Új Szó, 2007. augusztus (60. évfolyam, 176-201. szám)
2007-08-07 / 181. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AUGUSZTUS 7. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHE ZEITUNG Búcsú a birodalomtól címmel közölt tudósítást a budapesti kormányzati negyedről a német lap. A modern kormányzati negyed az újrakezdés jelképe lehetne, de az állampolgárok csak a pazarlást látják - állapítja meg a cikk. Magyarországon tovább él a nosztalgia a Kádár-korszak után, amikor „nem volt anyagi létbizonytalanság és kevesebb volt a bűnözés”. A rendszerváltozás utáni fellendülés már a múlté, a fiatalkorúak körében közel 17 százalékos a munkanélküliség, az államháztartás zilált állapotban van - úja a szerző. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében épült magyar kormányzati épületek túlságosan arrogánsak és bombasztikusak. A kormány azzal, hogy az új épületekbe költözik, a kormányzati kultúra megváltozását jelezhetné. Kétségesnek tűnik azonban, hogy sikerül-e neki. (mti)- Azt hiszem a szlovák nyelvet viszik a mentők. A kulturális minisztérium szerint elég rosszul van... (Peter Gossányi karikatúrája) Az SZDSZ állapota a liberális értelmiség válságát is mutatja, amely a párt megújulásának garanciája lehetne Liberálisok és „civilizátorok” Kóka „Siker” János rendezetlen visszavonulása a szabaddemokraták papíron legfontosabb kormányzati hídfőállásáról, továbbá Fodor „Hitelesség” Gábor afférja egy hatgyerekes hajléktalannal a Batthyány téren különböző aspektusból, de egyaránt élesen világított rá arra a sanyarú helyzetre, amelybe 2007-re a magyar liberálisok pártja jutott. GAVRA GÁBOR A pártelnöki és miniszteri feladatait saját bevallása szerint egyszerre ellátni képtelen Kókán és az „utca emberével” kialakult legegyszerűbb konfliktushelyzetben csődöt mondó Fodoron kívül nemigen tűnt fel az utóbbi években a szabaddemokraták környékén olyan politikus, aki a siker minimális esélyével kísérelhetné meg 2010-ben az SZDSZ-t az Országgyűlésbe vezetni. A liberális felhozatal két legígéretesebb példányáról van szó tehát; a másodvonalat jobb el sem képzelni. De nagyot tévednének a magyar liberálisok, ha - ahogy számtalanszor megtették azóta, hogy jó évtizede az SZDSZ a nagypárti léttől elindult a parlamenti küszöb felé - azzal vigasztalnák magukat, hogy a szabaddemokraták sanyarú helyzete mindössze egy párt szervezeti vagy éppen morális válságának eredménye. Ez messze nincs így; az SZDSZ állapota annak a liberális értelmiségi közegnek a válságát is mutatja, amely elvben a párt megújulásának garanciája lehetne. „A baloldali gondolkodást változatlanul neoliberális közgazdászok és polgári radikális értelmiségiek tartják szabályos szellemi gyámság alatt” - ez volt Tölgyessy Péter véleménye 2004-ben a miniszterelnök-cserét végrehajtó, megalakulása óta saját utódpárti komplexusaitól és vezetőinek ideológia-fóbiájától szenvedő Magyar Szocialista Pártról és a magyarországi rendszerkonform baloldalról. De vajon mi a helyzet e téren a magyar liberális gondolkodással? Az vajon nincs „szellemi gyámság” alatt? A nyilvánosság önmagukat valamilyen okból liberálisnak tartó szereplői megengedhetik maguk- nák a gondolkodás luxusát, vagy - a szocialistákhoz hasonlóan - be kell érniük a rajtuk saját elveikkel ellentétes dogmákat számon kérő megmondó emberek agyszülemé- nyeinek visszaböfögésével? És a liberális értelmiségi közeg elseké- lyesedése vajon mennyiben járult hozzá a liberális politizálás ellehetetlenüléséhez? A kérdés akkor kerül érdekes megvilágításba, ha belegondolunk: az SZDSZ az utóbbi hónapokban - a már emlegetett nagy kaliberű államférfiak tavaszi el- nökjelölti csörtéjén kívül - még egy, liberális szemszögből meglehetősen különös dologgal szerepelt a nyilvánosságban: Sándor Klára és Magyar Bálint minden, az országgyűlési választáson induló politikai párt számára kötelező női kvóta bevezetését szorgalmazójavaslatával. Az SZDSZ (főképp fiatal) politikusai észnél voltak, a Kvótanőket minden pártba! program nem vált hivatalos SZDSZ-ál- lásponttá, de a közélet nem visszhangzott a kormány változatlanul legbefolyásosabb liberális tagjaA liberális értelmiségi közeg elsekélyesedése vajon mennyiben járult hozzá a liberális politizálás ellehetetlenüléséhez? ként számon tartott Magyar és az ügyvivői testületből tavasszal kihullott Sándor javaslata ellen aláírásgyűjtésbe kezdő szabadelvű értelmiségiek tiltakozásától. Magyar nem csupán a képviselőjelöltek körében korlátozná a törvény erejével a férfiak számát; az elmúlt években - liberális politikustól legalábbis meglepő vehemenciával - számtalanszor kiállt a pozitív diszkrimináció gyakorlata mellett a közvélemény által teljes joggal hozzá, és nem szocialista utódjához kötött oktatási reform során is. Egyetlen más magyar politikus sem vállalta annyira nyíltan a szülők (a Magyar-féle oktatáspolitikát a miniszter távozása alkalmából méltató Bonifert Mária szerint „egészségtelen társadalmi elkülönüléshez vezető”) szabad iskolaválasztáshoz fűződő jogának korlátozását, mint éppen az előző ciklus liberális oktatási minisztere, az ezredforduló óta a „civilizatorikus állam” apostola. A liberális értelmiség ekkor is hallgatott; a szabadelvű-konzervatívból vulgármarxistává korszerűAz SZDSZ állapota annak a liberális értelmiségi közegnek a válságát is mutatja, amely a párt megújulásának garanciája lehetne. södött Tamás Gáspár Miklós viszont triumfált a szerinte en bloc „cigányellenes, nőellenes, homo- fób, idegengyűlölő, antiszemita”, továbbá „a kitaszított szegényeket mélyen lenéző” középosztály jogainak korlátozása láttán. Ugyanez a Tamás Gáspár Miklós aztán a Dem- csák-ügyben egyértelművé tette, hogy a szabad iskolaválasztás jogától csak az általa kollektiven megbélyegzett középosztályt látja helyesnek megfosztani, a gyermekével vasárnaponként a Szent István parkban reprezentációs célból megjelenő budapesti elitet (lásd még: új arisztokrácia) nem. Ennyit a Nádor utcai forradalmár komolyan vehetőségéről, de ideje visszakanyarodni liberális kollégáihoz, akiknek egy része - alighanem kisebbsége - az elmúlt fél évtizedben ellenállt az SZDSZ „civilizatorikus” hajlamú erős embere által képviselt baloldali ihletésű kvóta-őrületnek, viszont - ki tudja, miért - egy adott dramaturgiai pillanatban úgy határozott, hogy mostantól szövetségesnek tekinti a nyugati világ elmúlt évtizedeinek legelszántabb szabadságellenes szellemi irányzata, az amerikai vallásos jobboldal által támogatott Bush-kormányzatot az úgynevezett terrorellenes háborúban. Mintha csak a magyar liberális gondolkodást balról szorongató civüizatorikus gőg kergette volna a jobb sorsra érdemes szabadelvű gondolkodókat nacionalista és vallási megszállottak társaságába - az eredmény mindenesetre legalább olyan riasztó, mint a másik oldalon. A globális terrorizmus létezése legkésőbb 2001. szeptember 11-e óta nyilvánvaló, ahogy józan ésszel nem vitatható a szélsőséges iszlámizmus előretörése és a terrorszervezetek megélénkülő tevékenysége közötti összefüggés sem. Szeptember 11-e valóban a szabad világ ellenségeinek támadása volt a szekularizált Nyugat ellen; ám a Bush-kormányzat szabadságkorlátozó lépései, az irracionális (és mint kiderült, hazug) indokokkal elindított, éppen az iszlámista szervezetek előretörését eredményező iraki háború a szabad világ és ellenségei közötti konfliktust nettó vallásháborúvá, keresztény és iszlámista fundamentalisták konfliktusává változtatta. Ahol puszta hitkérdéssé válik az iraki tömegpusztító fegyverek léte vagy nemléte, ahol legfeljebb hitvitákat lehet folytatni a bagdadi vagy guantánamói fogolykínzásokról és jogsértésekről a szabad gondolat elszánt bajnokaival, ott a „szabadságpárti” lózungokba csomagolt héja-retorikának nincs köze sem rációhoz, sem valódi szabadelvűséghez. Az érvek helyét axiómák foglalták el, az öncélú szabadságszeretet és az emberi jogok országhatárokat nem ismerő védelme helyére pedig a 2003-as háborús koalíció országaiban kormányzati szintre emelkedett irracionalitás mentegetése lép. Erre pedig a magukra valamit adó liberálisok nem mondhatnak mást, mint a baloldal felől érkező civilizátori csábításra. Azt, hogy sem a baloldali ihletésű erőszakos népboldogításhoz, sem bizonyos országok átlátszó ürügyekkel történő, szintén erőszakos „civüizá- lásához” - sincs semmi közük. Attól persze még, hogy az egyén szabadsága és méltósága mellett elkötelezett magyar értelmiség színe-virága esetleg leküzdi a bal- és jobboldali civilizátorok „szellemi gyámságát”, még simán elképzelhető, hogy a magyar liberálisok pártja 2010-ben kizúg az Országgyűlésből; Ettől függetlenül érdemes megőrizni a józanságunkat, már csak a saját önbecsülésünk kedvéért is. (hirszerzo.hu) TÁRCA Variációk Benesre JARÁB1K BALÁZS 1) Csáky Pál, az új emkápéelnök, egy augusztusi reggel arra ébredt, hogy rettenetesen unja már az uborkát. Szabadságon már voltam, gondolta, ideje lenne megmozgatni a tagságot, a sajtót, a szlovák nacionalistákat és Bugár Bélát. Lemegy a preferencia a minde- nit, morfondírozott. Nem is kellett sokáig tömi a fejét a megoldáshoz. Feltárcsázta hű Sancho Panzáját, az elnyűhetetlen pártigazgatót és belerecsegte a telefonba: Benes-dekrétumok. Összedobunk egy törvénytervezetet a pénzügyi kárpótlásról, kifogjuk a szelet a párton belüli próbálkozások vitorlájából, folytatta a pártfőnök. A szlovák sajtó erről fog hetekig cikkezni, morfondírozott hangosan, amitől felmegy Slota és a Felvidék vérnyomása egyaránt, no meg a mi preferenciánk. Mivel mi vagyunk a kisebbségiek, Ficót pedig elég rosszul viselik külföldön, Brüsszel majd a mi oldalunkra áll, ha nagyon eldurvulna a dolog, toldotta meg. Otthon pedig egyszerűen a Durayra kenjük, Bugár Béla és a sajtó legnagyobb örömére. Még a miniszterelnök és a köztársasági elnök is beleszólhat a vitába, ha kellőképpen eldurvul, suttogta vágyakozva. Amíg a mediális figyelem a dekrétumokra irányul, sorolta az érveket, addig sem kell az autonómiával foglalkozni. Azt majd hasonló módon bedobjuk a következő alkalommal, fejezve be. 2) Csáky Pál, az MKP elnök az otthoni tükör előtt idegesen húzogatta nyakkendőjét. Pali, biztos vagy te ebben, lépett hozzá felesége. Hát nézd, ült le az ágyra az MKP elnöke. Megválasztásomkor másfajta politikát és profizmust ígértem. Az MKP komoly pártként nem söpörheti a szőnyeg alá a dekrétumok kérdését. Ezt lehetett Bugár idejében csinálni, de nem nálam. Igenis, van igény a benesi dekrétumok kérdésének megnyitására és nem csak Miklós blöffje ez a dolog. De a legfontosabb az, hogy a szlovák és a magyar közvélemény is tudja meg a teljes igazságot a dekrétumokkal kapcsolatban. Legyen ez a kérdés egyszer és mindenkorra történelem, hogy ne méte- lyezze tovább a szlovákiai politikát. Minél tovább húzzuk a kérdést, annál kevesebbet tudunk foglalkozni azzal, ami mind a szlovák, mind a magyar választók túlnyomó részének a legfontosabb - jól élni. A szlovákoknak és a magyaroknak is meg kell tanulniuk szembenézni az igazsággal, csak így építhetünk olyan társadalmat, ahol nem féligazságokat, vagy saját szempontot adunk el történelemnek, fejezte be monológját. Mindent profi módon készítettünk elő. Jogászok csapata elemezte hónapokig a kérdést, nézte meg az idevágó cseh és az eddigi szlovák eseteket, szakértők egy másik csapata dolgozta ki a politikai stratégiát. Háttéranyagok tucatjai készültek, felmértük a magyar és a szlovák nyilvánosság lehetséges reakcióit, többfajta stratégiát készítettünk a szlovák politika és a média műiden lehetséges lépésére. Talán furcsán hangzik, de ez csak egy lépés egy nagy, szlovák-magyar kiegyezési csomagban. Majd meglátod, hogyan illeszkednek a dominók. Nem azért lettem pártelnök, hogy vegetáljak a párt élén, morogta még kedvesen, majd csókot nyomott az asszony homlokára. Szapora léptekkel indult a Magyar Nemzet újságíróival való találkozás színhelye és az első inteijú felé. JEGYZET Már itt sem vagyok! JUHÁSZ KATALIN Pakolok a hátizsákba, idén hajszárítót is viszek. Hamarosan tizennegyedik alkalommal verek sátrat az Óbudai szigeten. Csupán a legelső fesztiválról maradtam le, 1994 óta ez a Sziget nem kezdődhet el nélkülem, akkor sem hagynám ki, ha mondjuk Jamaikába mehetnék ingyen helyette. Természetes számomra, hogy ehhez igazítom a nyaramat, sőt igyekszem minél nagyobb reklámot csapni neki jártamban-keltemben, és persze most, a monitor előtt ülve is. A fesztivál a szemem láttára nőtte ki magát rétegrendezvényből országos, majd nemzetközi hírű eseménnyé, ma pedig már Kö- zép-Európa legnagyobb összművészeti sátoros ünnepeként emlegetik. A komfortszint is évről-évre nő: tavaly már any- nyi vécé, zuhanyzó, internet- hozzáférési lehetőség, nyugágy, masszázsszalon, fodrászat, nagyáruház, bank, postahivatal állt a nagyérdemű rendelkezésére, hogy az ember egy jól működő, lüktető, bár meglehetősen rendhagyó nagyvárosban érezte magát. Az 1994-es zsíroskenyeres, olcsó fröccsös poszthippi-füing végleg elveszett, de már senki sem súja vissza. A világ, a régió, és benne a kultúra fejlődése pontosan nyomon követhető a Szigeten. Ha szociológus, vagy kulturális antropológus lennék, elég lenne nyaranta egy hétre kiköltöznöm ide, aztán egész évben cikkezhetnék ifjúsági szubkultúrákról, trendekről, globális jellemzőkről és nemzeti ízekről, a különböző irányzatok egymásra hatásáról, illetve arról a bizonyos egységesítő erőről, amikor a fesztivál idejére eltűnnek a résztvevők közti társadalmi különbségek. Nyilván az is igaz, hogy a Sziget közösségi élményt ad, a fesztiválozók a többi résztvevővel hasonló értékrend, ízlés, életstílus alapján egymásra találhatnak. A tole- ranciaszintemre érezhetően jó hatással van ez rendezvény. Hiszen más embereket, kultúrákat, művészeti ágakat ismertem meg, és gyakran rádöbbenhettem, hogy az általam értékesnek vélt dolgok nem feltétlenül azok. Szinte észrevétlenül formálódott az ízlésem, nyitottabb, befogadóbb lettem, miközben remekül szórakoztam, és észre sem vettem, hogy engem itt most „nevelni” akarnak. Kedves szülők! Önök, akik most azon vadítóinak, elengedjék-e tizenhat éves gyermeküket erre a fesztiválra. Kérem, hallgassanak rám: a srác elég nagy már, semmi baja nem eshet. ígérem, én is vigyázni fogok rá! Dugjanak a zsebébe egy ötezrest, és bocsássák útjára. Elvégre Budapest nincs olyan messze!
