Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-26 / 146. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 26. www.ujszo.com RÖVIDEN Francia atomerőmű Szlovákiában? Pozsony. Az olasz Énei és a német E.ON után a francia Electricité de France is jelezte, hogy részt vállalna a bezárás előtt álló Jaslovské Bohunice-i Vl-es erőművet helyettesítő új atomerőmű építéséből. Szeretnénk elérni, hogy Szlovákia önellátó legyen az energiatermelésben, amihez mi is hozzájárulnánk - nyilatkozta Marco Boudier, az Electricité de France International alelnöke, azt követően, hogy tegnap találkozott Robert Fico kormányfővel. A francia cég jelenleg a Közép-szlovákiai Áramszolgáltató (SSE) 49 százalékos részvényese. A kormányfő a céggel a jövő évi energiaárakról is tárgyalt, részleteket azonban egyelőre nem tettek közzé. (SITA) Csütörtökön döntenek Andrásikról Pozsony. A Nagyszombati Járási Bíróság június 28-án hoz döntést Milan Andrásik ügyében. A Cervanová-ügy egyik elítéltje már decembertől kérvényezte feltételes szabadlábra helyezését, a Legfelsőbb Bíróság késlekedése miatt azonban nem kezdődhetett el a procedúra. Andrásiknak 15 évet kellene a rácsok mögött töltenie, de a férfi decemberi börtönbe vonulása óta éhségsztrájkot tart, mivel véleménye szerint nem vették figyelembe egészségi állapotát. (SITA) Peter D. adót csalt? Pozsony. Adócsalás vádjával is eljárás indult az SDK egykori parlamenti képviselője, Peter D. ellen. A vállalkozó a vádak szerint tizenegy éve 15 millió koronát próbált meg hamis papírok alapján visszaigényelni adójából, ebből nyolcat kézhez is kapott. A férfi jelenleg hatósági közeg elleni erőszak miatt kiszabott börtönbüntetését tölti. (SITA) Tárgyalják a Kubasiak-gyilkosságot Besztercebánya. Ma kezdődött a járási bíróságon a Ján Kubasiak garamszécsi vállalkozó meggyilkolásával vádolt két volt rendőr tárgyalása. Róbert P. akár huszonöt, Róbert C. pedig tizenkét évet is a rácsok mögött tölthet. Harmadik társuk korábban vádalkut kötött a rendőrséggel és „csak” nyolc és fél évre ítélték. A gyilkosság megrendelésével a vállalkozó volt üzlettársát, Igor Sajgalt vádolják, a férfit szombaton előzetes letartóztatásba helyezték. (SITA) Majdnem elárverezték a lopott szobrot Pozsony. A fővárosban egy aukciós ház kínálata között fedeztek fel egy Selmecbányáról lopott szobrot. A SOGA által hirdetett 18. századi szobrot tíz éve lopták el a helyi kálváriáról, a műtárgy értéke meghaladja a 150 ezer koronát. A tolvajt ugyan nemsokára elkapták, de néhány műtárgynak nyoma veszett. (TASR) Négy halott az utakon Pozsony. A hétvégén összesen 461 közlekedési balesetet jegyzőkönyveztek a rendőrök. Négyen életüket vesztették az utakon, míg az anyagi károk mértékét 32 millió koronára becsülik. A karambolokban tizenkét személy súlyos, 103 pedig könnyebb sérüléseket szenvedett. (SITA) Az államot perli a bíró Trencsén. Az államot, az igazságügyi minisztériumot és a Zsolnai Járási Bíróságot is perli Pavol Polka bíró egy hét évvel ezelőtti eset kapcsán. A bíró házassági problémáit még 2001-ben szellőztette meg több újság és egy felesége által írt válási beadványt is bemutattak. Polka 600 ezer koronás fájdalomdíjat követel az iratok nyilvánosságra kerüléséért - szavai szerint felesége pár nappal később visszavonta a dokumentumot, és azóta is boldog házasságban élnek. (SITA) Az ellenzék szerint a smeres képviselők némán ülték végig a parlamenti vitát Ellenzéki konferencia Nyilvános vita, de minek? JSK6*1*“ Pozsony. Eredményes volt a Smer szerint a munkatörvénykönyv módosításáról kezdeményezett nyilvános vita, a párt összesen 976javaslatot, hozzászólást kapott. „Nem mind módosításijavaslat volt, sokan csak véleményüket mondták el a tervezetről, mások ötletet adtak az esetleges javaslatokhoz” - tájékoztatott tegnap a vita eredményéről Robert Fico, a Smer elnöke. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A munkatörvénykönyv részletes vitája ma kezdődik a parlamentben, Fico szerint elképzelhető, hogy már szerdán, legkésőbb azonban csütörtökön elfogadja a jogszabályt a törvényhozás. A legnagyobb kormánypárt vezetőjével nem ért egyet teljes mértékben koalíciós partnere a HZDS sem, az ellenzék pedig feleslegesnek tartja az egész vitát. „Sokkal nagyobb szerepük van a parlamentben elhangzó javaslatoknak és a koalíciós pártok észrevételeinek” - jelentette ki Jozef Halecky (HZDS) a szociális ügyi bizottság elnöke. A Koalíciós Tanács múlt keddi ülése után létrejött koalíciós szakbizottság még nem fejezte be az egyes javaslatok tárgyalását. „A Női jelöltet kerestek Farkas Iván: jó döntés volt Pozsony. Farkas Iván szerint jól döntött az MKP Országos Tanácsa, amikor Stubendek Mártát, Rima- szécs polgármesterét választotta meg a testület elnökhelyettesévé. „Az elnökség egyhangúan támogatta jelölését, a kiválasztását befolyásolta az is, hogy kevés a pártban a politikus nő, ezért női jelöltben gondolkodtunk” - mondta lapunknak Farkas Iván, az MKP OT elnöke. További szempont volt, hogy közép- vagy kelet-szlovákiai jelöltet válasszanak. „Stubendek Márta a legtöbb szavazatot kapta a Rima- szombati járásban az országos tanács tagjainak megválasztásakor” - közölte Farkas. Upj) Jozef Halecky (SITA-felvétel) tárgyalások még holnap is folytatódnak, bizonyos kérdéseket még egyeztetni kell” - mondta lapunknak Halecky, aki a HZDS-t képviseli a bizottságban. Nem zárult még le a szakszervezetek és az alkalmazotti tanácsok közti hatáskörmegosztásról folyó vita sem. „Úgy vélem, hogy a véleményezésbe be kellett volna kapcsolni a többi politikai pártot is” - véli a HZDS képviselője. Szerinte nem a legszerencsésebb megoldás sajtón keresztül lefolytatni egy törvény véleményezését, nem tapasztalta, hogy a smeres képviselők a vitára hivatkozva nyújtottak volna be javaslatokat. Hasonló véleményen van Sárközy Klára (MKP) is, áld szerint a Smer politikusai meg sem szólaltak a jogszabály bizottsági vitájában. Iveta Radicová is megkérdőjelezi a nyilvános vita ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A lakosság többsége nem támogatja a kormány egészségügyi intézkedéseit, derül ki a Polis közvélemény-kutató ügynökség legutóbbi felméréséből. A megkérdezettek 53,4 százaléka véli úgy, hogy a kormány nem biztosít megfelelő feltételeket az ágazat optimális működéséhez, a kormány munkájával a megkérdezettek 30,4 százaléka volt elégedett. A lakosság többsége bírálja az új kormány eddigi lépéseit is: 50,1 százalékuk véli úgy, hogy az elmúlt egy évben nem javult a helyzet. Javulást mindössze a lakosság 28,5 százaléka érzékelt. Ennél is alacsohasznát. „A jogszabály ugyan több ponton módosult az első változathoz képest, kérdés azonban, hogy ez minek köszönhető” - tette fel a kérdést az SDKÚ alelnöke. Az ellenzéki pártok mellett a munkáltatók is aktívan részt vettek a törvény véleményezésében, legtöbb javaslatukat azonban a szakszervezet által támogatott kormányoldal elutasította. Robert Fico szerint a beérkezett vélemények alapján az emberek többsége szerint a jelenleg érvényesjogszabály nem védi kellőképpen az alkalmazottakat, 70 százalékuk szerint a munkaadóknak pedig túl sok jogot biztosít. Viera Tomanová egy konkrét módosítási javaslatot említett, melyet lakossági kezdeményezésre a Smer egyik képviselője teijeszt majd a parlament elé: javasolni fogják, hogy a tanárokhoz hasonlóan a pedagógusasszisztenseknek is jáijon majd a nyári szünet. A kormányfő tegnap elképzelhetőnek tartott bizonyos engedményeket a túlórák terén. „Bizonyos ágazatok, például az egészségügy és az autóipar képviselői jelezték, hogy az engedélyezett túlórák számának csökkentése komoly gondokat okozhat” - jelentette ki Fico. Nem tartja kizártnak azt sem, hogy módosul a jogszabály életbe lépésének időpontja is: lehet, hogy szeptember elseje helyett csak jövőre, január 1-jén lép életbe a módosítás. (Lp.j.) nyabb azok száma, akik elégedettek Ivan Valentovic egészségügyi miniszter munkájával: az egészségügyi miniszter eddigi tevékenysége az emberek 26,7 százaléka szerint volt eredményes. A túlnyomó többség nem ért egyet a szaktárca vezetőjével, 46,5 százalékuk elégedetlen vele, és 26,5 százalék pedig nem tudott választ adni a kérdésre. A-lakosság még mindig a többbiztosítós modellt támogatja, 52,4 százalék elutasítja az egybiztosítós modell bevezetését. Nem tartják elfogadhatatlannak a biztosítók nyereségét sem, 60,5 százalék véli úgy, hogy joguk van a haszonra, ha rendesen gondoskodnak ügyfeleikről. (1-p-j, s) Pozsony. „Az eltelt egy év megmutatta, hogy a Fico-kabinet felkészületlen volt a kormányzásra, és nem tudja megoldani az ország gondjait” - jelentette ki Mikulás Dzurinda, az SDKÜ-DS elnöke a kormány egy évét elemző ellenzéki konferencián. A volt miniszterelnök szerint a kormányfő nem a problémákat próbálja megoldani, hanem a már működő dolgokhoz nyúl hozzá, például a munkatörvénykönyvhöz, „amely az év törvénye helyett az év fiaskója lesz”. A jelenlegi kormány tragédiája, hogy Fico hazudik, az embereket a reformokkal riogatja, miközben erkölcsi károkat okoz - mondta Mikulás Dzurinda. Pavol Hru- sovky KDH-elnök, volt parlamenti elnök kifogásolta, hogy „a kormánykoalíció minden ellenzéki javaslatot elutasít, csak azért, mert ellenzéki”. Csáky Pál, MKP-elnök, volt miniszterelnök-helyettes szerint a kormánykoalíció három áramlatból áll: az elsőt a pragmatikus multimilliomosok alkotják erős gazdasági érdekekkel, mint Robert Kalinák, Pavol Paska vagy Ján Pociatek. A második áramlatot a nacionalisták alkotják, mint Dusán Caplovic, Marek Mad’aric vagy Boris Zala. Ők azonban Csáky szerint műveltebbek, mint az SNS nacionalistái, mert nacionalizmusukat nem primitív módszerekkel képviselik. A harmadik áramlat a posztkommunisták - ide tartozik Robert Fico is - akik Szlovákia Kommunista Pártja után az SDE, majd a Smer tagjai lettek, de távol állnak a szociáldemokráciától, véli az MKP elnöke. „Ha Szlovákiában standard jogi rendszer működne, nagyon sok mai ellenzéki politikus börtönben ülne a privatizáció körül történtek miatt” - reagált Robert Fico az ellenzéki bírálatokra. Szlovákiában szerinte 1989 óta nem sikerült egy megfelelő jogi rendszert kiépíteni. A miniszter- elnök szerint a kormány stabil, a gazdaság működik, egyetlen negatívum sem következett be azok közül, amelyeket a mostani ellenzék előrejelzett. Az ellenzék folyamatosan rémhíreket terjeszt Robert Fico szerint. „Ezeket az állandó ugatásokat nem fogjuk kommentálni” - mondta a kormányfő, (sán, t, s) A lakosság a több-biztosítós modellt támogatja Valentovic nem népszerű „Aki adót akar csökkenteni, szabotázst követ el Fico a partnereit bírálta ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ A .tyzden szerint az alkalmazottak elutasítják a főnökkel az együttműködést, mivel alkalmatlannak tartják Már a szlovák sajtó is felfigyelt az Ifjú Szivekre Pozsony. „Ha egyedül lennénk a kormányban, akkor a jövedelem- adó rendszere egészen másként nézne ki, mint most” - mondta Robert Fico kormányfő a brit The Economist tegnapi gazdasági fórumán. „Az egészségügyben sokkal erősebb lesz az ellenőrzés, mert az elfogadhatadan, hogy az egészség„Ha egyedül lennénk a kormányban, akkor a jövedelemadó rendszere egészen másként nézne ki, mint most.” biztosítók közpénzekből teszik zsebre a nyereséget” - jelezte kormánya működésének további csapásirányát. „A pénzügyminiszternek feladatul adtam a közbeszerzés centralizálásának kidolgozását és annak alkalmazását, mivel napjainkban a közbeszerzések végösszege 20-40 százalékkal magasabb a lehetségesnél.” Fico ismételten kijelentette: aki másfél évvel az euró- zónába való belépés előtt adót akar csökkenteni, az szabotázst követ el. A kormányfő megnyugtatásul közölte, nem módosítanak Szlovákia eddigi irányultságán. „A kormány működésének első évében megőrizte a gazdasági növekedés ütemét, a vállalkozások stabil közegét építette ki, és az energiaágazat terén végzett aktív politikával sikerült az inflációt is leszorítani. Minden tevékenységünket az eurózónába való csatlakozásunknak rendeljük alá, miközben nem privatizálunk, de nem is növeljük az államadósságot” - mondta. Fico, aki ismét az erős szociális állam kiépítése mellett tört lándzsát, végül közölte: „Szlovákiának még egy generációra van szüksége ahhoz, hogy normális, standard állammá váljon.” (shz) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az egyik legolvasottabb szlovák hetilap, a .tyzden, mely nemrégiben több számában is sokkoló információkat tett közzé a Maiina Hedvig-üggyel kapcsolatban, és címlapján elsőként állította, a magyar diáklány nem hazudik, legfrissebb számában az Ifjú Szivek berkeiben történteket veszi górcső alá. Az Ifjú Szivek infarktus előtt című írás bevezetőjében felteszi a kérdést, vajon meddig maradhat fenn jelenlegi formájában a professzionális művészegyüttes, és utal arra a súlyos ellentétre, mely egyrészről a fél éve kinevezett igazgató, Papp Sándor, másrészről a tánckar, illetőleg az elbocsátott művészeti vezető és a szervező- titkár között feszül. Vajon mi történik az elegáns belvárosi negyedben a Vigadó és a Nemzeti Színház közvetlen közelében található, a táncegyüttes székházaként szolgáló épület homályában, folytatja a kérdésfeltevést a cikk szerzője. Szerinte tulajdonképpen az ifjú Szivekben is a szokványos helyzet alakult ki: az alkalmazottak elutasítják a főnökkel az együttműködést, mivel szerepére alkalmatlannak tartják. Az újság utal az igazgató munkásőr múltjára is, megjegyzi azonban, nem tudni, kávéházi pletykáról van-e szó, esetleg a szóban forgó híresztelés csupán az ellenfelei által folytatott kampány része. A lap emlékeztet, az Ifjú Szivek igazgatója korábban hosszú évekig állt a közszolgálati rádió magyar szerkesztősége élén. Az írás utalást tesz arra is, hogy 1989-ben, úgy hírlik, fegyverrel a kezében próbálta megvédeni a rádiót a forradalmároktól. A cikk megállapítja, alighanem már Marek Mad’aric kulturális miniszternek is kellemetlen lehet, hogy az eddig oly sikeres táncegyüttes, melynek Bugár Bélát, az MKP volt elnökét idézve: New-Yorktól Sydneyig tapsoltak, öregbítve a szlovákiai magyarok hírnevét, mára ilyen mély válságba süllyedt. „Nem létezik olyan valamire való szakember, aki hajlandó lenne együttműködni az új igazgatóval” - nyilatkozta a lapnak Farkas József elbocsátott szervezőtitkár. Az Ifjú Szivek infarktus előtt című írás bevezetőjében felteszi a kérdést, meddig maradhat fenn a művészegyüttes? Az újság megszólítja Papp Sándort is, aki egy ellene szőtt összeesküvést sejtet a háttérben, és egyenesen folklórmaffiát emleget. Szerinte a táncosok zömükben egy erősen zárt társadalmat alkotnak, ugyanakkor vannak, akik nem részesei ennek. Az igazgató elutasítja a vele szemben megfogalmazott, hozzá nem értés vádját. Emlékeztet, az Ifjú Szivek művészeti, nem pedig csak táncegyüttes. Ennek szellemében kívánja megvalósítani elképzeléseit. Hégli Dusán, a volt művészeti vezető szerint az új igazgató egy már meghaladott, a szocialista realizmus hagyományából fakadó koncepciót erőltet. A lap megszellőztet olyan háttérinformációkat is, hogy az igazgató októberig kapott haladékot a felügyeleti szerv jogát gyakorló minisztériumtól egy premier előkészítésére. Ha a helyzetet nem sikerül konszolidálnia, ugyan „megpecsételődik a sorsa az Ifjú Szivekben”, de „régi jó barátai”, akik most a táncegyüttes élén találtak számára „hajlékot” (nem pedig a kulturális minisztériumban, mint annyi más volt rádiósnak), talán egy újabb pozícióba segítik, esetleg az állami hírügynökségnél, (a .tyzden nyomán -cz-e)