Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-04 / 127. szám, hétfő

Sportvilág 17 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 4. Négy ellenfél közül választ a focivilágbajnok Mégsem jönnek az olaszok? MTl-JELENTÉS Budapest. A magyar szövetség múlt szerdán bejelentette, hogy a világbajnok olasz labdarúgó-válo­gatott augusztus 22-én a Puskás Ferenc Stadionban lép pályára, mégis elképzelhető, hogy a talál­kozóból nem lesz semmi.. „Bizto­san játszunk barátságos mérkő­zést az említett időpontban, ám azt még mi sem tudjuk, melyik el­lenféllel szemben. Jelen pillanat­ban négy szövetséggel folytatunk tárgyalásokat, köztük a magyar­ral is - nyilatkozta Antonello Va- lentini, az Olasz Labdarúgó Szö­vetség (FIGC) sajtófőnöke. - Hogy a magyar szövetség hogyan kommunikálja az ügyeit, az már az ő dolga, mi csak akkor közöljük a híreket a sajtóval, amint minden papírt aláírtunk” - tette hozzá Va­lentint Röplabda Euroliga: a románok is alulmaradtak Újabb két szlovák diadal S1TA-JELENTES Poprad. Mindkétszer győzött a szlovák férfi röplabda-válogatott az Euroliga hétvégi mérkőzésein Románia ellen. Vladimír Pridal együttese eddigi négy találkozóját rendre 3:l-re nyerte, s jobb játsz­maarányával átvette a vezetést a C csoportban. Az Euroliga C csoportjának eredményei: Szlovákia-Románia 3:1 (-21, 16, 34, 21) és 3:1 (31, - 25, 15, 22); Törökország-Lettor- szág3:lés3:2. Az állás: 1. Szlovákia 4 4 0 12:4 8 2. Törökország 4 4 0 12:5 8 3. Lettország 4 0 4 5:12 4 4. Rommánia 4 0 4 4:12 4 SPORTHÍRADÓ Francia nyílt teniszbajnokság: egyesben már nincsenek versenyben a szlovákok Mauresmo korán kiesett Garbin minden bevetett, de Vaidisová eszén nem tudott túljárni (SITA/AP-felvétel) ♦ Barátságos focimérkőzések: Ausztria-Paraguay 0:0; Svájc-Ar- gentína 1:1, g.: Streller (63)., ill. Tévéz (50.); Ausztrália-Uruguay 1:2, g.: Steijovski (6.), ill. Forlán (40.), Recoba (77.); Koreai Köztár- saság-Hollandia 0:2, g.: Van der Vaart (32., 72., az elsőt 11-esből); Anglia-Brazüia 1:1, g.: Terry (68.), ill. Diego (92.); Mexikó-Irán 4:0, g.: Borgetti (1.), Lozano (27), Fon­seca (81.), Torrado (84.); Costa Ri- ca-Chile 2:0, g.: Badilla (28.), Ruiz (58.); Kolumbia-Montenegró 1:0, g.: Falcao (33.). ♦ Labdarúgó NB II, 28. forduló, nyugati csoport: BFC Siófok-Duna- újváros 2:0 (1:0). A forduló többi mérkőzése lapzárta után árt véget. ♦ Sakkvilágbajnok-jelölti páros­mérkőzések, Eliszta, nyolcad- döntő, hatodik játszma: Jevgenyij Barejev (orosz, 2643)-Polgár Judit (magyar, 2727) dönteden, vége­redmény: Polgár Judit-Barejev 2,5:3,5. A negyeddöntőben: Lékó Péter-Barejev. ♦ Felkészülési férfi kézilabda­mérkőzések: - Hodonín: Csehor- szág-Szlovákia 22:31; Dabas: Ma- gyarország-Svájc 30:31. ♦ Adétikai GP, New York - férfi 100 m: 1. Gay (amerikai) 9,76 - 2,2 m/mp-es hátszél miatt nem hitele­síthető a világcsúcs; 110 m gát: 1. Hsziang (kínai) 12,92; férfi 5000 m: Bekele (etip) 13:04,05; női 5000 m: 1. Dibaba (etióp) 14:35,67 ♦ Kladnói adétikai viadal - női tá­volugrás: 1. Jana Velcfáková (szlo­vák) 665 cm. ♦ Kalamatai adétikai verseny - fér­fi távolugrás: 1. Luis Tszatoumasz (görög) 866 cm - az év legjobb eredménye. ♦ Akropolisz-rali, Athén - a vége­redmény: 1. Grönholm, Rautiainen (finn, Ford Focus WRC) 3:49:22,6; 2. Loeb, Elena (francia, monacói, Citroen C4 WRC) 3:50:01,2. A vb élcsoportja: 1. Grönholm 65,2. Lo­eb 56, 3. Hirvonen (finn, Ford Fo­cus WRC) 49. ♦ Skoda-rali, Pozsony (102,18 km): 1. Václav Pech-Petr Uhel (cseh/Mitsubishi) 1:02:46; 2. Grzyb-Hundla (lengyel/Suzuki) +43,8, 3. Gavlák-Hulka (szlo- vák/Mitsubishi) +52,4. ♦ Sportiövő-Vk, München, nők, légpuska: 1. Pfeilschifter (német) 503,3; ...7 Nagy (magyar) 497,9; férfiak, puska, 3x40 lövés: 1. Debe- vec (szlovén) 1280,7; ...18. Sidi (magyar) 1170; 19. Gönci (szlo­vák) 1170. ♦ Triation Ironman-viadal, St. Pöl­ten, nők: 1. Csömör Erika (magyar) 4:24:39; fél Iroman-viadal, Bécs, férfiak: 2. Nagy Gergely (magyar). ♦ Turf-gála pozsonyi nemzetközi lóverseny, Szlovákia nagydíja: 1. Ryan (Rastislav Jurácek, MPL Ra­cing, szlovák), 2. Hipoliner (Anton lürgajev, St. Damis, lengyel), 3. Stars Song (Jean-Pierre Lopez, Stall Allegro, osztrák). Fociselejtezők az összmagyar diákbajnokságon Indul a második kör ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Illésháza/Nyárasd/Dunaszer- dahely. Ma kezdődnek a második kör küzdelmei a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnok­ság labdarúgó-selejtezőiben. Ibo­lya Olivér felvidéki főszervezőtől megtudtuk, hogy két helyszínen alapiskolás, egy helyen pedig kö­zépiskolás csapatok csatároznak egymással. Az alapiskolásoknál két négyes csoportban mindenki játszik mindenkivel, és az első két helyezett jut be a nyugat-szlováki­ai régiódöntőbe, amelyet június 13-án rendeznek. A további régi­ók selejtezői a jövő héten lesznek. A középiskolásoknál Dunaszerda- helyen, a sikabonyi pályán csap össze ki-ki meccsen az első körből továbbjutott négy helybéli gárda. A találkozók győztesei kerülnek a szintén 13-án sorra kerülő felvi­déki döntőbe, ahol a Hidaskürti Középfokú Magán Szaktanintézet és az Alsóbodoki Vállalkozói Ma­gán Szakközépiskola legénységei várnak rájuk. A PROGRAM, alapiskolák - II- lésháza, 9.00 - résztvevők: Illés- háza, Vágfarkasd-Negyed, Ekel, Kodály Zoltán Alapiskola (Duna- szerdahely); Nyárasd, 10.00 - résztvevők: Nyárasd, Zselíz, Nagy­magyar, Eötvös utcai Alapiskola (Komárom). Középiskolák - Du- naszerdahely, 9.30: Sportgimná- zium-Mezőgazdasági és Élelmi­szeripari Középiskola, 10.30: Vámbéry Ármin Gimnázium-Ke­reskedelmi Magánakadémia, (pll) Párizs. A francia nyüt tenisz- bajnokság női versenyének 3. fordulója után egyesben már nincs szlovák verseny­ben - kiesett Daniela Han- tuchová és Dominika Cibul- ková is, előbbit a spanyol Anabel Medina, utóbbit pe­dig az orosz Kuznyecova ütötte el a továbbjutástól. ÖSSZEÁLLÍTÁS A végső sikerre is esélyes, hazai közönség előtt szereplő Amélie Mauresmo három játszmában ki­kapott a cseh Lude Safáíovától. A francia sztár, aki összességében 45 (!) önhibát vétett, az első szettben 3:0-ra vezetett, aztán zsinórban hat játékot vesztett. A folytatásban ugyan összekapta magát Maures­mo, ám végül a rövidítésben szen­vedett vereséget. A veterán Jonas Björkman beju­tott a nyolcaddöntőbe, miután négy játszmában nyert a spanyol Oscar Hernandez ellen. A 35 esz­tendős svéd játékos, aki legjobbja­ként - tíz éve - a negyedik volt a vi­lágranglistán, jelenleg a 74. a rang­sorban. Másodvirágzását éli Carlos Moyá is: a 31 éves spanyol szépfiú, akiről még parfümöt is neveztek el és 1998-ban diadalmaskodott a pá­rizsi vörös salakon, az argentin Ju­an Pablo Brzezickit intézte el há­rom szettben. A következő forduló­ban veterán derbi következik, Mo­yá ellenfele ugyanis éppen Björk­man lesz. A címvédő és tavalyelőtt is győztes Rafael Nadal könnyedén, Novak Djokovics pedig nagy csatá­ban nyert, így mindketten bejutot­tak a nyolcaddöntőbe. A spanyol já­tékos, aki vasárnap ünnepelte 21. születésnapját, honfitársát, Albert Montanest győzte le három sima szettben, míg a nála egy esz­tendővel fiatalabb szerb teniszező Hantuchová is befejezte Párizs­ban (Reuters-felvétel) a hazai közönségkedvenc Olivier Patience-t verte - több mint négyó­rás meccsen - öt játszmában. A nyolcaddöntők nem hoztak meglepetést sem a nők, sem a férfi­ak mezőnyében. Esélyesként to­vábbjutott Serena Williams, Nicole Vaidisová, Kuznyecova és Justine Henin is. A férfiak között Robredo három játszmában győzött Voland- ri ellen, csakúgy, mint a vüágelső Federer az orosz Juzsnij ellen. Szávay Ágnes a cseh Vladimíra Uhliíovával az oldalán három játszmában kikapott az első helyen kiemelt Lisa Raymond, Samantha Stosur amerikai, ausztrál duótól a női párosverseny nyolcaddöntőjé- ben. KUZNYECOVA (orosz, 3.)-CI- BULKOVÁ (szlovák) 6:2, 6:3. A vi­lágranglista harmadik helyezettje vetett véget a Roland Garroson újonc Cibulková párizsi menetelé­sének. A szlovák lány a selej­tezőkkel együtt öt meccset nyert, s Kuznyecovának is egyenrangú el­lenfele volt, végül főleg gyengébb első adogatása miatt veszítette el a találkozót. MEDINA (spanyol, 24.)-HAN- TUCHOVÁ (szlovák, 12.) 4:6, 7:6, 7:5. A spanyol teniszező pályafutá­sa első győzelmét aratta Hantucho­vá fölött, s visszavágott a közel­múltban, a római tenisztornán el­szenvedett vereségért. A meccset az önhibák döntötték el, míg Medi­na csak 29-et vétett, Hantuchová 56-szor hibázott a közel háromórás csata során, (o-o, sita) PÁRIZSI KRÓNIKA NŐI EGYES, 3. forduló (a 16 közé jutásért): Safáíová (cseh, 25.)-Mauresmo (francia, 5.) 6:3, 7:6; Csakvetadze (orosz, 9.)-Szugijama (japán, 21.) 6:4, 6:4; Schnyder (svájci, 14.)-Knapp (olasz) 6:1, 4:6, 7:5; Sarapova (orosz, 2.)-Kudr- javceva (orosz) 6:1, 6:4; Ivano- vics (szerb, 7.)-01aru (román) 6:2, 6:0; Peer (izraeli, 15.)-Sre- botnik (szlovén, 17.) 6:1, 4:6, 6:3. Nyolcaddöntő: Henin (belga, l.)-Bammer (osztrák) 6:2, 6:4, 5. Williams (amerikai, 8.)-Sza- fina (orosz, 10.) 6:2, 6:3, Janko- vics (szerb, 4.)-Bartoli (francia, 18.) 6:1, 6:1, Vaidisová (cseh, 6. )-Garbin (olasz) 6:3, 6:1, Iva­novics-Medina 6:3, 3:6, 6:3; Kuznyecova-Peer 6:4, 6:3, Safáíová-Csakvetadze 4:6, 6.0, 2:6. FÉRFI EGYES, 3. forduló (a 16 közé jutásért): Bagdatisz (cipru­si, 16.)-Hájek (cseh) 6:2, 6:2- nél Hájek feladta; Moyá (spa­nyol, 23.)-Brzezicki (argentin) 6:1, 6:3, 7:5; Björkman (svéd)-Hernandez (spanyol) 6:7, 6:3, 6:0, 6:1; Andrejev (orosz)-Mathieu (francia) 7:6, 6:0, 6:3; Nadal (spanyol, 2.)-Montanes (spanyol) 6:1, 6:3, 6:2; Djokovics (szerb, 6.)-Patience (francia) 7:6, 2:6, 3:6, 7:6, 6:3; Hewitt (ausztrál, 14.)-Nieminen (finn, 20.) 1:6, 6:3, 7:5, 6:2; Verdasco (spa- nyol)-Ferrer (spanyol, 12.) 4:6, 7:6, 6:3, 6:3. Nyolcaddöntő: Federer (sváj­ci, l.)-Juzsnyij (orosz, 13.) 7:6, 6:4, 6:4, Robredo (spanyol, 9.)-Volandri (olasz, 29.) 6:2, 7:5, 6:1, Canas (argentin, 19.)-Monaccf (argentin) 6:0, 6:4, 6:2. NŐI PÁROS, 2. forduló (a leg­jobb 16 közé jutásért): Husáro- vá, Shaughnessy (szlovák, ame­rikai, 10.)-A. Bondarenko, K. Bondarenko (ukrán) 6:1, 6:3, Gajdosová, Morigami (szlovák, japán)-Johansson, Sfar (fran­cia, tunéziai) 6:0, 7:5. Nyolcaddöntő: Raymond, Stosur (amerikai, ausztrál, l.)-Szávay, Uhlííová (magyar, cseh) 4:6, 6:4, 6:1, Gajdosová, Morigami-Jung-jan Csan, Csia- jung Csuang (tajvani, 5.) 3:6, 7:5. FÉRFI PÁROS, 2. forduló: Clé- ment, Llodra (francia, 10.)-Mertinák, Pála (szlovák, cseh) 4:6, 6:1, 6:4. VEGYES PÁROS, 2. forduló: Husárová, Vízner (szlovák, cseh)-Dechy, Ram (francia, iz­raeli, 8.) 6:4,3:6, 7:10. JUNIOR LÁNYOK, 1. forduló: Bocz (szlovákiai)-Piter (len­gyel) 6:7, 7:5, 7:5. BAJNOKI PONTOKÉRT Labdarúgás NŐI. I. LIGA, 22. forduló: MSK Slovan Trencianske Tep- lice-TJ Skloplast Tmava 0:1 (0:1), góllövő: Laurincová (öngól); MFK Maié Dvor- níky-Presov 3:0 - játék nélkül (a vendégcsapat nem utazott el a mérkőzésre); Ziar-SaTa 1:2 (0:0), Ninczová, ill. Gogh, K. Dugovicová; Selce-Slovan Bratislava 0:5 (0:3), L. Ond- rusová, Stefanova, Gregoro- vicová, Cerovská, Pracková; Humenné-Zilina 0:2 (0:0), Rebrosová, Bugánová. A bajnokság állása: 1. Sara 16 15 0 1 86:12 45 2. Slovan 16 14 1 1 68:7 43 3. M. Dvorníky 16 10 3 3 44:20 33 4. Zita 16 9 1 6 44:21 28 5. Trnava 16 8 3 5 25:27 27 6. T. Teplice 18 7 1 10 24:34 22 7. Ziar 16 6 1 9 38:36 19 8. Selce 16 4 0 12 15:67 12 9. Humenné 17 3 2 12 22:55 11 10. Presov 17 0 0 1 7 6:93 0 Vízilabda • FÉRFI EXTRALIGA - ráját­szás, 4. torna, Nyitranovák: NCHZ Nováky-SKP Kosice 11:8, legeredményesebbek: Zafovic 4, ill. Smihula 3; Slá- via UK Bratislava-CH Hornets Kosice 4:13, Nedbal 3, ill. Ve- szelits 4; Nováky-Slávia UK 13:7, Zafovic, Kertész 3-3, ill. Raus, Vano, Hudec 2-2, SKP Kosice-CH Hornets 6:7, Sé­mán 2, ill. Veszelits 3; Slávia UK-SKP Kosice 7:17, Minich 3, ül. Sémán 5; Nováky-CH Hor­nets 21:11, Kertész 4, ül. Ve­szelits 4. A bajnokság vége­redménye: 1. NCHZ Nováky, 2. CH Hornets Kosice, 3. SKP Kosice, 4. Slávia UK Bratislava. SPORTFOGADÁS LOTO 22. játékhét (vasár­nap) I. húzás: 4, 6,18,19, 20, 34; pótszám: 35. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 34 889 korona (9 nyertes), 4. díj: 493 korona (919); 5. díj: 82 korona (16 870). JACKPOT: 3 000 000. n. húzás: 1,20,28,34,38,42; pótszám: 24. NYEREMÉ­NYEK: 1. és 2. díj: nincs nyer­tes; 3. díj: 78 501 korona (4); 4. díj: 745 korona (608); 5. díj: 109 korona (12 781). JACKPOT: 28 099 867 koro­na. JOKER-szám: 503 731. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 10 000 korona (10); 4. díj: 1000 koro­na (111); 5. díj: 100 korona (950). JACKPOT: 3 305 380 korona. LOTO 5 a 35-ből: 6, 7, 14,19,30. NYEREMÉNYEK: 1. díj: 141 435 korona (1); 2. díj: 2571 korona (55); 3. díj: 100 korona (1675). KENŐ - szombat: 2,11,12, 22, 30, 32, 33, 34, 35, 36, 37, 42, 47, 48, 59, 62, 64, 65, 68, 78. Vasár­nap: 9,11, 13,14, 26, 30, 33, 38, 39, 45, 47, 50, 54, 55, 56, 57,59,66,69,72. ÖTÖSLOTTÓ: 11, 24, 42, 59, 78. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek 831 385, a hármasok 15 802, a kettesek 1038 Ft-ot érnek. JOKER-szám: 108164. Egy da­rab telitalálatos szelvény volt, nyereménye: 103 400 460 fo­rmt. HATOSLOTTÓ: 10, 26, 28, 35, 36, 44; pótszám: 29. Hattalálatos szelvény nem volt. Egy darab 5+1-es szel­vény volt, nyereménye 15 329 866 Ft-ot ér. Az ötösökre 479 058, a négyesekre 6688, a hármasokra pedig 1290 forin­tot fizetnek, (txt)

Next

/
Thumbnails
Contents