Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-02 / 126. szám, szombat
36 Presszó ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 2. www.ujszo.com HOROSZKÓP Ikrek Bármi blokkolta i eddig a kreativitását, az most varázsütésszerűen eltűnik. Pedig valójában nem varázslat ez, csupán nem fordít annyi energiát egy problémára, mellyel régen túlzottan foglalkozott. Rák Nagyon vágyik már az izgalomra, a pezsgésre, kezdi nagyon unni magát, mert úgy érzi, semmi nem halad abba az irányba, ahová ön szeretné, hogy eljussanak a dolgai. Nehezen viseli a monotóniát. Oroszlán Az érdekeit most hatékonyan és határozottan tudja képviselni, szinte mindenkit lehengerel a vehemenciájával. Ez lehet jó is, mondjuk olyan személyekkel kapcsolatban, akik nem önnel élnek, dolgoznak. Szűz A családi életében is el tudja érni a békét a becsületességével, a maga nyugodt és csendes módján általában mindent elér, amit akar, és a másikkal el tudja hitetni, hogy annak is tetszik a dolog. Mérleg Nagyon kedves, bájos, főleg a mai napon. Pontosan tudja, hogyan kell megkedveltetnie magát. Személyisége a legnagyobb segítője, sok érzelemgazdagsággal, mely mindig mély hatással van a másik nemre. Skorpió Kénytelen lesz megváltoztatni az elképzeléseit, ha a munkájában fejlődni szeretne. Nem biztos, hogy mindig az az út a legrövidebb, ami első ránézésre annak tűnik, ezért legyen egy kicsit rugalmasabb. Nyilas Nagy fordulatok következhetnek be, ragyog, telve van pozitív energiával, intellektusa, vonzereje hatalmas, bárkit levehet a lábáról.' Mindent elérhet, és kedve szerint akár gyökerestül változtathatja meg életét. Bak Csavaros eszű. Úgy gondolja, hogy egy a tömegből és bármilyen magasra kerül is föléjük, mindig azt a kellemes és megnyugtató benyomást kelti bennük, hogy nem felejtette el, honnan jött. Vízöntő Energikusságához nagy adag tapintatosság is járul, és ezekkel a jó tulajdonságaival elérhet mindent, amit kitűzött maga elé, és sok problémát el tud kerülni, sőt sokszor „megúszhatja” a dolgokat. Halak E hónapban a kommunikáció és a teremtés lesz ön számára a legfontosabb, melyek alapvető emberi igények. A hónap első felében félénkebb lehet. A hónap közepén lesz ideje, hogy kettesben legyen kedvesével. Kos Ha még egyedülálló, most összeakad egy nagyon izgalmas személlyel, aki miatt abszolút a fellegekben jár. Talán ennek köszönhető, hogy nem lesz ön számára legyőzhetetlen akadály. Bika Kicsit nyugtalannak érzi magát ebben a hónapban, főként akkor, ha munkájában akadályozzák. Ezen az életterületen ugyanis sok dolgot másképp képzel el, mint ahogyan az megvalósítható. EZT JÓL KIFŐZTÜK Heccből nevezetünk egy versenybe . Mikulás Konopka, a súlylökés fedettpályás Európa-bajnoka Március végén csak úgy heccből elmentünk hármasban Bazinba egy versenyre. Ikertestvérem, a kalapácsvető Milo, meg a sógorom, Milan Haborák, aki maga is súlylökő. Káposztalevest főztünk. Harminc csapat versengett, s már hazajöttünk, amikor szóltak, hogy miénk a díj. Én csak kukta voltam, a sógorom volt a főszakács, ő egyébként is fantasztikusan főz, meg is látszik rajta. De hadd mondjam el a versenyt: egyórás késéssel érkeztünk, a többi csapat már javában sürgött-forgott, mire mi előszedtük az egyik barátunktól kölcsönzött üstöt. Mondtuk is, hogy már nem érdemes hozzáfogni, de megvettünk egy csomó húst, aztán nekiláttunk, hogy legalább jóllakjunk. Nem hagyományos módon főztük a káposztalevest, a sógorom kitalált egy új receptet, azóta már többször is nagy sikert aratott vele. Az egésznek az volt a lényege, hogy darált húsból, amit ugyanúgy fűszereztünk és készítettünk el, mint a kolbásznak valót, nagyobb gombócokat formáltunk, s ezeket belefőztük. Amikor elkészült, mindenki megkóstolhatta, aki a zsűrinél jegyet vett. El is fogyott mind az utolsó cseppig, azért mi is jóllaktunk, aztán elbúcsúztunk a társaságtól, s hazamentünk. Egyszer csak csöngött a telefon, az egyik haverunk hívott, hogy mi nyertünk. A tizenhárom zsűritagból kilenc bennünket tett az első helyre, ketten a másodikra Specialitásom a grillezés A ház mögött van egy hatalmas terasz, oda vettem egy grillt...Az én specialitásom a grillezés. A ház mögött van egy hatalmas terasz, oda vettem egy grillt, hetente háromszor-négyszer is használom. Bevallom, a feleségem készíti elő az ételeket, én már csak rárakom a rostra, s vigyázok, hogy meg ne égjen. Mind a három család gyakran összejön, közel lakunk egymáshoz itt Zselizen, s együtt szoktunk vacsorázni. Tegnap nálunk voltak a magyar dobók, Bieber Zsokék, nekik finom pacalpörköltet főztünk. Speciálisan akartuk készíteni, ahogy szoktuk, csülökkel, de azt már Léván nem kaptunk, így anélkül volt, de így is igen finom lett. (uk) Káposztaleves húsgombóccal SÚlylÖkŐ módra (Milan Háborúk receptje) Ötliteres fazéknyi adaghoz olajion pirítsunk meg két-három fej vöröshagymát, amikor már üveges a hagyma, tegyünk rá fűszerpaprikát, és tegyük bele a húst. Legjobb a sertésborda, s ne spóroljunk vele. Babérlevéllel, fekete borssal fűszerezzük, egy kevés vízzel felöntjük, és egy óráig pároljuk fedő alatt. Utána adjük hozzá a savanyú káposztát, amelynek a levét eltesszük. Ezt csak a főzés végén adagoljuk, aszerint, hogy milyen savanyúan szeretjük. Jó bőven tegyünk bele szárított gombát, legjobb az erdei keverék, de tegyünk hozzá sampinyont is. Előző nap daráljunk meg egy kiló húst (60 dkg marhahúst és 40 dkg disznóhúst), fűszerezzük meg, mintha kolbászt készítenénk: négyszínű borssal (én külföldről hozom, magam szárítom), paprikával (mindig magyar paprikát használok), sóval. Mielőtt beletennénk a levesbe, amelyet még majoránnával és fokhagymával fűszerezünk, üssünk hozzá két egész tojást, s jól dolgozzuk össze a masszát, vizes kézzel teniszlabda nagyságú gombócokat formáljunk belőle. Ezeket dobjuk bele a forró levesbe, 10-15 percig főzzük. Tejföllel tálaljuk. SZUDOKU 7 6 5 2 1 4 9 4 7 3 9 1 7 5 6 3 2 9 6 8 3 8 1 4 1 5 A múlt heti megfejtés: 2 7 3 8 1 6 4 9 5 6 1 8 5 9 4 3 2 7 5 9 4 7 2 3 6 1 8 4 8 7 6 3 2 9 5 1 1 5 6 4 8 9 2 7 3 9 3 2 1 7 5 8 6 4 7 6 9 3 5 8 1 4 2 3 2 1 9 4 7 5 8 6 8 4 5 2 6 1 7 3 9 Játékszabály Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1-től 9-ig)! Egy sorban, oszlopban és a 3x3-as négyzetben ugyanaz a számjegy csak egyszer fordulhat elő. 3 KÉRDÉS - 3 VALASZ 1. Hány filmben szerepelt John Wayne? 2. Milyen tanulmányokat folytat David Hlinény? 3. Hol szerzett Európa-bajnoki címet Mikulás Konopka? A helyes válaszokat beküldő olvasóink között ajándékot sorsolunk ki. A megfejtést postai levelezőlapon vagy e- mailben küldje el a Presszó címére; ne feledje el feltüntetni a saját elérhetőségét sem! A beküldési határidő: június 6.Jó fejtörést kívánunk! A múlt heti megfejtés: hatszor, január 31., Mont Blancárcááí. A szerencse a kulcsodi Halgas Ildikónak kedvezett. PRESSZÓ Szerkesztők: Czajlik Katalin, Grendel Ágota, Horváth Erika, Urban Gabriella; Grafika: Toronyi Xénia Levélcím: Új Szó - Presszó, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: presszo@ujszo.com , tel.: 02/59 233 442, fax: 02/59 233 469