Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)

2007-08-11 / 185. szám, szombat

4 Régió ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 11. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Húsz év a visszaeső bűnösnek Besztercebánya. A Kerületi Bíróság szenátusa jóváhagyta Stefan Rácz 20 éves feltétel nélküli szabadságvesztését. A várgedei férfit májusban a Rimaszombati Járásbíróság ítélte el erőszak és testi sér­tés vádjával. Rácz fellebbezett az első fokú ítélet ellen, azt állította, senkit sem erőszakolt meg. Az ügyész azonban szigorúbb ítéletért fellebbezett, mert szerinte az 52 éves férfi két nőt is megerőszakolt. A Kerületi Bíróság mindkét fellebbezést elutasította, és a Járásbíróság ítéletét fogadta el. Az ügyész szerint a férfi 2005 júliusában egy várgedei parkolóban megfenyegette a 19 éves Katarina O.-t, majd kényszerítette, hogy elmenjen vele a szőlőbe, ahol megerőszakolta. Szeptemberben a temető kápolnája mellett kényszerítette közösülés­re volt élettársát, a 22 éves Margita K.-t. Katarina O. először azt val­lotta, a férfi megerőszakolta, később visszavonta a vallomását, és azt állította, önként közösült vele. Nem sikerült bebizonyítani, hogy Rácz valóban megerőszakolta a nőt. Ráczot a bíróság 1984-ben hat év feltétel nélküli szabadságvesztésre ítélte testi sértésért, 1989-ben szabadult, és már a következő évben 14 év feltétel nélküli szabadság- vesztésre ítélték gyilkosságért. 2004 elején szabadult. (TASR) Rablótámadások sorozata Nagymihály/Nagykapos/Kassa. Marcel K. egy széttört sörös­üveggel összeszabdalta egy 21 éves fiatalember arcát, és ellopta a mobüját. Az áldozat öt napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Nagykaposon két büntetett előéletű fiatalember követett el újabb bűncselekményt. A 20 éves Marián és a 20 éves Ladislav hátulról megtámadott egy 25 éves férfit, a földre lökték, és összerugdalták. A férfi zsebéből 6500 szlovák és 100 cseh koronát vettek ki, egy mobil- készüléket és az áldozat bankkártyáját is elvették. A férfi öt napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Rablással vádolják azt a 18 éves kassai fiatalembert is, aki társával egy buszmegállóban megtá­madott egy 17 éves fiút, elvette mobilját és 450 koronáját. (SITA) AJÁNLÓ Augusztus 11. (szombat) Jeszte -10.30: ünnepi isten- tisztelettel kezdődik a falunap, majd, a megszentelik a faluhá­zat. 13.30: a Fiesta együttes koncertje; 15.00: kultúrműsor amatőr színjátszók, a détéri és a gesztetei asszonykórus, a Kis- barkó tánccsoport közreműkö­désével. 19.00: karaoke, 20.00: utcabál, (fo) Augusztus 12. (vasárnap) Szepsi - 19.30: az Allegra Vonósnégyes koncertje a vállal­kozók házában. (kozs) Ajnácskő -15.00: VII. Váral­jai Népművészeti Fesztivál: Program: Mátyás király igazsá­ga - mesejáték a komáromi SZEVASZ Vándorszínház elő­adásában. A gálaműsorban fel­lép: a füleki Palóc táncműhely, a Rakonca tánccsoport, a pozso­nyi Szőttes zenekara és az ajnácskői citerazenekar. Kéz­műves foglalkozások a füleki Motolla vezetésével. A fesztivál táncházzal és népi vigadalom­mal zárul. Helyszín a szabadtéri színpad, rossz idő esetén a kul- túrház. (fo) Dobfenek -11.00: katolikus istentisztelet. A körmenet után Majoros Gábor plébános a helyi temetőben megszenteli az új haranglábat, (fo) Kisráska - 16.30: koszorú­zás Tasnády Péter emléktáblá­jánál. A Tasnády Napok kereté­ben megrendezett folklórfesz­tiválon ezután szatmárcsekei, tőketerebesi, kisgéresi, bács­kai, örösi és kisráskai együtte­sek lének fel. (leczo) Lecsófesztivált rendeztek tegnap Nagykaposon, a környékbeli községek, vállalatok és szervezetek csapatai mérhették össze tudásukat. Nyári vá­sár is volt, a városháza előtt felállított színpadon pedig szlovákiai és ma­gyarországi zenészek szórakoztatták a közönséget. Ma délután folklór­fesztivált rendeznek, este utcabál lesz. (Szabó Bernadett felvétele) A tapasztalatok azt mutatják, a testületeknek saját helikopterekre, és oltásra kiképzett pilótákra is szükségük lenne (TASR-felvéte) A tavalyi adatokhoz képest 110 százalékkal emelkedett a tűzesetek száma, a gazégetés okozza a legtöbb bajt Negatív rekord Kassa megyében Kassa. Negatív rekordot dön­tött Kassa megye az idei év első hét hónapjában. A ta­valyi adatokhoz képest idén 110 százalékkal emelkedett az tűzesetek száma. Leg­többször a gazégetés okoz­ta a bajt. KOZSÁR ZSUZSANNA Az eddigi 2140 tűzzel Kassa me­gye megszerezte az országon belül a dicstelen első helyet. Az oltás azonban még mindig csupán a tűz­oltói kiszállások 61 százalékát ké­pezi, mivel egyre többször riasztják a testületet balesetekhez és ka­tasztrófákhoz. Szomorú tény, hogy a testület jobb technikai eszközökkel rendel­kezik a baleset- és katasztrófaelhá­rító munkálatokhoz, mint például az erdőtüzek oltásához. Az utóbbi­akra szolgáló járművek között van­nak húszévesnél régebbiek is. A kö­zelmúltban Porácon kitört erdőtűz oltásának nehézségei, valamint a Szlovák Paradicsomban pusztító tűzvészben szerzett tapasztalatok is azt mutalják, hogy a testületek­nek saját helikopterekre, és oltásra kiképzett pilótákra is szükségük lenne. A tüzek számának megnöve­kedése régi, viszzatérő problémá­nak számít Kassa megyében. Ahogy Ján Barilla kerületi tűzoltó- parancsnoktól megtudtuk, a közsé­gi önkormányzatok és az iskolák bevonásával több ismeretterjesztő tevékenységgel is próbálkoznak. Ám hiába vannak megfelelő törvé­nyek a gazégetéssel vagy tűzrakás­sal kapcsolatban, ezeknek vissza­tartó ereje nincs. A gaztól ma is égetéssel szabadulnak meg az em­berek, és sok felelődenség tapasz­talható a nyílt láng használatakor is. Az eseteknek csupán elenyésző részét képezi a villám gyújtotta er­dőtűz. A tüzek túlnyomó többségé­ről valóban az emberek tehetnek, és idén „kezükre játszott” a száraz, csapadékmentes idő is. Az országban az év első hét hó­napjában összesen 10 123 tűz ke­letkezett. Az adat azért is nagyon riasztó, mert a 2006-os évben 12 hónap alatt 10 260 volt a tűzesetek száma. Az anyagi kár 940 millió ko­rona, mely a tavalyi év első hét hó­napjának veszteségéhez képest an­nak majdnem a duplája. Idén a leg­több tűzvész áprilisban volt, a leg­nagyobb kár pedig a Szlovák Para­dicsomban júliusban kigyulladt er­dőtűzből származott. Az áruház méreteiben a nagykaposihoz volna hasonló, a bolt húsvétkor nyitná meg kapuit Tesco áruház építését tervezik Királyhelmecen LECZO ZOLTÁN Királyhelmec. A tervek szerint a Bodrogköz központjában húsvét­kor nyitna áruházat a Tesco üzlet­lánc. Balog József, Királyhelmec polgármestere a beruházással kap­csolatos kérdésekről legutoljára 2007. július 18-án tárgyalt az épít­kezés kivitelezőivel. Kalapos Árpád alpolgármester lapunknak elmondta, információi szerint a multinacionális cég a Kaposi úton található fémhulla­dékgyűjtő helyén kíván áruházat nyitni, ahol mintegy 25-30 ember kaphatna munkát. Az áruház mé­reteiben hasonló volna a Nagy­kaposon nemrég megnyílt bevá­sárlóközponthoz, területe kb. 1000 négyzetméter. A bolt előtt a cég hozzájárulásával Királyhelmecen körforgalom épülne, mely részben a település parkolási, valamint a közlekedéssel kapcsolatos problé­máit is orvosolná. Az alpolgármes­ter tájékoztatása szerint a Tesco üzletiánc képvislelői a helyi áruhá­zát már ez év karácsonyán megnyi­tották volna, ám nem tudták a szükséges engedélyeket időben be­szerezni. A beruházással kapcsola­tos kérdésekkel a település önkor­mányzata 2007. július 4-i ülésén is foglakozott, ekkor azonban nem sikerült egyezségre jutniuk a vá­rosatyáknak. A kivitelező a beru­házás megkezdéséhez szükséges építési engedélyt már benyújtotta ugyan az illetékes hivatalhoz, ám az önkormányzat hozzájárulása nélkül ez a határozat nem jogerős. A dolgok jelenlegi állása szerint így a Tesco Királyhelmecen legha­marabb a jövő év tavaszán nyithat­ja meg az áruházat, a beruházás megvalósításához természetesen a helyi képviselő-testület jóváha­gyására is szükség lesz. Lapunk úgy értesült, hogy a bevásárlóköz­pont helyszínéül szolgáló földterü­letet a beruházó egy magánsze­mélytől már megvásárolta, a szomszédos parcellák tulajdonosa­ival szintén sikerült egyezségre jut­niuk. Királyhelmecen 2004-ben már lábra kaptak olyan híresztelések, hogy a Tesco üzletlánc áruházat ké­szül építtetni a városban. Az akkori polgármestert a vállalat úgy tájé­koztatta, a cég a közeljövőben nem tervezi újabb kirendeltségek meg­nyitását a Királyhelmechez hason­ló nagyságú településeken. A piaci feltételek és igények azonban a kö­zelmúltban változhattak, hisz az al­polgármester tájékoztatása szerint nemrégiben egy másik országos üzletlánc is jelezte, hogy a közeljö­vőben szívesen fektetne be a kelet­szlovákiai településen. Ráfért a frissítés a gépparkra, a húszévesnél régebbi berendezéseket is használták még Tíz útkarbantartó járművet vett a megye KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa/Tőketerebes. Kassa me­gye útkarbantartó vállalata tíz jár­művet vett a DaimlerChrysler Automotiv vállalattól, 55 millió korona értékben. A járműveket Zdenko Trebura megyefőnök je­lenlétében Tőketerebesen adták át. A Mercedes Benz Actros már­kájú autók elsősorban a téli útkar­bantartást szolgálják majd, azaz az utak sózását és a kavicsleszó- rást végzik. A megye a járművek vásárlását abból az összességében 1,4 milli­árd korona kölcsönből fedezte, melyet az Európai Fejlesztési Banktól vesz fel részletekben a megye útjainak rendbehozatalára. Az új tulajdont egyenletesen oszt­ják majd el, az útkarbantartó vál­lalat minden központjába kerül egy. Tehát Nagymihály, Nagy- kapos, Tőketerebes, Királyhelmec, Szepsi, Hernádcsány, Rozsnyó, Dobsina, Igló és Korompa körzete használja majd jövő télen az új „csodamasinákat”. Zdenko Tre­bula megyefőnök szerint ez a be­fektetés összhangban van azzal a szándékkal, hogy a megye másod­és harmadosztályú útjait rend­behozzák a közeljövőben. Az új gépparkkal a téli karbantartás színvonala is javul majd. A gépparkra már ráfért a frissí­tés, mivel a járművek és gépek „átlagéletkora” 20,4 év. A téli út­karbantartásra 83 autót használ­tak, főként Skoda és Tatra márká­jút, melyek többsége már túljutott a fénykorán, és a tartalék alkatré­szek beszerzése is egyre bonyolul­tabbá vált. A mostani tíz jármű megvásárlása a legnagyobb in­vesztíció 2004 óta, amióta a me­gyei útkarbantartó vállalat műkö­dik. A vállalatnak 479 alkalma­zottja van, évi költségvetése pedig 284,5 millió korona. A megye idén további 260 miihó koronát költ az utak rendbehoza­talára abból a hosszú lejáratú köl­csönből, melyet a fejlesztési bank­tól kap. Ebből a forrásból október végéig 23 útszakaszt javítanak majd meg a Kassa-vidéki, Szobránci, Nagymihályi, Tőketere­besi, Rozsnyói és Iglói járásban. Az útszakaszok modernizálása nem­csak a biztonságosabb közlekedést segíti elő, hanem a régió fejlődését és fellendülését is.

Next

/
Thumbnails
Contents