Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-02 / 151. szám, hétfő

fj AUTO-MOTOR 2007. július 2., hétfő 11. évfolyam 26. szám A bordó vászontető egyetlen gomb megnyomására mintegy 30 másodperc alatt nyom nélkül eltűnt a csomagtartóban, és máris testközelben éreztük a külvilágot Audi A4 Cabriolet 3.0 TDI A középső légbeömlő - természetesen csak zárt utastérben - a kétol­dalt különbözőképpen temperált levegő keveredését hivatott meg­akadályozni A „régi motorosok” talán még emlékeznek az Audi 80 kabrió változatára. Olyan sikeres volt, hogy egy ideig még a családot leváltó A4 li­muzinnal párhuzamosan is jelen volt a piacon. Amikor pedig eltűnt, érezhető űr maradt utána. TESZT Mégpedig azért, mert középka­tegóriás kabriót nagyon kevés au­tógyártó kínál. Az Audinél tehát gyorsan felvették újra a fonalat, és az A4-es 2001-ben már lebontható tetővel is bemutatkozott. Második generációjánál ez már magától ér­tetődő volt. Ezt az autót teszteltük nemrég, éspedig - véleményünk szerint - a legszebb külsővel és a legjobb motorral. Külalak, besorolás Az A4 limuzin változata annyi­ra szép és elegáns, hogy azt lehe­tetlen volt elrontani. Javítani vi­szont lehetett rajta - méghozzá egy kis vetkőztetéssel. A harmoni­kus, letisztult formák tető nélkül még jobban érvényesülnek, a ma­gas oldalfalak szintén. A szélvé­dőt mutatós alumíniumsáv kere­tezi, amely az övvonalon is végig­fut. A középső féklámpát a cso­magtér ajtajára költöztették, ahol egy jelzésértékű légterelő dekorá­ciója is egyben. Kitűnő kombiná­ció volt mindehhez a tesztautó hófehér színe és bordó vászonte­teje. Apropó vászontető: ezzel sem mutat rosszul az autó. Kicsit kupés jelleget kap, de jól áll neki, lásd a megfelelő képet. Konkuren­sek? Ha nem forszírozzuk a vá­szontetőt, akkor a Mercedes CLK vagy a Volvo C70, mert a klasszi­kus roadsterekkel - például a BMW Z4-essel - már kicsi az át­fedés. Komfort, szereltség, térkínálat A legújabb A4-es kabriót tehát immár két nemzedék választja el a 80-astól, ami nemcsak a formán, hanem a méreteken is érződik. Elöl gyakorlatilag korlátlan a helykíná­lat, és hátul is viszonylag kényel­mesen utazhat két felnőtt - de ter­mészetesen nem annyira, mint a li­muzinban. A beszállás könnyű, az elülső ülések egyetlen ujjmozdulat­ra siklanak előre és hátra. A hátul ülőknek a tető alatt sincs fóbiájuk, fejük nem szorul a vászonhoz. Ami pedig a kocsi belsőépítészetét illeti, elismerő fejbólintásnál jóval többet érdemelnek a megálmodói. Minde­nütt kiváló minőségű anyagok, tö­kéletes illesztések, példás ergonó­mia. A fehér karosszéria és az utas­teret is uraló bordó szín (opciós bőrülések, volánkoszorú, a sebes­ségváltó kar feje) is csodaszép kontrasztot alkot, ami természete­sen nyitott tetőnél érvényesül a leg­jobban. Az utasokat egy kábítóhoz képest meglepően sok kisebb rako­dózug veszi körül: mindkét elülső ülés alatt fiókok vannak, és az elül­ső középső kartámasz üregébe is lehet pakolni. A csomagtartó vi­szont tényleg kabrió-nagyság- rendű, de ez a nyitható tető velejá­rója. A szereltségből pedig valóban csak a legértékesebb tételekkel ér- defnes foglalkozni: 10 hangszórós Concert II autórádió, kétzónás Cli- matronic automata légkondi (érde­kessége, hogy elöl a középső beöm­lő a kétoldalt különbözően tempe­rált levegőtömböket hivatott egy­mástól elválasztani, mégpedig a két beállított érték átlagával), plusz természetesen az összes elektronikus menetszabályozó rendszer. Kocsink 326 500 koronát kitevő opciós felszereléséből emlí­tést érdemel még a Windshott nevű szélfogó pajzs, amely kétszemé­lyessé teszi ugyan az autót, de haté­konyan csökkenti a légáramlást az elöl ülők feje körül. Motor, meghajtás, menettulajdonságok A tesztautónkat mozgató há­romliteres, common rail rendszerű turbódízel dinamikai mutatók te­rén gyakorlatilag azonos szinten áll a család 3,2 literes benzines csúcs- motoijával (maximális sebesség: -8 km/óra, 0-100-as sprint: +0,4 s, természetesen mindkét esetben az összkerekes-automata váltós verzi­ót véve alapul). Teszi viszont mind­ezt 100 kilométerenként bő 2 és fél literrel kisebb átlagfogyasztással, és ugye, nem benzinből. Ezért tart­juk a legjobb motornak, és ezért nem volt szemernyi hiányérzetünk sem a kocsi dinamizmusát illetően. Ami a kabriózást illeti, a tető egyet­len gomb megnyomására kb. 30 másodperc alatt nyom nélkül eltű­nik a csomagtartóban, és máris Felhúzott tetővel akár nagykupénak is elmenne quattro: A napfény íze A szélvédőt keretező ezüstös sáv az ajtók peremén folytatódik (A szerző felvételei) A szélpajzs gyakorlatilag meg­szünteti a turbulenciákat az elöl ülők feje körül, de kétszemélyes­sé változtatja az autót testközelben érezzük a külvilágot. Szélpajzs nélkül nagyjából 100 km/órás sebességig komfortosan közlekedhetünk - vagy valljuk be őszintén: villoghatunk -, szél­pajzzsal azonban még 130-as tem­pónál sem zavaró a légáramlás. Né­hány úthiba után megtapasztaltuk, hogy a karosszéria merevítése pél­dás, az első keményebb kanyart ab­szolválva pedig azt is, hogy a nyomtartás egészen kiváló. Mind­ez persze nem csak a négy lengőka­ros első és trapéz lengőkaros hátsó felfüggesztésnek volt köszönhető, hanem a összkerékhajtásnak is. Ez a kombináció szinte sínen vitte a kocsit kanyarról kanyarra, a me­netstabilizáló rendszert akár ki is kapcsolhattuk. A Tiptronic váltó si­mán és villámgyorsan tette a dol­gát, de hogy a sportos vezetés illú­ziója még tökéletesebb legyen, a volán mögött elhelyezett fülekkel is válthattunk. Ja, és hogy el ne felejt­sük: a tetőt felhúzva egy limuzin intimitását érezhettük. Magunk is meglepődtünk, hogy a vásznas konstrukció milyen jó hangszűrő­nek bizonyult. Zárszó helyett Az Audi A4 Cabriolet tehát egy régi hagyomány folytatója, ám et­től függetlenül is olyan autó, ami­lyenből kevés akad a vüágon. Ak­kor lenne több, ha például a Ford Mondeónak, az Opel Vectrának, a Mazda 6-osnak, a Honda Accord- nak vagy a Volkswagen Passatnak is lenne üyen változata; ugye, hogy ezt még elképzelni is ne­héz...? Vas Gyula Hátra sem nehéz a beszállás, de itt hivatalosan is csak két személy utazhat Hengerűrtartalom: 2967 cm3 Legnagyobb teljesítmény: 171 kW (233 LE)/4000min1 Legnagyobb forgatónyomaték: 450 Nm/1400—3250min1 Sebességváltó: Tiptronic (hatfokozatú automa) Legnagyobb sebesség: 242 km/óra Gyorsulás 0-100 km/óra: 7,8 s Menetkész tömeg: 1815 kg Méretek (h/sz/m): 4573/1777/1391 mm A csomagtér űrtartalma: 315/2461 Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 12,0/6,4/8,51/100 km Az üzemanyagtartály űrtartalma: 63 I Ár: 1 724 000 korona A tesztelt kocsi ára: 2 050 500 korona Az alapmodell ára: 1 319 900 korona Nemcsak szépek, hanem sokféleképpen állíthatók, és minden oldal­ról kiválóan tartják a testet « 4 4 i í i < < i i

Next

/
Thumbnails
Contents