Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-30 / 174. szám, hétfő
16 Sportvilág ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 30. www.ujszo.com HOLTIDÉNYBEN Somorjai kérdőjelek Somoija. A III. liga nyugatszlovákiai csoportjában közreműködő somoijaiak játékoskeretéből Fekete Zoltán Ausztriába távozott, Gyurász pedig felsőbb osztálybeli kluboknál próbálkozik. , .Amennyiben nem jár sikerrel, továbbra is nálunk folytatja pályafutását. Akárcsak legjobb góllövőnk, Őszi Zoltán, aki egyetemi tanulmányai befejezése után ugyan Svájcba távozott, nyelveket tanul, ám nem kizárt, hogy csakhamar hazatér, és továbbra is a rendelkezésünkre áll a pontvadászatban. Cserekapusunk, Jendrej a szemeti- ekhez került. Két íütballistát, a felsőpatonyi Rácz Pétert és a gútai Tóth Drahomírt teszteltük az előkészületi meccseken. Átigazolásukról még nem született döntés, de erre is rövidesen választ kapunk“ - nyilatkozta lapunknak Pinte Attila, a csallóköziek játékosedzője, aki az edzőmeccseken lehetőséget kínált az STK ifi- csapatából kiöregedett Sár- közy Kornélnak és Süke Attilának. (ái) Kisfaludon fiatalítottak Kisfalud. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjában az elmúlt bajnoki idényben kiválóan teljesítő kisfalu- diak gőzerővel készülnek a 2007/2008-as pontvadászat nyitányára. A csallóközi kisközség kollektívájának edzője, Lépes György gondban van, hiszen három futballistáját kell helyettesíteni a közelgő bajnoki folytatásban. „Domonkos András a nyáras- diakhoz, Miklós Pál az ekecsi- ekhez, a tizennyolc éves Balogh Attila pedig az Artmedi- ához igazolt. Gondjaimat gyarapítja kapusunk, Tóth Igor térdsérülése, aki csupán augusztus végén kezdheti el a gyakorlásokat. Ificsapatunkból a gólerős Puha Imrét és Boráros Tibort szemeltem ki a hiányzók pótlására. Remélem, a tapasztalatok hiánya ellenére is a segítségünkre lesznek az őszi küzdelmekben” - nyilatkozta a keretben bekövetkezett változásokról, gondokról a tréner, (ái) Kevesebb a füleki focista Fülek. A közép-szlovákiai III. liga füleki újoncának sikerkovácsa, Bari Jenő a bennmaradást tűzte ki célul a bajnoki nyitányt megelőző esélylatolgatáskor. „Három meghatározó egyéniségünk, Nagy Attila, Tóth Csaba és Czene István a salgótaijániakhoz szerződött, Végh Zoltán pedig az aj- nácskőieket választotta. Miklós Marián edzőmeccsen eltörte a kezét, Rapi Zsolt és Mihályi Sándor az utóbbi napokban sérülés miatt hagyta ki a tréningeket. Ők ketten alighanem ott lesznek az idénynyitón. Az ifjúsági csapatból Bodor Miklóst soroltam be a meggyengült játékoskeretbe“ - kesergett az egykori élvonalbeli futballistából lett tréner, aki a kialakult helyzetre való tekintettel ismét elfoglalja majd a helyét a sárga-kék mezben játszó füleki csapat kezdőtizenegyében. (ái) 1. labdarúgóliga: Eperjesen rabolt pontot a losonci tizenegy; a kassai fakó első bajnoki győzelme Botlott az Inter, vezet a Duslo Csenkei futballtorna Meglepő hazai elsőség Az eperjesi Belejík elpuskázott helyzete a losonciak ellen (SITA-felvétel) Rimaszombatban hagyta a pontokat, és elvesztette vezető helyét az Inter az I. labdarúgóliga 3. fordulójában. S miután győzött a Duslo, továbbra is százszázalékos, és a mátyusföldi csapat ugrott az élre. ÖSSZEÁLLÍTÁS Vezetett az Inter Gömörben, sőt az első félidő végén a csapatba visszakerült Horváth Béla tovább növelhette volna az előnyt, de kimaradt a helyzete, és a szünet után már Piszárék koncenje és két gólja következett. VágseUyén ismét Ladislav Vencel volt elemében, az ő találatai - a losonci meccs után már másodszor vezette győzelemre csapatát - repítették a Duslót a táblázat élére. Rakétarajtot vett a mátyusföldi tizenegy: három bajnoki - kilenc pont. Hazai pályán bukta el a meccset az újonc tőketerebesi együttes, amely a félidőben még két góllal vezetett, de utána már csak a másik újonc, privigyei csapat talált a kapuba. Rimaszombat. Sejthető volt, hogy a stadion mellett állomásozó cirkusz megihleti a szurkolók fantáziáját a Rim. Sobota-Inter meccs alatt, de hogy a vártnál is gyakrabban hangzottak el a mutatványosokkal, bohócokkal és majmokkal kapcsolatos drukkermetaforák, abban Ihring játékvezetőnek is része volt. Rögtön nekiállt lapokat osztani a durván játszó vendégeknek, ezután azonban sok, még keményebb Inter- belemenést büntetlenül hagyott. Ám a sárga-feketék sem dicsérhették a bírótriót, hiszen a játékvezető partjelzője jelzésére hivatkozva érvénytelenítette az 52. percben a vendégek második találatát (az elsőt még Hodek szerezte). „A bíró azt mondta, nem látott semmit, a partjelző meg szerintem nem tudja, mit látott” - mérgeskedett a lefújás után Adrián Gúla, az Inter középpályása. Vágsellye. Ladislav Vencel duplájával a vágsellyei Duslo 2:0-ra legyőzte az újonc Stará Lubovnát, s három forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát. Jó passzban van a 25 éves gyors mátyusföldi csatár, hiszen egy héttel korábban Losoncon is kétszer talált a hálóba. Első gólja tizenegyesből esett - Lalákot buktatta a keletiek kapusa -, majd a félidő hajrájában közeli fejessel állította be végeredményt. Vencel közel állt a mesterhármashoz, ám távoli emelése centiméterekkel szállt fölé. „Az Inter ellen is folytatni szeretném a gólgyártást, az lenne az igazi, ha megismételnénk tavaszi sikerünket“ - mondta lapunknak Vencel, aki éppen a pozsonyi sárga-feketéktől igazolt Vágsellyére. „A vártnál visszafogottabban kezdtünk, de így is fölényben futballoztunk. Sok helyzetet kidolgoztunk, ám csak kettőt értékesítettünk. Fordulást követően taktiBravúr a losonciak eperjesi pontrablása. Egy félidő után még vezetettek a nógrádiak, de rákapcsolt a feljutásra készülő házigazEttől fogva viszont már nem volt idő bíróval meg cirkusszal foglalkozni, mert a rimaszombatiak szárnyakat kaptak, és sorra vezették gólt ígérő támadásaikat. Pi- szárt, aki most jobbszélsőként kezdett („Mikor játszottam ezen a poszton bajnokin? Pontosan emlékszem, a Lokomotíva Kosice ellen!”- nevetett.), nem tudták megállítani a vendégvédők, s másokat is csak szabálytalanság árán. Pi- szár első szabadrúgását még kikaparta a vinkliből Kosicky, a másodikat, kapufa mellé tartót már csak nézte. Az egyenlítés után még fokozni tudták a tempót a hazaiak, előbb Piszár tálcán kínálta a gólt Cizmámak, aki közvetlen közelről nem találta el a kaput, a 82. percben Zsivanovics viszont már ügyesebb volt, s Piszár átadása után jól helyezett lövéssel megszerezte a győztes gólt. Ezzel tökéletes lett Piszár József utó- (július 20.) és Mikulás Komanicky elő-születésnapi (július 31.) ajándéka, (bt) kusan futballoztunk, feleslegesen nem kockáztattunk, de így is növelhettük volna előnyünket. Ellenfelünk dicséretére válik, hogy végig nyűt sisakkal játszott, a keletiek a mezőnyben szépen passzolgattak, ám kapunkra kevés veszélyt jelentettek“ - értékelte a mérkőzést Ladislav Totkovic, a Duslo mestere. Érdekes, hogy vendégcsapat kispadján hiába kerestük a hivatalos edzőt, a tapasztalt Andrej Dankót vagy segítőjét, Richard Gábort. Helyettük az I. osztályú képesítéssel nem rendelkező 36 éves Lubomír Puhák irányította az újoncot. Az egykori eperjesi támadó Vaskó kapust kiáltotta ki bűnbaknak az elvesztett meccsért: „A mutatott játék alapján nem érdemeltünk vereséget, sajnos, nagy árat fizettünk tapasztalatlan hálóőrünk megingásaiért. A büntető előtt teljesen feleslegesen szabálytalankodott a tizenhatos sarkánál, a másik gólnál pedig Vyskoc lövését fognia kellett volna, nem pedig Vencel elé kiütni.“ (sz. z.) da, és végül egyenlített. Megszerezte első bajnoki győzelmét a kassai fakó. Sikert hozott a kivárásos taktika Farkas Géza védenA bajnokság állása 1. Sala 3 3 0 0 6:2 9 2. Podbrezová 3 2 1 0 4:1 7 3. Inter 3 2 0 1 10:4 6 4. Rim. Sobota 3 2 0 1 4:2 6 5. Prievidza 3 2 0 1 7:8 6 6. Presov 3 1 2 0 3:2 5 7. Kosice B 3 1 1 1 4:4 4 8. St. Lubovna 3 1 0 2 1:3 3 9. Trebisov 3 1 0 2 5:8 3 10. Michalovce 3 0 1 2 1:4 1 ceinek. Amíg a nagymihályiak kihagyták helyzeteiket, az MFK élt az alkalmakkal, és kétszer is gólt szerzett, (ú) 11. Lucenec 3 0 1 2 3:6 1 11. Humenné 3 0 0 3 1:5 0 Következik 4. FORDULÓ - augusztus 4., 10.30: Inter-Sala; 17.00:, Hu- menné-Kosice B, Luéenec- Podbrezová, Stará Eubovna- Presov, Trebisov-Rimavská So- bota. 20.00: Prievidza-Micha- lovce. (ú) Csenke. Felborult ugyan a papírforma, de a pályán látottaknak megfelelő eredmények születtek a felső-csallóközi településen játszott nemzetközi focitornán, melyet végül magabiztosan a vendéglátók csapata, a dunaszerda- helyi területi bajnokság első osztályának újonca nyert meg. „Titokban számítottunk erre a sikerre, hiszen új kiszemeltjeink is pályára léptek. Arra mindenképpen jó volt a két mérkőzés, hogy jobban összeszokjon együttesünk. Tüdtukra adtuk ellenfeleinknek, hogy a magasabb osztályban sem leszünk másodhegedűsök” - közölte érdeklődésünkre Skurák Attila klubtitkár. Lyzica Gábor edző már a részletekre is kitért: „Az V. ligás illésháziakkal ugyan nem játszottunk, de a megyei I. osztályban focizó magyarországi Ko- roncó ellen jobbak voltunk, s ugyanez mondható el a nagyma- gyariak elleni döntőről is. Nyerni akartunk, s ezt jó felkészülés után, fegyelmezett játékkal el is értük.” Színvonalas meccseket látott a közönség Csenkén. „Volt iram, hajtás, s meglepően könnyen vertük ellenfeleinket” - fűzte a történtekhez Kvarda József klubelnök. TORNAKRÓNIKA: Csenke-Ko- roncó 5:1, g.: Kvarda Tibor 3, Kiss Béla, Michal Jamrich, ül. Farkas Csaba; Illésháza-Nagymagyar 2:3, g.: Pavol Jankovic, Matus József, ill. Hollósi István 2, Pavol Szakái; a 3. helyért: Koroncó-Il- lésháza 1:0, g.: Soós Roland; döntő: Csenke-Nagymagyar 3:0, g.: Banyák Tibor, Kvarda Tibor, Kiss Béla. (jmk) EGY MONDATBAN ♦ Libor Sionko a Glasgow Rangers futballcsapatától az FC Kopenhága együtteséhez szerződött, a 30 esztendős cseh középpályás kétéves szerződést írt alá. ♦ Akár 90 millió eurót is hajlandó lenne fizetni Kakáért a Real Madrid, az AC Milan vezetői a hatalmas összeg ellenére hallani sem akarnak a bra- zű focicsűlag távozásáról. ♦ A Blackburn Roversnél folytatja pályafutását a perui Roque Santa Cruz, az angol klub 5 millió eurós lelépőt fizetett a csatár korábbi klubjának, a müncheni Bayern- nek. ♦ Milan Jurcina új kétesz- tendős szerződést kötött a Washingtonon! Capitals hokicsapatával, a szlovák védő az eddigi 500 ezer dollár helyett 850 ezer dollárt keres majd évente. ♦ Ötezer önkéntest keres az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a jövő évi osztráksvájci közös rendezésű Euró- pa-bajnokságra. SPORT A KÉPERNYŐN EUROSPORT - 11.30: Lens- Odessa labdarúgó Intertotó- kupa-mérkőzés (felv.) 17.15: Spanyolország-Görög- ország U19-es labdarúgó Eb,- döntő (felv.) SPORT 1 - 18.30: Bayern München-Schalke német labdarúgó Ligakupa, döntő (felv.) A második félidőben szárnyakat kaptak Piszárék Dupla születésnapi ajándék ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Vaskó kapus megingásait kihasználták a vágsellyeiek Vencel lövi a gólokat ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A 3. FORDULÓ KRÓNIKÁJA ____ FC Rimavská Sobota-Inter Bratislava 2:1 (0:1) Góllövők: Piszár (72.), Zsivanovics (81.), ill. 24. Hodek (24.). Játékvezető: Ihring, 1 020 néző. Sárga lap: B. Mráz, Zsivanovics, ill. Majtán, Gúla, Slahor, Petrán. RIMAVSKÁ SOBOTA: Pulen-Ja- necka, Kascák, Tomás, Mráz-Piszár, FUo, Zsivanovics, Lazúr (89. Sihelsky)-Cizmár, Líska. Slovan Duslo Sal’a-MFK Gorái St. Eubovna 2:0 (2:0) Góllövő: L. Vencel (24., 41., az elsőt 11-esből). Játékvezető: Suni- ar, 850 néző. Sárga lap: Hrmo, Marcel Gasparík, ill. T. Vaskó, Comic. SALA: Penksa-Mikla, Gasparík, Klusa, Kubistel-Tyéiak (90. Kertész), Lalák, Lancz, Vyskoc (77. Hrmo)-Vencel, Dékány (66. Mezei). ZP Sport Podbrezová-HFC Humenné 2:0 (1:0) Góllövők: J. Gajdosík (2.), Úskrt (55.). Játékvezető: Panák, 1 650 néző. Sárga lap: Kostelny, Túrna, ill. Lapsansky. Slavoj Trebisov-HFK Prievidza 2:3 (2:0) Góllövők: P. Tomko (3., 35.), ill. Kubík (59.), D. Oravec (70.), 85. Vurcík (85.). Játékvezető: Pavlík, 850 néző. Sárga lap: J. Capko, Petricko, P. Tomko, Cvjetinovics, ül. Spánik. TREBISOV: Polacky- Krocko, Cemej, Jenícek, Hoffman-Petricko, Cvjetinovics (88. Do- zsicky), Paluba (63. E. Lukác), Toporcák (74. L. Rusnák), Cap- ko-Tomko. Tátrán Presov-LAFC Lucenec 2:2 (0:2) Góüövők: Safranko (52.), Prekop (61.), ül. Iskra (21.), Bohácik (45.). Játékvezető: Hracho, 1850 néző. Sárga lap: Josl, E. Takác, ül. Miseik, Iskra, Osf, Prepelica, Golian, Bohácik, Gonos, Ka- mendy. Piros lap: Miseik (90.+Lucenec). LAFC: Miséík- Houzvicka, Stasko, Golian, Gonos-Szegedi (65. Kamendy), Prepelica, Bohácik (84. Lavrík), Ádám, Chalupka-Iskra (73. Baranyai). MFK Kosice B-MFK Zemplín Michalovce 2:0 (1:0) Góllövők: Skutka (37.), Kaminsky (89.). Játékvezető: Kruzliak, 350 néző. Sárga lap: Hanzel, Pacinda, ill. Vajda, Gerich, Humeník. MFK B: Giertl-Dzogan, Kovác, Kaminsky, Smrek (46. Pacin- da)-Cicman (69. Hanzus), Lisívka, Skutka, Adam, Hanzel (56. Janié)- Gajdos. TÁBLÁZAT - MŰSOR