Új Szó, 2007. július (60. évfolyam, 151-175. szám)

2007-07-07 / 155. szám, szombat

14 Szalon ÚJ SZÓ 2007. JÚLIUS 7. www.ujszo.com FILM A SZALONBAN CD-AJÁNLÓ Szép fiúk klubja MOLNÁR MIRIAM Az ötlet egyszerű: olyan filmet kell készíteni, amely tele van ér­dekes technikai megoldásokkal, története gyorsan pergő és izgal­mas, villogtatja a legmodernebb ketyeréket, és amely ezenfelül ér­zelmileg és vizuálisan érdekes le­het a női közönség számára is. Steven Sonderbergh Ocean’s- trilógiája ezen az ötleten alapszik, és ettől sikeres. A trilógia első ré­szében megismerhettük Danny Óceánt (George Clooney), aM bosszút akart állni egy Las Vegas-i milliomos vállalkozón (Andy Garcia), amiért az börtönbe csu- katta és elcsalta mellőle Tesst (Julia Roberts). Danny felbérel tíz férfit, akik közül mind más-más kiváló képességgel rendelkezik. Innen az első film címe: Ocean ti­zenegye ( Ocean’s Eleven). Az egy­szerűség kedvéért tudjuk, hogy Ocean emberei a jó fiúk, akik túl­járnak mindazok eszén, akik rosz- szat tesznek velük. Sajnos, a trilógia harmadik ré­széből (Ocean’s Thirteen) kima­radt Julia Roberts mint a női nem pozitív képviselője, megjelenik vi­szont Ellen Bárkin mint a macsó filmek elmaradhatatlan piros ru­hás nője. (Az első Mátrix-filmből emlékezhetünk a piros ruhás nő kreálásának szükségességére.) Az új antihős egy hotelmágnás, Willy Bank (A1 Pacino), aki egy új kaszinószállodát épít Vegasban. Bank jobb keze, Bárkin karaktere, Abigail Sponder, akit csak néhány jelenetben látunk, egyértelműen undorító, főleg amikor bemutat­ja, hogyan kell egy női alkalma­zottat kirúgni azért, mert két ki­lót hízott. Pacino remekül alakítja a csaló, rosszindulatú és hazug üzletem­bert, aki azt a végzetes hibát kö­vette el, hogy átverte Ocean jó ba­rátját, Reubent (Elliot Gould). George Clooney és Brad Pitt a film- cannes-i bemutatóján, 2007. má­jus 24-én (Fénykép: REUTERS/Eric Gaillard) Míg Reuben kómában fekszik, a társaság újból összejön, és kitalál­ják, hogyan állnak bosszút Ban­ken, és vesznek elégtételt a barát­jukat ért sérelmeken. Ebben a Sonderbergh által fel­épített ideális világban etikailag minden fekete-fehér, vizuálisan pedig gyönyörű és lenyűgözően piros, vagy azúrkék. Vegas sosem nézett ki jobban, a kaszinókban csinos és ápolt emberek játsza­nak, sehol egy csikk vagy kiégett helyek a szőnyegen, és a jó mindig győz a rossz felett. A látványélve­zetek mellett jólesik a finom hu­mor, a jó zene és az apró kikacsin­tások, mint amikor a film végén Clooney azt tanácsolja Pitinek, hogy állapodjon meg egy jó nő és néhány gyerek mellett. Az izgalmas, és a második rész­szel ellentétben követhető törté­neten kívül a közönség leginkább azért megy el megnézni ezt a fil­met, mert, valljuk be, George Clooneyra, Brad Pitire és Matt Dantonra jó ránézni. Clooney ele­gánsan sportos, Pitt továbbra is selyemingeket visel, Damon amúgy kisfiús fizikumát kicsit fel- nőttesebbé teszik az öltönyei. A majdnem kétórás film alatt a kö­zönség egy percig sem unatkozik. A vágások gyorsak, az átmenetek­kor figyelni kell, állandóan törté­nik valami. Sonderbergh kamerája fantasz­tikus, és még ezzel a könnyed, ele­gáns és a realitástól oly távoli filmmel is bizonyítja, hogy meste­re művészetének, hogy bármit re­mekül meg tud csinálni - a komor háborús filmtől kezdve (The Good German) az üyen nyári szórakozá­sig. Lehetséges persze, hogy né­mileg csalódott, amikor a kassza és a kritikusok szerint az Ocean’s- trilógia sokkal sikeresebb, mint az általa többre tartott más filmjei. Heaven Street Seven: Sordid Little Symphonies PUHA JÓZSEF Meggyőződésem, hogy a magyar zenei élet egy kisebb szegmense nemzetközi kritériumok szerint vizsgálva csodás irányba halad. Van egy zenekar, amely már meg­érett az európai, urambocsál, vüág- hímévre, és akad néhány, amely egyre látványosabban érlelődik. Á körülmények ismerete ugyan le- hangolóvá teszi az embert: esélye magyar együttesnek, előadónak a külhoni élvonalba való kerülésre a nullával egyenlő. Pontosabban azért nem teljesen reménytelen a helyzet. Több olyan zenekar is léte­zik, amelyeknek bérelt helyük van a többi közt a jelentősebb londoni klubokban - miközben létezésük­ről az átlagos magyar zenehallgató nem is tud (például: a CH.I.P, The Puzzle...). Igaz, ezek még messze vannak a befutástól, és a mostani állás szerint egy ponton túlra nem is jutnak el, de a remény hal meg utoljára. Ahogy jeleztem, van azonban egy közismert együttes, az angolszász gitárpop vezető magyar képviselője, amely már túljutott ezen a pon­ton. Szép lassan, ám határozot­tan halad felfelé a szamárlét­rán, és sok külföldi időközben nemcsak a nevét tanulta meg, hanem a zenéjét is jól ismeri, szereti. Ez a Heaven Street Seven, a karizmatikus éne­kes-szövegíróval, Szűcs Krisztiánnal az élen. Az an­goltanár képesítésű front- ; ember hibátlan angol kiejtés­sel énekel, ami csak kevés honfi­társáról mondható el - nem hiába hívták őt olyan angolul éneklő for­mációk és előadók az albumaikra, mint a NEO, a The Carbonfools vagy Yonderboi. A HS7 esetében műiden adott a sikeres külhoni karrierhez. A napokban jelent meg a nemzetközi piacra szánt első nagylemeze. Szűcs Krisztián a fiatal magyar zenészgeneráció legjobb szöveg­írója. Szerintem a magánéletbeli kudarcaiból nyeri az inspirációt. Mintha született lúzer volna, akit eddig minden csaja faképnél ha­gyott. A látszat azt sugallja, hogy ilyenkor kap szárnyra hol fanyar, hol drámai, hol groteszk felé hajló, máskor szándékosan suta humora. Ennyire élethű sorok kizárólag ak­kor jutnak az ember eszébe, ha tel­jes mértékben megéli a mondani­valóját. A szövegeket Krisztián egyedül írja, a zenét társaival kom­ponálja. A zenekar legutóbbi magyar, Tu­dom, hogy szeretsz titokban című albumának stúdiómunkálatait egy örömteli esemény szakította félbe. Tavaly januárban az Európa egyik legrangosabb zenei seregszemléjé­nek számító cannes-i MIDEM-en harmadszor adták át az EBBA- díjakat (European Border Breakers Awards - Európai Határokon Áttö­rök Díjai) kontinensünk kilenc együttesének, előadójának. A ne­ves elismerésben részesültek közt tavaly először a 2004-ben csatlako­zott tíz új uniós tagállam egyik ze­nekara is helyet kapott. A zsűri a HS7-nek ítélte oda az Európai Áttö­rés elnevezésű különdíjat. Azt hit­anyag. Öt évtized irányzatainak legjavát idézi meg: a hatvanas évek beates, a hetvenes évek funkos, soulos, a nyolcvanas évek szinti- popos, a kilencvenes évek gitárala­pú popos és napjaink gitárközpon­tú brit rock világát. Mindezt ma­gyar témákkal, magyar ízekkel, magyar hangulatokkal elegyítő egyedi stílusban. Szövegüeg a ko­rábbiakhoz képest még személye­sebb, még melankolikusabb. A soulosan induló Szív című nyitódal a finom szintihangjaival és lüktető ritmusával megadja a lemez alap­hangulatát. A Nem baj című felvé­tel már-már depresszív, valamint a címadó is ezt a vonalat erősíti, bár enyhébb kivitelben. Persze a másik véglet is jelen van: a pörgős, vicces szövegű dalok, mint például az Ide­tük, az ezzel járó publici­tás odahaza megoldás lesz egy jelentős problémára. A zenekar sajnálatos módon eddig nem tudott népes rajongótábort verbuválni, vagyis a lemezvásárló réteget kevésbé tudja megszólítani, a 2000-es Cukor című óta folyama­tosan esik az eladási példányszá­ma. Ennek megváltoztatásához az elismerés is kevés volt, a rossz soro­zat a díjnak köszönhetően sem sza­kadt meg. Egyébként a Cukor nem a debütáló, hanem a negyedik ko­rong volt a sorban, de az első teljes egészében magyar nyelvű. Két an­gol album után a ’98-as Budapest Dolls címűre már négy magyar szerzemény is felkerült. Sorrend­ben a hetedik, a Tudom, hogy sze­retsz titokban című a HS7 eddigi erényeit egyesítő, változatos gén agy, a Márta vagy a Mikor utol­jára láttalak címűek. Utóbbi a san- zonos indítása után a refrénnél hir­telen rockba csap át, és tangórit­musokat is felfedezhetünk benne. Felkerült az albumra a koncertek­ről már jól ismert, addig kiadatlan, a Cukor idejéből származó 99% cí­mű is. A felvételek külön is megáll­ják a helyüket, sorba állítva pedig érdekes hangulati ívet képeznek. A lemezt záró, producerként Yonder­boi által jegyzett szvinges Menni kell tovább című viszont megbontja az egységet. Egy másik dal, a Yeah, Yeah, Yeah című - más szemszög­ből - még inkább kilóg a sorból. Funkos refrénje kísértetiesen ha­sonlít a The Cure ’87-es Hot Hot Hot!!! című slágeréhez... A Tudom, hogy szeretsz titok­ban című album megjelenése óta még nagyobb intenzitást vett a Heaven Street Seven külhoni pá­lyafutása. A nyolcvanas évek veze­tő ausztrál rockzenekara, a Steve Kilbey vezette The Church 2006 májusában teltházas koncertet adott Budapesten, az Erzsébet téri Gödör Klubban, akusztikus mini­turnéjának keretében. A fellépés előtt a Heaven Street Seven ze­nélt. Krisztiánék elnyerték az ausztrál együttes szimpátiáját, és Steve-ék meghívták őket a tavaszi, Magnetic Strip Electric Tour Europe 2007 című klubturnéjukra - tíz ország tizenhat városában léptek fel együtt. A koncertsorozat Budapesten, a Gödör Klubban in­dult április 12-én, és Londonban ért véget április 30-án. A HS7 több esetben az elmúlt években is készített angol nyelvű változatokat a szerzeményeiből - a 2000-es White Lies In HiFi című háromdalos maxi cédéjét a brit Record Collector című szaklap a hónap kislemezének választotta. Az első nemzetközi nagylemez összeállításakor a zenészek nem a slágerválogatás mel­lett döntöttek, hanem a legutóbbi anyagot fordítot­ták angolra. A még egysé­gesebb összhatás érdeké­ben két felvételt (99%, Ide­gen agy) lehagytak róla, a Szörnyű gyerek (Heaven Never Knows) címűt pedig át­helyezték az albumon belül. Ezeket leszámítva a szerkezet vál­tozatlan maradt. A borítón a Tu­dom, hogy szeretsz titokban he­lyére a Sordid Little Symphonies (Mocskos kis szimfóniák) cím ke­rült. Az angol szövegek a Mikor utoljára láttalak (Smudgy Winter Morning) kivételével jelentősen eltérnek az eredetiktől, közös pontok csak egy-egy sor vagy versszak erejéig lelhetők fel. A megszólalás első osztályú, az anyag itt-ott még jobban is hang­zik a magyar változatnál. A ko­rong az európai mezőnyből jócs­kán kiemelkedik. Ha a slágerlis­ták valóban a zenéről szólnának, Európa-szerte (vüágszerte) az él­mezőnybe kerülne. „Még azok is felnéznek ránk és megtiszteltetésnek tekintik kézszorításunkat, akik egy sorunkat sem olvasták. (így persze könnyű.)" Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal. Második (enyhén javított) kiadás, 1997 (Fénykép: CTK/Petr Eret) SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Grafika: Toronyi Xénia Levélcím: Szalon, Új Szó, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents