Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-20 / 166. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 20. Nagyszünet 14 Feri Írországban megtalálta számítását és nemzetközi karrierbe kezdett, a szíve azonban haza húzza A nemzetközi élvonalban Mint ahogy arról már ko­rábbi számunkban beszá­moltunk, a komáromi Ta­kács Ferenc másodmagával elindította az első magyar rádióadást Írországban, ké­szül az első angol nyelvű nagylemeze és tárgyaláso­kat folytat Magyarország egyik legnagyobb hangle­mezkiadójával. BORKA ROLAND Nem volt ám ez mindig így. A fia­talember szülőhelyén süket fülekre talált, így hát úgy határozott, kül­földön próbál szerencsét. „Több száz dalt írtam itthon, először csak magamnak. Később megmutattam a családnak és a baráti körömnek is. Majd elkezdtem fellépésekre jár­ni. Már a kezdetek kezdetén foglal­koztam dalszerzéssel, nagyon pro­duktív korszakomban 76 saját da­lom volt, ezekből válogattam a fel­lépések alkalmával. Emellett fel­dolgozásokat is játszottam. Zámbó Jimmy és Máté Pál szerzeményeit” - mondja Feri. Aztán jött a sokszor kiábrándító valóság, a helyi ven­déglátó egységek és diszkók tulaj­donosainak érthetetlen fogadtatá­sa. Az ajtók kezdtek bezárulni a fiú előtt. Bár akadtak, akik kíváncsiak voltak erre a nem mindennapi te­hetséggel megáldott fiúra, mégis úgy tűnt, szülőhelyén nem terem számára babér. Felkerekedett tehát és meg sem állt Dublinig. „Barát­nőm után mentem ki külföldre, bár egy kicsit tartottam a fogadtatástól, hiszen mégsem beszéltem a nyel­vet és a környezet is idegen volt számomra. Aztán, ahogy egyre job­ban kezdtem beilleszkedni, rájöt­tem, hogy sokkal közvedenebbek az emberek, nem szólnak meg azért, ha esetleg rosszul fejezem ki magam. Úgy hagytam el Szlováki­át, hogy alig tudtam valamit ango­lul. Ma már bátran és minden nagyképűség nélkül kijelenthetem, megértetem magam.” Hungarian Show Akik szinte kitörő lelkesedéssel fogadták a mindig vidám és végte­lenül rokonszenves fiút. Kezdetben a közétkeztetésben vállalt munkát, de mégiscsak ott volt neki a hangja. Egy nap az egyik dublini kereske­delmi rádióadó, a Phoenix Fm tu­lajdonosa zöld utat adott a komá­romi és egy debreceni fiúnak, hogy heti két alkalommal magyar nyel­ven szórakoztassa a dublini magya­rokat. A Hungarian Show címen fu­tó adás nem várt sikert eredménye­zett. Égtek a vonalak, e-mailek és egyéb üzenetek, kívánságok érkez­tek a szerkesztők felé és üdvözölték ez irányú ténykedéseit. És felfigyelt rá a dublini magyar nagykövet is. , A hallgatóság nemcsak magyarok­ból áll, hanem megértő fülekre ta­lált az Írországban más nemzetek körében is. Ez nagy örömmel töl­tött el bennünket. Timikor a debre­ceni srác úgy határozott, vissza­utazik Magyarországra, a rádió tu­lajdonosa megijedt, hogy mi lesz a műsorral, de nekem eszembe se ju­tott abbahagyni, hiszen nagysze­rűen éreztem magam és a vissz­hangok is pozitívak voltak.” Ahogy a dalaira érkezett visszajelzések is arra bíztatták a srácot, hogy mer­jen nagyokat álmodni és ne féljen megvalósítani azokat. Félve, meg­szeppenve, de belevágott a dolgok­ba és olyan élmények érték, amire nem számított. Csillag születik Egy ír zenekar felkérte, újon ne­kik egy dalt, aztán olyan jól sikerült az együttműködés, hogy három szerzeményt kapott a banda, Feri pedig egy lehetőséget, hogy velük dolgozzon. Interneten látogatók ezrei kerestek rá a fiú dalaira. így találta meg őt Németh Csaba, Ma­gyarország egyik legbefolyásosabb zenei producere is, aki azonnal fan­táziát látott a fiúban, s felvette vele a kapcsolatot. Ennek eredménye­képpen Feri Budapestre utazott, és bebocsátást nyert az ottani zenei világba. Tehetségére felfigyelt a Zámbó család is, akik szerint a fiú ra ígéretes zenei karrier vár. A hét­végén pedig egy exkluzív partira hivatalos, ahol a Modem Talking (Képarchívum) esten lesz meglepetés vendég. A felemelkedésnek még koránt sincs vége, hiszen sok szeretettel várják őt vissza Írországba, ahol az ottani rádió sugározza a When I Can See You're Eyes (Mikor a szemedbe né­zek) c. dalát, amelyet nem lehet egy stílusba kategorizálni. „Min­dig más utakat keresek, másfelé húz a szívem. Nincs kimondottan kedvenc zenei stílusom, minden megfog, minden érdekel, ami mi­nőségi zene. Magam is ezt próbá­lom csinálni. Sosem elégszem meg azzal, ami van, hanem mindig jobbra törekszem. Talán sosem érem el, talán meg kellene állnom. Ám azt nem tehetem. Hajtok, te­szem a dolgom. Egyszer majd rá­jövök, hogy mindez nem volt hiá­ba.” A meglehetősen bölcs hu­szonhárom éves fiú jelenleg sza­badságát tölti itthon, ám nem so­kat pihen, hiszen elindult vele a zenei szekér. Nem tudni, mit hoz a jövő, de reméljük, hogy csak a leg­jobbakat. Megérdemli. SZÜNIDEI KÉPES VIGYORGÓ Egy lengyel étterem menülapja (vicdap.hu-felvételek Jó a hajad Modern Rómeó és Júlia Olvassa naponta az Új Szót, gyűjtse a szelvényeket és nyerjen! isiiasfel‘CEO Az Uj Szó játéka július 16-ától augusztus 10-éig tart.-3$ 1VI01 OCOSk # 1 ViO OCOSk •«$ 1 x25 OCOSk •$ 1x10 OCOSk 410x1 OOOSk 1 CxSCCSk Ha Ön Új Szó előfizető (akár régi, akár új), a fődíja nem 100 000, hanem I it) OCI kcrcild! JÁTÉKSZABÁLYOK: ♦ Az Új Szóban háromszor (július 16-, 17-, és 18-án) közöljük a 20 férőhelyes játékmezőt. ♦ Július 19-től augusztus 10-ig minden nap (kivéve a vasárnapokat) megjelenik egy játékszelvény. ♦ A játékosoknak össze kell gyűjteniük valamennyi szelvényt (összesen 20- at), azokat felragasztani a játékmezőre, és beküldeni az alábbi címre: Petit Press, a.s., Új Szó szerkesztősége, Nám. SNP 30,814 64 Bratislava. A borítékra írja rá a jelszót: „Nyári játék” Beküldési határidő: augusztus 20. ♦ Ne felejtse el feltüntetni nevét, lakcímét és telefonszámát! ♦ A sorsolásba csak azok kerülnek be, akik minden szelvényt felragasztanak a játékmezőre. A postai bélyegzőn levő dátum a mérvadó. ♦ A nyertesek névsorát a sorsolást követően augusztus végén közöljük. ♦ Ha lemaradna egy szelvényről, pótolhatja JOKER szelvénnyel, amely augusztus 1-jén és 6-án jelenik meg! ♦ Fénymásolt játékmezőt vagy szelvényt nem fogadunk el. A játék szervezője a Petit Press Rt. A nyeremény nem képezheti polgári per tárgyát. A játékszervező fenntartja a játékfeltételek módosításának jogát. A részvétel egyben a játékszabályok elismerését jelenti. A versenyben nem vehetnek részt a szervező alkalmazottai és azok, akik közvetlenül részt vesznek a szervezésben. A játékos a versenyben való részvételével egyben beleegyezik abba, hogy ha nyer, nevét közzétegyék az Uj Szóban. Az 5 000 koronát meghaladó nyeremények a jövedelemadóról szóló törvény értelmében adókötelesek. Takács Ferenc Írországban szinte tárt karokkal fogadták és visszavárják

Next

/
Thumbnails
Contents