Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)
2007-07-09 / 156. szám, hétfő
18 Sportvilág - a nemzet sportolója ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 9. www.ujszo.com Székely Éva, a Nemzet Sportolója, Helsinki olimpiai bajnoka ma is napi 1000-1500 métert úszik, s újságolvasás helyett a piacon szerzi be az információit Megéltem mindent, meg mindennek az ellenkezőjét Nagy elégtétel volt számára, hogy a Nemzet Sportolója lehetett (Képarchívum) KI 0? Székely Éva 1927. április 3-án született Budapesten. Pályafutását megtörték a II. világháború előtti megkülönböztető törvények. Már 1940-ben, 13 évesen tagja volt az ifjúsági folyamúszó bajnokságot nyert FTC váltónak. Tehetsége többéves kényszerszünet után Sárosi Imre segítségével bontakozhatott ki. A Monte Carlo-i Eb-én (1947- ben) második lett, majd a londoni olimpián 4. helyezést szerzett. De Helsinkiben már nem talált legyőzőre. A világon elsőként pillangózta végig a 200 méteres távot. 33 egyéni bajnokságot nyert, 36 országos és 10 világrekordot állított fel. Melboume-ben ezüstéremmel fejezte be pályafutását. Később gyógyszerészként dolgozott a Vasutas-kórházban. Közben edzősködött. Első számú tanítványa lánya, Gyarmati Andrea volt. 14 évesen két döntőben úszott Mexikóban. A barcelonai Eb-n (1970) két aranyat nyert. De nagy álma a müncheni olimpián nem vált valóra. A100 méteres háton a remélt arany helyett csak harmadik lett, ami érthetően nagy csalódást jelentett a család számára. A bajnoknő abbahagyta az edzősködést, Móci unokáját, az ismert vízilabdást (Hesz Mátét) istápolta. Floridában beiktatták az úszósport halhatatlanjai közé, és Magyar- országon is tagja lett a legjobb magyar sportolók egyesületének. Több sikeres könyvet jelentetett meg, „Sírni csak a győztesnek szabad” című művével általános elismerést vívott ki. Kivételes, példaértékű életútja elismeréseként 2006-ban Nemzetközi Fairt Play díjjal tüntették ki. A Komjádi uszodában találkoztunk. Egyrészt azért, mert Székely Éva még nyolcvan évesen is napi rendszerességgel úszik, másrészt azért, mert tíz éve kirabolták, s azóta nem enged idegent a lakásába. Életének emlékezetes pillanatait viszont szívesen felidézte - Éva néni mesélt, mi hallgattuk. BŐD T1TAN1LLA Felvidéki gyökerek „Anyukám csúzi volt, mindig Perbetére jártak át a nagynénimék- hez. Én is sokat nyaraltam náluk, amíg gondolkodás nélkül el nem vitték őket Auschwitzba a komáromi gettóból. Senki nem maradt életben, tizennégy családtagom halt meg. Sose fogom elfelejteni azt sem, mikor az unokabátyáimat behívták cseh katonának: Anyámék úgy gyászoltak, mintha meghaltak volna. Magukon kívül voltak. Apukám a Háromszék megyei Élőpatakon született, s még az első világháború előtt jött Budapestre. Elmentem vele Erdélybe, mikor visszacsatolták... Kétszer láttam az apámat sírni, először, mikor meghalt a nagymamám, és mikor meglátta a Hargitát...” Napi 1000-1500 méter „A jó kondíció egyrészt genetikai adottság - volt egy nagynénim, aki 100 évig és három hónapig élt -, meg hát mindig mozogtam, egész életemben, és most is mozgok. Naponta 1000 és 1500 méter között úszom, attól függ, hogy müyen a víz. Nekem nem az volt a teljesítmény, hogy sokat edzettem, hanem hogy azt a sok hideg vizet kibírtam, mert mindig rettenetesen fáztam. Most már megengedem azt a luxust magamnak, hogy ha fázok, kijövök a vízből. De hú elhatározom, hogy végigúszok egy távot, akkor azt nem hagyom abba előbb.” A sport nem a pénzről szólt „Mára az egész olimpia üzleti vállalkozássá vált. Nem szeretnék most sportolni, azt hiszem, nem is csinálnám. Nekem ez valami egész mást jelent. A sport számomra nem a pénzről szólt, az, hogy most a Nemzet Sportolójaként pénzzé vált, az nagy szerencse. De amikor én elkezdtem úszni, még mi fizettünk. Nem kaptunk dresszt, nem kaptunk köpenyt, nem kaptunk belépőt, nem kaptunk semmit. Válogatottnak kellett lenni, hogy az ember kapjon valamit, de volt a sportnak eszmei értéke.” Káromkodó úszólányok „A müncheni olimpián mindig egy edzőnek kellett mennie a versenyzővel a doppingvizsgálatra. Számomra ez egy rémálom volt. A doppingszobában a világ legjobb úszólányai, mint az őrültek, rohangáltak föl-alá, egy szál dresszben, és káromkodtak, mint a kocsisok. Úszólányt én akkor hallottam először káromkodni. Volt ott innivaló és olyan poharak, amilyenbe vizeletmintát szokás adni. Ézek mindig felkaptak egy poharat, elrohantak, visszajöttek, káromkodtak. Ittak, elrohantak. Egyszer csak jött felém magán kívül Patoh Magdi, akit lekísértem: „Éva néni, Éva néni...” Kiderült, egy nyitott kabinban le kellett pucérra vetkőzni, és ott állt egy nő, aki figyelte a mintaadást. Olyan nő kevés van, aki így tud pisilni. De a fiúk se tudtak! Arra gondoltam - szegény Coubertin, ha ezt most fentről látja, mit fog gondolni, hova jutottunk?” Az átkozott üvegfal „Lányomnak, Andreának az olimpiát megelőzően januárban súlyos betegsége, mononukleózisa volt. A betegségben rettenetesen legyengült, s hiába jutottunk el a csúcsformáig, azért az idegei ebben a helyzetben tönkrementek. Münchenben, a németeknél rendnek kellett lennie, ezért egy üvegfallal el volt választva az edzőmedence a versenymedencétől. Senkit nem engedtek le a medencéhez, így kitaláltam, beállók az üvegfal mögé - mert az egy szintben volt a medencével. Csakhogy így nem volt kontaktusom Andreával. Én láttam őt, de ő nem látott engem az üvegfalon át. Lehet, hogy ennek semmiféle jelentősége nincs, de a mai napig azt mondom, hogy ettől vesztette el a biztonság- érzetét. A rajtnál - megvan a fénykép, már mindenki a vízben van, Andrea áll a rajtkövön - egy ugrás előnyt adott a mezőnynek, egy úszó kiugrott, s azt hitte, hogy visszahívják a mezőnyt. Hát nem hívták vissza...” Öt műtét altatás nélkül „Rövidlátó voltam, de nem nagyon. Egyszer segítettem egy bácsinak valamit felemelni, és az ideghártyám kilyukadt. Ezzel nem lett volna semmi gond, ha ez nem itt történik, mert akkor már volt lézer. Csakhogy a leghíresebb magyar szemész kinyírta a szememet. Ötször operált, altatás nélkül, kilencven napig fektetett mozduladanul. A barátaim Amerikában elintézték, hogy azonnal vigyenek ki, de az orvosom nem engedte. Azt mondta, ha megmozdítanak, megvakulok. Végül Németországba mentem, s a német professzor szömyülködött, hogy ilyen hentesmunkát még nem látott. Össze-vissza volt vágva a szemem, szerencsére a németek úgy-ahogy helyrehozták. Közben pedig Budapesten itt állt a lézergép, betanított orvosokkal. Az akkori egészségügyi miniszter viszont nem engedte kinyitni a gépet, mert ő nem tudta használni... Ezért is írtam meg ezt a részt a könyvemben, s mikor megjelent, egy hét múlva használták a gépet.” Amikor abba kell hagyni „Húsz évig edzősködtem, nyolcvanban hagytam abba, a szemműtétem után. Viszont már előbb észrevettem, ahogy úsztak ezek a szerencsétlenek, hogy egyszer csak elkezdtem őket sajnálni. Arra gondoltam magamban: Jézusmária, hát hogy bírják ezt? Végül a következőt filozofáltam ki - mivel nekem már elfogyott az energiám, azt hiszem, hogy nekik is elfogyott, és item vagyok képes kínozni őket. Tudtam, hogy ebben az esetben abba kell hagyni, mert csak én indulok el lefelé, nem tudom őket felkészíteni. Gyorsan abbahagytam.” Az aranyérmet nem vitték el „Hiába volt három zár és riasztó - betörtek, és az összes díjamat elvitték. Ez 1997-ben történt. Tizenhét kiló ezüstöt, ötvenkét darab díjat. A biztosító pedig úgy kezelt, örüljek, hogy élek. A rendőrség azt mondta: „Az a szerencse, hogy nem volt otthon, mert akkor meg is ölték volna.” Hát, nagyon boldog voltam. Senki meg sem mozdult, hogy segítsen. Nem is került elő semmi. A vicc az, hogy úgy jöttek be, hogy nem lehetett észrevenni. Úgy nyitották ki a vitrint, hogy nem volt rajta egy karcolás sem, és a három kedvenc darabomat otthagyták. Olyan volt a betörő, aki engem nagyon jól ismert. Az olimpiai aranyérmet nem vitték el. Érdekes, hogy Grosics Gyulához meg Papp Lacihoz is betörtek, és ott sem vitték el az aranyérmet. Azt ugyanis nem lehet eladni. Azóta senkit nem engedek be a lakásomba, hisz elrabolták az életemet. Kegyetlen dolog, vitték volna el a pénzt vagy az ékszert...” Nem olvas újságot „Nem járok már meccsekre, úszóversenyre sem, nem olvasom a Nemzeti Sportot sem. Reggel itt vannak a gyerekek az uszodában, azoktól mindent tudok. Na meg a Kolosi téri piacon vásárlók ötven éve, ezért nem kell nekem politikát olvasni, mert az egyik eladó jobboldali, a másik baloldali, a harmadik miépes, a negyedik megint más. Ahogy végigmegyek, mindenki elmondja, hogy mi a helyzet, és abból összerakom, mi is történt. A sporttal kapcsolatban is tudják, mi érdekel, a fociról sose szólnak, de a női kézilabdáról beszámolnak.” „Mindent megkaptam” „Megéltem mindent, meg mindennek az ellenkezőjét. Mindenkit ér az életben nagyon sok öröm meg nagyon sok bánat. Ha az ember arra koncentrál, hogy mi minden jó érte, akkor el lehet viselni. De ha arra koncentrál, hogy mi műiden rossz, akkor felakasztja magát. Ezért úgy döntöttem, ha rossz kedvem van, arra gondolok, milyen szerencsés vagyok, hogy életben maradtam a háborúban, hogy sikerült nyernem olimpiát, hogy született egy ilyen gyerekem, hogy született egy ilyen unokám, hogy csodálatos gyerekkorom volt a szüleimmel, hogy rengeteg barátom van a mai napig, hogy a „Sírni csak a győztesnek szabad!” című könyvem ötszázezer példányban fogyott el - tulajdonképpen mindent megkaptam. S el ne felejtsem, rettenetesen nagy elégtétel volt nekem, hogy a Nemzet Sportolója lehettem.” Versenyző korában Pillangókisasszonynak hívták (Képarchívum) Ki a Nemzet Sportolója? A Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó életjáradékot a magyar kormány a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter javaslatára adományozhatja a magyar sport tizenkét, hatvanadik életévét betöltött, kimagasló eredményt elért sportolójának. Az életjáradék összege havi nettó 500 ezer forint. A cím egyéni vagy csapatsportágban nyújtott sportteljesítmény alapján is adományozható. Az adományozás feltétele, hogy a jelölt sportpályafutását követően is fontos szerepet töltsön be a magyar sportéletben. A Nemzet Sportolója címet 2004. május 6-án, a Magyar Sport Napján adták át először. A büszke cím és a havi nettó 500 ezer forintos életjáradék tizenkét jelenlegi bűtokosa: Albert Flórián, Balczó András, Földi Imre, Gyarmati Dezső, Hammeri László, Keleti Ágnes, Kulcsár Győző, Pólyák Imre, Portisch Lajos, SZÉKELY ÉVA, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Zsivótzky Gyula, (ú)
