Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-13 / 160. szám, péntek
4 Régió ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 13. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Nyugdíjast fosztottak ki Kassa. Egy 73 éves nyugdíjast rabolt ki a Rozsnyói járás Sajóréde (Rejdová) nevű községében az iglói Monika H. Az idős asszonynak azt mondta, hogy egy biztosító alkalmazottja, és 1500 koronányi adótúlfizetést akar neki visszaszolgáltatni. Azzal az ürüggyel, hogy csak 5000 koronás bankója van, bejutott a nő lakásába, majd kihasználva figyelmedenségét, beengedett a konyhájába egy másik személyt, aki az asztalon lévő pénztárcából 29 500 koronát lopott el. Rablás miatt emeltek vádat öt pelsőci munkanélküli fiatal ellen, akik a város utcáján támadtak meg egy 35 éves férfit. Megütötték, és elvették 4000 korona értékű mobiltelefonját, melyet később visz- szaadtak neki. Az öt támadó szabadlábon védekezhet. (TASR) Telefonautomatákat lopott Csaca. Két telefonautomatát lopott el egyetlen hétvége alatt egy ismeretlen tettes. Az elsőt a csacai buszmegállón tépte ki a falból, a másikat pedig egy Krásna nad Kysucou-i iskolából tulajdonította el. Bár néhány pénzérmét zsákmányolt csupán, a telefonszolgáltatónak 40 ezer koronás kárt okozott. A tettesre négytől nyolc évig teijedő szabadságvesztés vár. (ú) Évekre rács mögé kerülhet a rabló Tardoskedd. Fegyveres rablás miatt akár 12 évre is rács mögé kerülhet az a férfi, aki június közepén az érsekújvári járásbeli település egyik bisztrójában a pincérnőt késsel kényszerítette a napi bevétel átadására. A 19 éves Attila abban a pillanatban lépett a csapos háta mögé, amikor az éjjel fél kettőkor éppen bezárta volna az italmérést. Egy kései vendég megpróbált közbelépni, őt meg is sebesítette a támadó, aki 30 ezer koronával távozott. Kilétére rendőrkutyák és a menekülés közben elvesztett mobiltelefonja segítségével derítettek fényt, (ú) A környezetvédők tovább lobbiznak a képviselőknél Kassán rábólintottak az égetőmű bővítésére JUHÁSZ KATALIN Kassa. A városi képviselő-testület elfogadta a helyi hulladékégető bővítésének első, azaz 2010-ig terjedő szakaszával kapcsolatos tervezetet. Ez annyit jelent, hogy az olasz többségi tulajdonú KOSIT Részvénytársaság 420 millió korona hitelt vehet fel egy új kemence építésére, amelyre szerintük „égető szükség van”. A környezetvédő szervezetek két hét alatt 2195 aláírást gyűjtöttek a projekt ellen, a petícióval azonban a döntés előtt nem foglalkoztak a városatyák, mivel az íveket közvetlenül az ülés előtt hozták meg. A szavazást megelőző vita során főként számok röpködtek, a KOSIT és a bővítést ellenző képviselők ugyanis eltérő adatokkal rendelkeztek a háztartási hulladék éves mennyiségét illetően. A cég képviselője azzal is érvelt, hogy az égető kemencéje régi, elavult, és meghibásodás esetén a város válsághelyzetbe kerülne. A jelen lévő városatyák hetven százaléka végül igennel szavazott a javaslat első részére. „Megdöbbentő, mennyire könnyen hagyják magukat félrevezetni a városi képviselők. Egy irreális adatokon alapuló, környezetre káros javaslatot fogadtak el, amely ráadásul anyagilag sem kifizetődő a város számára” - jelentette ki Ladislav Hegyi, a Föld Barátai szervezet elnöke. Hozzátette, egyéves felvilágosító munkába kezdenek a célból, hogy meggyőzzék a város vezetését: lépjen ki az olaszokkal együtt létrehozott részvénytársaságból, és teremtsen valódi versenyhelyzetet a hulladékgazdálkodási piacon. Filipko József alpolgármester reálisnak tartja a KOSIT terveit, vagyis azt, hogy az égetés során keletkezett energia értékesítéséből visszafizethető a bankkölcsön. Szerinte a környezetvédők „bebetonozott” nézeteket képviselnek, és a napokban folytatott párbeszéd nem vezetett eredményre. Filipko hangsúlyozta, a városnak csupán 12 millió koronájába kerül ez a vállalkozás, az égető korszerűsítését pedig az uniós szabályok is előírják. AJÁNLÓ Július 14. (szombat) Szőgyén - falunap; 13.00: ugrálóvár és csúszda, csacsi- és lovacskasimogató a Szent Mi- hály-templom előtti téren; 16.00: az Arcok énekegyüttes fellépése valamint Wing Tsun Kung-fu bemutató ugyanott; 17.00: Szőgyén-Sárisáp futballmérkőzés a sportpályán; 19.00: Utcabál a kultúrház előtti téren a harminc évvel ezelőtt Szőgyén- ben alakult Trapéz zenekarral. Az est további fellépői: az olasz táncegyüttes és az Iglice néptáncegyüttes, valamint Wing Tsun Kung-fu bemutató, az Arcok énekegyüttes slágerparádéja és MadDogX együttes műsora új felállásban, (buch) Megszűnt a művelődési központ jogalanyisága; a felújításra szánt összeg forgalmi adója visszaigényelhető Megtakarítást hozó változás a tornaijai kultúraszervezés terén Tornaija. Megszüntette az önkormányzat a városi művelődési központ jog- alanyiságát, a szerkezetváltás azonban nem lesz negatív hatással a település élénk kulturális életére. ÚJ SZÓ-INFORA/VÁCIÓ A jogalanyiság megszűnését gazdasági okok indokolták. Az érvényben lévő törvények szerint ugyanis a városi fenntartású, költségvetési támogatásból működő intézmények nem igényelhetik vissza a forgalmi adót. Tornaija önkormányzata a művelődési központ épületének felújítási munkálatait még idén elkezdené, a jogalanyiság megszüntetésével az épület felügyeleti és tulajdonjogát a Clean Tornala Kft.-nek adja át. Az év végéig mintegy ötmillió korona értékben végeztetnének el modernizálási munkálatokat; ennek az öszAz alkalmazottak a városi hivatal oktatási osztályához kerülnek át, a munkaköri leírásuk nem változik. szegnek a visszaigényelhető forgalmi adója megközelíti az egymillió koronát, ami megtakarításként ismét a művelődési központ korszerűsítésére és működtetésére fordítható. Mivel az épületet több mint harminc évvel ezelőtt emelték, a nyílászárók teljesen elhasználódtak, és a fűtés miatt óriási a veszteség. A város polgármestere, Dubovsky László szerint nem azzal volt a baj, hogy rosszul dolgoztak a város kulturális szakemberei, hanem tudomásul kell venni a tényt, hogy a kultúra javarészt veszteséges vállalkozás, s ha ehhez még egy régi épület hibái miatt több százezer korona többletkiadást is hozzá kell számolni, mindenképpen cselekedni kell. Dubovsky szerint hiába volt jogalanyisága az intézménynek, az elmúlt években nem nyert el jelentős pályázati támogatásokat, igaz, több nagyon jól elkészített tervezettel jelentkeztek forrásért. Megyei szinten talán nincs is olyan hasonló nagyságú város, ahol évente annyi rendezvényt szerveznének, mint Tornaiján. Egy kimutatás szerint tavaly például csaknem kétszáz kulturális rendezvényt szerveztek a művelődési központ épületében, a szabadtéri színpadon és a strandfürdőben. „A gazdasági szempontokat követve akkor tudjuk a legjobban működtetni a művelődési központot, ha megváltoztatjuk a szerkezetet. Most már nagyon itt az ideje annak, hogy végbemenjen a teljes rekonstruálás. Az alkalmazottak a városi hivatal oktatási osztályához kerülnek át, a munkaköri leírásuk nem változik. Az átépítéssel pedig még idén év végéig olyan környezetet tudunk kialakítani, amilyet az ide látogató művészek és a közönség, valamint a központ épületében szállást foglalni kívánók megérdemelnek. Középtávon az épület mögötti udvar kihasználását, tetőtéri rész megépítését és a szállodai kapacitás növelését is tervezzük, továbbá biztosítani kell a színházterem és a kis tanácsterem légkondicionálását. Az épületben lévő könyvtár is megújul. Fel kell szerelnünk a mai olvasói és számítógép-felhasználói igényeknek megfelelően. Tornaiján elengedhetetlen figyelembe venni az itt élő három nemzeti közösség, a magyarok, a szlovákok és a romák kulturális igényeit. Elmondhatom, többé- kevésbé szinte mindegyik kulturális rendezvény ráfizetéses, mégis a műveltséget tartjuk az egyik legfontosabb értéknek. A mostani szerkezetváltás következtében megtakarított pénzt pedig színvonalas rendezvényekre és az intézmény további működtetésére fordítjuk” - mondta lapunknak Dubovsky László, Tornaija polgármestere, (szi) A brutálisan bántalmazott 11 éves tiszacsernyői lány feltételezett támadója nős, három gyermek apja Életveszélyes állapotban van a megvert kislány LECZO ZOLTÁN Tiszacsernyő. Információink szerint továbbra is életveszélyes annak a tizenegy éves tiszacsernyői kislánynak az állapota, akit a gyanú szerint még kedden éjszaka brutálisan megvert egy 26 éves, ugyancsak tiszacsernyői férfi. Ladislav L.-t azzal gyanúsítják, hogy az egyik Járná utcai bérház pincéjében súlyosan bántalmazta a gyermeket, akinek a fején, a nyakán és a mellén találtak ütésektől és rúgásoktól származó sérüléseket. Nikolát - eszméletlen állapotban - szerdán hajnalban a bérház közelében lévő szeméttároló mellett találták meg a rendőrök, a gyermeket jelenleg Kassán ápolják. A bűntény feltételezett elkövetőjét a hatóság emberei nem sokkal az eset után elfogták, előzetes letartóztatásáról a napokban születik döntés. A helyiek úgy tudják, hogy Ladislav L. kedden este azzal az indokkal hívta magához Nikolát, hogy eladásra szánt ruhákat szeretne neki megmutatni. A gyermek, vesztére, hitt a férfinak, és követte őt. Hogy ezután pontosan mi történt, s a kislány hogyan került a bérház pincéjébe, majd onnan a szeméttároló edények közé, egyelőre senki sem tudta megmondani. A brutális támadás indítékát és az eset körülményeit most vizsgálják. A város általunk megkérdezett lakosai a férfi tettére nem tudtak elfogadható magyarázatot találni, egyesek úgy vélték,, Ladislav L. a brutális támadás elkövetésekor valószínűleg alkohol hatása alatt állt. Bár szerdán a helyiek tudni vélték, hogy Nikolát a támadója meg is erőszakolta, ám ezt - a szlovák napilapokban megjelent hírek szerint - az orvosok kizártnak tartják. A brutális támadással gyanúsított helybéli férfiról annyit sikerült kiderítenünk, hogy nős, és hogy maga is három gyermek édesapja. A megtámadott kislány családja egyébként csak néhány hónappal ezelőtt költözött Tiszacsernyőbe. PRESSZÓ O Zs. Naggyal az elsőtől az utolsóig, és ami közte zajlott Koncsol László kávéházi élményei 9 Utazás az Orient expresszen Emberek ezrei nézték meg szerdán a legendás szerelvényt, amely Pozsonyban is megállt 9 Kinek pénze van, utazzon Felgyorsított úti élmények Spanyolországból <1 Erkölcsi alapon vagyok zöldségevő Ezt jól kifőztük Németh Ilona képzőművésszel Szabadtéri rendezvény Tornaiján (Szekeres Éva felvételei) I---TTírTT*—--—rr—- . ■"wsogr:-------------------------------------------------4 m űvelődési központ épülete modernizálásra vár