Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-28 / 148. szám, csütörtök
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 28. FIGYELŐ Újraírják a történelmet? Még az idén létrehozzák Csehországban a Nemzeti Emlékezet Intézetét. A baloldal szerint az intézet létrehozásának célja, hogy a jobboldal újraértelmezze a történelmet. Néhány történész súlyos hibának minősítette, hogy az intézet a II. világháború utáni közveden időszakot nem fogja vizsgálni. Egyes források szerint a háború utáni zavaros időszak politikai okokból maradt ki. Akkor zajlott le ugyanis a szudétané- metek kitelepítése, a szlovákiai magyarok üldözése, s ezek olyan kényes kérdések, amiket a jelenlegi cseh politikai elit se kíván megbolygatni, (-kés)- Hallottad? A miniszter visszahelyeztette a magyar táblát, ahogy a törvény előírja! Hát nem egy arany ember? (Peter Gossányi karikatúrája) Elemzők szerint a mélypontra jutottak a Varsó és Berlin közti kétoldalú kapcsolatok Német-lengyel karikatúraháború Varsóban nagy feltűnést keltett, Berlinben még nagyobb felzúdulást váltott ki a Wprost lengyel konzervatív hetilap legfrissebb számának címlapja. MTl-HÁTTÉR Ezzel egy időben a Der Tagesspiegel című, liberális berlini napilap olyan karikatúrát közölt, amelyen Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök a második világháborús lengyel halottak „négyzetgyökével” hozakodik elő. Az újság ezzel arra emlékeztetett, hogy az uniós döntéshozatal megváltoztatását célzó követeléseit - a lakosságszám négyzetgyökének alkalmazását - a kormányfő a világháborús lengyel áldozatok felidézésével igyekezett alátámasztani. Ez a sajátos - s meglehetősen morbid - karikatúraháború és az azt megelőző nyilatkozatpárbaj berlini megfigyelők szerint azt bizonyítja, hogy a német-lengyel kapcsolatok az EU-csúcs előzményeként és következményeként valóban mélypontra jutottak. A kétoldalú viszony már az elmúlt időszakban jelentősen megromlott, különösen azóta, hogy Varsóban a Kaczynski-testvérek kerültek hatalomra. Az elmúlt időszakban Varsó - Prágával együtt - több alkalommal is tiltakozott a német háborús kitelepítettek ügyével foglalkozó berlini kiállítás, illetve a tervezett múzeum miatt, s a kialakult feszültséget csak élezte a Balti-tenger alatt húzódó, Varsót és a baltiakat megkerülő, tervezett német-orosz földgázvezeték ügye, amely ellen nemcsak Lengyelország, hanem a balti államok is tiltakoztak. A feszültségen semmit nem változtatott, hogy Németország az elmúlt fél évben az EU elnökének minőségében több gesztust is tett Varsó irányában, s a lengyel-orosz húsvitában pedig kifejezetten Lengyel- ország mellett foglalt állást. A brüsszeli EU-csúcson Angela Merkel kancellár minden erőfeszítést megtett a kompromisszum érdekében. Ennek ellenére berlini megfigyelők úgy vélik, hosszabb időre lesz szükség a bizalom helyreállításához. Szakértők szerint félő, hogy a karikatúraháborút az elkövetkező időszakban újabb nyilatkozatháború követheti, amit valószínűsíthet az is, hogy NémetorVariációk Merkel-Kaczynski témára. Lehet választani. szág már csak a hónap végéig az unió soros elnöke, azaz utána már nem köti az ezzel járó kötelező diplomáciai udvariasság. Német politológusok felhívták a figyelmet arra is, hogy noha a lengyel lakosság jelentős többsége erőteljesen uniópárti, a felmérések szerint a megkérdezettek többsége támogatta a szavazati arányok megváltoztatását célzó, hivatalos lengyel törekvéseket. A közvélemény-kutatásokból kitűnt az is, hogy a többség úgy vélekedett: Németország túl nagy hatalommal rendelkezik az EU-ban. A lengyel sajtó pedig csak olajat önt a tűzre az olyan véleményekkel, amelyek szerint Németország összetéveszti saját érdekeit Európa érdekeivel, s hatvan évvel a háború befejezése után még mindig nem hajlandó Lengyelországot partnerként kezelni. A közvélemény-kutatások egyetlen pozitívuma, hogy a lengyelek mindennek ellenére általánosságban jó véleménnyel vannak a németekről, sőt jobb véleménnyel, mint fordítva. 0GN1SIY JAK POLAK! NOWOMOWA SERIALOWA i W1ELKA ÜCiECZKA POStÓW (Forrós: Wprost, Der Tagesspiegel) Havel és Walesa óta hiányoznak a karakteres személyiségek a kelet-európai vezetők között Fico és Gyurcsány egyre megy MTl-HÁTTÉR Kelet-európai vezetőkről üt elemzést legújabb számában az Economist című tekintélyes brit politikai-gazdasági hetilap Csak kevés európai volt kommunista országnak van ma erős vezetője címmel. Közvetlenül az európai kommunista rendszerek bukása után ezen országok vezetői nagystílű, nemzetközileg ismert személyek voltak. Lech Walesa és Václav Havel még ma is világhírű. Az olyan reformszellemű politikusok, mint az észt Mart Laar, az orosz Jegor Gajdar vagy a szlovák Mikulás Dzurinda összekötötték a fiatalos lendületet a piacgazdaság és az alacsony adók melletti elkötelezettséggel - állapítja meg a magazin. Ma már másképp állnak a dolgok. Csak két vezető emelkedik ki igazán: az orosz és az észt elnök. Vlagyimir Putyinnak sok bírálója van, de amikor beszél, az emberek odafigyelnek rá. A svéd születésű, Amerikában tanult Toomas Hendrik lives pedig az egyetlen magas rangú politikus a térségben, aki valódi tapasztalatot szerzett Brüsszelben és Washingtonban. A többi kelet-európai országban a külföldi államférfiak csak kevés fajsúlyos partnerre találnak. Az ukrán poltikusok bele vannak gaba- lyodva a végtelennek tűnő klánháborúba. Traian Basescu román államfő az euroatianti kapcsolatok buzgó híve, de iszapbirkózásba kényszerül a régi vágású kormánnyal. A Lengyelországot irányító ikrek üdítően őszinték, de barátságtalanok és provinciálisak. Václav Klaus cseh államfő szereti hallani a saját hangját, de másokra nem figyel. Sokkal tipikusabbak azonban az olyan politikai vezetők, mint Robert Fico szlovák vagy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök: ,jó üzleti kapcsolatokkal rendelkező, agyafúrt politikai végrehajtók, némi populista beütéssel. Kevés érdeklődést mutatnak a reformok újraindítása vagy a külpolitika iránt”. A térség más vezetői közül a legtöbben már túljutottak ezen, vagy egy kicsit unalmasak - véli az Economist. KOMMENTÁR Brit korszakváltás MALINAK ISTVÁN Tíz évvel ezelőtt ő volt a média kedvence, ami nem túl gyakran fordul elő brit kormányfővel. Jó fellépésével, megnyerő modorával, határozott érvelésével meg tudta győzni hallgatóságát, persze sokszor mondta azt, amit éppen hallani szerettek volna tőle. Nem az átlagos európai kormányfőkre, inkább egy amerikai elnökre hasonlított. 1997-ben, Diana hercegnő halála után a királyi család hallgatásba burkolózott, s Tony Blair friss kormányfőként ügyesen használta ki ezt a kommunikációs űrt, például ő nevezte el Dianát a nép hercegnőjének. Ekkor, és ilyen még nem volt, 93 százalékos támogatottságot ért el. Most, tíz év után a 30-at sem közelíti meg. Egy elemzésben úgy jellemezték, hogy konzervatív lelkületű liberális szocialista. Fura, zavarosnak tűnő koktél, de igaz. Bonyolult személyiség, felrúgta a hagyományos értékeket és szabályokat, és a tíz év alatt a lendületes, de olykor felületesnek tűnő reformerből érett, a saját értékrendjéhez következetesen ragaszkodó, kőkemény politikus lett, amit senki sem nézett ki belőle. Blair kormányzásának utolsó időszakában már nem azt mondta, amit jó volt hallani, egyre gyakrabban fordult szembe a többséggel, például az iraki háború ügyében. Ami óriási kockázat volt - odahaza bele is bukott, ezért kellett tegnap átadnia a helyét Brownnak. Olyan vélemények is vannak, hogy éppen Irak miatt nem fogják egy sorban említeni az olyan kiemelkedő kormányfőkkel, mint Churchill vagy Thatcher, és csak azt jegyzi majd meg róla az utókor, hogy ő vitte bele az országot egy rossz háborúba. Ez az értékelés nagyon egyoldalú. Nem volt könnyű feladat a vaslady után, de neki sikerült: a jobboldali thatcheri forradalomra alapozva zökkenőmentesen alakította át Nagy-Britanniát, a baloladalt mindenképpen. Kiszorította a Munkáspárt vezetéséből az addig nagy befolyással bíró szakszervezeteket, a Labour az ortodox balszámy tiltakozása ellenére irányt váltott: a kékgallérosok helyett a fehérgallérosokat célozta meg. Meghirdette a New Labourt, meggyőzte párttársait: nem kell a kampányokban államosítást, egyoldalú leszerelést, a vállalkozók számára adóemelést követelni, ami más európai szocialista pártokra jellemző volt. Stabil környezetet, folyamatos gazdasági fejlődést teremtett azáltal, hogy meghagyta a thatcherizmus pozitívumait. Ehhez szüksége volt a hagyományos jobboldali-baloldali ideológiai harc idejétmúlttá nyilvánításához, a harmadik út meghirdetéséhez - persze ma ez már senkit sem érdekel. Hatalmas teljesítmény volt a hagyománytisztelő Labour gyökeres átalakítása úgy, hogy még csak pártszakadás sem következett be, ezzel a lendülettel tudta háromszor győzelemre vezetni a pártot. A reformok szellemét jó taktikai érzékkel - néha populistán - a lakosság körében szimpatikus lépésekkel tartotta életben, ilyen volt a rókavadászat betiltása, a Lordok Háza kiváltságainak megszüntetése. Abban is szocialista volt, hogy megsokszorozta az oktatásügynek és egészségügynek juttatott állami pénzeket - minimális hatékonysággal. És pár hete mégiscsak sikerült a lehetetlen: végleg tető alá hozta az északír rendezést. A végleges értékeléshez még nincs meg a kellő távolság, de az ő tíz évét mindenképpen Blair-korszaknak fogják hívni. Euró, a távolodó? S1DÓ H. ZOLTÁN Váratlan mélyütést vitt be az eurózóna közös fizetőeszköze felett őrködő frankfurti Európai Központi Bank, amikor egy dokumentumában azt áhította: a jelenlegi alacsony szlovákiai infláció csak rövid távon tartható. Ezzel a Fico-kormány legfontosabb célkitűzésének sikerét kérdőjelezte meg, jelesül azt, hogy az ország képes lesz teljesíteni az euró bevezetésének valamennyi feltételét, ami a 2009- es céldátum szétfoszlását jelenti. Nehéz egy krimi izgalmával írni az infláció alakulásáról, ezért csupán két tényezőt rögzítünk. Már a nyárelőn teljesíteni fogjuk az infláció elfogadható mértéke alatti szintet, és a Szlovák Nemzeti Bank szerint jövőre és 2009-ben is legfeljebb 2 százalékos lesz az éves pénzromlás szintje. Ez bőven elegendő az ún. maastrichti kritériumok teljesítéséhez, bár tegyük hozzá, az EU tagállamaiban is állandó mozgást mutat az infláció mutatója. A frankfurti banknak bizonyára az nem tetszik, hogy napjainkban az erős korona révén érünk el ilyen szép eredményt, na meg Robert Fico nyomásgyakorlása által, áld folyamatosan terrorizálja az energiaágazatot az árak alacsony szinten tartása érdekében. Ä pénzintézet úgy véli, hosszabb távon már nem leszünk ilyen jók, azaz nem tudjuk féken tartani az inflációt. Valóban nem elegáns a Fico által képviselt agresszív árpolitika, ám erre az Európai Unióban is van példa, elég csupán a mobiltelefonok barangolási díjainak minapi mesterséges ámyesésére gondolnunk. Ahhoz pedig nem kell nagy fantázia, hogy megállapítsák, a jövőben valamivel gyorsabban emelkednek nálunk az árak, ugyanis a szlovákiai árszint jelenleg az uniós nívó 63 százalékán mozog, vagyis ha nem akarnak belőlünk olcsó skanzent csinálni, akkor bizony csak a valamivel gyorsabb pénzromlás útján étjük utol a többieket - abban bízva, hogy a bérek terén még gyorsabb lesz az utolérés folyamata. Tény viszont, Szlovákia rosszul kommunikálja sikereit, kormánypártjai nemzetközi szinten páriáknak számítanak, a Szlovák Nemzeti Bankban pedig hosszú hónapokig betöltetlen maradt az euró bevezetéséért felelős alelnöki poszt. Szlovákiával tehát könnyű ujjat húzni, az elméletileg lehetséges veszélyekkel riogatni. Remélhetőleg Frankfurt most nem rajtunk veri el a port azért, hogy annak idején az eurózónába statisztikai csalásokat elkövető államokat is beengedett. Ha esetleg 2009-ben minden igyekezet ellenére nem érnénk révbe, az nagyon komoly bajokkal járna. Szinte garantáltan zuhanna fizetőeszközünk árfolyama, megrendülne a pénzpiacok belénk vetett bizalma, s ami a legrosszabb, Robert Fico a takarékosság kényszerzubbonyát levetve végre féktelen költekezésbe kezdhetne. Akkor pedig olyan távolra kerülnénk az eurótól, mint az egykor ígéretesen rajtoló, ám mára leszakadó Magyarország.
