Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-28 / 173. szám, szombat
22 Presszó ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 28. www.ujszo.com tem, újabb felkéréseket kaptam, az üzletvezetői állásomat azonban vittem tovább. Első hosszabb külföldi szerződésem Barcelonához és Madridhoz köt. Két hónapot töltöttem kint, és nagyon jól éreztem magam. A spanyolok meg csak nézték, ki lehet ez a magas szőke fiú. Ők is svédnek gondoltak, és tényleg rendesen megnéztek. Volt egy balesetem akkoriban. Eltörtem a sajkacsontomat. Az hol van? A csuklóban. Három hónapig gipszben lett volna, s akkor nem nagyon dolgozhatok, a Sportkórházban azonban sikerült levehető gipszhez jutnom, így eljárhattam a castingolora. Barcelona a legkedvesebb városaim egyike. Építészetileg gyönyörű, s ez nem csak Gaudínak köszönhető. Az ottaniak habitusa is magával ragadó. A spanyol nép egyébként is annyira barátságos, hogy már az első nap úgy érzi magát náluk az ember, mintha évtizedeket töltött volna köztük. Hihetedenül kedvesek. Furcsa is lehetett ezek után Hongkong, a következő állomás. Ott még jobban szerettek. Hongkongban három hónapot töltöttem, és sokat dolgoztam. Az volt a bázisom. Onnan utazgattam Pe- kingbe, Thaiföldre, Japánba. A leginkább európai, főleg cseh lányokkal fotóztak. Ázsiai lányok az ottani piacon, ezen én is meglepődtem, nem nagyon mozognak. Őket az európai és az amerikai piac foglalkoztatja. Ázsiában egyébként szőke férfi modelleket ritkán lámák. Ennek köszönhetően hetente három-négy komoly munkára hívtak. Ha szabad voltam, negyedórás utazással lementem a tengerhez, a hegyek lábához. Hongkongban egy hónap elég ahhoz, hogy felmérd a várost, de egy életre megszereted. Mivel őrületes tempóval fejlődő piac, rengeteg modellt hívnak, és nagyon jól fizetnek. Óránként 120-140 eurót. Én a környező szigeteken is sokat dolgoztam. Melyik az a három munkája, amelyre igazán büszke? Az első a The Room számára készült sorozat, Szabó Márton fotóival, aki ugyan még csak huszonhárom éves, de már a legrangosabb lapoknak dolgozik. Én mindig azt mondom, a modell csupán öt százalék a képen, a többi a sminkesen, a fodrászon és a fotóson múlik. Én meg úgy gondolom, ahhoz, hogy jó fotó szülessen, olyan arc kell, amely hordoz és közöl valamit, s ezzel együtt egyedi és izgalmas. De nézzük, mi volt a másik nagy lépcsőfok a pályáján. Egy spanyol fotós középkori lovagként fényképezett. Ezek is olyan képek, amelyeknek sokat köszönhetek. Erre sokan felkapták a fejüket a szakmában. Bemutató, divatshow? Ez a harmadik, amit mondani akartam: egy Vivien Westwood- bemutató szereplője voltam Hongkongban. Ő az a hölgy, aki Naomi Campbellt is térdre kényszerítette. Harmincöt centis magas sarkút adott rá, ez volt az ő híres elbukása a színpadon. Vivien Westwood élő legenda a divattervezők között, vele dolgozni hatalmas kitüntetés a modellnek. Guccinak is gyönyörű ruhái vannak, de már nincs a frontemberek között. Meghalt. S ez még további öt-hat márkánál eladható. Vivien Westwood azonban már attól a pillanattól színen van, ahogy a divat beindult a vüágban. Hongkongban szűkített válogatást tartott. Tizenhét lány és három fiú került be hozzá. Müyen nemzetiségű volt a másik két fiú? Kanadai és amerikai. Nagy felhajtás volt? Hatalmas. Westwoodot istennőként tisztelik. Ráadásul nem a punk stüussal volt jelen, hanem elegáns estélyi ruhákkal. Minden egyes darab maga volt a költészet. Ezzel együtt nekem mégis egyfajta csalódást okozott. Önkéntelen fültanúja voltam egy beszélgetésnek. Két közvetlen munkatársával társalgóit a hölgy, amikor a következő megjegyzés ütötte meg a fülemet: „Nem is emlékszem erre a munkámra. Mikor tervezted?” Ebből pedig egyértelművé vált számomra, hogy a főtervezője és annak asszisztense állt előttem. Pör- gős, dinamikus volt a bemutató. Volt egy kristályruha is, lehetett vagy tíz kiló, mindenki ámulattal nézte, amikor ráirányultak a reflektorok. Mint egy élő csillárra? Szó szerint. Gyönyörű volt a ruha. Ahogy a fény megcsillant rajta... üyet én is most láttam először. Én is kristályokkal díszített, arany strasszos zakót és arany színű nadrágot viseltem, hozzá amerikai tűzoltócsizmát, piros cipőfűzőkkel. Végül is született golden boy. Nagyon szép volt az öltöny. S a hölgy? Kissé bogaras? Igazi „showman”. A színfalak mögött csak a ruha érdekli, az utolsó darabig mindet átnézi, megérinti, a felvonulásnál azonban már teljesen felszabadult. A végén táncot lejtett a kifutón. De a három lépés távolságot így is megtartotta. Arról nem feledkezett meg. Pedig már jóval túl van a hatvanon. Roberto Cavallival, az olasz divatcézárral hol dolgozott? Vele is Hongkongban. Flúg és érzékiség? Plusz nagy adag extravagancia. Én egy aranybarna selyeminget viseltem a bemutatón, hozzá egy olyan nadrágot, amelynek az anyaga farmer és bőr keveréke volt. Ehhez találták ki a frizurámat és a sminkemet is. Mindkettő nagyon hatásos volt. Megismerte magát a tükörben? Néha bizony megdöbbenek, mit hoznak ki belőlem. Egy jó sminkes fantáziája nem ismer határokat. Visszatérve Cavallira: ő egy igazi sztár. Óriási céget vezet, az én ízlésemnek azonban túlontúl extravagáns. Én a visszafogott stílust szeretem. Hugo Bosst, Armanit. De lógók és feliratok nélkül. Én nem tartozom azok közé, akik élő reklámhordozói egy-egy márkának. A hivalkodás mindig távol állt tőlem. Magánemberként amúgy is a középkategóriát szeretem. A női topmodellek közül kivel sikerült már találkoznia? Kate Moss-szal, aki nem a szívem csücske. Ettől függedenül minden elismerésem az övé. Harmincnégy évesen még mindig a csúcson van, ami nem kis teljesítmény. Ugyanannál az ügynökségnél vagyunk Londonban, Hongkongban pedig, mivel a modellek általában ugyanabba az étterembe járnak, ugyancsak közelről láttam. Tényleg a drog foglya, a félje meg a heroin rabja, és mondhatom, eléggé szétcsúszóban van a fiatalember. Mint ahogy Kate Moss is. Nem értem, hogyan tudta ilyen remekül felépíteni a karrieijét, de nagyon jó marketing lett a vége, az biztos. Épp Londonban voltam, amikor megnyitotta a boltját. Egy nap alatt mindent felvásároltak az emberek. Volt, aki öt-hat ruhát is vett nála. Miközben ő élő bábuként ott állt a saját boltja kirakatában. Sok fiatal tekinti őt példaképének, mivel egy eldugott kisvárosból került fel a csúcsra. Ma sajnos már ott tart, hogy minden partiról önkívületi állapotban, mezítláb távozik, miközben otthon a gyereke vátja. Ettől függedenül mégis szeretik és tisztelik őt. Hozzáteszem: kiváló menedzsere van. A nagy törés után két év alatt újraépítette a karrierjét. Ki az, akit az arca, a tartása és az eredményei alapján ön is tisztel? Két nevet is tudok mondani. Az egyik Claudia Schiffer, a másik Gisele Bündchen. Évekkel ezelőtt még Schiffer volt számomra a női ideál megtestesítője, ma már Bündchen a díjnyertes nálam. Gyönyörű az alakja, az arca pedig egyszerűen lenyűgöző. Párizs után Milánó mennyire vonzza? Karrierépítés szempontjából Milánó is fontos hely, az anyagiakat tekintve azonban nem annyira. A presztízsértéke még ma is megvan, a világ azonban Párizst és Londont részesíti előnyben a divat terén. New York? Ott még nem dolgoztam, de nagyon szeretem. Az állandó nyüzsgése miatt. Az a város sosem alszik. Én sem vagyok jó alvó, otthon ülni nem szeretek, állandóan csak mennék és mennék, az olvasás az egyetlen kikapcsolódás az életemben. Évekkel ezelőtt versenyszerűen kosaraztam és síeltem, mára a könyvek maradtak. Sokáig Rejtő Jenő volt a nagy kedvencem, de olvastam Tolsztojt is. Ma Dürrenmatt és Nietzsche a legkedvesebb szerzőm. A Fizikusok fergeteges élmény marad számomra. Azt mintha tíz perc alatt elolvastam volna, valósággal bekebeleztem. Most, hogy az egyik kereskedelmi tévécsatorna műsorvezetője lett, modellként kevesebb munkát vállal? Erről szó sincs. Épp ellenkezőleg. Úgy kötöttem szerződést a tévével, hogy ha több hétre külföldre kell mennem, akkor elengednek. A modellkedésről továbbra sem szeretnék lemondani. Ha túlzottan elkötelezném magam időben, akkor az gátolna a másik munkában, azt pedig továbbra is mérvadónak tartom az életben. A felkérés egyszerűen kapóra jött számomra. Nyáron uborkaszezon van a divatban, s mivel nem tudok otthon ülni a fenekemen, boldogan vállaltam ezt az újfajta kihívást. Egyébként a modellkedés első hónapja, épp a hirtelen jött szabadidő miatt, meglehetősen lehangoló volt számomra. Addig tanultam, dolgoztam, tanultam, dolgoztam, majd váratia- nul lett néhány üres napom, ráadásul külföldön. Depressziós voltam, nem tudtam élvezni, hogy két munka között pihennem is szabad. Ebbe bele kellett tanulnom. Furcsa volt nagyon. Iszonyú nehezen szoktam meg. Akkor a nyarat, a két-három hónapos pangást is nehezen viseli. Már nem. A nővérem beszélt rá, hogy próbáljam meg a műsorvezetést, és áldom az eszét, hogy annyit győzködött. Augusztus végéig, szeptember elejéig ez le is köt rendesen. Főleg, ha egyedül vezetem a műsort, az nagyobb energiát vesz el tőlem. Minden nap más téma, alapos felkészültség nélkül pedig nem állhatok a nézők elé. Azt mondta: eleinte egyáltalán nem vonzotta a modellkedés. Most meg otthagyni nem tudná. Sok minden vonz benne. Hónapokat tölthetek más országokban, más kultúrákban. Rengeteg helyen jártam már a vüágban, így elmondhatom: az emberek megismeréséből sokat lehet meríteni, tanulni. Tehát nincs, ami eltérítsen, megyek tovább az utamon.
