Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-25 / 145. szám, hétfő

IV Egészségünkre ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 25. www.ujszo.com FOGYJON VELÜNK! Tisztelt Olvasóink, váijuk súlycsökkenéssel kapcso­latos észrevételeiket, ötleteiket, tapasztalataikat, amelyekkel még hasznosabbá tehetnénk ezt az oldalt. Ne feledjék, minden levélírónak ajándék jár! A sport segít megőrizni a csontsűrűséget Sétáljuk magunkat egészségesre! FELDOLGOZÁS A Mayo Clinic kutatói újfajta öt­lettel álltak elő a fogyás megköny- nyítése érdekére: olyan futószala­got terveztek, amellyel munka közben, a monitor előtt is mozog­hatunk. A készülék tervezői sze­rint napi néhány órás „futással” akár évi harminc kilogramm súly- csökkenést is elérhetnénk. A „függőleges munkaállomás”- nak keresztelt eszköz egy futósza­lagból és egy hozzáerősített asz­talból áll, amelyen a billentyűzet és egy monitor foglal helyet. Mindez lehetővé teszi, hogy a gép előtt, rendszerint ülve végzett fel­adatainkat a futószalagon állva, mozgás közben végezzük el. A British Journal of Sports Medicine c. folyóiratban közölt tanulmány szerzői szerint napi két-három órányi mozgással - egyébként változatlan energia­bevitel mellett - évente húsz-har­minc kilogrammnyi súlyfelesleget is le lehetne adni, anélkül hogy külön sportolnánk - olvasható a Mayo Clinic honlapján. James Levine és Jennifer Miller tizenöt túlsúlyos személyt kért fel, hogy teszteljék a szerkezetet. Az ered­mények azt mutatták, hogy a je­lentkezők óránként átlagosan száz kalóriát égettek el, miközben lassan, 1,6 kilométer/órás sebes­séggel sétáltak a futószalagon. „Ha a túlsúlyos dolgozók az ülve végzett munka egy részét a futó­szalagon sétálva végeznék, máris jelentős súlycsökkenést lehetne elérni, amivel hosszabb távon csökkenteni lehetne az elhízás ke­zelésével kapcsolatos egészség- ügyi költségek egy részét is” - mondták a kutatók, (o) Csak azt kérjük, hogy térjünk vissza a gyökerekhez Új diéta és a globális felmelegedés ÚJDONSÁG Az Egyesült Államokban hama­rosan megjelenik egy újabb könyv a fogyni vágyóknak, amely nem csak a kalóriabevitel csökkentésére ad tanácsokat, hanem megelőzhe­tők vele az élelmiszer-fogyasztás negatív környezeti hatásai is. A szerzők, Laura Stele és Eugene Cordero szerint nem elég, hogy az étel ízletes és étvágygeijesztő le­gyen, környezetbarátnak is kell len­nie. - A környezetünkre gyakorolt pozitív hatás a konyhában kezdő­dik - mondják a szerzők. A1 Gore volt alelnöknek a globá­lis felmelegedésről és az abból adó­dó világválságról szóló könyve nagy sikert aratott, és sok minden­re ráébresztette az amerikaiakat, de étkezési szokásaink hatásáról nem szólt. Ezt a hiányt pótolja most ez a készülőben levő könyv, a Global Warming Diet.- A hús előállításához etetni kell a szarvasmarhát - mondja Cordero. - Az Egyesült Államokban kukoricát adunk neki, ami igen sok trágyázást igényel, hiszen az itt szokásos termesztési módszer mi­att a földnek nincs ideje pihenni. Már 1999-ben megjelent egy ta­nulmány a környezetért aggódó tu­dósok tollából, amelyben azt íiják, hogy a túl sok marhahús és szár­nyas, valamint a nem bio­módszerekkel termelt gyümölcs és zöldség fogyasztásánál csak a ben­zinüzemű gépjárművel való közle­kedés jelent nagyobb veszélyt a környezetre. A könyv a fenntartha­tó mezőgazdaságot, a helyi családi földművelést és több növényi alapú élelmiszer fogyasztását, valamint a komposztálást hirdeti, továbbá kor­látozná a csomagolást és a gyomir­tók használatát. A szerzők feleme­lik szavukat a mindenütt jelen levő műanyag bevásárlószatyrok ellen is, amelyekből az Egyesült Álla­mokban évente 30 milliárdot hasz­nálnak, a 10 milliárd papírtasakhoz pedig 14 millió fát kell kivágni. Az amerikaiak mindössze körülbelül 1 százaléka visz a boltba saját bevá­sárlótáskát. A környezettudatos diétázó min­dig az évszaknak megfelelő gyü­mölcsöt vásárol. - Ha valaki de­cemberben akar cseresznyét vagy paradicsomot enni, azt Ausztráliá­ból hozzák repülőn - emlékeztet­nek a könyv írói.- Nem kérünk semmi őrültsé­get. Csak azt, térjünk vissza a gyö­kerekhez, azokhoz az időkhöz, amikor még jobban odafigyeltünk arra, mit eszünk, amikor még él­veztük az evést, és nem töltöttünk sok időt az előállításával - újak a szerzők. Medical News Today A csirkemellet inkább könnyű joghurt öntettel készítsük, gyógynövényekkel ízesítve Grillparti - többletsúly nélkül A nyár kedvenc időtöltése a grillparti. Ilyenkor nem a hústól, hanem az olajos páctól hízunk, amelybe minden jót belerakunk. A csirkemellet inkább könnyű joghurt öntettel készítsük, gyógynövényekkel ízesítve. FELDOLGOZÁS A jó kerti partihoz a sütés is hozzátartozik. Főleg a hölgyek in­kább zöldséget fogyasztanak, mert úgy gondolják, hogy a hústól meghíznak. Sütni azonban úgy is lehet, hogy azt a mérleg ne vegye észre. Ne süssön a tűzön Ha fogyókúrázik, akkor nem kell teljesen lemondani a grillezé­séről. A húsnak nem nagy az energiaértéke, de ha olajba, gyógynövényes pácba tesszük, minden megváltozik. Az egész­ségnek nem kedvez a vastag égett réteg. A fekete réteg azt jelzi, hogy a fehéije szénné vált. Ezeket a problémákat azonban el lehet kerülni. A klasszikus faszenes sü­tőt cseréje ki elektromos vagy gázsütőre. A grillsütés hagyomá­nyos formája ugyanis nem telje­sen veszélytelen, hiszen az izzó ‘ faszénre folyamatosan csordogá­ló zsír benzpirén vegyületet sza­badít fel, ami rákkeltő. Éppen ezért helyesebb a sütnivalókat először a parázsszint fölé helye­zett alutálca felett sütni, majd a már megpuhult szeleteket a pa­rázs felett szép pirosra vagy aranybarnára pirítani. Az élelmi­szer így nem érintkezik a füsttel és a közvetlen tűzzel. Azt is el meg kell mondani, hogy sokak számá­ra ezzel elveszik a speciális íz. Ha nem akar lemondani a faszénről, speciális csomagolásban süsse a húst, hogy elkerülje az égést. Az egészséges grülezés szabályai Az a legfontosabb, hogy ez az ételkészítési módszer csak alkalmi ügy legyen. Ha a barátainak kelle­mes estét akar szerezni, akkor in­kább a baromfihúst válassza, se ne oldalast vagy kolbászt. Nem kell mindenáron olajba vagy kalória­dús pácba rakni. Az öntetet fehér joghurtból készítse, gyógynövé­nyekkel ízesítse. A zöldségek közül a patisszont, cukkinit, padlizsánt is lehet grillezni. (zd) Élelmiszerek másképpen Zöldségek - kevesebb kalóriával ÖSSZEFOGLALÓ Ajánlott: bármelyik zöldség, párolva, sütve, rövid ideig főzve Tilos: sütés, panírozás. Nem ajánlott azoknak, akik speciális diétát igénylő emésztőszervi be­tegségben szenvednek. Egészséges embernek naponta öt adag zöldséget kellene fogyasz­tania. Nem csak azért, hogy gyomrát megtöltse kalóriasze­gény étellel, hanem azért is, hogy szervezetét vitaminokkal, nyom­elemekkel, rostokkal lássa el. Ha nem híve a zöldségnek, csak azt egye, ami ízlik. Igyekezzen puhára főzni, de csak rövid ideig - így szebb színű lesz és több vita­min marad benne. Próbálkozzon kevésbé ismert fajtákkal, mond­juk pasztinákkal. A tévé előtt nyers sárgarépát rágjon mogyoró és csípsz helyett. Jó, ha a zöldséget egy-két csepp olajjal vagy vajjal fogyasztja, hogy a zsúban oldódó vitaminok jobban fel tudjanak szívódni. Ám a csepp valóban csepp legyen, ugyanis egy kanál olaj kalóriaér­téke 300 kJ. (mfd) Sült zöldségkeverék Hozzávalók: 400 g paradi­csom, 400 g cukkini, 300 g paprika, 150 g vörös hagyma, két kanál olaj, rozmaring, fokhagy­ma, só, fehér bors, 100 g balkáni sajt Elkészítése: sütőpapírra rakja a felszeletelt zöldséget, csepeg­tessen rá olajat, szórja meg fű­szerrel, sóval és granulált fok­hagymával. Tegye forró sütőbe és addig süsse, amíg meg nem bar- nul a zöldség. Melegen keverje össze a kockára vágott sajttal. Jövő héten az uzsonnát vesszük szemügyre.

Next

/
Thumbnails
Contents