Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-25 / 170. szám, szerda

22 Szülőföldünk ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 25. www.ujszo.com Az alkalmazottak elégedetlenek a vegyi üzemben zajló változásokkal, és sokan úgy vélik, a szakszervezet nem képes felvállalni érdekeik hatékony képviseletét Többek szerint tudatos leépítés folyik a Duslo Rt.-ben Vágsellye. Fokozatos, tuda­tos létszámleépítés folyik a Duslóban - állítja egyik ol­vasónk, aki több mint húsz éve dolgozik a vegyi üzem­ben. ÁlMtását elsősorban az­zal támasztja alá, hogy júni­us elsejei hatállyal mintegy kétszáz embert bocsátottak el a részvénytársaságtól. GAÁL LÁSZLÓ A leépítés állítólag akkor kezdő­dött, amikor a jelenlegi tulajdonos 2004-ben megvásárolta a rész­vénytársaságot, ám a neve elhall­gatását kérő informátorunk még a korábbi időszak történéseivel kezd­te elbeszélését. „Körülbelül tíz év­vel ezelőtt két körben lehetett üze­mi részvényeket vásárolni. Akkor ezt Prezam részvénytársaságként jegyezték és mint a neve is jelzi „PRE ZAMestnancov”, azaz az al­kalmazottaknak szólt. Az első kör­ben minden alkalmazott megvásá­rolhatott öt részvényt, amiért a ke­zelési költséggel együtt 600 koro­nát fizettünk. A második körben a fennmaradó részvényeket lehetett megvásárolni. Az első körből na­gyon sok részvény fennmaradt, mert rengetegen nem vásároltak, hiszen jóformán azt sem tudták, mire jó a részvény. De a másik kör­ben azt a rengeteg részvényt már csak a magas vezetők osztották el maguk között. Például az egyik kol­légám biciklivel ment az üzem egy másik részébe megvásárolni az el­ső körben felkínált öt részvényét. Alig ért vissza a munkahelyére, je­lentették az üzemi rádióban, hogy indul a második kör. A kolléga azonnal biciklire ült, hajtott vissza, de mire odaért, már egyetlen rész­vény sem volt. így aztán mi, alacso­nyabb beosztású alkalmazottak az összes részvénynek csak a három százalékát birtokoltuk.” Az alkal­mazott - aki szintén megvásárolta a maga öt részvényét - állítja, hogy majdnem tíz éven keresztül a rész­vényei után egyáltalán semmit sem kapott, később évi körülbelül 300 korona osztalékot fizettek részvé­nyenként. „Akkor kezdtek el sug- dolózni a cégben, hogy Ján Babis (a szlovákiai származású cseh nagyvállalkozó, az Agrofert Hol­ding tulajdonosa - a szerk. megj.) meg akaija vásárolni a részvénye­ket. Egyenként kínált érte 75 ezer koronát, úgyhogy egy egyszerű al­Csakhogy meddig fognak örülni?! Amíg nem törté­nik valami olyan, mint Novákyban, és nem dől romba egy csomó épület?! kalmazott több mint 350 ezer koro­nát kapott kézhez azért a hatszáz koronáért, amiért tíz évvel koráb­ban a részvényeket megvásárolta. Ha egy házaspár mindkét tagja al­kalmazott volt, ott 700 ezer koro­nát kapott a család. Hát ki ne akar­ta volna eladni a részvényeit?! Plá­ne, hogy a cég legtöbb csúcsvezető­je is eladta, és nekik nem öt, hanem talán ötezer részvényük volt.” így lett a vágsellyei vegyi üzem az Agrofert Holding része. Arra az al­kalmazottak is számítottak, egyfaj­ta létszámleépítés lesz, mert tisztá­ban voltak azzal, hogy az üzeme­léshez nem kell annyi ember, mint amennyi addig volt. „De mindenki abban bízott, hogy az új tulajdonos majd azokban a felesleges admi­nisztratív és úgynevezett vezető be­osztásokban kezdi a tisztogatást, ahová rengeteg ember különféle sógorság-komaság révén került. Azokból a vegyészekből pedig, akik igazán értettek a gyártáshoz, kevés volt. Mégis: az utóbbi két-három év alatt éppen a gyártásban dolgozók­nak a létszámát csökkentették a fe­lére. Vannak részlegek, ahol azelőtt negyvenen dolgoztak, most alig húszán végzik ugyanazt a munkát - állítja a volt alkalmazott. - Ugyanakkor a tűzvédelmi és egyéb biztonsági szabályzatok ugyanúgy negyven emberre szólnak, mint azelőtt.” Amikor a létszámleépítés meg­kezdődött, az alkalmazottak ma­guk választhattak: távoznak a cég­től olyan feltételekkel, hogy a le­dolgozott éveik alapján 2-5 hóna­pos lelépőt kaptak. Persze, első­ként azok távoztak, akikjó szakem­berek voltak, és éppen ezért más­hol is tudtak munkát szerezni. „Az utóbbi három és fél év alatt olyan szintre jutottunk, hogy egy húszta­gú munkaközösségben jó, ha kettőt találni, aki valóban érti a dolgát. A főnökség meg örül, hogy milyen jó, mert kevesebb emberrel lehet dol­gozni. Csakhogy meddig fognak örülni?! Amíg nem történik valami olyan, mint Nyitranovákon (Nová- ky), és nem dől romba egy csomó épület?! Szerény véleményem sze­rint itt tudatos leépítés főijük, és azt sem mondhatja senki, hogy min­denkit egyszerre elbocsátottak” - állítja olvasónk. Mirejó a szakszervezet Egy másik alkalmazott állítása szerint a szakszervezet nem iga­zán tudja képviselni az alkalma­zottak érdekeit. .Jóformán sehogy sem működik. Az emberek nem látták, hogy harcoltak volna ér­tük, ezért nagyon sokan kiléptek. Elég volt bejelenteni a bérelszá­molónak, hogy mostantól a fize­tésből ne vonja le a szakszervezeti tagdíjat, és ezzel meg is szűnt tag­ság. Én is csak azért maradtam tag, hogy részt vehessek az üze­men belül évente rendezett tekebajnokságban.” Értesüléseink szerint a munkál­tató az alkalmazottakkal egyen­ként akar új munkaszerződést köt­ni. „Ha ezt valaki alánja, attól a pil­lanattól kezdve nem vonatkozik rá a kollektív szerződés. Mondjuk, kí­nálnak nekem kétezer koronával nagyobb fizetést, de elesek a 13. és a 14. fizetéstől, ami most a kollek­„A szakszervezet úgy mű­ködik, hogy sehogy. Az emberek nem látták, hogy harcoltak volna értük, sokan kiléptek..." tív szerződés alapján jár. Új fizetési osztályokat akarnak bevezetni, és a prémiumrendszert úgy változtat­nák meg, hogy a cég akkor fizet ju­talmat, ha meghatározott nyeresé­get tud kimutatni. Ám a cég meg­csinálhatja, hogy az év végén, ami­kor a prémiumokról kellene dönte­ni, mesterségesen olyan kiesést produkál, ami a cégnek nem jelent veszteséget, de jó indok lesz, hogy ne kelljen prémiumot fizetni” - gyanakszik a szakszervezeti tag. „Amikor átevették a Duslót, min­denki arra számított, hogy lesznek újítások, lesznek elbocsátások, ki­söpörik az ólat. De nem söpörték ki, most meg bizonytalanság van, senki nem érzi biztosnak a saját posztját”' - állítja a 29 éve az üzem­ben dolgozó munkás. A cégvezetés szerkezetváltásról beszél A Duslo vezetésének a vélemé­nyét is szerettük volna kikérni. A vezérigazgató titkárságáról azon­ban a sajtóval való kapcsolattar­tásért felelős vezetőhöz, Dániel Sabíkhoz irányítottak, aki csak e- mail-ben elküldött kérdésekre volt hajlandó válaszolni. Az ugyancsak elektronikus postával kapott válasz eléggé szűkszavú: „A tömeges elbocsátás a Duslo Rt. 230 alkalmazottját érinti. Az el­(Szőcs Hajnalka felvétele) bocsátások folyamata május és jú­nius fordulóján kezdődött és az év végéig tart. Tehát nem egy napon vagy egy hét alatt lezajló tömeges elbocsátásról, hanem 2007. de­cember 31-ig tartó fokozatos fo­lyamatról van szó. A vállalat szer­kezetváltásával kapcsolatos elbo­csátások mind a termelési, mind a termelésen kívüli részlegeket érintik. A feleslegessé vált dolgo­zók kiválasztásában a munkatel­jesítményük, a feladatmegoldá­sokhoz való hozzáállásuk stb. a mérvadó. Természetesen a folya­mat részét képezi új alkalmazot­tak felvétele is. A Duslo az idei el­ső félévben 27 új alkalmazottat vett fel, olyan munkahelyekre, amelyek eddig betöltetlenek vol­tak, vagy amelyek újonnan lettek kialakítva.” Kérdésünkre, mennyi volt koráb­ban a Duslo alkalmazottainak a száma és az mennyivel csökkent 2004 óta, amikor az cég az Agrofert tagja lett, az illetékesektől nem kaptunk választ. XXXIII. HONISMERETI KERÉKPÁRTÚRA VII. GÖMÖR-TORNAI FESZTIVÁL Július 27. (péntek) Vásárút (Trhová Hradská) - gyülekező, táborépítés. Július 28. (szombat) Albár (Dolny Bar), Bős (Gab- cíkovo) - tájház, vízlépcső, Vár- kony (Vrakún), Vásárút - kultúr­műsor. A táv: 20 km. Július 29. (vasárnap) Dunatőkés (Dunajsky Klátov) - vízimalom, Dunaszerdahely (Dunajská Streda) - fürdés, vá­rosnézés. A táv: 45 km. Július 30. (hétfő) Deáki (Diakovce) - román ko­ri templom, Vágsellye (Sala) - városnézés, Nyitraújlak (Vellcé Záluzie) - megemlékezés és tisz­telgés Eszterházy János jelképes súja előtt, Nyitra (Nitra) - város­nézés, ótemplom, Pográny (Poh- ranice) - táborverés, Jókai Mária előadása a Zoboralja kultúrájá­ról. A táv: 81 km. Július 31. (kedd) Zsére (Zirany) - Bartók Béla emléktáblája, Felsőelefánt (Hor­né Lefantovce) - kastélyok, a Gyulay-Edelsheim család tönkre­tett kriptája, Mészáros Péter elő­adása a Gyulayakról, Appony (Oponice) - vadászkastély, nagy kastély, Apponyi-kripta, várrom, Peter Králik előadása az Appo- nyiakról, Zobordarázs (Drázov- ce) - az ezeréves kápolna megte­kintése. A táv: 67 km. Augusztus 1. (szerda) Bélád (Beladice) - kastély, Malonya (Mlynany) - arboré­tum, Garamszentbenedek (Hronsky Benadik) - apátság, Revistye (Reviste) - várrom, Geletnek (Hliník nad Hronom) - táborverés. A táv: 78 km. Augusztus 2. (csütörtök) Geletnek - táborbontás, Kör­möcbánya (Kremnica) - város­nézés, pénzverde, Bélabánya (Banská Belá) - honvédemlék, templom, Hegybánya (Stiavnic- ké Bane) - honvédemlék, tábor­verés. A táv: 78 km. Augusztus 3. (péntek) Hegybánya - táborbontás, Selmecbánya (Banská Stiav- nica) - bányamúzeum, óvár, Pe­tőfi és Sládkovic emléktáblája, honvédszobor, Ébert András előadása, Szentantal (Sváty Anton) - kastély, Bozók (Bzo- vík) - táborverés a várudvaron. A táv: 27 km. Augusztus 4. (szombat) Bozók - táborbontás, vámé- zés, Csábrág (Cabrad) - várrom, Magasmajtény (Hrusov) - szlo­vák népi építészet, Ipolybalog (Balog nad Ipfom) - a koronás templom megtekintése, Ipoly- nyék (Vinica) - fürdés, táborve­rés. A táv: 40 km. Augusztus 5. (vasárnap) Ipolynyék - táborbontás, ér­deklődőknek szentmise az ipolybalogi koronás templom­ban. (kozs) Július 25. (szerda) Gömörszőlősi nap 10.00 Hagyományos gömöri vi- seletek. Badin Ivett és Neszádeliné Kállai Mária népi ruháinak bemutatása Helyszín: Kakasvári porták. 11.00 Cukorbabák viseletben. Kiállítás Barczikay Ildikó és Barczikay Tamara mézeskalács munkáiból. Helyszín: Kakasvári porták. 11.30 Szabó Ilona: Szövött gyap­jú képek - kiállítás megnyitó és tárlatvezetés. Helyszín: Kakasvári porták. 13.00-22.00 Kertmozi: filmek a vidékről, Gömörről, a falvakról Helyszín: Múzeum udvar. 14.00 Kézműves foglalkozások - szövés, mézeskalács-készítés, ne­mezelés. 14.00 és 17.00 Faluséta. Indulás a Oktatóközpont udvará­ról. 19.00 Gömörország felolvasóest Helyszín: Kakasvári porták. 20.00 Az Esztenás zenekar kon­certje és táncház. Helyszín: Múzeumkert. 23.00 Táncmulatság hajnalig. Felszíni túrák napja az Aggteleki- karszton. Július 26. (csütörtök) Trizsi nap 6.00 Hagyományos disznóölés. Helyszín: faluközpont. 8.00 Helyi termékek, ételek-ita- lok bemutatója, kóstolója és vásá­ra. (Házi készítésű szörpök, lekvá­rok, befőttek, méz, kecsketejből készült termékek, kézi hímzés, horgolás). Helyszín: faluközpont. 10.00 és 13.30 Faluséta a hét ve­zér fáihoz. Indulás a faluközponttól. 10.00 Hagyományos ételkészítés (kelttészta, gulykafőzés, zsámiska főzés, kecskesajt készítés). Helyszín: Református imaház. 12.00 Hurka-és kolbásztöltés, zsírsütés, abált szalonna készítés KÓSTOLÁS és VÁSÁRLÁSI LEHE­TŐSÉG. Helyszín: faluközpont. 15.00 Favágóverseny. (a farönkök tekézése hagyomá­nyos kézi szerszámokkal, fahaso- gatás). Helyszín: faluközpont. 18.00 Vacsora. Helyszín: faluközpont. Jósvafő. 16.00 A Gömör-Tomai Vásártér és a „Zöld Sziget” megnyitója. az Aggteleki és a Szlovák-karszt Nemzeti Park tevékenységének bemutatása, valamint az egykori Gömör Tomai-karszton élő kéz­művesek és őstermelők bemutat­kozása. Helyszín: Tájház előtti tér. 20.30 Énekelt Versek Estje, a Szélkiáltó, az Igrice és a ZBK együttesek közreműködésével. Helyszín: Csűrszínpad. Lovasprogramok hucul lovakkal. Július 27. (péntek) XV. Jósvafői Falunapok 10.00 Határon átnyúló együtt­működések - poszterkiállítás megnyitója. Helyszín: Kúria Oktatóközpont. 15.30 Térzene a Tiszafüredi Ifjú­sági Fúvószenekar közreműködé­sével. Helyszín: Művelődési Ház előtti tér. 16.00 Felvonulás a Tiszafüredi Majorett Együttessel és a Tiszafü­redi Ifjúsági Fúvószenekarral. Helyszín: Művelődési Ház előtti tér. 17.00 Zenés barlangtúra a Tisza­füredi Ifjúsági Fúvószenekar köz­reműködésével. Helyszín: Baradla-barlang, Óriá­sok terme. 19.00 „Tájházi találka” a Jósva Kvintett közreműködésével. Helyszín: Tájház. 20.30 Dixieland-est Illényi Katica és a Miskolc Dixieland Band köz­reműködésével. Helyszín: Csűrszínpad, kb. 22.45 Tűzijáték. Július 28. (szombat) XV. Jósvafői Falunapok 9.30 A Vaga Banda gólyalábas felvonulása és gyermekműsora. 10.00 Természetismereti és kul­túrtörténeti játszóház. Helyszín: Parókia udvar. 12.00 Perzeus királyfi csudálatos tettei c. bábjáték az ORT-IKI elő­adásában. Helyszín: Parókia udvar. 15.00 Vásári parádé az ORT-IKI Báb- és Utcaszínház közreműkö­désével. Helyszín: Vásártér. 16.00 Szegedi Csaba operaéne­kes koncertje. Helyszín: Tornakápolna, reformá­tus templom. 16.00 , Jósvafő legerősebb embere” vetélkedő. Helyszín: Törőfej-völgy, sportpá­lya. 18.30 „Aprók tánca” a Csík Zene­kar közreműködésével. Helyszín: Csűrszínpad. 20.30 Folk-est a Csík Zenekar és táncos vendégeik fellépésével. Helyszín: Csűrszínpad. 22.00 Táncház a Csík Zenekar közreműködésével. Helyszín: Parókia udvar. 23.00 Zöld teaház (gyógyfüvek, gyógyteák). Helyszín: Kúria Oktatóközpont. Július 29. (vasárnap) XV. Jósvafői Falunapok 10.00 A Vaga Banda gólyalábas felvonulása. 10.30 Vándormutatványosok c. vásári komédia a Vaga Banda elő­adásában. Helyszín: Vásártér. 11.00 Hálaadó Istentisztelet. Helyszín: református templom. 15.00 Berecz András és Balogh Kálmán koncertje. Helyszín: református templom. 16.00 Felnőtt ügyességi csapatve­télkedő és patakfutás. Helyszín: Őfalu. 18.00 A Fesztivál zárása - A Mu­zsikás együttes és Petrás Mária koncertje. Helyszín: Aggtelek, Baradla- barlang. (ú) Valaha a régió legnagyobb munkáltatója volt a Duslo

Next

/
Thumbnails
Contents