Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-18 / 164. szám, szerda

Szülőföldünk - sport 27 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 18. Gogh Mihály, a gútai önkormányzat illetékes bizottságának elnöke az elkényelmesedett fiatalokat csábítja a versenypályákra „Önkormányzatunk eléggé sportbarát” Gogh Mihály: „Ha valaki fiatal korában sportol, abból egy jobb állóké­pességű, magabiztosabb fellépésű felnőtt lesz" (A szerző felvétele) Nyilvánvaló, hogy napjaink­ban egyre kevesebb gyer­mek hódol valamilyen sportnak. Nincs ez másként Gután sem. Gogh Mihály, az önkormányzat sportbizott­ságának elnöke szerint ez már az elkényelmesedés következménye, de min­dent elkövetnek, hogy visz- szafordítsák a folyamatot. BORKA ROLAND Mi mindent tesznek azért, hogy egyre több gyermek spor­toljon? Mindenképpen keressük az olyan tevékenységi formákat, ame­lyek képesek megszólítani a fiata­lokat. Az egyik bizottsági ülésünk­re elhívtuk a nemrég alakult ifjúsá­gi parlament képviselőit, hogy is­mertessék elképzeléseiket, vázol­ják fel terveiket, és tájékoztassanak a fiatalság gondjairól. Nyilván nem tudunk minden kérésnek és óhaj­nak eleget tenni, de mindenképpen megpróbálunk segítséget nyújtani. Sokan tévesen ítélik meg a bizott­ság munkáját. Egyesek szerint azért van, hogy szétossza a szak­osztályok között a rendelkezésre álló pénzösszeget. Ezen túlmenően azonban még számos feladatot lá­tunk el. A mi segítségünkkel olyan tömegeket megmozgató sportren­dezvények kerülnek megszervezés­re, mint a városi sportnap, a test­vérvárosok sporttalálkozója. Emel­lett évente kiértékeljük a város leg­sikeresebb sportolóit. Mindehhez nem kevés pénz szükséges. Városunk évente kétmillió koro­nával támogatja a helyi sportegye­sületek tevékenységét. Természe­tesen mindig a pénz a legkeve­sebb. Ha összehasonlítjuk más ha­sonló költségvetésű városok sport- támogatásra megszabott összegé­vel, azt kell mondanom, Gútának nincs miért szégyenkeznie. El­mondható, hogy önkormányza­tunk eléggé sportbarát. Az említett összegnek elégnek kell lennie az if­júság nevelésére. Nyilván a profi sport támogatására többre van szükség, Elkelne egy tehetősebb szponzor. Az alaptevékenységre azonban képesek vagyunk bebiz­tosítani a szükséges anyagi fedeze­tet. A sportklubok legnagyobb ki­adásai a versenyekre való utazta­tásból és a rendszeres edzésmunka elvégzéséből származnak. Ha nem lennének elhivatott sportemberek, akik időt és energiát nem kímélve próbálják színvonalon tartani klubjukban a szakmai tevékenysé­get, akkor az egész nem működne. Elismerés mindannyiuknak. A bi­zottság mindenképpen azt szeret­né, ha sikerülne még jobban ösz- szehangolni az egyes szakosztá­lyok munkáját. % Személy szerint milyen a rálá­tása a bizottság munkájára, hi­szen nem először vezeti a testü­letet? Már 1994 óta vagyok a sportbi­zottság elnöke, immár a negyedik választási ciklusban. Sokak szerint ez már túl hosszú idő. Lehetséges, hogy egy vérfrissítés valamilyen formában kedvezően befolyásolta volna a további tevékenységet. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy évről évre egyre több tapasztalatot szerzek. Minél többet foglalkozik valaki valamivel, annál jobban be­lelát azokba a gondokba, amelyek megoldásra várnak. Úgy vélem, a bizottsági tagok hozzáértőek. Min­dig is szakmai szempontokat figye­lembe véve választottam meg őket. Igyekeztem valamennyi szakosztályt bevonni munkánkba. Nyolctagú a bizottságunk: Finta Zoltán, Ferencz László, Hajdú Andrea, Mahor Mihály, Kiss Tibor, Gogh Tibor, Vincze Ferenc és jó­magam alkotjuk. Elképzelései a sport és az ifjú­ság nevelése terén? Mint mondtam, szeretném ösz- szehangolni a városban működő szakosztályok munkáját, alapvető feltételeket teremtem ahhoz, hogy tudjanak sportolni a fiatalok. Eh­hez szükséges a sportlétesítmények karbantartása, felújítása. Először a sportcsarnokot szeretnénk rendbe tenni. Remélem, hogy ebben a vá­lasztási ciklusban mindenképpen megvalósul. Tervbe van véve több műfüves pálya megépítése is, a fut- ballpálya lelátójának helyreállítá­sa, modernizálása, valamint az öl­töző befejezése. Továbbá edzésle­hetőségeket kell teremtem, tehát azt, hogy legyen hol és mivel edze­ni, és az egyes edzők bérére is meg kell találni a pénzforrásokat, mert városunkban nincsenek túlfizetett trénerek. Nem is hiszem, hogy ezt valaki pénzért csinálná, inkább el­hivatottságból teszi. Jó szándékú megszállottságnak is lehetne ne­vezni. Minden szakosztály azzal is küszködik, hogy a fiatalok már nem annyira szeretnek sportolni, mint régebben. Több lehetőségük van a szórakozásra, mint nekünk volt. Hiszen mi alig lestük, hogy mikor lehet focizni, pingpongozni vagy birkózni. A mai gyerekeknek nyilván többet is kell tanulniuk, mint régebben, több a házi feladat, de maga a technika fejlődése, így az internet meg a számítógépek térhódítása is egy új érdeklődési te­rület, ami elveszi az idejüket a sporttól. Ezt személy szerint na­gyon sajnálom. Ezzel hogyan lehet konkurál­ni, egyáltalán lehet? Elég nehéz, de azért igyekszünk mindenképpen érdekessé, attraktí­vabbá tenni a fiatalok számára a sportot, a sportolási lehetőségeket. Miért szükséges sportolni? Nyilván elcsépelt frázis az ép testben ép lélek, de igaz. Nem vé­letlenül maradt fenn több évszá­zadon keresztül. Szüksége van a mozgásra a tanulónak, hogy néha egy kicsit felfrissüljön, fizikailag is. Állóképességét is növelheti ál­tala. Nyilvánvaló, hogy nem lesz mindenkiből élsportoló. De ha va­laki fiatal korában sportol, abból egy jobb állóképességű, magabiz­tosabb fellépésű felnőtt lesz. A sportolás mindenképpen előnyére válik az embernek. Válasszon ma­gának akár küzdősportot vagy technikai sportot. Végül is mind­egy, mert azt hiszem, valamilyen szinten a fizikai és azáltal a szelle­mi fejlődéséhez is hozzájárul. Nem utolsósorban pedig azok, akik a tornatermeket és az edzése­ket látogatják talán nem fognak más, kevésbé ajánlatos helyeken megfordulni, és gondolom, egy sportoló nem nyúl olyan dolgok­hoz sem, amelyek nem kívánato­sak a fiatalok számára. Megbeszélnivaló is akadt a tornán (Képarchívum) EU-kvíz is tarkította a rendhagyó labdarúgótornát Csicseri Európa-bajnokok ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Nagykapos. Csehország, vagyis Csicser győzelmével zárult a nagy- kaposi mini labdarúgó-Eb. A hat­csapatos ifjúsági kispályás torna gondolata a nagykaposi Tizenkét csillag nevű egyházi csoport agyá­ból pattant ki. A nap kezdetén mindegyik csapat húzott egy euró­pai országot, amelyet aztán egész nap képviselt. „Sikeresnek könyvelhetjük el a nem mindennapi tornát, aminek reményeink szerint folytatása is lesz. A dobogósok stílusosan arany- , ezüst- és bronzfutballcipőt kaptak emlékbe, igaz, csak festékkel be­vontat. A meccsdömping közben egy EU-kvízt is beiktattunk (Anglia, vagyis Ruská diadalmaskodott - a szerző megj.), ami szintén emléke­zetesre sikeredett, bár a labdarúgó- tornát érthető módon nem tudta túlszárnyalni” - értékelte a múlt heti eseményeket Kis Kendi Dániel főszervező. TORNAKRÓNIKA - A CSO­PORT: Magyarország (Nagykaposi Városi csapatj-Olaszország (Nagy­kaposi Gimnázium) 4:5, Spanyol- ország (Selmenc kiscsapata)-Ma- gyarország 0:11, Olaszország-Spa- nyolország 8:0. B CSOPORT: Csehország (Csi- cser)-Anglia (Ruská) 3:1, Ausztria (Selmenci nagycsapat)-Anglia 0:3, Anglia-Csehország 1:2. HELYOSZTÓK, az 5-6. helyért: Spanyolország-Ausztria 0:11, bronzmeccs: Magyarország-Anglia 4:5, finálé: Csehország-Olaszor- szág3:l. (kb) A nagymegyeri súlyemelők újabb nemzetközi, ezúttal brünni sikere Ezüstérem a cseh veterán ligában ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS konkrét tettek is követik” - tájékoz­Brünn/Nagymegyer. A vásár­városban rendezték meg a cseh veterán súlyemelőliga zárófordu­lóját, melyen tizenegy csapat - köztük vendégként Szlovákia kép­viseletében a nagymegyeri - küz­dött a győzelemért. „Számunkra nagy elismerést jelentett, hogy a szervezők egyedüli külföldi együt­tesként bennünket hívtak meg ha­gyományos viadalukra. Teljesít­ményünkkel nem keltettünk csaló­dást, hiszen méltó ellenfelei vol­tunk a cseh elitnek. Célunkat tel­jesítettük, a havírovi nyitányhoz hasonlóan a brünni erőpróbán új­fent a második helyet produkál­tuk, végeredményben a zlíniek első csapata mögött három pont­tal lemaradva másodikként ér­tünk célba” - adta közre az öröm­hírt Patasi Oszkár, a nagymegye- riek frontembere. A kvartett tagjai kitettek magu­kért: Bugár László összetettben (szakításban 113, lökésben 142) 255, Mezei Tibor (118+135) 253, Patasi Oszkár (100+133) 233 és Lénárt Rudolf (90+120) 210 kilós összeteljesítménnyel vállalt részt a sikerből. „Mivel a veteránok versenyei nálunk is rendkívül népszerűek, ezért már a mi köreinkben is felme­rült annak a lehetősége, hogy cseh mintára Szlovákiában is megszer­vezzük a csapatbajnokságot. Re­méljük, az elgondolást csakhamar tatott elképzelésükről a csallóközi­ek szóvivője. Tőle azt is megtudtuk, hogy a nagymegyeriek július 21-én Ausztriában vendégszerepeinek, ahol osztrák, magyar, cseh és szlo­vák tárcsanyűvők küzdenek majd a győzelemért. A versenyidény kicsú- csosodására augusztus 29-30-án Kazincbarcikán kerül sor, ahol a ve­teránok világbajnokságát rendezik. „A papírforma alapján a magyar- országi megmérettetésen lehetősé­get látok arra, hogy hét kontinens­bajnoki medálunk (1 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérem - a szerző megj.) után végre begyűjtsük első vb-érmünket is” - nyilatkozta la­punknak derűlátóan az egykori csehszlovák bajnok, (ái) Bugár László volt a brünni zárófordulóban a megyeriek legjobbja (Képarchívum) HÍRKOSÁR Labdarúgás NAGYTÚRI TORNA: V. Türov- ce-Plásfovce 1:1, g.: Pásztor, ill. Petrík, 11-esekkel 2:4; Sahy-H. Turovce 4:0, g.: Bo- dzár 2, Studva, Bartal; a 3. he­lyért: V. Túrovce-H. Türovce 3:5, g.: Jad’ud’, Kosa, Balázs, ill. Gorái 2, Mihály, Kluka, Pásztor; döntő: Sahy-Plásfov- ce 0:1, g.: Pribránsky. (ű) Dunaszerdahely Meghívja a következő 1993- ban és 1994-ben született já­tékosokat a területi diákvá­logatott gyülekezőjére, amelyre július 19-én, csütör­tökön 16.30-kor a sikabonyi futballpályán kerül sor ­1993- as válogatott: Dávid Karika (Cenkovce), Gábor Kondé, András Lépes, András Szabómihály (mind Dunajská Streda) Imrich Hegedűs, Attila Lukovics (mindketten Ohra- dy), Patrik Bódis, Zoltán Kon­tár (mindketten Orechová Po- tőn), Rajmund Pisár (Velky Meder), Dávid Hepner, Peter Sipos, Ján Rosztovics (mind Vieska), Kristóf Kázmér (Veiké Blahovo), Attila Póda (Veiké Dvomíky), Gergely Szabó (Vrakún). 1994- es válogatott: Kristián Czifferi, Dániel Deszkás (mindketten Cenkovce), Zol­tán Bíró (Dolny Stál), Ádám Cséfalvay, Lukás Prochádzka, Gergő Varga (mind Dunajská Streda), Roland Csölle, Jozef Pongrácz (mindketten Holice n/O.), Róbert Marczell (Kút- niky), Norbert Farkas, Róbert Farkas (mindketten Maié Dvomíky), Gergely Veréb (Stvrtok n/O.), Patrik Búkor (Trhová Hradská), Máté Ku­lacs, Róbert Vágó (mindketten Velky Meder), Béla Domonkos (Veiké Blahovo). Galánta A sporttechnikai bizottság az ügy kivizsgálása után 3:0- s vendéggyőzelemmel köny­veli el a felnőtt II. osztályú baj­nokság 26. fordulójában leját­szott Salgocka-D. Streda mér­kőzés végeredményét. Ezzel a Dolná Streda harmadikként zárta a bajnokságot. Feltétel nélküli eltiltások jú­nius 28-tól - M. Tóth, 690910, Abraham: 5. bajnoki mérkőzés (P.l/3.b); A. Szabó, 871207, Matúskovo: 1 bajnoki mérkő­zés (P.l/5.a) - a négy sárga la­pért járó eltiltás letöltése után. Nyolc sárga lap után június 21-től két bajnoki meccsre szóló feltétel nélküli eltiltás-Z. Bíró, 750827, Jelka. Eltekint Juraj Páleník, 600111, D. Saliby megbünte­tésétől. A P. UTany-V. Maca mérkőzé­sen történt inzultádó miatti büntetések - SK TOP P. ÚTany: 7000 + 5000 korona pénzbírság; 2 bajnoki meccsre szóló pályaletiltás (a találko­zókat 15 km-re a klub székhe­lyétől kell lebonyolítani). Fel­tétel nélküli eltiltások - Vladi­mír Grúz, 64021: 6 hónap (Pl/6.3.b); Frantisek Kuzela, 750503:12 hónap (Pl/6.3b); Ján Urbánek, 740624: 15 hó­nap (Pl/6.3.b). Ján Farkas 12 hónapig nem töltheti be a főrendezői posztot.

Next

/
Thumbnails
Contents