Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-20 / 166. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 20. Vélemény és háttér 7 TALLÓZÓ aarií MÓMMNM MriMMMMfl ZDF Vita támadt Németországban Horst Köhler államfő és Wolfgang Schäuble belügyminiszter között, ami meglehetősen nehéz helyzetbe hozta a kormányt és a kancellárt. Az államfő vasárnap a ZDF televízióban megfeddte a belügyminisztert a belbiztonság erősítésére tett javaslatai miatt, amelyekkel szorgalmazta, hogy a terrorizmus elleni harc érdekében Németországban is teremtsenek jogi lehetőséget „célzott likvidálásra”. Schäuble belügyminiszter az elnök bírálatát szerdán egy sajtónyilatkozatban udvarias formában ugyan, de határozottan visszautasította, azt állítva, hogy Köhler „félreértelmezte” kijelentéseit. Az említett nyilatkozatban az államfő önmérsékletre intette a belügyminisztert a belbiztonság szilárdítását célzó javaslatok terén, hangoztatva, hogy az állampolgárok a felvetett kezdeményezéseket nem képesek „megemészteni”. A szóvivő nem volt hajlandó kommentálni az államfő és a belügyminiszter közötti vitát. Angela Merkel kancellár álláspontját ismertetve a szóvivő ezúttal is azt hangoztatta, hogy az elnök minden állásfoglalására figyelnek. Kiemelte, hogy nyilatkozatában Köhler elismerte: a belügyminiszter feladata a belbiztonság megszilárdításához szükséges pénz megtalálása. Schäuble korábbi felvetései - a „célzott likvidálások” lehetőségének kezdeményezése - hatalmas felzúdulást váltottak ki német politikai körökben. A konzervatívokkal közösen kormányzó szociáldemokraták több vezető politikusa egy ámokfutó ötleteihez hasonlította a belügyminiszter javaslatait, amelyek Schäuble pártjában, a CDU-ban sem találtak osztatlan támogatásra. Ezt erősítette meg Volker Kauder, a konzervatív uniópártok alsóházi frakcióvezetője, hangoztatva: itt az ideje, hogy a belügyminiszter konkrét törvénytervezettel álljon elő. (mti) FIGYELŐ Növekedett Putyin tekintélye Tovább nőtt Vlagyimir Putyin orosz elnök tekintélye: a legfrissebb felmérések szerint 85 százalékra emelkedett az őt támogatók aránya. A Jurij Levada elemző központ közvélemény-kutatása szerint Mihail Fradkov miniszterelnök munkájával a megkérdezettek 49%-a elégedett, a kormány tevékenységét pedig 50% ellenében 47% helyesli. Az oroszok 27%-a bízik a kormányban. A VCIOM közvélemény- kutató intézet felmérése szerint a választók 72%-a úgy véli, „Oroszország helyes hányba halad”. Az oroszok 90%-a szerint az államnak jelentős szerepet kell játszania a gazdaságban, és 81% gondolja azt, hogy az utóbbi időben Oroszország megszilárdította pozícióját a nemzetközi politikában. A megkérdezettek kétharmada szerint javult az életminőség a szovjet korszakhoz képest, a jelcini és a putyini érát összehasonlítva 64% mondta azt, Putyin elnöksége alatt emelkedett lényegesen az életszínvonal, (mti) Belgrad egyelőre ügyesen alkalmazza az időhúzás taktikáját A koszovói csomó Joggal kérdezheti bárki, miért húzódik még mindig Koszovó függetlenedésének , ügye, csak tovább görgetve a problémák halmazát. Nos, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 1999-ben meghozott 1244-es számú határozat értelmében a déli tartomány (továbbra is) Szerbia része, elszakadásához újabb BT- döntés szükségeltetne, ezt Belgrád, valamint a vétójoggal rendelkező Moszkva mereven elutasítja. S1NKOV1TS PÉTER Az egy éven át húzódó, a finn Martti Ahtisaari közvetítésével irányított szerb-albán tárgyalások ily módon egyelőre megfeneklettek. Tudni kell persze, hogy a szerbek képtelenek voltak olyan modellt felkínálni, amely az ország déli részén élő albán népközösség számára valóban integráló jövőképet mutatna fel, és társnemzeti viszonyt feltételezne. Egyszerűbben szólva: a szerbség számára egyedül Koszovó területe a fontos; az albánok nem - velük nem tudnak mit kezdeni. így aztán Belgrád a tárgyalások során mindvégig pusztán a magas szintű autonómiát indítványozta, amit a koszovói albánoknak nyomban elutasítottak. A kérdéses terület (amolyan mostohagyerekként) 1912 óta része Szerbiának. Az 1974-es jugoszláv alkotmány voltaképpen köz- társasági ranggal ruházta fel. Tito halála után, a nyolcvanas évektől kezdődően a koszovói albánok először a valódi köztársasági jogkörökért szálltak síkra, miután azonban a milosevicsi időkben - „Szerbia területi egységének visszaállítása” miatt - autonómiájukat is elveszítették, egyedül a önállóság jöhetett számításba. Vezetőjükként Ibrahim Rugóvá ezt békés eszközökkel próbálta megvalósítani, ám ez nem vezetett eredményre. A fegyveres lázongások után 1999-ben a szerb legális és szabadcsapatok közel egymillió albánt próbáltak elüldözni lakóhelyéről, e „tisztogatásnak” a NATO-bombázások vetettek véget. Azóta Koszovó ENSZ-igaz- gatás alatt áll, amelyet nemzetközi haderő felügyel. A kétmilliós tartomány több részében mintegy 150 ezer szerb él, ők - Belgrád utasítására - soha nem vettek részt a koszovói közéletben, a közügyek intézésében. Az albánok már 1991-ben függetlenségük elnyerését indítványozták, a Nyugat azonban akkor még nem látta elérkezettnek az időt. 2004-ben súlyos zavargások törtek ki a tartományban, egyfajta lökést adva a végkifejlethez. Mártii Ahtisaari finn diplomata a múlt év elején látott hozzá népszerűtlen feladatához, s a felek között közvetítve azonnal felismerte, a kialakult rendezetlen helyzet tovább nem tartható. Végül - Koszovó jelenlegi határait figyelembe véve - az ellenőrzött függetlenségre tett javaslatot, a tartományban élő szerbség jogainak maximális szavatolásával egyetemben. Belgrád azonban ingerülten elutasít minden olyan felvetést, amely területének 15 százalékos elvesztésével járna. (Erre rákapcsolódott „védelmező pravoszláv testvérként” a nagyhatalmi álmaira szívesen visszaemlékező Moszkva is.) Amikor Kung-cétől megkérdezték, mi az, ami a népeket fenntartja, így válaszolt: a hadsereg, a kenyér és az ősök szelleme. Mivel Belgrádnak sem hadserege, sem kenyere nincs - marad a harmadik. Hiszen Koszovó amúgy is „a szerbség bölcsője”, ott található az ortodox kolostorok legjava. Egy újabb felmérés arról tanúskodik, hogy a szerbek mindössze húsz százaléka reménykedik Koszovó megtartásában, egy másik kérdésre hatvan százalékuk azt válaszolta, óhajtja a mielőbbi EU-tagságot. A közvélemény már megfordult, a szkupstina viszont korántsem: ott kierőszakoltak egy új alkotmányt, Koszovó megvédéséért, külön határozatot is hoztak, s most egy újabbra készülnek. Összetételénél fogva a szerb parlament lényegében túszként tartja kézben a Kostunica háttérbe szorításával immár más szemléletmódot is felmutató új kormányt. így a hivatalos taktika az időhúzáson alapszik, annak reményében, hogy a türelmüket lassan elveszítő albánok rossz lépést tesznek. A Nyugat fogcsikorgatva játékszabályként elfogadta a tárgyalások - eléggé értelmetlennek tűnő, legfeljebb négy hónapi tartó - folytatását, közben valószínűsíthető, hogy a kérdés kezelése az ENSZ BT-től fokozatosan átkerül az összekötő csoport kezébe, ahol mellesleg Oroszországnak már nincs vétójoga. Közben persze felelevenednek a korábbi ötletek is, például Koszovó területi felosztása, a radikálisok pedig előhúzták a boszniai kártyát, avagy szerintük a Boszniához tartozó szerb területeket Szerbiához kellene csatolni. Koszovó egyelőre bölcsen hallgat, bízva az USA és az EU önállóságot szavatoló ígéretében. A függeüenség kikiáltása még várat magára. „...örülj, ha nem kapsz akkorát a fejedre, hogy elszállsz!" Fodor vitája egy hajléktalannal ÖSSZEFOGLALÓ Durván összeszólalkozott egy őt szidalmazó hajléktalannal Fodor Gábor, majd bocsánatot kért - erről kérdezték tegnap az MTV Nap-kelte című műsorában a környezetvédelmi minisztert, az SZDSZ ügyvivőjét. A riporter a Magyar Nemzetre hivatkozva elmondta: Fodor Gábor szerdán a Batthyány téren inteijút adott a TV2-nek, közben egy ember megállás nélkül, minősíthetetlen hangon, nyomdafestéket nem tűrő módon becsmérelte. A miniszter alaposan leteremtette, és azt mondta neki, „...örülj, ha nem kapsz akkorát a fejedre, hogy elszállsz!”. Hozzátette az embernek, aki arra hivatkozott, hat gyermeke van: „Nem érdekel, hogy hány gyereked van”. Fodor szerint a hőség is közrejátszhatott a dologban. Egy közszereplőnek, egy politikusnak természetesen el kell viselnie a minősíthetetlen szidalmazásokat - mondta az igazi problémát az okozta, hogy a munkatársai, valamint a sajtó képviselői is ott voltak, és a sértésekből mindenki kapott. Ezért úgy ítélte meg, a szidalmakat nem lehet szó nélkül hagyni. A műsor egyik kérdező újságírója közbevetette, egészen más rendreutasítani valakit, és megint más azt mondani, olyat kapsz, hogy elszáll a fejed. „Nem érzi, hogy ez nagyon durva és ideges reakció volt az ön részéről, amit talán magánemberként sem lehet megengedni, nemhogy miniszterként” - kérdezte. „Azt gondolom, mindannyian emberek vagyunk, és ha az én munkatársaimról van szó, három hölgyről - nem szeretném idézni, miket mondtak nekik -, akkor nekem kötelességem fellépni. Biztos nem ez volt a jó módszer. Ezért mondtam utána, hogy elnézést. De azt is elmondtam, hogy tőlem nem kell elnézést kérni. Viszont tőlük és az újságíróktól szerintem illik” - válaszolta a miniszter. Fodor Gábor vitatta, hogy ő ebben a helyzetben a hatalom emberként jelent volna meg, akivel szemben egy kisember állt. Szerinte itt ő is ugyanolyan ember volt, mint bárki más. Ügy vélte, hogy a dolgot elrendezték, elnézést kért, és így az ügy szerinte-le van zárva. (mti) KOMMENTÁR Monopoly Fico módra MOLNÁR IVÁN Az előző kormány egyik kedveric jelszava szerint az állam a legrosszabb gazda, éppen ezért a Dzurinda-kormányok idején igyekeztek a lehető legtöbb céget magánkézbejuttatni. Robert Fico manapság ennek az ellenkezőjét állítja, és ha tehetné, legszívesebben az összes, korábban eladott céget újra államosítaná. Kinek van igaza? Mindkettőjüknek és egyiküknek sem! A világon rengeteg példa van arra, hogy százszázalékos állami tulajdonban levő cégek rendkívül hatékonyan gazdálkodnak, és arra is, hogy magáncégek ott csalnak, lopnak, ahol csak tudnak. Mindez persze fordítva is igaz. A lakosság, az egyszerű fogyasztók számára a cégek által nyújtott szolgáltatások minősége és az ár a fontos. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy egy cég állami-e vagy magánkézben van, ha az állam képtelen biztosítani a piaci versenyt. A monopolhelyzetben levő magáncégek ugyanúgy zsarolhatják a lakosságot, mint az államiak. Az állami monopóliumok felszámolásáért ugyan az előző kormány sem tett sokat, hozott azonban néhány olyan döntést, ameíy legalább enyhítette a „mindenható cégek” hatalmát. Az autóbusz-társaságok magánosításának köszönhetően például több vonalon nemcsak a szolgáltatások színvonala emelkedett, hanem az árak sem kúsztak a csillagos égig. Mindez ráadásul az egyik vezető monopolcéget, a Szlovák Vasúttársaságot is felrázta bolsevik álmából. Az elmúlt években drasztikusan csökkent az utasaik lélekszáma, így e héten már ők is kénytelenek voltak beismerni, hogy ősztől utascsalogató árkedvezményeket vezetnek be. A „relatív monopolhelyzet” átka sújtja a Slovak Te- lekomot is, míg azonban a vasúttársaság 100 százalékos állami tulajdonban van, a távközlési cég részvényeinek többségét a Deutsche Telekom birtokolja. Ez utóbbi az elmúlt időszakban mindent megtett annak érdekében, hogy a vezetékes szolgáltatások terén a lehető leghosszabb ideig élvezze a monopóliumát, mára azonban felismerte, hogy a mobilcégekkel képtelen felvenni a harcot, ezért az ügyfeleit a legfondorlatosabb árkedvezményekkel és szolgáltatáscsomagokkal próbálja megtartani. A vasúttársaság és a Slovak Telekom ugyanakkor már a jobbik esetnek számít, hiszen a postával, a víz-, villany- és gázszolgáltatóval szemben továbbra sem tehetünk semmit. Július elsejétől ugyan a háztartások is megválaszthatják, hogy mely áramszol- gáítatótól veszik a villanyenergiát, a nagy többség számára azonban mindez a jövő zenéje. Mit tesz a piaci verseny érdekében a jelenlegi kormány? Semmit! Épp ellenkezőleg, minden lehetséges módon megpróbál beavatkozni a cégek árképzésébe. Ahelyett, hogy elősegítené az alacsonyabb árakat és minőségi szolgáltatásokat nyújtó konkurenciaharcot, saját maga próbálja meg diktálni az árakat. Ha Fico kitart az előző rendszerben belesulykolt eszmék mellett, nem számíthatunk a monopolhelyzetben levő cégek szolgáltatásainak javulására, és persze az árak csökkenésére sem. A jelenlegi kormányfőnek ugyanakkor sok mindent felhánytorgathatunk, csak azt nem, hogy nem tart ki az eszméi mellett. JEGYZET sorrendben: Izland, Svédország, Norvégia. Ők Európa optimistái, zsákutcában persze ők is fékeznek. A legboldogtalanabbak az észtek, és ha már a balti államoknál tartunk, a litvánok a huszonötödikek lettek. Hm. Szóval megnyugtató, tőlünk már csak huszonkét európai ország lakosságának magasabb az elégedettségi indexe. Tényleg a cselédszomorúság és béresharag országa lennénk? Mondjuk, konkrétan mostanában nekem sincs kedvem röhögni, már csak azért sem, mert nem nagyon okéka, ami ittend folyik, ugyebárd! Tudják, ki lojális, és ki nem, egyéb intimságok kicsinyt meggondolatlan felvetése. Elemzők szerint egyébként a jóléti skála - bármilyen furcsa - arról tanúskodik, hogy a pénz nem boldogít. (Hülye vicc: akkor adjátok nekem.) Valóban, ezt igazolja Luxemburg és az Egyesült Királyság példája, az előbbi utolsó előtti, az utóbbi 21. az európai listán. Az is kiderült végezetül, hogy ugyanígy nem tesz boldogabbá a növekvő kőolajfelhasználás sem, vagyis hiába autózunk többet, nem vagyunk boldogabbak. így lehet, hogy a világ legboldogabb zuga az európai országokhoz képest motorizáltságban messze elmaradó Vanuatu szigete. De hogy hol van a boldogság szigete, ne kérdjék, nem tudom. Boldogságtól ordítani RÁCZ VINCE Hallottak már a Boldog Bolygó Indexről, amelyből megtudható, mennyire vidám vagy éppen szomorú egy-egy ország és annak lakossága? Ha két sírásroham vagy röhögőgörcs között most éppen ráérnek, szívesen mesélek róla. A Happy Planet Index, melyet a londoni New Economics Foundation - nem tudni jókedvében-e - fundált ki, elárulja, boldog-e ön, illetve re* ményekkel tekint-e a jövőbe, vagy éppen már arról is lemondott, hogy pesszimista legyen, mert az önnek úgysem menne. Nos, az életminőség-kutatások, az életszínvonal, valamint a környezeti körülmények felméréseinek eredményeire épülő listán megtalálható harminc európai állam közül Szlovákia a huszonhar- madik helyet foglalja el, éppen Csehország előtt áll a sorban. Magyarország a huszonhatodik a boldogságskálán. Persze ez nem meglepetés, hiszen tudjuk, sírva vigad a magyar (én meg, mondjuk, írva vigadok, de mindegy, ezt ugorják át). A három dobogós helyen csupa északi állam, (Peter Gossányi karikatúrája)
