Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-11 / 185. szám, szombat
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 11. www.ujszo.com PENGE A cukorka öröme kettéharapás előtt Nádasdy Ádám költészete alapvetően egocentrikus, de nem akárhogy: egy fokozatosan kirajzolódó, mindig önazonosnak tetsző én megfigyeléséről tudósít önmagán kívülről, szinte egy térfigyelő kamera tárgyilagosságával. Szeretjük azt hinni, hogy a versek mögött egy reális én mozog, akit (posztmodem irodalomtudomány ide vagy oda) egyszerűen Nádasdy Ádámnak képzelünk, és mérhetetlenül élvezzük a kiáradó, pőre önironikus intimitást. Mert itt aztán bensőséges barátsággá alakul az olvasás, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy vissza akarunk szólni a szövegnek, válaszolni neki vagy elmesélni valami hasonlót. Nincsenek artisztikus rímmutatványok, nincs szójátéktákolás vagy retorikai-verstani zsonglőrbemutató, Nádasdy Ádám AZ AZ ÍZ « a nem számiáltatnak elő versben az épp legdivatosabbnak vélt bölcseleti tételek vagy fogalmak. Nemcsak mindennemű kommunikáció (és a legnemesebb kommunikációs játék, a szerelem) működik úgy, ahogy Nádasdy leírja, hanem a versolvasás is: „Kétfelől kéne fúrnunk, úgy, ahogy/az alagút-építők benn a hegyben, / erős hittel, hogy pont találkozik. /Persze kis eltéréssel, úgy szokott, / amit aztán lehet kozmetikázni. ” A legtöbb Nádasdy-vers az olvasás során úgy viselkedik, mint egy épp feltöltődő akkumulátor vagy mobiltelefon: minden pillanattal növekszik a szavak feszültségtöltete, egyre nyilvánvalóbb az irányulás, míg végül értelmet nyer az egész, utólagosan telik meg energiával a teljes szöveg és használhatóvá válik. A kötet öt évszakra oszlik, ezekbe nagyjából azonos számú költemény jut: az időkeret beKÉ-JM Csehy Zoltán kritikai rovata azonosíthatadanul szubjektív marad, noha az évszakok zöme talán őszies-télies karakterű. A tér elsősorban az emlékezésé, az öt érzékszerv (és így a mindenkori kísértés) csapdájába esett (és kedvvel eső) ember tere. Meg a képzeleté, hiszen Hobbes Levi- athánja óta világos: „Képzelet és Emlékezet egyetlen dolog." Az emlékezés működési elve a fogyatkozó tudat révén ugyanaz, mint a képzeleté. „Átzuhanni: az fáj. A változás / szűk száján átcsúszni, az horzsolás.” És épp ezek a horzsolások a legfőbb tárgyai Nádasdy új könyvének. Illetve más oldalról megközelítve „a cukorka [egykori] / öröme kettéharapás előtt. ” ANádasdy-verstípus általában egy ősi szerkesztési szabályt követ, az antik epigrammáét: egy nagyobb lélegzetű expozíciós, azaz felvezető szakaszt követ egy konklúzió, egy többé-kevésbé csattanós vagy összegző zárlat. Egyesek anekdotaszerűségről beszélnek, ez viszont szerintem nem igaz: a narrációt itt nem epikus logika szervezi, hanem eredendően lírai. Másrészt szó sincs csattanós vidámságról: „így van ez: / a mélységet, azt uralom egész jól, / de a felszín szemtelen. Kibabrál velem.” Vagyis mindig az „apró hullámokkal” van a gond, a rezgésekkel, a rezdülésekkel és azok elkülömthe- tőségével. Lenyűgöző, amilyen öniróniával ír Nádasdy a test vágyairól, és amilyen antik, mediterrán humorral érzékelteti Erósz ambivalens előjelű (de inkább pozitív) hatalmát: „...és ízlelgettem internetes nickeket: / talán »Camembert?« Nem jó, az büdös. / Vagy »Panzer?« Az rózsaszín, puha. / »Parmezán« lesz: az öreg és kemény, / ez van. Sürgősen várja reszelőjét.” A test, illetve a testi tapasztalat történeti - ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni: ez a részleges felejtés s képzelettel egybegyúrt emlékezet működésének alapelve. Ha nem lenne, elpusztulna a fantázia, azt pedig mi sem élnénk túl. (Nádasdy Ádám: Az az íz, Budapest, Magvető, 2007.) Értékelés: A Pozsonyi Városi Galéria Mirbach-palotabeli kiállítótermeiben Jaszusch Antal festményeiből látható kiállítás Örvényekkel az univerzum terében Jaszusch Antal: Egy planéta halála, 1924 A kiállítás apropóját Jaszusch Antal születésének 125. évfordulója adta, ám a tárlat kurátora, Kiss- Szemán Zsófia rögtön hozzáteszi, nincs szükség a prezentáláshoz arra, hogy a kassai születésű művésznek bármilyen jubileuma legyen, hiszen „gazdagon szétágazó, több különböző alkotói periódust tartalmazó életműve a szlovákiai képzőművészet legjelentősebbjelenségeihez tartozik a 20. század első felében”. TALLÓS1 BÉLA Ezúttal öt helyről, illetve gyűjteményből válogatott 81 festmény tanúskodik erről, amelyek a múlt század tízes éveitől kezdve a hatvanas évekig kiterjedően illusztrálják az alkotói pálya folyamatát. .Jaszusch a múlt század húszas éveiben olyat alkotott, ami a mai napig aktuális” - mondta Kiss-Sze- mán Zsófia, majd kifejtette, hogy nem a nagy világégés átélését követően alakult ki Jaszuschnál az egyéni látás-, tárgytranszformálás- és ábrázolásmód, hanem már az első világháború előtt (1908-1914-es korszaka) hajlamos volt egy kicsit másként látni, más szemszögből érzékelni a világ művészi prezentálásra kívánkozó dolgait. Az első tájképein, valamint e korszak figurális alkotásain válik ez nyilvánvalóvá, amikor egy kicsit a szecessziós elemekből, egy kicsit a késői impresszionista ábrázolásmódból táplálkozva, szimbolikus jelentéssel, misztikus hangulattal teh'tődve egyedi, érdekes stílust alakított ki, amely hol színességében, hol megjelenítési formáiban és témáiban is más látványélményt mutatott, mint az akkor megszokott természetelvű ábrázolásmód. Képein már ekkor „egyértelmű a művész látványélményének belső transz- formációja /.../, s érződik a tudatos szándék, hogy az átváltozott képet jelenítse meg a vásznakon”. S hogyan transzformálódott nála a korábbi „képzőművészeti problémák iránti érdeklődése”, mivelhogy erről is beszélhetünk festészetét elemezve. .Jaszusch Antal festészete a 20. század húszas éveinek elején olyan életszemléletet mutat, melyet elsősorban a személyes át- éltség határozott meg - olvasható Kiss-Szemán Zsófia tanulmányában. - Az első világháború megrázó eseményei után nem tekintette a művészetet csupán személyes megnyilvánulási formának, hanem azt az emberi létet érintő kérdések megválaszolásának, az önazonosságra való rálátás eszközének tartotta.” Az első világháború megpróbáltatásai .Jaszuscht benső világában rendítették meg, gyökeresen változtatták meg gondolkodás- módját, benső meggyőződését” - úja tanulmányában Kiss-Szemán Zsófia. Rögtön az elsők között hívták be, 1914-ben. A harcokat először az olasz fronton élete meg, majd az orosz harcmezőkre került. Ott fogságba esett, s csak hat év vándorlás után került vissza Kassára 1920 októberében, érthetően felfokozott lelki állapotban. Átélt maláriát, Ázsián keresztül érkezett haza rengeteg drámai helyzetet megtapasztalva: az egymásra halmozódott negatív élményeket megpróbálta kiadni magából. Festő lévén, feldolgozta azokon a képein, amelyeket 1920 és 1924 között alkotott. Az ekkor született vásznak „gondolati alapja - ismét Kiss-Szemán Zsófia tanulmányából idézve - egy mindent felölelni vágyó eszme az emberiség küldetéséről, és helyéről a világmindenségben”. Ezt az alkotói periódust tematikájában két nagyobb részre lehet osztani. Az első az ember, az emberiség történetével (amelyet eléggé szkeptikusan ábrázolt), valamint a kozmosz történetével foglalkozik. A másik az emberi visszásságokat, gyengeségeket, gyarlóságokat leplezi le. Ebben az időszakban (1923-24) készült Jaszusch - tíz darabból álló, 3x3 méteres - nagy képsorozata. Ahogy Kiss-Szemán Zsófiától megtudtuk: „Ebből csak egyet ismertünk, a Szlovák Nemzeti Galériában található Lélekvándorlás című festményt. Négy olyan további művet sikerült felfedezni a Keletszlovákiai Galériában, amelyekkel 1924 óta senki nem foglalkozott. Amikor öt évvel ezelőtt belekezd- tek ezek restaurálásába, témájukat sem tudták meghatározni. Mostanra ez sikerült. Ebből a négy műből kettőt állítottunk ki, az Egy planéta halálát és az Egy ember életét. A másik kettő még restaurálás alatt áll. Ötnek ismereüen a holléte, ám mivel nem tudunk arról, hogy megsemmisültek volna, reménykedhetünk abban, hogy esedeg valahonnan előkerülnek.” 1924 után, azt követően, hogy hatalmas szakmai és minden egyébre kiteijedő vitát váltott ki a művész pozsonyi kiállítása a korabeli napilapok hasábjain, Jaszusch egy kicsit visszahúzódott, ám - határozottan jó festő lévén - így is rengeteg kitűnő festmény került ki ecsete alól. A harmincas években egy meglehetősen harmonikus alkotói időszak is megjelent Jaszusch művészetében: visszatért a falusi jelenetekhez, hasonló stílusban „fogalmazott”, mint a háború előtt. Tájképeket is alkotott, különböző megfogalmazási módokban. Az ekkor megvalósított falusi életképjelenetekkel szerepelt 1943-ban a Velencei Biennálén, Magyarországot képviselve. Ahogy Kiss-Szemán Zsófia ismertette, Jaszusch a negyvenes években folytatta a tájképfestészetet. Az ötvenes évek hoztak számára újabb fellendülést. 1958-ban nagy kiállítása volt Kassán. Azon a tárlaton szembesült ismét az 1920- as években született munkáival. Korábbi festményeinek inspirativ hatása újabb erős alkotói fázist indított meg nála: témáiban visszatért a tárlatra besorolt korai művekhez. Több olyan festményt ismerünk, amelyeken a régi témákat ábrázolja, megújult, teljesen új feldolgozásban, esetenként teljesen új látásmódban, de előfordul az is, hogy csak vázlatszerűen villan fel a régi téma. Ez - a saját művészetében történt újra-megmerülés - elindított egy olyan folyamatot alkotói pályáján, hogy az 1958-tól haláláig számolt időszakot második tetőpontnak nevezheljük az életmű értékelésekor. Ismét nagyszerű pasztellképek kerekedtek a vásznain, nagyon egyszerű, néhány vonallal felvázolt kompozíciók, amelyekből látjuk, mennyire mesteri fokon művelte ezt a technikát. Augusztus 19-éig érdemes „elragadtatni magunkat” azokkal az erőteljes örvényekkel, s megmerülni azoknak az ecsetvonásnyi színes foltoknak a mélységeiben, amelyekkel Jaszusch saját vízióit vetítette vászonra az emberiség, valamint a kozmosz történetéről, az univerzum, a lét kérdéseiről, nem utolsósorban erkölcsi kötelességünkről és elkötelezettségünkről. A Szigetre várják a szervezők a kezdetektől számított 4 milliomodik látogatót - a koncerteken kívül van kortárs tánc, utcaszínház, irodalom, kabaré, karaoke is A bőség kosara: 56 országból több mint 250 fellépő JUHÁSZ KATALIN Budapest Ismét ez az időeltoló- dás-düemma. Nekem most péntek dél van, önöknek viszont, akik ezt olvassák, már szombat. Azaz rég lezajlottak a „ma esti” koncertek a Szigeten. Jóslásokba vagyok kénytelen bocsátkozni. A legegyszerűbb megoldás, ha a borítékolható sikerkoncertekkel kezdem. Egy komolyabb összeget is hajlandó lennék feltenni arra, hogy a New Yorkban élő orosz cigány emigránsokból verbuválódott Gogol Bordello fergeteges hangulatot csinál majd, a fél ötös kezdés ellenére. Tavaly késve érkeztem a koncertjükre, és már nem fértem be a WAN2 sátorba, annyian őijöngtek odabent erre a punkos, romás, oroszos, ellenállhatatlan fúzióra. A zenekar ilyen látványosan harcolta ki magának a nagyszínpadot. A Madnesst minden ismerősömnek forrón ajánlottam. Remélem, nem égetnek be. Ez a formáció a 80-as évek közepén volt a csúcson, a punk utáni brit színtér egyik legizgalmasabb zenekarává vált: beatzenéi hagyományokból, kupiéból, kabarézenéből és a jamaicai eredetű skaból gyúrták össze sajátos stílusukat, és ezek a dalok ma is frissnek hatnak. Suggs, az énekesük ráadásul később szólóban összehozta életem egyik meghatározó lemezét, a Three Pyramids Club-ot. A „mai” nagyszínpados produkciók közül egyértelműen a Nine Inch Nails-re vagyok a legkíváncsibb, az előttük játszó Kispáléknál tudom, mire számítsak (jóra), a The Hives pedig két éve a sziget egyik legfergetegesebb koncertjét prezentálta. Énekesük az új Mick Jagger, zenéjük pedig friss, ropogós, pörgős, „előre mutató” rock. A NIN szerintem túl van már fénykorán, tulajdonképpen tíz éve ugyanazt csinálják, viszont a technot és a rockot ők házasították össze legügyesebben, és ez a boldog házasság máig tart, ami bizony ritkaság. Csak az a gond, hogy a NIN előtt fél órával kezd egy másik helyszínen az ausztrál Resin Dogs, akiket mindenkinek látnia kellene életében legalább egyszer. Kenguruföldi barátaink a funkos dob-basszus- megszólalást kombinálják hip- hoppal és törzsi ritmusokkal, közben valódi nagybőgős nyomja a basszust egy örökmozgó MC alá, és két DJ pakolja a bakelitet. Kitűnően szórakoztam rajtuk 2005-ben, sőt sikerült megkaparintanom egyet limitált cédáik közül is, amelyekért szabályos közelharc indult a koncert után. Szóval megint a bőség zavara, illetve két helyszín közti ingázás, mint oly gyakran. Paradox módon egyre gyakrabban szidom a szervezőket, amiért lecsúszok sok mindenről, miközben hálásnak kellene lennem a sok mindenért. Az idei fesztiválon 56 országból több mint 250 külföldi fellépő érkezik a Szigetre. Az egy hét együttiét alatt 500 hazai koncert, illetve csaknem 1500 kulturális program várja a látogatókat. Kortárs tánc, utcaszínház, irodalom, kabaré, képzőművészet, film, akcióművészet, sport, sőt karaoke is, amely időtöltés feltűnően népszerű a fiatalok körében. Úgy látszik, egy idő után mindenki híres előadónak képzeli magát, annyi híres előadó bukkan fel a fesztiválon. A nagyszínpadon az előző évekhez képest jóval színesebb a line-up, ami abból is látszik, hogy összesen három magyar zenekar, a Kispál és a Borz, a Quimby és a Tankcsapda fért fel idén a legfontosabb deszkákra. A vüágzenei nagyszínpadon is hasonló a helyzet, ott öt, illetve a Baba Yagával együtt öt és fél formáció képviseli a magyar színeket. Aki ezek után még mindig hezitál, ne tegye, ugorjon el a fesztiválra legalább egy napra. Annál is inkább, mivel a szervezők nagyban készülnek a kezdetektől számított 4 milliomodik látogató méltó fogadására.
