Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-13 / 186. szám, hétfő
18 Sportvilág ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 13. www.ujszo.com Visnovsky a díjátadón ünnepelte születésnapját Marián Hossa újra duplázott KOVÁCS BARNABÁS Pozsony. Idén is Marián Hossát, az Atlanta Thrashers szélvész- gyors csatárát választották az év legjobb hokisának. A jubileumi tizedik Aranykorong díjátadónak az új Nemzeti Színház adott otthont. Már a szombati gálaest előtt sejthettek valamit Marián szülei, hiszen a Hossa házaspár, főleg Marián édesanyja nem mindennapi színű ruhában tűnt fel a hírességek között. A rikító rózsaszín Frantisek Hossára is nagy hatással volt, hiszen a Poprad edzőjének inge is hasonló színben pompázott. A fotósok le is csaptak a nem mindennápi látványra. Hossáék láthatóan élvezték, hogy sikerült a középpontba kerülniük, a díjátadón azonban már az idősebb fiukra terelődött a figyelem. A gálaest alaphangulatát egy rövidfilm adta meg, melynek keretében újra nosztalgiázhattunk a 2002-es göteborgi, szlovák szempontból aranyvébé emlékein. Az este folyamán tapasztalhattuk, hogy Sasu Hovi, a Slovan finn hálóőre egész jól beszéli a szlovák nyelvet. Azt is hallhattuk tőle, hogy 20 euróba került a nyakkendője, ráadásul csapattársától, Marek Uramtól kiprovokálták, hogy karrierje végéig szívesen maradna a bajnoki címvédőnél. Megható volt átélni, ahogy a közel 800 ember felállva énekli Eubo- mír Visnovskynak a „Zsiviót”. 2007 legjobb védője ugyanis szombaton ünnepelte 31. születésnapját. „Ennyi ember még sohasem köszöntött fel egyszerre” - érzékenyült el Visnovsky a sajtó-’ szobában. Az est azonban nem róla, hanem Marián Hossáról szólt, akit nemcsak az év legjobbjának, hanem még a legjobb támadónak is megválasztottak. A gála után a Hossa család elégedetten nyugtázhatta, hogy a jubileumi Arany- korong-díjkiosztón minden tekintetben sikerült a tarolás. DÍJAZOTTAK A TIZEDIKEN AZ ÉV LEGJOBBJA: Marián Hossa (Atlanta Thrashers). LEGJOBB KAPUS: (Vlado Dzurilla-díj): Peter Budaj (Colorado Avalanche). LEGJOBB VÉDŐ: Eubomír Visnovsky (Los Angeles Kings). LEGJOBB TAMADÓ: Marián Hossa (Atlanta Thrashers). AZ ÉV EDZŐJE (Ladislav Horsky-díj): Peter Oremus (HK 36 Skali- ca). AZ EXTRALIGA ALL STAR-CSAPATA: Sasu Hovi (Slovan Bratisla- va)-Daniel Babka (HKm Zvolen), Marcel Sterbák (HC Kosice)-Ti- bor Melichárek (Dukla Trencín), Roman Kukumberg, Marek Uram (mindkettő Slovan Bratislava). A HÍRESSÉGEK CSARNOKÁNAK 22. TAGJA: Dusán Pasek (1960- 1998), egykori Slovan-kedvenc. (kb) Rudolf Dydit kitüntették, majd parádézott a ringben Sikeres bokszgála Galántán ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Galánta. Közel ezer néző előtt bonyolították le szombaton a helyi Amfiteátrumban a galántai ökölvívógálát. A több mint négyórás műsor első felvonásában az ifjú tehetségek mutatkoztak be, majd a hazai csapat a soproni együttessel mérte össze' erejét. A galántaiak ezúttal is nyertek, mégpedig 15:3 arányban. A házigazdák gárdájában Ferdinand Eubos, Tavali Mártó, Lakatos Krisztián, Takács László, Lakatos René, Rigó József és Tankó Nicolas győzött; Tavali József pedig döntetlenezett. Hérák József ugyan 5:4-es pontozással kikapott, ám végig egyenrangú ellenfele volt a nagy eséíyes Máté Dávidnak. „Fantasztikus bunyóval lepte meg a közönséget a galántai Takács László és a soproni Tóth Benjámin, mindketten három meneten át megállás nélkül hajtottak, végül a sokkal pontosabban ütő hazai bokszoló diadalmaskodott. Fölényes győzelmet arattunk, de minden meccs szoros eredménnyel végződött” - nyilatkozta lapunknak Ivan Zelenák, a galántai ökölvívó-szakosztály vezetőedzője. A program félidejében a szövetség megjutalmazta az EU- bajnokságon bronzérmet szerzett Rudolf Dydit és a korosztályos Eb- n ugyancsak a harmadik helyen végzett Tavali Máriót. Kitüntették id. Takács Lászlót, a galántai bokszklub oszlopos tagját is. \A kickboxbemutató után négy hírverő meccs szórakoztatta a nagyérdeműt. A soproni Tóth László nem kis meglepetésre döntő fölénnyel nyert a többszörös cseh bajnok Ivan Dunka ellen, majd Rudolf Dydi a tőle megszokott higgadtsággal, látványos teljesítménnyel győzte le az ostraval Filip Barakot. (zsi) Takács László (balra) remek teljesítményt követően győzte le Tóth Benjámint (Milan Marko felvétele) I. labdarúgóliga: a kassai fakó lelépte a nyeretlen losonci gárdát; Inter-vereség Eperjesen Remizett a Duslo, gömöri kudarc Az eperjesi Kobylík (jobbról) Guía (balról) és Horváth mellett kapura tör a Presov-lnter rangadón (SITA-felvétel) Meglepetésre odahaza csak döntetlenezett a listavezető Duslo, mivel a Podbrezová és az epeijesi Tátrán nyert, így a vágsellyei gárda előnye két pontra csökkent. Zsinórban harmadszor kapott ki az Inter, s lecsúszott a hetedik helyre. ÖSSZEÁLLÍTÁS Epeijesen játszották az ötödik forduló rangadóját, viharosan kezdett a Tátrán, s 16 perc alatt eldöntötte az Inter elleni derbit. A keletiek a gyenge rajt után egyre jobban belelendülnek. A feljutás első számú esélyesének számító pályázó pozsonyiak sorozatban harmadszor szenvedtek vereséget Vágsellyén végig a hazaiak diktálták az iramot, a szívós tőke- terebesiek szinte csak a védekezéssel törődtek. Ezúttal a gólfelelős Vencelnek sem sikerült betalálnia, így döntetlennel ért véget az összecsapás. Nem megy a rimaszombatiaknak az újoncok ellen, ez privigye- iekkel vívott meccsen is beigazolódott. Kevesen számítottak arra, hogy Piszárék nem bírnak a vendégekkel. Azt rebesgetik, hogy Mikulás Komanicky edző napjai meg Vannak számlálva... A kassai fakó 4:0-ra lelépte a losonci csapatot, igaz, Ádám kiállítása miatt több mint egy órán át emberhátrányban játszottak a vendégek. Érdekes, hogy Kráfovic játékvezető három tizenegyest ítélt az első félidőben, kettőt a hazaiak, egyet pedig a nógrádiak javára. Három büntetőből mindössze egy gól született, csak Lábún bizonyult sikeres ítéletvégrehajtónak. A Podbrezová a papírformának megfelelően simán nyert az újonc ólublói gárda ellen, (ú) Visszasírták Uskovicot a gömöri drukkerek Három újonc, három baki ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Rimaszombat. Eddigi öt bajnokija közül hármat újonccal játszott a rimaszombati csapat. Mindhá- romszor kikapott. Legutóbb hazai pályán, a privigyeiektől. Az újonc (ez az újonc) már nem is szerénykedett, kerek perec kijelentette, nyerni jött Rimaszombatba, és szemtelenül csak három hátvéddel állt fel, mert, ahogy másodedzőjük a hétközi kupameccsen megállapíthatta: „a rimaszombati csatárok elég veszélytelenek.” Ez a veszélytelen csatársor is lőtt viszont két gólt (igaz, lőhetett volna sokkal többet, Lazúr, Líska, Cizmár és Piszár is), de a védelem ki-kiha- gyott, amit a gyors és merész vendégek kíméletlenül ki is használtak. „A csapatnak a támadás megy a legjobban, ezért hát támadunk” - adott egyszerű magyarázatot a pri- vigyei lelkesedésre Dusán Uskovic, aki egy éve még a gömörieket erősítette, ám két héttel a tavaszi szezon kezdete előtt a vezetőség megvált tőle. „Ez nekem elég rossz volt” - mondta szárazon a vendégek legjobbja, akit óriási bizonyítási vágy hajtott, s mindhárom gólban szerepet vállalt. „Dusán, gyere vissza, ezek itt szerencsétlenek!” - ordított be a pályára a hazaiak görcsös próbálkozásait nézve egy lagziról szökött, bérletes törzsdrukker - ő sem üyen meccsre számított, amikor nemdohányzóként cigizés ürügyén meglógott az asszony mellől. A meccs után az öltözők előtt is inkább egy lagziról folyt a csevegés környékbeli edzők, csapat körüli személyzet és futballisták között: Marek Valkucák egykori rimaszombati játékos nagy napjára készülődtek sietve, de nem felhőtlen örömmel - a tagadhatatlan hullámvölgy rányomta bélyegét a közhangulatra. „Volt már nehezebb is, és abból is felálltunk - mondta végül eltökélten Branislav Mráz csapatkapitány. - Magunk kerültünk ebbe a helyzetbe, Olublón elszóra- koztuk a meccset, magunkra haragítottuk a szerencsét, s azóta hiába igyekszünk. Könnyű ellenfelekkel vesztettünk pontokat, most már nincs mese, egy hét múlva a listavezetőt kell megvernünk...” (bt) Hiába egykapuztak, csak döntetleneztek a vágsellyeiek Majdnem felbillent a pálya ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Vágsellye. Aki nem látta, az nem hiszi el. Hiába támadta végig a listavezető Duslo az újonc tőke- reterebesi együttes elleni meccset, be kellett érnie a döntetlennel. Pedig már az első negyedórában három ziccert (Vencel, Klusa, Dé- kány) puskázott el a Totkovic-le- génység. A túloldalon viszont a 42. percben góllal végződött az első kapura lövés: a jobbhátvéd Krocko 35 méterről ellőtte a labdát, amely Penksa előtt megpattant, s a meglepett kapus hálójában kötött ki. Fordulás után három csatárral elkeseredetten rohamoztak a vágsellyeiek, de a legnagyobb helyzeteket is elügyedenkedték. Amikor már úgy tűnt, hogy mindhárom pont elúszik, jött a rutinos Lancz, s közelről kiegyenlített. Ladislav Totkovic, a mátyusföldiek mestere így értékelte a találkozót: „Rendkívül peches meccset vívtunk, hiszen húsz perc alatt 3:0-ra vezethettünk volna. Biztos vagyok benne, ha mi lőjük az első gólt, fölényes győzelmet aratunk. Sajnos, másként történt. Hiába, a focit nem helyzetekre, hanem gólokra játsszák. Egyáltalán nem csinálunk tragédiát az újonc elleni döntetlenből. A korábbi meccseken Fortuna istenasszony egy kicsit besegített, ezúttal viszont elfordult tőlünk.” Kiderült, hogy Emil Sudimák csak papíron edzője a tőketerebe- sieknek, a kispadról Stefan Vo- ronák irányította a keleti együttest, aki hivatalosan csapatvezetőként tevékenykedik. „Bevallom, attól tartottunk, nehogy alapos zakót kapjunk. Elismerem, nagy adag szerencsénk volt” - mondta Stefan Voronák. (sz. z.) AZ 5. F0RDUL0 KRÓNIKÁJA MFK Rimavská Sobota-HFK Prievidza 2:3 (1:1) Góllövők: Cizmár (2.), Piszár (75. 11-esből), ill. Uskovic (13.), Certík (59.), A. Masarovic (89.). Játékvezető: Presinsky, 762 néző. Sárga lap: B. Mráz, ül. Kubík, Slosár, Vurcík. RIMAVSKÁ SOBOTA: Pulen-Janecka (66. Migala), Kascák, Füo, Mráz-Piszár, Pcola (62. Sihelsky), Zsivanovics, Lazúr-Líska, Cizmár (80. Purdek). Slovan Duslo Sal’a-Slavoj Trebisov 1:1 (0:1) Góllövők: Lancz (87.), ill. Krocko (42.). Játékvezető: P. Hrcka, 980 néző. Sárga lap: Petricko, Jenícek, Toporcák (mind Trebisov). SALA: Penksa-Mikla, Gasparík, Klusa, Kubistel (46. Ma- hút)-Vyskoc, Lancz, Lalák, Cirik (80. Simonides)-Vencel, Dékány (78. Matusica). TREBISOV: Pofacky-Krocko, Cernej, Jenícek Hof- man (73. Cvjetinovics)-Petricko, Jantek (85. Rusnák) Toporcák (90. Oláh), Sciranka, Paluba-Tomko. ZP Sport Podbrezová-Goral Stará Eubovna 3:0 (3:0) Góllövők: Túrna (6.), Úskrt (10., 25.). Játékvezető: A. Somoláni, 1800 néző. Tátrán Presov-lnter Bratislava 2:0 (2:0) Góllövők: Housf (2.), J. Krohmer (16.). Játékvezető: Jezík, 3220 néző. Sárga lap: Josl (Presov). MFK Kosice B-LAFC Lucenec 4:0 (1:0) Góllövők: Skutka (63., 76.), T. Lábún (32., 11-esből), K. Kuzma (88.). Játékvezető: Kráfovic, 280 néző. Sárga lap: Skutka, ill. Miseik, Ádám, Stasko, Chovan, Golian. Piros lap: Ádám (29., Lucenec). Kosice B: Vojtasko-Hanzus, M. Kovác, Dzogan, Smrek-Kuzma, Lisivka, Skutka, Lábún (68. Janic)-Milinkovics (75. Cobík-Fercík), Gajdos (46. Majoros). LAFC LUCENEC: Mis- cík-Houzvicka, Golian, Stasko, Stasek (40. Prepelica)-Lavrík (78. Chovan), Ádám, Chalupka, Gonos-Baranyai, Iskra (73. Strbka). MFK Zemplín Michalovce-HFC Humenné 0:0 Játékvezető: Olsiak, 1690 néző. Sárga lap: Humeník, Gerich, ill. Hricov, Hane, Mateusz Pyrka, Michal Pyrka, B. Kuzma. TABLAZAT - MŰSOR A bajnokság állása 11. Lucenec 5 0 2 3 3:10 2 12. Humenné 5 0 1 4 2:8 1 1. Saía 5 4 1 0 10:4 13 2. Presov 5 3 2 0 9:2 11 Következik 3. Podbrezová 5 3 2 0 7:1 11 4. Kosice B 5 3 1 1 11:5 10 6. FORDULÓ - augusztus 18., 5. Prievidza 5 3 0 2 10:12 9 10.30: Inter-Podbrezová; 16.30: 6. Trebisov 5 2 1 2 9:11 7 Prievidza-Humenné, Lucenec7. Inter 5 2 0 3 11:9 6 Michalovce, Stará Eubov8. Rim. Sobota 5 2 0 3 8:8 6 na-Kosice B, Rimavská Sobo9. Micbalovce 5 1 2 2 3:4 5 ta-Sal’a, Slavoj Trebisov-Tatran 10. St. Lubovna 5 1 0 4 1:10 3 Presov. (ú)