Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-18 / 191. szám, szombat
www.ujszo.com UJSZO 2007. AUGUSZTUS 18. Szalon 15 CD-AJANLO Fusio Group: Stickman PUHA JÓZSEF A stickman szónak több jelentése is van. Az elsőként kezem ügyébe került szótár szerint lehet kaszinófelügyelő, ütőjátékos, lélektelen ember, karóember vagy pálcaember. A cédéborító láttán valószínűsíthető, hogy a Fusio Group az utóbbi háromra asszociált. Ember nagyságú acélszobor látható rajta - mint kiderült, a zenekar vezetőjének, dzsesszdobosának édesapja, Szendőfi Attila alkotta meg a kertje végéből összeszedett, selejtre szánt hulladékból. A fotóra mosolygós arcot rajzolt, félrefésült frizurával. Szép munka, csakhogy nem értem, minek bajlódott vele. Pontosabban, hogy miért hozták összefüggésbe a nagylemezzel. Mert nincs összefüggés! A stickman ugyanis merev, mozdulatlan, a mögéje rejtett zene pedig dinamikus, lendületes. Nem áll össze a kép. Még mielőtt belemélyednénk az új hanghordozóba, térjünk ki az előzményekre. Gondolom, mindenki előtt egyértelmű, hogy nemzetközileg elismert magyar zenészeket elsősorban nem az úgynevezett divatzene háza táján kell keresni, hanem a rétegstílusokban. Főleg a dzsesszben. A Fusio Group tagjai a magyar dzsesszélet neves képviselői, és az együttes külhonban is ismert. Sőt, talán jobban, mint odahaza... Elek István szoprán- és tenorszaxofonos, Kormos János gitáros, Romhányi Áron billentyűs, Barabás Tamás basszusgitáros és Szendőfi Péter dobos-zeneszerző alkotja. A stílusvilága leginkább a jazz-fusion irányzatba sorolható be, bár az egyes zeneszámok széles skálán mozognak. A Fusio Group frontembere, Szendőfi Péter 1968-ban született Budapesten. Zenészcsaládból származik: említett édesapja hangszer- készítő, édesanyja, Fekete Mária karmester, egyetemi adjunktus. Péter eredetileg képzőművészeti pályára készült. Viszonylag későn, tizenhat évesen kezdett zenével foglalkozni. A dobot választotta. A Zeneművészeti Főiskola dzsessztan- szakán szerzett diplomát. Ekkor már ismert volt, többek között az In Line, a Babos Band vagy a László Attila Band zenészeként. 1992-ben alapította meg Fusio Quartet nevű zenekarát. Már az első album, az 1995-ben kiadott Life Rhythm elismerő kritikát kapott több neves nemzetközi szaklapban, és azóta minden lemezt hasonló elismerés övez, külhonban és odahaza egyaránt. Az együttes második albuma Attitudes címmel 1999-ben került a boltokba. ’99 szeptemberében az ötödik tag, Romhányi Áron billentyűs (a divatzene rajongói Pély Barnabás mellől, a Unitedból is ismerhetik) csatlakozásával a Fusio Quartet nevet változtatott, azóta A hagyományosabb dzsessz kedvelőinek ugyanúgy csemege, mint a modernebb, funkysabb jazz-fusion irányzat rajongóinak. Fusio Group néven működik. 2003-ban Energy címmel jelent meg az első koncertlemeze. A főnök tavalyelőtt szólóalbummal rukkolt elő triAngel címmel. A világhírű basszusgitáros, Gary Willis is közreműködik rajta, ami egyértelmű bizonyíték arra, hogy hősünk már letett valamit a világ dzsesszasztalára. Elmondása szerint mély levegőt vett, küldött neki egy elektronikus levelet, ízelítőt csatolt hozzá a készülő lemezéből, s felkérte, szerepeljen rajta. A sztár pedig - ahogy a mesében lenni szokott - igent mondott, sőt még saját kompozíciókat is hozott magával, szám szerint hármat. Willis ’85-ben tűnt fel Wayne Shorter zenekarában, később Scott Henderson gitárossal karöltve megalapította a négytagú Tribal Tech nevű együttest. Willis mellett Szendőfi másik példaképe, Tony Lakatos is közreműködik az albumán, tenorszaxofonozik. A hanghordozó stilisztikai szempontból eklektikusabb, mint anyazenekarának hangzása. A jazz-fusion irányzat többé-kevésbé megmaradt, a kompozíciók mégis más szerkezetűek és hangulatúak. A szerző szavaival élve a balla- disztikus szerzeményektől a vadállat darabokig minden megtalálható rajta, a stílusra jellemző invenci- ózus hangszerszólók közepette, A Stickman a Fusio .Group negyedik nagylemeze. A nyolctételes korong - akárcsak az előzőek - kizárólag új szerzeményeket, Szendőfi szerzeményeit vonultatja fel. Néhol az elektronika is jelen van, mint ahogy ez jellegzetessége a korábbi albumoknak is, ám ezúttal csak színfoltként hallható egy-egy effektszerű hangzás vagy aláfestés erejéig. A felvételek mindegyike külön karakterrel bír, a lemez mégis egységes stílust és hangzást mutat. Rendkívül lendületes és laza. A harmadik, Pros & Cons című szerzemény végén hallható „ufós hangszínen” egy érdekes mondatocska, Barabás Tamás szájából. Gondolt egyet, a húrok közé csapott, és olyat játszott, ami nem igazán passzol a dal végéhez. Ennek magyarázataként harsogta bele a mikrofonba a „Csak egy ötlet volt, kivághatod” mondatot. Nem vágták ki... A Stickman a hagyományosabb dzsessz kedvelőinek ugyanúgy csemege, mint a modernebb, funkysabb jazz-fusion irányzat rajongóinak. A külföldiek körében valószínűleg kelendőbb lesz, mint odahaza - ezzel indokolható, hogy a borítón minden angolul van feltüntetve. Persze azért odahaza is népes rajongótábora van a Fusio Groupnak, és a szakma is becsben tartja, tavaly például eMeRTon- díjjal jutalmazta „Az év dzsessz- együttese” kategóriában. Más kérdés, hogy többet érdemelne... FILMAJÁNLÓ Hairspray MOLNÁR MIRIAM Attól tartok, az új Hairspray (Hajlakk) című filmre az emberek főleg John Travolta miatt mennek majd el, pedig film- és társadalom- történeti szempontból is nagyon érdekes fejlemény ez az igazi hollywoodi mozi. John Waters 1988-ban forgatta az eredeti Hairsprayt, amelyben Ricki Lake volt a főszereplő, és amely leginkább arról lett híres, hogy nyers és egyenes módon mutatta be az amerikai dél rasszizmusát és osztályelitségét. A főszereplő tinilány, Tracy anyját, Ednát, egy transzvesztita, Divine alakította, aki egyúttal az undok tévéstúdió igazgatóját is megtestesítette. De Debbie Harry, Jerry Stiller és John Waters is szerepelnek a filmben. Tracy Turnblad, a kellemesen teltkarcsú tini Baltimore-ban él szüleivel - apjának egy vicces tárgyakat áruló boltja van, anyja pedig, aki vagy százötven kiló, otthon vasal mások számára. Edna évek óta nem hagyta el otthonát, mert szégyelli küllemét. Tracy pont ellenkezőleg, szeret felfedezőutakra menni, imád táncolni, és legjobb barátnőjével, Pennyvel mindennap megnézik a tévében és végigtáncolják a Corny Collins Show-t. Míg Edna állandóan az étvágycsökkentő tablettáit keresi, Tracy jóízűen eszik, hiszen, mondja, egy tinédzsernek szüksége van a táplálékra. 1962-t írunk. Tracy naivan megjelenik a Corny Collins Show táncosválogatásán, ahol annak ellenére, hogy lekövé- rezik, mindenki legnagyobb meglepetésére bejut az új táncosok közé. Itt viszont nem tud szemet hunyni afölött, hogy fekete bőrű táncosokat havonta csak egyszer engednek a képernyőre (Baltimore-ban ekkor még fehérek és feketék semmüyen társadalmi helyzetben nem jelenhettek meg együtt), és hogy a gazdag szülők sovány szőke lánya csalással nyer meg minden közönségszavazatos versenyt. Tracy egyszerre lesz a szegregáció és a soványság tiran- nizmusának ellenharcosa. E film alapján készült 2002-ben a Hairspray musical, amelyet nagy sikerrel mutattak be évekig nemcsak a New York-i Broadway-n, a nagyszerű Harvey Fiersteinnel Ednaként, hanem Londonban és Dél-Afrikában is. Míg a filmben eredeti hatvanas évekbeli zene szól, a musical számára külön dalokat írtak. Az idei Haispray film a musical adaptációja. Áz eredeti John Wa- ters-alkotással ellentétben kimaradnak a tinicsókok, a szexuális vágy megjelenése, a radikális szegregáció és rasszizmus elleni mondatok, és egy igazi transzvesztita helyett John Travoltát kapjuk Edna szerepében. Travolta, aki vagy hat hónapon át hezitált, elvállalja-e a szerepet, Divine-nal ellentétben a valóságban nem kövér, és úgy játssza Edna szerepét, mintha nő lenne. Waters szerint, aki egy exhibicionistaként megjelenik a film nyitó képsoraiban, Ednát azért kell férfinak játszania, mert ez van a DNS-ében. Travolta azonban túlságosan jól csinálja, eltűnik Edna kipárnázott testében, és ezzel a film elveszíti egyik legfontosabb dimenzióját. Ebben a Haisprayben nincs rendőri brutalitás sem, Tracyt nem zárják börtönbe, a sovány szőke riválisa nem teijeszti róla, hogy csak egy „sápadt fekete”, és nem világos az sem, hogy a történtek, a nagy tüntetés a film végén valódi tüntetésen alapul, mégpedig a baltimore-i vidámpark ellőtt, mert a színes bőrűeket oda sem engedték be. Ez a hollywoodi produkció leginkább egy vizezett, hígabb és könnyebben emészthető változata az eredetinek. Meglepő, hogy még ma - negyvenöt évvel a balti- more-i szegregációellenes zavargások után - is tartanak a hollywoodi producerek egy radikálisan -antirasszista és az amerikai társadalmat kritizáló filmtől. Cserébe egy mézesmázos jópofa, tökéletesen eljátszott és elénekelt két órát adnak, nagy nevekkel a plakátokon: John Travolta, Michelle Pfeiffer, Christopher Walken, Queen Latifah. A film persze még így is nagy siker lesz (az USA-ban a nyitó hétvégén rekordnyi, 27,5 millió dollárt hozott a mozik kasszájába, még az új Harry Potter-filmet is megelőzte), mert a világ minden részén vannak társadalomból kitaszított csoportok, melyek azonosulnak Tracyvel, a kövér, táncolni akaró tinilánnyal. Mifelénk például Tracy lehetne roma, leszbikus, transzszexuális vagy vietnami, és énekversenyt vagy valóságshow-t nyerhetne. Szerencsére ma már ez is valóra válhat. Anya és lánya: John Travolta (balra) Edna szerepében, mellette Nikki Blonsky, aki Tracyt alakítja (Kép: REUTERS/New Line Cinema) (Kép: AP Photo/Steven Governo) Az irodalmi tippverseny 15. fordulójának helyes válaszsora:
