míg a mű teljes költsége feltehetőleg megahaladja majd a kétszázezer koronát. (TASR) Környezetszennyező szovjet katonák Közép-Szlovákia. A három régió sínylette meg leginkább az 1968-as megszállást. A szovjet katonák kivonulása után ugyanis ezeknek a településeknek a környékén mérték a legnagyobb kör­nyezetszennyezést - derült ki a Szlovák Környezetvédelmi Ügy­nökségjelentéséből. A három régió hulladéktól való megtisztításá­ba az elmúlt három évben közel nyolcvan millió koronát különítet­tek el az állami költségvetésből, jövőre ennek már csak egytizedét szánják a munkálatokra. (TASR) Vízum nélkül jöhetnének az ukránok Pozsony. Kishatárforgalmi egyezményt szeretne kötni Ukrajna Szlovákiával. A szeptemberben kezdődő tárgyalásokon keleti szomszédunk azt szeretné elérni, hogy a határtól legfeljebb ötven kilométerre lakó polgárai speciális igazolványok segítségével Szlo­vákia területén is szabadon mozoghassanak a határ mentén. Az egyezmény célja az lenne, hogy a határ mentén lakó ukrán állam­polgároknak ne kelljen minden egyes látogatáskor vízumot kérvé­nyezniük Szlovákiától. (SITA) Sátek mindenkit feljelentett Pozsony. Jozef Sátek, a Korrupcióellenes Hivatal korábbi, leváltott vezetője a Maiina Hedvig-ügy kapcsán feljelentette Ro­bert Fico miniszterelnököt, Robert Kalinák belügyminisztert és Ján Packa országos rendőrfőkapitányt is. A leváltott igazgató szerint a nevezettek a Hedvig-ügy kapcsán visszaéltek hivatali jogkörükkel. (TASR) Zsidó vezetők levele Gyurcsányhoz Budapest. Az európai és amerikai zsidó vezetőket tömörítő Zsi­dók Világkongresszusa nyílt levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, amelyben arra kéri, akadályozza meg a fasiz­mus időszakát idéző Magyar Gárda megalakulását. A magyaror­szági zsidó szervezetek az országban egyre növekvő antiszemitiz­musra panaszkodnak. (REUTERS) Kassán egy képviselő táblával demonstrált 1968-ra emlékeztek ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tegnap volt harminc- küenc éve, hogy a szovjet katonák átlépték Csehszlovákia határát. Az „oroszok” több mint húsz évig tartózkodott az ország területén. A szomorú évforduló alkalmá­ból sok helyen megemlékeztek teg­nap a megszállás áldozatairól. Dusán Caplovic miniszterelnök­helyettes a kassai Fő utca emlék­táblájánál helyezett el koszorút, a megszállás hat kassai halálos áldo­zatának tiszteletére. A megemlé­kezés nem múlt el botrány nélkül, a városi önkormányzat egyik kép­viselője „Dubcek, Fico, Schuster, Kukán, Gasparovic és a többi kom­munista egyetértett Csehszlovákia megszállásával” feliratú táblával demonstrált az ünnepség alatt. Robert Fico tegnap Alexander Dubceknek, a Prágai Tavasz fő­szereplőjének végső nyughelyé­nél emlékezett meg a több mint húsz évig tartó megszállásról. „A demokráciát és a szabadságot nem lehet tankokkal legyőzni, és ez Irakra is érvényes” - jelentette ki a kormányfő Alexander Dubcek sírjánál. Az ország legfőbb közjogi mél­tósága, Ivan Gasparovic a pozso­nyi Szlovák Nemzeti Felkelés té­ren helyezett el koszorút a hat­vannyolcas bevonulás áldozatai­nak emlékére, (s, t) Hatalmas adósságot halmozott fel a közintézmény Kikapcsolhatják a rádiót CTK-HÍR Pozsony. Elképzelhető, hogy néhány héten belül kikapcsolják a Szlovák Rádiót. Az adások sugár­zását biztosító céggel, a Rádio- komunikácieval szemben ugyanis 189 millió koronás adósságot hal­mozott fel. A tartozásból 28 millió koronát képez a középhullámú adás sugárzásából származó adó­sság, melyre a kormány idén nem adott támogatást. Középhullámon sugározzák a nemzetiségi műsoro­kat, köztük a Pátria rádió magyar adását is, így nem kizárt, hogy jövőre az egyre jobban halmozódó adósság miatt leállítják ezeknek a sugárzását. A Rádiokomunikácie levélben szólította fel a rádiót az adósság kifizetésére, ellenkező esetben korlátozzák a sugárzást, vagy egyszerűen kikapcsolják az adást. Lubos Machaj, a rádió prog­ramigazgatója elmondta: nincs, és a közeljövőben nem is lesz elég pénz a tartozás visszafizetésére, ezért idén már másodszor kérték a pénzügyi tárca segítségét. A szak- miniszternek néhány napon belül kéne válaszolnia a kérvényre - az előzőre, amit idén áprilisban kéz­besítettek, nem válaszolt, támoga­tást sem ítélt oda. lveta Radicová még nem döntötte el, hogy indul-e a 2009-ben esedékes köztársaságielnök-választáson Gasparovic a legesélyesebb jelölt Pozsony. Elképzelhető, hogy az ellenzéki pártok közös jelöltet indítanak a 2009-es köztársaságielnök-választá­son. Hivatalosan erről még nem tárgyaltak, de a puha­tolózás már megindult. ÖSSZEFOGLALÓNK Ivan Gasparovic a legesélye­sebb elnökjelölt, a lakosság 44,3 százaléka őt látná legszívesebben a köztársasági elnöki poszton. Az MVK közvélemény-kutató ügy­nökség július-augusztusban vég­zett felmérése során hat sze­mélyről kérdezték az emberek vé­leményét. A második helyen lveta Radicová, az SDKÚ alelnöke vég­zett, ő 21,7 százalékot kapott. Ivan Gasparovic már első kör­ben megnyerné a választásokat, ha lveta Radicová nem indulna, derül ki a közvélemény-kutatás­ból, a jelenlegi államfő ugyanis a szavazatok 52,7 százalékát meg­kapná. A megkérdezettek hat je­lölt” közül választhattak: Martin Bútorára, Ján Figelre, Ivan Gasparovicra, Vladimír Meciarra, lveta Radicovára és Ján Slotára adhatták „voksukat”, a neveket ábécé-sorrendben tüntették fel. A listán szereplők közül egyedül Ivan Gasparovic jelezte, hogy kész indulni a 2009-es elnökvá­lasztáson, a többiek még nem foglaltak határozottan állást a kérdésben. Korábban lveta Ra­dicová azt mondta, nincsenek ál­lamfői ambíciói. A felmérés nyil­vánosságra hozatala után azon­ban kissé mérsékelte álláspontját. „Mérlegelnem kell a kialakult helyzetet, mivel ez már nem csak rólam szól” - jelentette ki újság­írói kérdésre az SDKÚ alelnöke. Az ellenzéki pártok már koráb­ban jelezték, nem idegen tőlük egy közös jelölt állításának gon­dolata. „Meg tudom erősíteni, hogy már folytak ebben a témá­ban nem hivatalos egyeztetések - mondta lapunknak Berényi Jó­zsef, a Magyar Koalíció Pártjának elnökhelyettese. - Konkrét ne­vekről azonban még korai beszél­ni.” Szerinte mindenképpen is­mert embert kellene választani. „Nem látok esélyt a sikerre, ha olyan személyt választanánk kö­zös jelöltnek, aki ugyan alkalmas az államfői feladatok ellátására, de a közvélemény számára gya­korlatilag ismeretlen” - jelentette ki az elnökhelyettes. Mária Sabolová, a Keresztényde­mokrata Mozgalom (KDH) alelnö­ke szerint még korai a köztársas- ágielnök-jelöltekről beszélni. Nem tudta sem megerősíteni, sem cáfol­ni, hogy hajlandó-e a KDH közös je­löltről tárgyalni. A párt legutóbb önálló jelöltet áhított Frantisek Miklosko személyében. A felméré­sen jól szerepelt Ján Figef uniós biztos is, aki Vladimír Meäart me­gelőzve 12,4 százalékkal a harma­dik helyen végzett. Ha ő nem indul­na a hat jelölt közül, akkor je­lentősen megemelkedne az alkal­mazott matematikai modell alap­ján lveta Radicová támogatottsága, aki 28,3 százalékkal végezne a má­sodik helyen a 49,2 százalékos Ivan Gasparovic mögött. Elképzelhető, hogy az ellenzéki pártok nem poli­tikusban, hanem egy mediálisan is­mert személyben gondolkodnak. Kérdéses, hogy a koalíciós pár­toknak lesz-e közös jelöltjük. A Smer legutóbb a jelenlegi ál­lamfőt, Ivan Gasparovicot támo­gatta a választások második for­dulójában, elemzők szerint vár­ható, hogy most is mögé fog állni. A Szlovák Nemzeti Párt szintén - hajlik Gasparovic támogatására, bár az utóbbi időben Ján Slota többször is negatívan nyilatko­zott az államfőről. A HZDS az utóbbi napokban éles kampányt indított a köztársasági elnök el­len. Felrótták neki, hogy egy va­dászkastélyt restauráltat állami pénzen. A pártnak várhatóan Vla­dimír Meciar lesz a jelöltje, habár ő ezt még egészségügyi okokra hivatkozva egyelőre elutasította. Ján Kovarcík, a párt alelnöke sze­rint azonban a HZDS tagsága Vla­dimír Meciart tartja a legalkal­masabb jelöltnek. Ám kérdéses, hogy Meciar ilyen alacsony támo­gatottság mellett hajlandó-e vál­lalni a biztos bukást, mely már a harmadik lenne az elnökválasztá­sok során, (lpj, s) so r 40 30 20 10 Az elnökjelöltek esélyei 44,3% Forrás: MVK Grafikon: Új Szó Ivan lveta Ján Figef Vladimír Martin Ján Slota Gasparovic Radicová Meciar Bútora A leggazdagabb Pozsonyi járásban 17 442, a szegény Poltári járásbán 923 korona jut egy főre Nem a szegény régiók kapják a támogatást A legtöbb uniós támogatást kapott járások Járás uniós támogatás egy főre eső uniós munkánál­(állami támoga­támogatás (állami küliségi arány tással együtt) támogatással együtt) 2005-ben % 2007.7.31-ig Sk 2007.7.31-ig-ban Zsarnóca (Zarnovica) 2121 223451 77 907 20,0 Rimaszombat 2 753 980138 33 322 29,2 Pozsony 1 736771 983 17442 2,0 Poprád 1 533 762390 14702 11,9 Besztercebánya 1 596 645400 14 360 7,4 Dunaszerdahely 1 588 651 893 13 840 7,4 Mijava 369 899802 13 036 6,3 Korpona (Krupina) 292 867 901 12 961 18,6 Szinna (Snina) 505794874 2 939 15,0 Zólyom 826610092 12 223 • 11,3 Szlovákia 38127 215 807 7 075 11,4 Forrás: statisztikai hivatal, épftésügyF és régiófejlesztési minisztérium ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A Fico-kormány egyik fő célkitűzése, hogy csökkentse a régiók közti nagy különbségeket. Ez volt a célja a Dzurinda-kabinet- nek is, ám a Stefánik Konzervatív Intézet által most közzétett tanul­mány furcsa ellentmondásokra vi­lágít rá. Annak ellenére, hogy mindkét kormány célkitűzése az volt, hogy az uniós támogatások a leginkább elmaradott régiókba irá­nyuljanak, a gyakorlat mást mutat. Dusán Sloboda vizsgálata alap­ján a támogatások nem célirányo­sak. „Ha összehasonlítjuk az egyes járásokban az egy főre eső uniós támogatás nagyságát, látható, hogy a nagy munkanélküliséggel küzdő, kevésbé fejlett régiók nem elsődlegesen támogatottak” - áll Sloboda tanulmányában. Ahhoz viszont, hogy az uniós alapok tel­jesíthessék céljukat, a támogatá­soknak elsősorban épp a rossz gazdasági eredményeket mutató, alacsony életszínvonalú, magas munkanélküliséggel küzdő régi­ókba kellene irányulniuk. A Kon­zervatív Intézet vizsgálata alapján azonban a 2004-2006-os időszak­ra előirányzott uniós pénzeket nem a legelmaradottabb régiók kapják - a tíz, legtöbb támogatást kapott járás közül csak a rima- szombati az, amely valóban „ele­get tesz” az elmaradott régió „kö­vetelményeinek.” Az első har­mincban is csak három ilyen járás található - a rimaszombati, a nagykürtösi és a szobránci. A Pol­tári járás például, ahol a 2005-ös adatok szerint húsz százalék felett volt a munkanélküliség, mind­össze 923 korona uniós támoga­tást kapott egy főre számítva, mi­közben például a Pozsonyi járás 17 442 koronát, holott közismert, hogy az uniós támogatásokból Po­zsony és környéke, épp a fejlettsé­ge miatt, kevesebbet meríthetne, mint a többi régió. A tanulmány szerint az ország 79 járásából 29-be átlagon felüli nagyságú támogatás irányul, a legelmaradottabb régiók közül Kassa megye 11 járásából csak egy, Eperjes megye 13 járásából csak 5 kap „átlagon felüli” támo­gatást. Az ország leggazdagabb régiójában, Pozsony megye 8 já­rásából viszont négybe irányul­nak jelentős nagyságú uniós pén­zek. Dusán Sloboda szerint ebből kiviláglik, hogy a szegény régiók­ból érkező pályázatok nem rend­szerszerűen kapnak támogatást az uniós alapokból. „A régiók köz­ti különbségek csökkentését dek­laráló politika és a gyakorlat közt tehát jelentős eltérés van.” - áll a Konzervatív Intézet tanulmányá­ban. (sán-) Magyarországon az UPC ősztől 18 új csatornát fog felvenni a kábeltévés kínálatba Bérmentes áttérés a digitális adásra Elromlott a repülőgép Egyiptomban maradtak Sarm-es-Sejk. Körülbelül het­ven, más információk szerint több mint száz szlovák állampolgár tar­tózkodik Egyiptomban akarata el­lenére. Egy repülőgép meghibáso­dása miatt a kirándulásról hazafe­lé tartók nagy része tegnap reggel nem fért fel az eredeti repülőgép helyett indított kisebb utasszállí­tóra. Az Egyiptomban maradt ki­rándulók számára a három utazá­si iroda szállást és ellátást biztosí­tott. Lapzártáig nem kaptunk tájé­koztatást arról, hogy sikerült-e el­hagyniuk az országot. (TASR) ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Míg Magyarországon gondok vannak a kábeltévék digi­tális műsorszolgáltatásának beve­zetésével, nálunk már tesztelik az új rendszert, és az UPC vélhetőleg már idén átáll a digitális műsorsu­gárzásra.* Egyelőre csak Pozsony­ban, az ország többi régióiban fo­kozatosan vezetik be a digitális kábeltévét. „A digitális sugárzás sokkal jobb minőségű képet és hangot fog kínálni a nézőknek, ami pe­dig a legjobb hír, hogy az eddigi­nél lényegesen több csatornát nézhetnek majd. így az analóg műsorszolgáltatásért fizető ügy­felek mindegyike idővel átállhat a digitális sugárzásra, elsőként a fővárosiak” - mondta érdeklődé­sünkre Jaroslav Kolár, az UPC szóvivője. Értesüléseink szerint a digitális adás ugyanannyiba ke­rül majd, mint az analóg, az átál­lás is bérmentes lesz. A szóvivő .viszont bővebb tájékoztatást nem akart adni, mondván: a marketing stratégia csak készül, egyelőre arról sem született vég­leges döntés, hogy mennyibe fognak kerülni az új műsorcso­magok Magyarországon az UPC ősztől vélhetőleg 18 új tévécsatornát fog felvenni a kábeltévés kínálatba. A kérdés már csak az, hogy mely csa­tornák helyére mehetnek, hiszen az analóg műsorszolgáltatás kötött számú sávot jelent. Magyarán: ahány új csatornát vezetnek be, annyi régit kell kihúzni a kínálat­ból. Információink szerint Magyar- országon komoly gondok vannak a digitális műsorszórás bevezetésé­vel, ezért akarják felcserélni a csa­tornák egy részét. (dem)

Next

/
Thumbnails
Contents