Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-27 / 147. szám, szerda
6 FÓKUSZBAN: A KORMÁNY ELSŐ ÉVE - 1. ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 27. www.ujszo.com Meciar az önálló Szlovákia atyjaként kismiska volt ahhoz képest, amilyen listás eredményeket ér el a jelenlegi nagyhangú, arrogáns, populista kormányfő Jó, hogy Robert Ficónak nincsenek eredményei Lassan egyéves a Fico-kor- mány. Lapunk ennek megünneplésére egy egyhetes sorozatot indít. Osztályozni fogjuk a kormány és az egyes minisztériumok teljesítményét. Kezdjük a kabinettel, a kormánykoalícióval és magával a minisz- * terelnökkel. MOLNÁR NORBERT Nincs könnyű helyzetben (de azért nagyon nehézben sem) az értékelő. A tavaly alakult kormány gyakorlatilag kevés különösebben kézzelfoghatót tett le az asztalra. Ami bizonyos szempontból nem jó, mert azt jelzi, a kormány nem dolgozik. Másrészt viszont nagyszerű hír, mert legalább nem ront azon az állapoton, amiben éppen leledzünk. Válaszd meg partnered! A miniszterelnök legtöbb energiája saját koalíciós partnereinek kordában tartására ment el. Ugye, aki rosszul választ, ne csodálkozzon azon, hogy ez a lépése befolyásolja minden későbbi tettét. Robert Ficónak számítania kellett tavaly június 28-án - amikor bejelentette, kivel köt koalíciót - arra, hogy fél Európa begörcsöl, ha meghallja, kikkel lépett frigyre négy évre. Szerintünk számított is, de nem gondolta volna, hogy fél Európa ennyire következetes, s hogy neki ennyire nehéz lesz majd feloldani a görcsöket. Ján Slota száját nehéz befogni, Vladimír Meciar nem standard meglepetéseit pedig nehéz megemészteni. A kormányfő gyakorlatilag folyamatos harcot vív partnereivel, hogy aztán kifelé kommunikálhassa: minden a legnagyobb rendben. S ha már a kommunikációnál tartunk: máshogy mondja külföldön és máshogy idehaza, máshogy mondja és máshogy csinálja. Ez a kormányfő gyakorlatilag egy más ember, mint egy más ember. Frontnyitás Robert Fico egy éve a fölösleges frontnyitásokról, az erős szavakról és az előző kormány gye- pálásáról szólt. Gyakorlatilag nincs olyan órája a napnak, hogy a miniszterelnök ne gyalázza a korábbi garnitúrát. A nyugati világ által is elismert reformlépéseket folyamatosan szapulja, de arra sem rest, hogy azok eredményeit saját politikájának pozitívumaként állítsa be. Az örök ellenség Fico - egyebek mellett - frontot nyitott a médiák ellen. Azt mindjárt a gondolat elején megállapíthatjuk, hogy egyeden miniszterelnök sem elégedett a médiákkal. Nem is az a dolga. Mikulás Dzurin- da exkormányfő is folyamatos harcban állt az újságírókkal; de csak úgy szőrmentén. Fico viszont törvénnyel fenyegetőzött, hogy az általa a legfőbb ellenzékének tartott sajtót megregulázza. Veszélyes szavak, volt már ilyen errefelé. Megmondom az árad! Fico kiásta a csatabárdot a monopóliumokkal is abban a naiv hitben, hogy központilag megmondhatja, mi mennyibe kerüljön. Úgy gondolja, ő határozza meg a gáz, az energia és a benzin árát, mert a miniszterelnöknek mindenbe beleszólása van. Ilyen is volt már itt, de szerencsére vége van. Munka, törvény, könyv Fico munkatörvénykönyvet ígért, nem is akármilyet. Hogy pontosan milyen lesz, az ezekben az órákban derül ki, de hogy nem olyan, mint amilyet hangzatos szavakkal bejelentett, az is biztos. Egy kiherélt munkatörvénykönyvet tesz le az tisztáira, amiért választóinak meg kellene őt büntetni érte, mi pedig hálásak lehetünk, hogy már megint nem tartotta a szavát. Beteg a rendszer Fico hatalmas reformokat ígért az egészségügyben. Kiválasztotta magának azt az egészségügyi minisztert, akinek nincs egészséges gondolata az ügyről, hogy ő diktálhasson. Mármint a nagy Ő. Meg- szüntettette a 20 és 50 koronás vizit- és ágydíjat, majd ... majd jött a káosz. Ugyanott tartunk, mint egy évvel ezelőtt, nincs vízió, nincs haladás, csak restrikció. És bűnbak. A miniszterelnök és csapata megtalálta, ki vagy mi tehet arról, hogy az egészségügy a szakadék szélén áll: az egészségbiztosítók, pontosabban a több egészségbiztosító. Mert Fico szerint a piacnak nincs keresnivalója az egészségügyben, vagy fordítva, semmi keresnivalója az egészségnek a piacon. S itt eljutottunk megint oda, ahol már tartottunk néhány tételnél: volt már ilyen itt, olyan is volt. Államosításnak hívták. Meg szocialista egészségügynek. Mindez egyeden lábon állt, úgy hívták: korrupció. Hátra harc A miniszterelnök - még mielőtt miniszterelnök lett volna - a korrupcióellenes kürtöt fújta, de mióta bársony alatta a szék, különösebben nem érdekli őt a téma. Van egy régi mondás: addig érdekli az embert a korrupció, amíg őt magát nem érinti. Még mielőtt azzal vádolna meg bennünket valaki, hogy sugallunk, gyorsan hozzátesszük: várjuk a korrupció- ellenes harcot. Nagyon várjuk. Kifelé nehezebb Mint azt már feljebb írtuk, Fico eleve arra volt ítélve, hogy külpolitikája sikertelen legyen. Eszmetársai kiközösítették, szalonképes európai politikus nemigen akart vele szóba állni. így arra a pályára volt kényszerítve, hogy a kubai nagykövetséggel kommunikáljon, hogy Líbiába utazzon, s a bolgár nővéreket bűnösöknek nevezze, Kína, Moszkva, egy dugába dőlt venezuelai út, szóval csupa antidemokratikus partner. Bár az is tény, mostanság kezd kikeveredni ebből az elszigeteltségből. Na meg az is, hogy még mindig nem eléggé. Sokat beszél, nagyokat mond Mindezek ellenére népszerűség az egekben. Soha, egyetlen miniszterelnököt sem szeretett ennyire a nép, mint Robert Ficót. Meciar az önálló Szlovákia atyjaként kismiska volt ahhoz képest, amilyen listás eredményeket ér el a jelenlegi nagyhangú, arrogáns, populista kormányfő. Dedukcióként: a szlovák népnek olyan ember kell, aki sokat beszél, nagyokat mond, látszólag a kisember mellé áll, de éppen ő ellene játszik, s a lényeg, nem csinál sok mindent, nehogy hibázzon. Dusán Caplovié Miniszterelnök-helyettese, Dusán Caplovic felel a kisebbségekért. Hogy mit csinál, azt szerintem még beosztottjai sem tudják. Néha mond olyasmit, hogy a roma kisebbség fontosabb, mint a magyar, ami még igaz is lehet az ő szemszögéből, de mögötte csend. (Egy év után bírta leváltani Klára Orgovánová romaügyi biztost, pedig, gondolom, már hivatalba lépése óráján tudta, hogy ezt megteszi.) Úgy látszik, ez a tisztség azt vonja maga után, hogy ott az ember beleszürkül a falakba. Azt állítja, ő takarítja az előző kormány mocskát (Miroslava Cibulková felvétele) Hét év A kormány előtt még minimum három év áll. Alibista politikája arra predesztinálja, hogy akár hét évre is birtokba vegye a kormányépületeket. Ehhez pusztán az kell, hogy az ellenzék is folytassa vér nélküli politikáját. OSZTÁLYZAT _ (de csak azért, 4“ mert szerintünk lehet ennél még mélyebbre is süllyedni, s akkor nem tudnánk érdemjegyet adni) Kubis, a külügyi tárca vezetője viszonylag nagy szabadságot élvez Robert Fico kabinetjében, ezért nyilatkozatai sokszor merőben eltérnek a kormányfőéitől Kubis gyakran kényszerült megmagyarázni főnöke lépéseit (SITA-felvétel) A helyrehozandó ügyek minisztériuma RÁCZ VINCE A kormánytagok közül valószínűleg Ján Kubis külügyminiszterre várt a legnehezebb feladat, nem kisebb terhet pakoltak a vállára, mint a. Smer, HZDS és SNS alkotta hármas kormánykoalíció nemzetközi elfogadtatása, légióként pedig a Ján Slota nemzeti vezér pártjának kormányzati szerep- vállalása miatt felmerült aggályok mérséklése. Különösen megnehezíti Kubis feladatát, hogy a kormányzó koalíció egyeden pártja sem aktív tagja valamely nemzetközi politikai tömörülésnek, legfeljebb ácsingóznak a tagságért. Egy ilyen posztra felkészült szakember kellett, bizonyára tehát nem véletien, hogy Ján Kubisra esett Robert Fico kormányfő választása. Jószerivel egyedül ő tekinthető profinak Fico kabinetjében, elismert, nemzetközi hírű diplomatából, a külügyi szolgálatban eltöltött hosszú évek után lett a honi diplomácia legfőbb vezetője. A jelek szerint ő élvezi a viszonylag legnagyobb szabadságot a miniszterek közül, ez lehet a magyarázata, hogy bizonyos kérdésekben időről időre nyíltan a kormányfőétől eltérő álláspontot foglal el. Legutóbb például az európai uniós alkotmányos szerződéstervezet kapcsán merült fel ellentét főnök és beosztott között. A kormányváltás óta Szlovákia tehát mintha kettős külpolitikát folytatna. A közvélemény nem vé- leüenül nevezi a külügyi tárcát - szabad fordításban - a kimagyarázandó ügyek minisztériumának (eredetiben „ministerstvo zahra- nicného zehlenia”). Kubisnak gyakorlatilag egyéb feladata sincs, mint helyrehozni, amit a porcelánboltban általában elefántként viselkedő főnöke eltolt. Nyilván ezzel is összefügg, hogy külpolitikánk igazából kiszámíthatatlan, értelmezhetetlen, nélkülözi az értékorientációt és fő jellemzője a koordináció hiánya. Emlékezzünk csak arra, hogy a miniszterelnök - külpolitikai tévelygéseinek bizonyítékaként - az év elején részt vett a Fidel Castro által'vezetett kubai forradalom 48. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen. Az emberi jogi aktivistákat valósággal sokkolta, hogy Szlovákia a legmagasabb szinten képviseltette magát a rendezvényen, értetlenül fogadták, hogy ha már a kormányfő elment a kubai forradalom évfordulója alkalmából tartott fogadásra, miért nem kérte akkor például a politikai foglyok szabadon bocsátását. Martin Bútora külpolitikai elemző, Szlovákia korábbi washingtoni nagykövete akkor úgy nyilatkozott, Robert Fico úgy viselkedik, mintha 1989-et, a politikai rendszerváltást észre sem vette volna. Alighanem Kubis tanácsára mondott le Fico arról is, hogy tervezett dél-amerikai kőrútján Brazílián és Chilén kívül útba ejtse Cara- cast is, és találkozzon Hugo Chávez államfővel. Ugyanakkor Kubis sem kelti minden esetben a tapasztalt diplomata benyomását, hiszen a legfőbb külügyér is kitesz időnként magáért az olyan kijelentéseivel, hogy valakik koordinált hitelrontást, lejárató kampányt folytatnak Szlovákia ellen, vagy hogy Koszovó függetlenségével visszaélnének a magyarok. Ha már Koszovónál tartunk, a külügyminiszter tett még egy egészen fura kijelentést. Kubis a parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságának egyik ülésén Vük Draskovics szerb politikusra hivatkozva kijelentette, hogy a szerbek meghamisították a Koszo- vóról szóló népszavazás részvételi arányát, hogy az érvényes legyen. Az ellenzék szerint Kubis ezzel megérett a leváltásra. Visszatérve az elsőként idézett kijelentésekre, az ilyen megnyüvá- nulásokból lehet következtetni arra, hogy a szlovák külpolitika populista színezetű, és bár nem deklaráltan, de néha óvatosan meglovagolja az euroszkepticizmus hullámait, lásd az alkotmánnyal kapcsolatos meggondolatlan kormányfői kijelentéseket. Külpolitikánk populista színezete más szempontból is igazolható, a kormány ugyanis mintha mást-mást mondana idehaza és külföldön. Míg itthon radikálisabban fogalmazódnak meg az elérendő külpolitikai célok, a konkrét lépések már árulkodnak nyakasságról. Kubis a jelek szerint jó PR-mun- kát végez, mivel dacára az Oroszország felé való nyitásnak, az iraki kivonulásunknak, a csehországi rakétapajzs telepítéséről hangoztatott felfogásunknak, Szlovákia egyelőre - legalábbis látszólag - nem rúgta össze a port saját családjával, az Európai Unióval, és eddig az Amerikai Egyesült Államok sem utalt rá, hogy orrolna ránk. Ami késik, persze nem múlik, ugyanis az USA a vízumkényszer majdani, reménybeli feloldása pillanatában gyaníthatóan éreztetni fogja Szlovákiával, nincs ínyére, hogy az ország eltért a korábbi külpolitikai irányvonalától. Noha a külügyminiszter első útja Magyarországra vezetett, a szlovák-magyar államközi kapcsolatok a pozsonyi kormányváltást követően röviddel gyakorlatilag mélypontra jutottak. Áz enyhülés jelei ugyan mára tapasztalhatók, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kényes kérdéseket mindkét fél kerüli. OSZTÁLYZAT 2-
