Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-10 / 157. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 10. Vélemény és háttér 7 Ma este arról mesél a nagyi, hogyan építünk három év alatt autópályát Pozsonytól Kassáig. (Peter Gossányi karikatúrája) Blair egykori tanácsadójának bejegyzései nem tartalmaznak valódi szenzációkat Napló a Blair-évekről FIGYELŐ Kaczynski és a „zsidó lobbi” Szélhámosnak és „a zsidó lobbi támogatójának” nevezte Lech Kaczynski lengyel államfőt egy előadásában Tade- usz Rydzyk, az ultrakatolikus Radio Maryja igazgatója - írta a Wprost című lengyel hetilap. A diákok számára tartott előadásában az antiszemita megnyilvánulásairól ismert Rydzyk azzal vádolta meg Kaczynskit, hogy támogatja a zsidók Lengyelországgal szembeni 65 milliárd dolláros kárpótlási követelését. Az előadásról a hallgatóság egy tagja magnófelvételt készített, ennek szövegét közölte a lengyel hetilap. Rydzyk azonnal provokációnak nevezte a cikket, és tagadta a neki tulajdonított kijelentéseket. A tizenöt éve működő Radio Maryja szélsőségesen nacionalista, EU-ellenes és antiszemita jellegű műsorokat sugároz, amelyek botrányos tartalma már a Vatikán bírálatát is kiváltotta. Az ultrakatolikus médiabirodalmat irányító Rydzyk atya eddig kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt a Lengyelországot irányító Kaczynski ikrekkel: a 2005-ben tartott választásokon nyíltan támogatta az államfőt, illetve annak ikertestvérét, Jaroslaw Kaczynski kormányfőt. Sőt a miniszterelnök vasárnap még részt vett azon a misén, amelyet a rádió mintegy 150 ezer hallgatója és támogatója előtt tartottak a czestochowai Mária-kegyhe- lyen. (m) TALLÓZÓ LIBERATION Hervé Morin francia védelmi miniszter szeretné megkönnyíteni a tiszti iskolákba való bejutást a szerény körülmények között élő, bevándorolt családok leszármazottai számára, hogy a francia vezérkarban is megvalósuljon az etnikai sokszínűség - értesült a párizsi napilap. „Nincs egyetlen fekete sem a francia katonai parancsnokság első száz tagja között” - írja Nicolas Sarkozy államfőhöz intézett nyüt levelében Patrick Lo- zes, a Fekete Egyesületeket Képviselő Tanács (CRAN) elnöke. A francia törvények tiltják az etnikai statisztikát. Megfigyelők viszont állítják: míg a francia hadseregben a bevándorlók, vagy leszármazottaik aránya ma már 15 százalék, a hierarchiában felfelé haladva a színes bőrűek teljesen eltűnnek, a vezérkarban egyetlen egyet sem találni közülük. A Liberation értesülése szerint Morin kezdeményezésére intézkedést készítenek elő, amely megkönnyítené a „látható kisebbségek”, azaz a feketék és az arabok előrejutását a hadr seregben. Ennek megvalósítása érdekében a 2008- 2009-es tanév kezdetétől a hat francia katonai gimnázium tanfolyamokat szervez a külvárosi negyedekben a katonai előkészítő osztályokba való bejutáshoz. „Célunk az olyan fiatalok felkészítése, akik általában azt gondolják, hogy a tiszti iskola nem nekik való” - mondta a lapnak a program egyik előkészítője. „Lelőtte” volt főnökét a Downing Street egykori nagyhatalmú sajtóminde- nese, Alastair Campbell, aki nem egészen két héttel Tony Blair távozása után kiadta naplóját a brit Munkáspárt eddigi legsikeresebb miniszterelnökének kormányzati évtizedéről. MTl-HÁTTÉR Campbell, akit rendkívüli befolyása miatt annak idején sokan még a Westminster belső hatalmi köreiben is a tényleges miniszterelnök-helyettesnek tartottak, hétfőn jelentette meg a The Blair Years - A Blair-évek - címet viselő, 350 ezer szavas kivonatát. A könyv anyagát az egykori sajtókapcsolati igazgató saját naplójából merítette; a teljes napló, amelybe Campbell a Blair mellett töltött, még ellenzékben kezdődött tíz év során mindennap eszközölt bejegyzéseket, 2,5 millió szót tartalmaz. A volt sajtómindenes állítólag egymillió fontot kasszírozott a kiadótól. Kérdés, hogy mennyit vett ki Blair zsebéből, ugyanis szakértők a volt kormányfőnek ötmillió fontos bevételt jósoltak, ha maga írja meg visszaemlékezéseit a hatalomban töltött évtizedről. Alastair Campbell naplóját többen várták szorongással a Whitehall kormányzati negyedében, ő volt ugyanis, aki mindenkiről mindent tudott, egyesek szerint többet, mint Blair. Ehhez képest azonban a 794 oldalas kötet kevés „robbanásveszélyes” részletet tartalmaz. Megtudható belőle egyebek mellett - amit eddig is szinte mindenki tudott hogy a kormány több tagjának súlyos kétségei voltak az iraki katonai beavatkozás helyességét és jogszerűségét illetően az invázió kezdete előtt. John Prescott miniszterelnök-helyettes és John Reid pártelnök, Blair legszorosabb szövetségese - későbbi belügyminiszter - a háborúról szóló parlamenti szavazás előtti utolsó kabinetülésen láthatólag fizikai rosszulléttől szenvedett - olvasható a naplóban. Campbell szerint ugyanakkor Tony Blairnek egyáltalán nem voltak kételyei az iraki beavatkozással kapcsolatban, vagy „ha voltak, jól titkolta még előttünk is”. Kiderül az is, hogy Blair eredetileg nem akart nekifutni a harmadik választásnak a Labour élén, és fontolóra vette, hogy a legutóbbi, 2005-ös választások előtt lemond. Tony Blair a brit baloldal vezető erejének eddigi legsikeresebb miniszterelnöke volt azzal, hogy tíz évig folyamatosan hatalmon tartotta a jelenleg is kormányzó Munkáspártot, amelyet egymás után háromszor vezetett választási győzelemre. Mindkét teljesítmény rekord a Labour évszázados történetében. Blair azonban a harmadik választási csata előtt egy időre elbizonytalanodott, érzékelve, hogy az iraki háborúval kapcsolatos botrányok miatt zuhan a választók bizalma, meg egyébként is, „igazából soha nem akart két megbízatásnál többet végigszolgálni”. Campbell beszámol titkos egyeztetésekről is, amelyek Blair és a néhai Diana hercegnő között zajlottak le „valahol London külvárosában” a Munkáspárt első, 1997-es. győzelme után. Az új kormányfő ugyanis valamiféle utazó nagyköveti szerepet szánt Károly trónörökös akkor már elvált feleségének, akinek tetszett is az ötlet. Ebből azonban már semmi nem lett, mivel Diana még abban az évben meghalt a párizsi autóbalesetben. Blair az egész világot sokkoló katasztrófa után, a merev hallgatásba és elzárkózásba burkolózó királyi család helyett is szinte apafiguraként kezelte az alattvalók mély gyászát, és az ország ezt jutalmazta is: a kormányfő választói támogatottsága azokban a hetekben 90 százalék fölé szökött, ami példátlan a fejlett ipari demokráciák körében. A naplóban felfedett politikai ínyencségek sorába tartozik, hogy Blair még az 1997-es választások előtt tárgyalni akart a liberális demokratákkal a harmadik legnagyobb brit parlamenti erő és a Munkáspárt egyesüléséről. Ennek sikere legalábbis kétes lett volna, a brit Liberális Demokrata Párt ugyanis azóta is a baloldal kemény ellenzéke a londoni alsóházban, egyebek mellett az iraki háború kérdésében. Campbell Downing Street-i uralkodása alatt vált fogalommá a „spin”, vagyis a politikai csoda- doktorság, amelynek alaptétele szerint minden ország- és világ- megváltó ötlet eladható és minden politikai botrány kiheverhető a megfelelően profi kommunikációval. Ez igen sokáig működött is, az iraki háborút kísérő és követő súlyos belpolitikai botrányokkal azonban a kormányzati nyilvánosságpolitika emeltyűit abszolút profizmussal kezelő Campbell sem tudott már mit kezdeni, és az elsők között bukott ki a Downing Streetről. Távozásával megindult a korábban oly sikeres blairi sajtókezelési politika gyorsuló eróziója is. Ennek látványos megnyilvánulása volt, amikor a leköszönőfélben lévő kormányfő egyik utolsó, általános döbbenettel fogadott beszédében „falkában támadó, fékevesztett fenevadaknak” nevezte az újságírókat. KOMMENTÁR GÁL ZSOLT Alig száradt meg a festék a munkatörvénykönyv módosításán, a szociális tárca vezetője, Viera Tomanová máris átfogó támadást indított a második nyugdíjpillér ellen. Az új kormány hivatalba lépése óta köztudott, hogy a kabinet - a miniszterelnök szavaival élve - nem akarja „a magán-nyugdíjpénztárak telhetetlen torkát tömni” az emberek által befizetett járulékokból. Ennek az éremnek a másik oldala persze az, hogy inkább saját maga szeretné szétosztani azt a pénzt, ami most a nyugdíjpénztárakban lévő egyéni számlákon gyarapodik. így elegendő összeg szabadulna fel az osztogatásra, sőt átmenetileg még nyugdíjemelésre is futná. Az nyilván aligha érdekli a jelenlegi kormányt, hogy egy üyen rendszer hosszabb távon teljességgel fenntarthatatlan a társadalom elöregedése, valamint az aktív dolgozók és a nyugdíjasok közötti arányok drámai romlása miatt. A gond csak az, hogy képletesen szólva, a fránya nyugdíjpénztáraknak azt a telhetetlen torkát nem lehet nemes egyszerűséggel elvágni. A kormány ezért fondorlatosabb stratégiákhoz volt kénytelen folyamodni. Először is nem lenne kötelező a második pillérben a tagság a munkaerőpiacra lépő fiataloknak. Ez aligha hozna drámai változást, hiszen a józan ésszel gondolkodó emberek nem akarnák, hogy a saját számlájukra vándorló és ott gyarapodó, 9 %-nyi befizetéseket eztán a mai nyugdíjasok között osszák szét. A többség ezért nem mozdulna. Ugyanezen okból az sem valószínű, hogy a második pillér keretében működő nyugdíjpénztárakba egyszer már belépett 1,6 millió ember visszatérne a Szociális Biztosítóba. Az sem jelentene jóval nagyobb többletbevételt, ha a tervek szerint a járulékot most már bármilyen nagyságú bér után kivetnék. Idáig „csak” 56 ezer koronányi bérből vonták le a nyugdíjjárulékot, a nagyobb keresetek e feletti részéből már nem. Nyilvánvaló, hogy nagyon kevés embernek van üyen magas fizetése, az ennél jobban keresőknek pedig nagyon sok módja van arra, hogy kibújjanak a járulékfizetés alól - mondjuk a bérük helyett más formákban kapnának pénzt a munkaadójuktól. A jórészt hatástalan változtási javaslatokat Tomanová asszony ezért megtoldotta egy hátborzongatóan ügyes, a kisemberek gyarlóságára építő trükkel. Ha valaki kilépne egy nyugdíjpénztárból, megkapná az eddig ott összegyűlt pénzét. Ez már sok embernek komoly kísértést jelentene. Miért ne vegyem ki és költsem el rögtön ezt a pénzt? - gondolhatnák sokan. A pülanatnyi nyereség bizonyára elhomályosítaná azt a tényt, hogy valakinek 20-30 év múlva ezáltal kisebb nyugdíja lenne. A kormány fondorlatos terveiben az a legszörnyűbb, hogy a felelőtlenséget bátorítja, és az emberi gyarlósággal akar visszaélni, hogy ama bizonyos nyugdíj- pénztári torkokat arra kényszerítse, visszaöklendezzenek valamennyi, oda már egyszer befizetett pénzt. A második pillér lényege éppen abban áll, hogy az emberek a saját maguk által befizetett és a pénztárak által befektetett és gyarapítón pénzt fogják majd visszakapni nyugdíjas korukban. Ez felelősségteljes gondolkodásra, a jövőre való takarékoskodásra, a járulékok becsületes befizetésére és a fizetések nagyságának bevallására ösztönöz. Ezzel szemben a kormány - kizárólag pénzéhségének csillapítása és a magántőke elleni utálata miatt - egy olyan rendszert preferál, amely hosszú távon fenntarthatadan és a felelődén, azonnali élv- hajhászatra és potyautas magatartásra, kiskapuk keresésére motivál. Ez lenne a szociális gondoskodás stratégiája? Terrorparti JARÁB1K BALÁZS Kissé alábbhagyott a média lendülete és oknyomozása a brit (majdnem) terrorcselekmények kusza ügyében. Végre, bár csak rövid időre, egy kis szlovák szál is beleszövődött a történetbe - bekerültünk a globális vérkeringésbe. Semmi okom kételkedni a Scotland Yard szavahihetőségében, és természetesen mi sem örvendeztet jobban, mint hogy a bombák nem robbantak fel, ám az ördög ügyvédjét játszva nem lehet nem észrevenni, hogy van a (majdnem) terrorakcióknak pár meglehetősen furcsa mozzanata. Vegyük például az akciók meglehetősen amatőr voltát. Képzett orvosok kicsit jobban is érthetnének a kémiához, és egy picivel több odafigyeléssel igazán nagy csinnadrattával köszönthették volna Tony Blair távozását. Analógiaként az a Timothy McVague jut eszembe, aki botcsinálta terroristaként az interneten találta meg annak a bombának a „receptjét”, amely 1995-ben az amerikai Oklahoma City-ben 169 emberrel végzett. A brit sajtó radikálisan baloldali része máris Brown-bombaként emlegeti az eseményeket, mint ahogy a két évvel ezelőtti véresen komoly metró- és buszmerényleteket Blair-bombáknak nevezte, és a kiváltó okokat kizárólag Irakra vezeti vissza. Persze eszerint a logika szerint minden bombázás megelőzése az iraki kivonulás lenne, ám kezet a szívekre, mit segítene a mai iraki helyzetben a brit csapatok kivonulása? De hagyjuk Irakot. Sokkal inkább érdemes odafigyelni arra, hogy amatőrök verbuválása és „bevetése” egy új, ha úgy tetszik globális terrorista hadviselési taktikának látszik. Tülajdonképpen arról van szó, hogy az új kommunikációs lehetőségek és a globális világ által nyújtott lehetőséget kiválasztva a már régebben hálózati stílusban működő terrorcsoportok egyszerűen „külső erőforrásokat vesznek igénybe”, vagyis „kiszervezik” (outsourcing) a munkát. Mivel a terror-outsourcing még nem működik tökéletesen, London most fellélegezhetett. Előbb vagy utóbb azonban megjelenhet egy újabb, helyi illetékességű, de globálisan elérhető Timothy McVauge. Érdemes lenne ezért az illetékeseknek átgondolni a terrorelhárítást, hogy ezt az új terrorpartit nagyobb eséllyel játsszák a globális sakktáblán. Elterelő hadművelet ke________~rwm _____^_____________________ Mi ndkettőjük számára az iraki háború vált „végzetessé". Alistair Campbell a Blair-álarcot viselő tüntetők társaságában. (CTK/AP-felvétel)
