Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-15 / 188. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 15. Régió - hirdetés 5 Tetszetős tájékoztató táblák kalauzolják a turistákat, ráirányítva figyelmüket a látványosságokra Ismertetni kell a városi díjra javasoltak eredményeit Már nem tévedhet el a turista Komáromban ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Komárom. Kellemes és tanulsá­gos sétát tehetnek Komárom belvá­rosában a turisták, de a helybéliek is azoknak a négynyelvű tájékozta­tó tábláknak a segítségével, ame­lyek a hét elején kerültek ki az ut­cákra. A séta első állomása a Nádor utca, innen az ismeretterjesztő kör­út a Megye, a Király püspök és a Kertész utcán, a Kossuth téren, a Jókai utcán, majd a Klapka téren át vezet egészen a vár bejáratáig. Nagyméretű képek hívják fel a fi­gyelmet az adott körzet legjelentő­sebb kulturális-történelmi neveze­tességeire, rövid leírást is adva ró­luk. A táblák hátoldalán egyrészt ezen nevezetességek pontos elhe­lyezkedését jelölték ki, másrész a séta következő állomásaihoz irá­nyítják a szemlélődőt. Az információs táblák részét ké­pezik a nyár elején a városi hivatal által beindított Korzó-programnak, amelynek célja a Komáromba láto­gató turisták hatékonyabb tájékoz­tatása. A program keretében a bel­város 10 pontján, elsősorban ven­déglőkben, kávéházakban e-ponto- kat alakítottak ki és már a határát­kelőn négynyelvű szórólapok fo­gadják az ide látogatókat, (vkm) A szerződés szerint a Bartók Béla teret korszerű parkolóvá kellett volna alakítania a Billa áruházláncnak Másfél millió koronát követel az önkormányzat a Billától ben a városi hivatal kiszámlázta az összeget a Billának, és mivel két héten belül nem érkezett meg a pénz, törvény adta lehetőségei­vel élve az önkormányzat kiküld­te az első felszólítást. A város tár­gyalásokat kezdeményezett a Billával, mivel felvetődik a kér­dés, érvényes-e a bérleti szerző­dés, lehet-e még a parkoló kialakí­tására számítani, mikor fizeti ki az áruházlánc a szerződés szerint jogosan kért összege. Egy előtár- gyalásra már sor került, de egy­előre nem sikerült megállapodni. Lőwy János, polgármester reméli, a következő találkozón sikerül megegyezni, és tisztázni tudják a helyzetet, (fm) betarlják-e a zárórát, valamit ügyelnek arra is, hogy ne adjanak el alkoholt fiatalkorú személyek­nek. Emellett folyamatosan ellen­őrzik az illegális szemétlerakat- ként funkcionáló helyeket. A város tervei szerint a közeljövőben né­hány kerékbilinccsel is felszerelik a városi rendőrséget, amely üyen eszközökkel (ezzel együtt 500 ko­rona helyszíni bírsággal) is igyek­A városi rendőrség rend­szeresen járőrözni fog a helyi temetőkben, és fo­kozott figyelmet szentel a vendéglátóhelyeknek. szik majd „civilizálni” a helyi par­kolási szokásokat - elsősorban a járdákat elálló, zöldterületen leál­ló kocsikat veszik célba. A belső előírás értelmében a helyi rend­őröknek jó kapcsolatokat kell ápol­niuk a helyi polgárokkal és vállal­kozókkal, meglátásaikat és kérése­iket tolmácsolniuk kell a város ve­zetése felé. (as) Ipolyság. Az önkormányzat szerint a Billa áruházlánc nem teljeístette a szerző­désben foglaltakat. ÚJ SZÓ-1NFORAAÁCIÓ Az áruházlánc tavaj októberben nyitotta meg üzletét a városban, és szerződést kötött az önkor­mányzattal, miszerint másfél mil­lió koronáért hosszú távra bérbe veszi a Bartók Béla teret, s vállal­ja, hogy 2007 június végéig kor­szerű parkolót alakít ki. Több mint 2000'négyzetméter- nyi területről van szó. A Bartók Béla tér egy részén 2006 decem­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A városházán fogad­ta tegnap a komáromi aranyfiúkat - Riszdorfer Mihályt, Riszdorfer Ri- chárdot, Vicék Eriket és Tarr Gyögyöt - valamint edzőjüket, Soós Tibort Bastmák Tibor polgár- mester, Hortai Éva alpolgármester, valamint Weszelovszky Gábor, a városi hivatal oktatási főosztályá­nak vezetője. Bastrnák Tibor gratu­lált a sportolóknak, megköszönte, hogy öregbítik a város hírnevét. Az­zal az ezüstérmével ajándékozta béréig működött a városi piac, mely közegészségügyi szempon­tokból már nem felelt meg az elő­írásoknak, nem volt folyóvíz és szociális helyiségek, ezért a piacot a város bezáratta. A tér másik fele korábban is parkoló volt, de az aszfaltozás bizonyos részeken már rossz állapotban volt. A Billa a tér egy részén, az üzlet raktárai előtt valóban parkolóhelyeket ala­kított ki, de ezzel tulajdonképpen az áruszállítást lebonyolító teher­forgalom igényeit elégítette csak ki. Lőwy János polgármester sza­vai szerint ezek a parkolóhelyek a szerződésben vállaltak negyedét sem teszik ki, ezért az önkor­mányzat szerint az áruházlánc meg őket, amelyet az Öregvár befe­jezésének 450. évfordulójának tisz­teletére nemrégiben bocsátott ki a Szlovák Nemzeti Bank. „Első embe­rei vagytok a városnak, ezért örü­lök, hogy nektek adhatom át első­ként ezeket az ezüstérméket” - tet­te hozzá. Soós Tibor a vüágbajnok- ság hivatalos pólójával lepte meg a polgármestert. A duisburgi világ- bajnokságról hétfőn hazatért fiúk­nak nem sok idejük marad a pihe­nésre: jövő hétfőn már repülőre ül­nek, és Pekingbe utaznak az előo- limpiai versenyre, (vkm) nem teljesítette a megállapodást. A szerződés szövege tartalmazza, hogy a Billa a bérleti díjként kifi­zetett másfél millió koronán kívül A szerződés tartalmazza, hogy a Billa másfél milli­ót utal át a város számlá­jára, ha nem teljesíti a benne foglaltakat. újabb másfél milliót utal át a vá­ros számlájára, ha nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, vagyis nem alakítja ki a parkolót, nem újítja fel a teret. Július első felé­ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagymegyer. Új parancsnoka van e hónap elejétől a nagyme­gyeri városi rendőrségnek, a képvi­selő-testület jóváhagyta az eddig is a testület kötelékében tevékenyke­dő Lukács Tamás kinevezését. Ez­zel együtt elkészült a városi rend­őrség tevékenységét szabályozó belső előírás is. Dobis László polgármesteri jog­köröket gyakorló képviselő, aki a belső előírást kidolgozta, elmond­ta: az elmúlt időszakban több kifo­gás is megfogalmazódott a városi rendőrség munkájával kapcsolat­ban. Talán a legfontosabb ezek kö­zül az volt, hogy gyakorlatilag irá­nyítás és ellenőrzés nélkül működ­tek. Ezt a helyzetet próbálják meg­oldani azzal a szabályzattal, amely a törvény adta kötelességeken kí­vül konkrét, lakossági észrevétele­ket is magába foglaló feladatokat ró az alakulatra. Újdonság, hogy a városi rendőr­ség rendszeresen járőrözni fog a helyi temetőkben. Fokozott figyel­met szentel a vendéglátóhelyek­nek: a rendőrök ellenőrzik, hogy Hortai Éva is gratulált a kajakosoknak (Vas Gyula felvétele) Az olimpiára készülnek a komáromi kajakosok Gratuláltak az aranyfiúknak A négynyelvű - magyar, szlovák, német és angol - táblákon rövid leírás olvasható az adott körzet nevezetességeiről (Vas Gyula felvétele) Augusztus végéig várják a javaslatokat ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Érsekújvár. Augusztus végéig vátják az érsekújvári lakosok, ön- kormányzati bizottságok, egyházi és civil szervezetek képviselőinek javaslatait a 2007-es évi városi díj és a díszpolgári cím jelöltjeire. A dí­jakat novemberben, a városi képvi­selő-testület ünnepi ülésén adják át, Érsekújvár városi rangra emelé­sének az évfordulóján. A város díszpolgárai közé tartoznak ma már olyan jeles személyiségek, mint Chrenka Edit nyelvész és szó­társzerkesztő, Szabó Imre orgona­művész, Bauer Győző akadémikus, Türczel Lajos irodalomtörténész, Bartal Károly jászóvári apát, vagy a nemrég elhunyt Munkácsy-díjas festőművész, Luzsicza Lajos. Az írá­sos javaslatokat a városi hivatal ok­tatásügyi, kulturális és sportügyi főosztályán várják. A jelöltekre tett javaslatoknak tartalmazniuk kell a díj fajtájának megjelölését, a jelölt személyes adatait (név, vezeték­név, titulus, születési év, foglalko­zás, állampolgárság, állandó lak­hely, önéletrajzi adatok). A beter­jesztőknek értékelniük kell a java­solt személy vagy csoport eddigi munkáját, feltüntetni az eddig elért sikereket, kitüntetéseket, és szük­ség van a felterjesztő személy, illet­ve csoport adataira, (száz) AJÁNLÓ Augusztus 15. (szerda) Királyhelmec - 18.00 : a vá­rosi hivatal nagytermében az ér­deklődők Gál Tamás előadóest­jét tekinthetik meg, aki című mű­vét mutatja be. A nagykaposi Patrónus Polgári Társulás, a bodrogszerdahelyi Filokália és a királyhelmeci Pro Pátria Polgári Társulás által szervezett rendez­vény teljes bevételét a fogyaték­kal élő és hátrányos helyzetű fia­talok színjátszókörének ajánlják fel. (leczo) Augusztus 15. és 18. (szerda és szombat) Komárom - 17.00: a városi művelődési központ Lipka gyermek-tánccsoportjának és zenekarának fellépése a Klap- ka-téren. Zenekarvezető: Har­mat Rudolf. A rendezvény a Ko­máromi Kulturális Nyár 2007 programsorozat része, (vkm) Augusztus 17-19. (péntek-vasárnap) Martos - Művészetes Martosi Napok - Őseink hagyatéka. Péntek - 18.00: kiállítás­megnyitó Schultz Jenő és Sedliak Pál fotóiból; 18.30: martosiak a filmvásznon: A se­lyemfiú - Gyöngyössi Imre és Kabay Barna filmje. Helyszín: a helyi kultúrház, a belépés díjta­lan. Szombat - 11.00: kézműve­sek bemutatója, kirakodóvásár, halászati eszközök kiállítása, ke- nyérlángos-sütés, játékos vetél­kedők földön és vízen; 13.00: a győri Gabalyda Bábszínház mű­sora; 13.30: a Vermes törzs lo- vasíjász-bemutatója; 14.30: a martosi református alapiskola diákjainak műsora; 15.00: ját­szóház a budapesti Kolompos népzenei együttessel; 16,00: a Martosi Hagyományőrző Együt­tes műsora, martosi táncok okta­tása; 17.00: Lúdas Matyi a Bu­dapesti Utcaszínház előadásá­ban; 19.00: Somoijai versek - koncert; 20.30: Régimese - az egykori Ghymes-tagok műsora; 22.00: Tűzmadarak - tűzakro- batika; 22.30: Tűz és víz: csóna­kok fáklyás-gyertyás bemutatója az Öreg Nyitrán; 23.00: utcabál a Patika előtt. (A rendezvények helyszíne a Feszty park, a Falu­múzeum és az Öreg Nyitra part­ja.) Vasárnap - 19.00: Szent Ist­ván szellemében - ökumenikus istentisztelet és megemlékezés, a Magyar Dudazenekar koncertje, (helyszín a református temp­lom) (vkm) Dunaszerdahelyi nyár 2007 Augusztus 17-20. (péntek-hétfő) Péntek - 10.00: megnyitó, a nyilvános gyűjtés meghirdetése a művelődési központban; 14.00: kerekesszékes kosárlab- datoma a szabadidőparkban; 18.00: a budapesti Rolldance kerekes székes tánccsoport és Bacsó Matyi műsora; 19.45: a Kmeío Band koncertje. Szombat -10.00: előadások a művelődési központban, be­mutató mérkőzés a Ther- malparkban; 14.00: jótékonysá­gi kerekes székes kosárlabdator­na a szabadidőparkban; 16.30: ünnepélyes díjkiosztás; 17.00: kultúrműsor - közreműködnek a művelődési központ hastánco­sai, Ifj. Horsicza Tibor, a Csak Van együttes; 21.00: Lola; 22.00: Somló Tamás koncertje, majd 2 óráig utcabál. Vasárnap -Családi vasárnap a szabadidőparkban; 16.00: kézműves-foglalkozások (ősi technikák, arcfestés, íjászat); 17.00: Hókuszpókusz (zenés gyermekműsor sok ajándékkal); 18.00: Folk-blokk (Ágacska gyermek-néptáncegyüttes, Tisz­ta Forrás népdalkor); 19.00: a Fajnly zenekar koncertje ifj. Ba­nyák József vezetésével; 20.00- 24.00: DJ-fesztivál. Hétfő - 19.00: Szent István- napi ünnepség a Szent István té­ren. Ökumenikus istentisztelet, koszorúzás; 20.00: Koltay Gergely-Szűts István-Kormorán együttes: A napba öltözött leány. Rockopera a Felvidéki Rock­színház előadásában. Rendező: Karkó Henriett, (jóm) HALÁLOZÁS Fájó szívvel tudatjuk minden rokonnal és ismerőssel, hogy id. MOCSONOKY TIBOR 64 éves korában elhunyt. Temetése 2007. augusztus 16-án 13.30-kor lesz a kisfaludi temetőben. A gyászoló család BR-7-14020 Új feladatokat kapott a városi rendőrség Kerékbilincs és bírság

Next

/
Thumbnails
Contents