Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-11 / 158. szám, szerda

www.ujszp.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 11. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Eltemették a „nigger” szót Emberi jogi aktivisták jelképe­sen eltemették a rasszista csengésű nigger szót Detroit- ban. „Ma lelkűnkből is kitöröl­jük az N-szót” - hangoztatta Kwame Kilpatrick, a nagyvá­ros polgármestere. így emle­getik Amerikában a hajdan a feketék becsmérlő megjelölé­sére használt nigger (néger) szót, amely közvetlen össze­függésben áll a rabszolgaság­gal. Pejoratív tartalma ellen­ére még ma is gyakran„nigge- reznek” feketék és mások is, de már inkább csak a hip-hop ze­nében, kabarétréfákban és a szlengben, (m) A szlovák-magyar államhatár eltűnése lesz a legnagyobb változás, amit a schengeni övezet kiszélesítése hoz Szlovákia elveszíti a délvidéket? Szlovákia és Magyarország csatlakozásával a schengeni övezethez Pozsony a gya­korlatban elveszíti a magya­rok lakta déli területeit - ol­vasható a Respekt című cseh liberális hetilap leg­újabb, e heti számában. KOKES JÁNOS Számos dolog arra mutat, hogy Pozsony ezzel a fejleménnyel csen­desen többé-kevésbé már előre számolt. Ez például az egyik oka annak, hogy miért kapott elsőbb­séget a Pozsony-Kassa autópálya megépítése az értelmetlenül drága északi vonalon, az olcsóbb déli vo­nalnál. A „déli területeket” elkerü­lik a stratégiai fontosságú kőolaj- vezetékek, gázvezetékek és a vasút is - olvasható a Határ, amely eltűnik című, Lubos Palata által jegyzett írásban. A szerző szerint a „kemény” szlovák-magyar államhatár eltű­nése fogja jelenteni a legnagyobb változást, amelyet a schengeni övezet soron következő kiszélesíté­se hoz. Ez a határ a háború utáni német- francia határhoz hasonlít, de a szlovákok és a magyarok nin­csenek úgy felkészítve a megszű­nésére, mint korábban a németek és a franciák voltak - állítja Palata. A német és a francia elit évtizede­ken keresztül „megdolgozta” a la­kosságot, s az egykor ellenséges ál­lamokból a legjobb európai szövet­ségesek lettek. A szlovákok és a magyarok semmi ilyesmin nem mentek keresztül. A kommuniz­mus a régi szlovák-magyar sérel­meket és a rossz beidegződéseket csak konzerválta, s a rendszervál­tás utáni demokratikus viszonyok több mint másfél évtizedét sem le­het a közeledés időszakának ne­vezni. Pozsony és Budapest között - kivéve a volt Jugoszláviát - sok­kal több volt a kisebb-nagyobb konfliktus, mint két bármely más posztkommunista állam között. Az újság szerint a szlovákok na­gyon tartanak attól, hogy az or­szág déli területein megerősödnek az önkormányzatok, ami szerin­tük magában rejti a autonómia és a magyar kisebbség Magyaror­szághoz való csatlakozásának a veszélyét. A szlovákok aggodal­mát Duray Miklós is növelte azzal a kijelentésével, hogy a Duna vég­re nem lesz többé határfolyó, amely elválasztja egymástól a két partján élő magyarokat. A szlová­kok szemében Duray olyan nacio­nalista, mint Ján Slota a magyaro­kéban. Duray Neszmélyben, a híd­építők napjának alkalmából nyi­latkozott. A Szlovákia és Magyar- ország közti határ jelentős részét ugyanis a Duna és az Ipoly folyók képezik, és a szlovák oldal évtize­deken keresztül gátolta a II. világ­háborúban lerombolt hidak újjá­építését. Az első siker a párkányi­esztergomi Mária Valéria híd újjá­építése volt. Jellemző azonban, hogy a hidat úgy építették újjá, hogy azt ne használhassák a ne­héz teherautók vagy az autóbu­szok, amelyeknek továbbra is több tízkilométeres kerülőket kell ten­niük. A kérdés az: nem volt a cél inkább annak a meggátolása, hogy a hídon keresztül tankok is közlekedhessenek? A szlovák na­cionalisták aggodalmai ellenére is folytatódni fog a hídépítés. A ma­gyarok számára a lerombolt Ipoly- hidak a nemzet mesterséges szét­szakítását jelképezték. Robert Fico és Gyurcsány Ferenc megállapodása a határokon átnyú­ló együttműködésről és az Ipoly- hidak felújításáról ezért nem más, mint „tűzoltás az utolsó pillanat­ban”. Nyüván nem véletlen, hogy sok olyan elemet tartalmaz, ame­lyet a német-francia közeledésből már ismerünk. „Nem biztos, hogy ez elég lesz a szlovákok nagy részé­ben begyökerezett meggyőződés leküzdéséhez, miszerint a szlo­vák-magyar határ eltűnésével - és ráadásul a regionális önkormány­zatok szerepének a növekedésével - Szlovákia a gyakorlatban elveszí­ti területének déli részét” - mutat rá a szerző. Az államhatár nélküli élet, amely fél év múlva kezdődik Szlovákiában és Magyarországon, egyáltalán nem lesz egyszerű, s mindkét oldal nacionalistái való­színűleg megpróbálják majd ki­használni ezt a helyzetet. Schen­gen az érettség próbája lesz. Nem az ukrán határon, ahová Brüsszel figyelme irányul, hanem a szlo­vák-magyar határon, amely ki­lencven év után újra megszűnik - szögezi le írásában a magyar-szlo­vák témákkal gyakran foglalkozó Lubos Palata. Miroslav Lajcák új EU-megbízott széles jogköröket kapott, ám az országban nagyobb a széthúzás, mint valaha Maradt a gyűlölet Boszniában DOROGAAAN LÁSZLÓ Becsvágyó tervek és 17 hónapos sziszifuszi erőlködés után dolgavé- gezetlenül távozott posztjáról júli­us elején a nemzetközi közösség bosznia-hercegovinai főmegbízott­ja, átadva posztját az immár har­madik főbiztosnak. Christian Schwarz-Schilling kudarca azt bi­zonyítja, hogy a Nyugat által haté­konynak és célravezetőnek tartott megoldások nem működnek a Bal­kánon: kicsorbulnak az itt élő em­berek makacsságán, az egymást gyanakodva figyelő népcsoportok kölcsönös gyűlölködésén. Elődjéhez, az angol Paddy Ash- downhoz hasonlóan a német diplo­mata is azt a két reformtervet állí­totta tevékenysége középpontjába, amelyek kulcsfontosságúak Bosz­nia-Hercegovina európai integráci­ója és majdani EU-csatlakozása szempontjából. Az alkotmány és a rendőrség reformja terén azonban 2006 februárja óta is csak kudarc­ról, illetve stagnálásról lehet be­szélni. A három népcsoport (bos- nyák, horvát, szerb) alkotta állam­ban a politikai légkör rosszabb, mint a polgárháború 1995. novem­beri befejeződése óta bármikor volt. A boszniai Szerb Köztársaság (RS) foggal-körömmel ellenzi a központi állam erősítését, míg a másik entitáson, a Bosnyák-Horvát Föderáción belül az ottani két nép­csoport folyamatos marakodása zajlik. Már az utolsó, magát jugoszláv- nak tartó író, a boszniai Travnikban született Ivó Andric is kitért írásai­ban a „különleges boszniai gyűlö­letre, erre a széles körben elterjedt, veszedelmes betegségre”. Nikola Spiric boszniai kormányfő (amúgy szerb nemzetiségű) ezt a mai állapotokra alkalmazva így fogal­mazta meg: Bosznia olyan ország, ahol hőssé válnak a párbeszédre nem hajlandó politikusok. Márpe­dig ez biztos út az ország bukása fe­lé. Spiric tudja, miről beszél: pátija, a Független Szociáldemokraták Szövetsége (SNSd) éppen a hajtha- tatlanság, a Brüsszelből kezdemé­nyezett reformok elutasítása jegyé­ben vált az RS legerősebb pátijává a tavaly őszi választásokon. Míg azonban ez a magatartás akkor csupán szokásos választási kam­pányfogásnak tűnt, az SNSd által a szerb entitás kormányfői posztjára áhított Milorad Dodik azóta is ezt tekinti politikája vezérfonalának, megbénítva a szövetségi szintű együttműködést. Méltó párja Dodiknak a bosnyák- horvát térfélen Haris Süajdzic, a szarajevói államelnökség bosnyák (muzulmán) tagja. Ő alkotmányre­form helyett egyenesen a boszniai Szerb Köztársaság felszámolását követeli. Arra hivatkozik, hogy a hágai bíróság februári ítélete népir­tásnak minősítette a 12 évvel ezelőtti srebrenicai mészárlást. (Szerb katonai alakulatok, a hol­land ENSZ-katonák tétlenségét ki­használva, a védett enklávéba be­nyomulva több ezer, a bosnyák fél vádja szerint 800 ezer muzulmán férfit és fiút öltek meg.) Süajdzic ebből azt a következtetést vonja le, hogy az RS a népirtás következmé­nyeként jött létre, s ezért felszámo­landó. Bármennyire igazságtalannak tűnik is a boszniai muzulmánok szemében az RS megalakulása, an­nak létét az 1995. novemberi day- toni békeszerződés nyomán a nem­zetek közössége is elismerte. Meg­szüntetésére csak akkor nyílna le­hetőség, ha azt a föderáció döntés­hozó szerveibe delegált szerb poli­tikusok is megszavaznák. Június 19-én a daytoni egyez­mény megvalósítását felügyelő ta­nács (PIC) deklarációban adott hangot „mélységes aggodalmának” amiatt, hogy a reformok meghiúsu­lása és az erősödő nacionalista hangnem következtében Bosznia rossz irányba halad. A PIC emiatt úgy döntött, hogy széles jogkörök­kel ruházza fel Schwarz-Schilling utódát, a szlovák Miroslav Lajcákot annak érdekében, hogy „úrrá le­gyen a helyzeten, és az EU felé te­relje Boszniát”. A PIC deklarációja egyúttal elu­tasította azt a bosnyák követelést, hogy a februári hágai ítélet jogala­pot szolgáltasson olyan alkotmány- módosításra, amelynek értelmé­ben Srebrenicát kihasítanák a Szerb Köztársaság területéből. Eh­hez képest hat nappal később a né­met főképviselő elrendelte a sreb­renicai háborús emlékhelynek a szarajevói központi (föderációs) kormány fennhatósága alá történő helyezését. Ilyen előzmények után indult útnak vasárnap több ezer bosnyák Nezukból Srebrenica felé, hogy a 12 évvel ezelőtti menekülés mintegy 100 kilométer hosszú útját ellenkező irányban végigjárva em­lékezzen a szerbek által legyilkolt több ezer honfitársára. Hogy a cél­állomáson a szerbek nem virág­csokrokkal fogják őket várni, arra már az indulás pillanatában nagy tétben lehetett fogadni, (m) KOMMENTÁR Deja vu STV CZAJL1K KATALIN Jé, itt már jártam! -jut eszünkbe Aliz Tükörországban, miközben a közszolgálati Szlovák Televízió háza táján zajló eseményeket figyel­jük, majd bekapcsoljuk az esti híradót. Mindnyájan emlékszünk még az Igor Kubis vezette STV-re, amely egyfajta szimbólumává vált a késő-meaari szoftdiktatúrának. Mér­hetetlen politikai szervüitása, szakmai felkészületlensége, s a rend­szer végnapjaihoz közeledve egyre növekvő primitivizmusa emble- matikussá, felejthetetlenné tette. (Hogyan is lehetne elfelejtem, amint a bukott vezető egyenes adásban nótával búcsúzik szeretett népétől!) Ez volt egykor az STV - az ifjú Szlovákia sajátos rendszeré­nek sajátos kövülete, s ma már akár derűs nosztalgiával tekinthet­nénk vissza a régmúlt időkre, ha nem lenne olyan érzésünk, mindez visszatérőben van. Nyugtalanító, ami a közszolgálati televízió hírszerkesztőségében tör­ténik. A szerkesztők munkájába való beavatkozásról, egyes témák letiltásáról, fejmosásokról érkeznek hírek. Az a folyamat, amely szimbolikusan a Hedvig-ügy kényes részleteire rávilágító Eugen Kor­da, majd Stefan Hríb távozásával kezdődött, nem ért véget, sőt! Csak most csendesen, a színfalak mögött zajlanak az események, és az áldozatok - a szófogadatlan szerkesztők - ezúttal nem olyan is­mert személyiségek, műit Korda vagy Hríb, hanem fiatal, esetleg to­vábbi pályafutásuk miatt aggódó újságírók, akik érthetően nem me­rik nyíltan felvállalni a konfliktust feletteseikkel. A közszolgálati televízióban zajló események azonban nem okozhat­nak komoly meglepetést senkinek, aki csak egy kicsit is figyelemmel kíséri a kormánykoalíció képviselőinek megnyilvánulásait. Milan Ur- báni HZDS-alelnök ez év januárjában például arról mesélt egy inter­jú során, hogy pátija az STV-s híradást akarta megszerezni, és elége­detlen volt az új hírigazgató, Ján Smihula kinevezésekor, mivel bal­oldali beállítottságúnak (értsd: Smer-közelinek) tartja. Robert Fico miniszterelnök még tovább ment, s a médiákat egyenesen a kor­mány legnagyobb politikai ellenfelének nevezte. A kormányzatnak tehát meglehetősen sajátos képe van a sajtó sze­repéről és a közszolgálatiságról, és az STV esetében megteheti, hogy továbbmegy a deklaratív szintnél. Ezért nagyon résen kell lenni - médiának, civil szférának, ellenzéknek - hogy a közszolgá­lati televízió ne váljék újra szimbólummá - az állami arrogancia szimbólumává. JEGYZET Pappsanyik MÓZES SZABOLCS A média egyik sajátossága, hogy általában altkor borítja ki a bűit, ha már megtelt - csak a nagyon büdös végeredmény adható el igazán. Részben ez történt az If­jú Szivek kapcsán is. Az ügy mi­att kipattant pappsanyi-sztori- nak viszont van egy másik, szo­morúan specifikus felvidéki ma­gyar vetülete is: a szakmai és er­kölcsi igénytelenség, a „túl keve­sen vagyunk”-szindróma, az „itt mindenki mindenkit ismer” - és a „soha sem lehet tudni, kire lesz még szükség”-életérzés. P. S.-ről nem az Ifjú Szivek há­za táján kitört botrány követ­keztében derült ki, hogy mi­lyen ember. Akik ismerték, tudták ezt már ‘89 előtt is. So­káig - egészen idáig - mégis megfelelt. Igaz, hogy vezetése alatt szakmaüag sehová sem fejlődött a magyar adás, igaz, hogy emberileg és erkölcsileg sem azt nyújtotta, ami elvárha­tó lenne egy ilyen fontos intéz­mény ennyire fontos posztján ülő emberétől - mégis megfe­lelt. Az igénytelennek azért, mert szakmailag igénytelen volt, a számítónak azért, mert erkölcsileg is igénytelen volt... A politikusnak meg (hogy őket se hagyjuk ki) egyszerűen azért, mert nem kérdeztetett rá kényelmetlen dolgokra. S tegyük őszintén hozzá: a médi­ában dolgozó embernek pedig azért, mert tudta, hogy erős fi­gura, aki sok mindenkit ismer, s végtére sohasem lehet tudni, nem lesz-e majd szükség egy­szer egy jó kis rádiós flekkre. A többieknek meg? Azért, mert kis szlovákiai magyar közössé­günkben nem illik valakinek üyen „apró” okok miatt neki­rontani. Ami volt, megtörtént, most örül­jünk annak, hogy ha későn is, de legalább egyszer végre borult az a bizonyos edény. Vagy még­sem? Nem kellett volna hama­rabb kérdőre vonni, hogy keve­sebb kár étje az itteni magyarsá­got? Miért keh(ett) megvárni, amíg túlcsordul (t) a pohár? (Most ennek spéciéi egy jól működő, szorgos munkával felépített táncegyüttes issza meg a levét.) S hadd menjek tovább: ő az utolsó pappsanyi? Félek, hogy szűk kis társadalmunkban és annak még szőkébb „elitjé­ben” találnánk még jópár hason­ló, kisebb-nagyobb pappsanyit. Sőt, üyen állapotok között még a normális emberből is előbb- utóbb előtörhet a pappsunyi, ha nem vigyáz magára... TALLÓZÓ LA REPUBL1CA Államköltségen dőzsölnek az o- lasz képviselők: potom áron fala­tozik a pompás ételekből a tör­vényhozás éttermében a képvi­selőház 630 tagja - írta a római napüap. A képviselőknek egy borjú- vagy marhahúsból készült főfogásért csak 4,80 eurót kell fizetniük. Ezekért az ételekért még egy középkategóriás római kisvendéglőben is többnyire há­romszor ennyit keü leszurkolni. „A képviselők 9 eurót adnak ki egy komplett ebédért, de a parla­mentnek ez 90 eurójába kerül” - zsörtölődik a lap. Az exkluzív ét­kezdét a tervek szerint hamaro­san magánkézbe fogják adni.- Csak óvatosan, ez biztos az ellenzék újabb provokációja! (Peter Gossányi karikatúrája)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents